Lassan minden elsötétül, majd a következő pillanatban Mikey ismét az utcán találja magát, valahol félúton az otthona és az iskola között.
Gerard közeledik felé, úgy tíz éves lehet. Mikey hamar felismeri jellegzetes, kicsit pufi alakját.
Egyedül van, hátán iskolatáska, úgy tűnik, hogy suliba igyekszik.
Mikey szíve elszorul, ahogy látja bátyját magányosan ballagni. Mindig együtt mentek suliban, és jó testvérek módjára vigyáztak egymásra.
De ő most nincs vele, Gerardnak nincs kivel megosztania mélyenszántó gondolatait, és nincs kit ugrati menet közben, csak hogy gyorsabban teljen az idő.
A fiú magányos és letört, szinte szét sem néz az úttesten, mielőtt lelépne a járdáról.
Mikeynak beugrik egy emlékkép, olyan élesen, mintha csak tegnap történt volna, és ahogy odanéz már meg is látja az épp bekanyarodó autót, ami eszeveszett sebeséggel szágult Gerard felé.
Akkor ő észrevette a kocsit, és megragadta Gee kabátját, így sikerült megakadályoznia, ahogy elüsse az autó. Most viszont ő nincs Gerard mellett, hogy figyelmeztesse a veszélyre. Bátyja csak megy tovább.
   - Gerard ne! - kiabál Mikey, de hiába, hangját nem hallani.
Fékcsikorgás, és sikítás, majd egy puha test tompa puffanása az aszfalton, és Gee ott fekszik néhány méterre a kocsi előtt, karjait széttárva.
Emberek gyűlnek a szerencsétlenül járt fiú köré, valaki elszalad mentőért telefonálni. Mikey is odamegy, de tenni semmit sem tud. Kezei levegőként siklanak át a fiú sápadt, vérfoltos arcán.
Hamarosan megérkezik a mentő, és a fiút hordágyra fektetik. Addigra már odaér Donna is, akit egy ismerősük értesített, aki látta a balesetet.
Mikey könnyes szemmel figyeli az eseményeket. Az fáj neki a legjobban, hogy ő megakadályozhatta volna ezt, ha ott van Gerard mellett. De ő nem létezik, nem volt aki bátyját megmentse.

Újabb képváltás, Gerard néhány nappal később a kórházban.
Donna ott van mellette, mikor a szomszédos ágyon fekvő fiúhoz egy öt év körüli kisfiú szalad.
A kicsi felpattan az ágyra, és szorosan megöleli beteg testvérét.
   - Szia bátyus! - kiáltja boldogan. - A doktor bácsi szerint holnap hazajöhetsz! Annyira örülök neki, nagyon hiányzol.
Gerard végignézi a jelenetet, könny szökik a szemébe, amit gyorsan letöröl takarója sarkával, nehogy az anyja észrevegye.
Ám Donna felfedezi az elérzékenyülést, és magához szorítja egyetlen fiát.
   - Sajnálom kicsim, hogy nem lehet testvéred! - vígasztalja halkan, és a szomszédos ágyat nézi fájó szívvel. - Én is szerettem volna még egy gyereket, de sajnos nem lehet.
   - Semmi baj anya! - sóhajt Gee, - majdcsak megleszek valahogy.

Ismét elsötétül a kép, és vált a helyszín. Az általános iskola utolsó éve, Gerard ballagása. Tömeg, virágok, ajándékok, és néhány kötekedő fiú, akik sosem kedvelték Gerardot.
Mikey emlékszik erre az esetre is. Kihallgatta a fiúkat a mosdóban, ahogy tervezték, hogy még utoljára jól megevrik Gerardot ott, a vécében, ő pedig figyelmeztette rá, úgyhogy Gee a barátaival együtt kereste fel a vécét, és bár szerzett néhány sérülést, de jól megleckéztették azokat a fiúkat, és ebben a buliban Mikey is benne volt a maga kis tizenegy évével, de boldog volt, hogy segíthetett a bátyjának.
Mikey most is bemegy a vécébe. A szitu ugyan az, hallja, ahogy a fiúk megebszélik a merényletet, de most nincs aki figyelmeztesse Geet.
Egy óra múlva Gerard gyanútlanul  megy a vécére, a fiúk pedig követik. Magukra zárják az ajtót, és Mikey kénytelen végignézni, ahogy bátyját péppé veri három kegyetlen kölyök.
Gee hősiesen védekezik, de a túlerővel szemben nincs mit tennie, így hamarosan a padlón köt ki félig ájultan. Magára hagyják a mosdó koszos kövén, hófehér inge vértől mocskos, sötét haja csapzottan lóg az arcába.
Mikey letérdel mellé.
   - Bocsáss meg bátyó! - suttogja halkan, de ha hangosan mondaná az sem érne semmit. - Nem tudtalak figyelmeztetni. - végigsimít a könnyektől nedves arcon, majd feláll, és hangosan az égbe kiált. - Miért? Miért mutatod ezt nekem?
   - Azt mondtad nincs szükség rád. - feleli a földöntúli hang. - Én nem úgy látom! Emlékszel még mi is történt valójában? Te mentetted meg a bátyádat ettől a sorstól, és onnantól fogva még jobban összetartottatok.
   - Ez már régen volt. - legyint Mikey letörten. - Azóta változott a helyzet. Már nincs szükéség rám.
Visszanéz földön fekvő báyjára.
   - Már nem tudok segíteni neked. - mondja neki, majd sarkon fordul, és kilép a mosdóból.