A furcsa állapot továbbra sem hagyott alább. Gerard továbbra is úgy érezte, mintha valami egészen különös történt volna vele, de mégsem tudta megfogalmazni.
Talán csak fáradt vagyok - gondolta. Logikus, hiszen alig aludt valamit, és még korán reggel van. Felállt, a háló felé vette az irányt, és amint belépett az ajtón, egy újabb levéllel találta magát szembe, amely az éjjeliszekrényen hevert a kér liliom társaságában.
Szinte már egyenesen kíváncsi volt rá, mit üzenhetett neki Ayesha. Ayesha... miért van ilyen fura neve? - kuncogott magában, miközben kinyitotta a borítékot, amelyben egy egészen rövid üzenet lapult.

Két nap. Az időd fogy, kedvesem.
A.

Két nap?? - döbbent meg Gerard. Mit akar ez jelenteni? Két napja van?
Talán Ayesha ezzel arra célzott, hogy ennyi ideje van visszaszerezni Mikey-t... vagy nem? Ha így lenne, akkor már bevallotta volna, hogy visszakaphatja. De az is lehet, hogy ez az egész csak egy csapda, csupán el akarja hitetni vele, hogy aztán hátba támadhassa... És mi lesz, ha letelik az a két nap? Megöli Mikey-t, netán mindkettőjüket? Hogy szerezhetné vissza addig?
Hiszen azt sem tudja, hol van!
Dehogynem tudod.
Persze, abban a hatalmas kastélyban valahol. De mégis milyen módon juthatna el oda?
Gondolkozz.
- Azt csinálom! - mérgelődött Gerard. Azonban képtelen volt rájönni, miként nyomozhatná ki. Talán ha kiderítené Ayesha teljes nevét, utána a lakcím már nem lenne olyan bonyolult... na de mi van, ha a világ másik végébe kell elmennie?
Olyan messzire biztos nem. Itt a válasz az orrod előtt. Emlékezz csak vissza, mikor voltál te ott legutóbb. Egyet segítek: nem gyalog jutottál oda.
Akkor került arra a helyre, amikor aludt, vagy látomásai voltak... de akkor sem önszántából!
Pedig magadtól is eljuthatsz oda. Csak koncentrálnod kell.
Koncentrálni, koncentrálni... de mire?
Lelki szemei előtt megjelent az a különös szoba, ahol minden alkalommal fölébredt. Talán ha erősen rákoncentrál... De hogyan juthat vissza?
Annyi bonyolult kérdés kavargott benne, úgy érezte, most már tényleg szüksége van az alvásra. Azonban akármilyen álmos is volt, a gondolatai nem hagyták nyugodni. Egyszerűen nem tudott rájönni, hol lehet ez a hely. Mert végül is az egy dolog, hogy eljut oda, de mégis hol van az az oda? Most már abban sem volt biztos, hogy valóságos-e egyáltalán.
Több mint egy órányi hasztalan küszködés után felpattant, és úgy döntött, inkább sétál egyet. Aztán eszébe jutott az is, hogy jelen esetben neki most nem kis kockázat kitennie innen a lábát... de ez jelen pillanatban kevés volt ahhoz, hogy eltántorítsa a szándékától.
Mielőtt kilépett volna az ajtón, gondosan körülnézett, de az utca viszonylag kihalt volt. Miközben elindult, gondolatai újra és újra Ayesha "kastélya" felé kalandoztak. Hiába gondolkodott, nem tudott rájönni a megoldásra. Ayesha azt mondta, ott van az orra előtt... dehát hol? Valahol egészen biztosan kell legyen az a hely, ezt az egyet biztosan tudta. Teljesen valóságosnak tűnt, akárhányszor csak ott járt.
Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette a felé közeledő alakot, aki szintén fejét mélyen lehajtva sétált. Csak az utolsó pillanatban vették észre egymást, s mindketten egyszerre kapták fel a fejüket, mielőtt még összeütköztek volna.
Gerard szívverése a háromszorosára gyorsult, ahogy tekintete találkozott a jól ismert tengerkék szempárral.
- Bob?
El sem tudta képzelni, hogy kerülhet Bob ide, de barátja láttán furcsa szorongással kevert érzések árasztották el. Azonban Bob teljesen közömbösen nézett rá, és úgy tűnt, kissé zavarban van.
- Öhm... elnézést, ismerjük egymást? - kérdezte udvariasan. Gerard úgy érezte, e két szó hatására egy egész világ kártyavárként omlik össze benne.
- Nem emlékszel rám? - hitetlenkedett.
Azonban Bob továbbra is ugyanolyan zavartan nézett rá. - Sajnálom... nem ugrik be.
Ugyan Gee sejtette, hogy Ayesha minden ember memóriájából "kitörölte" őt is Mikey után, de hogy ilyen fájdalmas lesz ezzel szembesülni, azt álmában sem hitte volna.
- Mit csináltak veled? - kérdezte kétségbeesetten, inkább magától.
- Nem értem, mire gondol... - jött továbbra s az ugyanolyan hivatalos hangnemű válasz. Azonban Gerard csak megrázta a fejét, és hátrébb lépett. Képtelen volt továbbra is belenézni abba a metsző kék szempárba, amelyben egykor annyi vidámságot vélt felfedezni, most azonban olyan távolságtartóan és gyanakvóan meredt rá, hogy az már szinte égetett.
Anélkül, hogy a tudatában lenne, mit csinál, szó nélkül sarkon fordult, és futásnak eredt az ellenkező irányba, vissza a lakása felé. Bob tanácstalanul nézett utána, egyszerűen nem értette, honnan ismeri őt ez a számára ismeretlen férfi. Ahogy ránézett, ahogy a nevén szólította, volt egy olyan érzése, hogy valószínüleg valami nincs teljesen rendben vele; látta a tekintetén. Zavarodott volt. Lerítt róla, hogy nem éppen kellemes dolgokon ment keresztül, és minden bizonnyal teljesen megtört lelkileg. Bob már szinte sajnálta, hogy ilyen hűvösen viselkedett vele, de egyszerűen megriasztotta. Olyan elveszettnek tűnt. Hitetlenkedve nézett utána, azonban alakja addigra már eltűnt az utca végén. Pár másodpercnyi habozás után végül visszafordult, és továbbment, eredeti célja felé, de a gondolatai minduntalan ekörül a furcsa 'idegen' körül jártak.