Ne akarj elmenekülni. Tudod, hogy hiába.
Gerard összerezzent a jól ismert hangra. Nem, nem fog hátrafordulni, ezt már szilárdan elhatározta. Kitartóan ment tovább, nem törődve követőjével.
Mégis, szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mire elért az Iero házhoz. Már majdhogynem örült, hogy nem kell kint lennie az utcán, és talán végre megszabadulhat a hangoktól. Azonban kezdeti öröme egy pillanat alatt elpárolgott, amikora tudatába villant, hogy tulajdonképpen miért is jött ide. Miért is jött ide?? Semmi értelme.

Gondolataiból a zárban elforduló kulcs kattanó hangja zökkentette ki. Az ajtó kinyílt.
- Szia! Te aztán gyors voltál. - villantotta rá Frankie mind a harminckét fogas vigyorát. Nekem nem úgy tűnt...
Frank arca egy pillanatra elkomorult, mintha valamit mondani akarna, de aztán újra mosolyra húzódott a szája. Gerardot dühítette a dolog. Egy árva szót sem ejtett a tegnapiról, teljesen úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna.
Miután bementek a házba, nem bírta ki, hogy ne vessen egy pillantást a komód felé... Újra ott volt a kép, egy másik. Szintén csak négyen voltak rajta, de nem is volt ott üres hely, mint az előzőn. Megtorpant. Egy pillanatra elöntötte a düh, kedve lett volna ott helyben nekirontani Frank-nek, aki látva, hogy barátja már nem követi, megfordult.
- Valami baj van? - kérdezte aggódva. Gee-t ez annyira meglepte, hogy egy pillanatra el is feledkezett a dühéről, és szinte öntudatlanul cselekedve, válaszképpen megrázta a fejét.
- Nem, semmi...
Frank ismét elmosolyodott, és továbbment, egyenesen a nappaliba. Gerard-nak összeszorult a szíve a rátörő friss emlékektől. Újra maga előtt látta a jelenetet, ami tegnap ott lezajlott... a fülében csengtek Bob és Ray szavai, tisztán hallotta mindkettejük hangjában az aggodalmat.
- És mondd csak, hogyhogy ilyen hamar visszaköltöztél? - Frankie hangja furcsán idegennek csengett a fülében.
- Ja... öö... - hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Úgy gondolta, elég egyértelműen jó oka volt arra, hogy egyedül akarjon leni... Aztán a következő pillanatban eszébe jutott valami. - Honnan tudod?
- Kerestelek tegnap, elmentem a házatokhoz délután. Donna akkor mondta, hogy visszaköltöztél. Hívtalak is, de nem vetted fel. - csóválta a fejét. Gerard csodálkozva meredt rá.
- De tegnap délután én itt voltam! Nem emlékszel?
Frank nevetett, mintha a világ legtermészetesebb dolgát jelentené ki. - Nem voltál itt tegnap!
- De igen!
- Gee, rosszul emlékszel. Nem találkoztunk.
Nem lehet. Direkt csinálja! Gee hitetlenkedve rázta a fejét. - Frankie! Tegnap este átjöttél hozzánk - a szüleimhez - és elhívtál ide! Itt voltak a srácok is. Azután mentem el, hogy... hogy... összevesztünk Mikey miatt... - a végére egészen elhalkult a hangja. Lesütötte a szemét, és lenyelte a torkában gubbasztó gombócot.
- Hogy ki miatt? - csendült fel barátja zavart hangja.
Gerard nem nézett föl, úgy válaszolt. - Mikey miatt.
Azt remélte, Frankie most talán "észhez tér", és bocsánatot kér tőle... de ehelyett néma csönd támadt kettejük között. Szinte félve felpillantott, és tekintete találkozott Frank-ével, aki úgy nézett rá, mintha nagyon nagyon nem értené, mi folyik itt. Az eddigi mosoly nyomtalanul lehervadt az arcáról.
- Mikey? - úgy ejtette ki a nevet, mintha valami furcsa idegené lenne. - Mi..., az meg kicsoda?
Jeges kéz markolt Gerard szívébe. Mi történt vele? Mi ez az egész? - Frank, ő... a testvérem!
- A testvéred???
Gee elsápadt. - Hiszen ismerted őt!
- N... nem értem, miről beszélsz... - dadogta Frank megrökönyödve. Gerard kétségbe esve megragadta a kezét.
- Ismerted őt! - kiáltotta. - Egy együttesben játszottunk mind! Te, én, Bob, Ray és Mikey! Legjobb barátok voltatok! Frank, ne csináld ezt velem! - könyörgött rémülten. Teljesen kétségbe volt esve. Lehetetlen, hogy elfelejtette!
- Fogalmam sincs, mit akarsz ezzel... ez valami vicc? - találgatott Frankie.
- Frankie, hagyd ezt abba! Muszáj emlékezned!!
- De nem emlékszem! Azt sem tudom, kiről beszélsz! Nem ismerek és soha nem is ismertem semmiféle Mikey-t! Gerard... - hangja elhalkult, aggódva közelebb lépett és mélyen Gerard szemébe nézett, miközben megszorította a kezét. - Biztos, hogy minden rendben? Hidd el, én...
- NEM!! - rántotta ki Gee a kezét barátja szorításából, és hátrébb lépett egyet. - Kibaszottul nincs rendben semmi sem!! Nem értem ezt az egészet! Először "eltűnik" a fényképről, és ti azt mondjátok, sohasem volt raja... aztán ti is elfelejtitek! Frankie, direkt csináljátok ezt?! Mert ha igen, rohadtul nem vicces!! Nem értem, mi a baj az emlékével? Miért kell ezt tennetek? Miért nem hagyjátok már abba?! - kiabálta már-már hisztérikusan.
- Gerard, nagyon kérlek, nyugodj meg! - próbálta Frank csitítani, de ő nem törődött vele.
- Ti... ti... fogalmatok sincs, milyen ez, igaz? Csak saját magatokkal foglalkoztok!! Nektek nem hiányzik? Fel sem tűnt, hogy meghalt?! - ahogy kimondta az utolsó szót, úgy érezte, végérvényessé, visszafordíthatatlanná tette a történteket. Pár pillanatig zihálva meredt Frank-re, aki némán nézett rá, végül megtörten lehajtotta a fejét.
- Miért teszitek ezt velem? - suttogta, miközben egy könnycsepp szánkázott végig sápadt arcán. Hátrébb lépett, és leroskadt a kanapéra, majd a kezébe temette az arcát. Próbálta visszatartani feltörő indulatait, egyenlőre sikeresen. Legszívesebben kizárta volna a külvilágot, kizárt volna minden gondot, minden problémát, de tudta, hogy ez lehetetlen.
Egy kéz érintését érezte a vállán, egy másik pedig gyengéden megsimogatta a haját. Aztán a kéz lassan lefejtette Gerard ujjait az arcáról, és a pillantása találkozott Frank aggódó, szomorú tekintetével.
- Gee, mi történt? - kérdezte halkan, miközben barátja könnyel telt szemeit fürkészte. - Tudod, hogy bennem megbízhatsz. Mi a baj?
Gerard mélyet sóhajtott. Az igazat megvallva, abban a pillanatban még ő maga sem tudta, mi történt. De azt, hogy mi a baj, nagyon is jól tudta.
- Nem emlékszel semmire, igaz? - szipogott. Frank nem felelt, de a tekintetéből ki lehetett olvasni a választ. Egy kis ideig a pillantásuk egymásba fonódott, aztán Frankie lesütötte a szemét. Végül fölegyenesedett, és így szólt.
- Próbálj megnyugodni! Hozok egy kis vizet, jó? Utána megbeszéljük.
Gee szótlanul bólintott. Tekintetével követte Frank-et, ahogy fölállt, és a konyha felé vette az irányt. Hallotta a csörömpölést, ahogy elővesz egy poharat, majd a csapvíz halk csobogását. Végül ismét felé közeledtek barátja léptei, kezében immár egy vízzel teli poharat szorongatott.
- Tessék, idd meg. - mondta kedvesen, és Gerard kezébe nyomta az üvegpoharat, aki azonnal fölhajtotta az egészet. Frank törődő arckifejezéssel nézte, majd megszólalt.
- Most mesélj! Mi a baj? Mi történt?
Gerard, a már üres pohárral babrálva, fel sem nézett, úgy válaszolt.
- Mi történt volna? - motyogta.
- Fogalmam sincs. Gee, látom rajtad, hogy van valami baj. Nem tudom, ki az a Mike, akit emlegettél, de azt tudom, hog a legjobb barátom vagy, és segíteni szeretnék. - mindezt olyan hangsúllyal mondta, mintha egy szellemi fogyatékossal beszélne.
Gerard nehéz szívvel fölpillantott.
- Tudni akarod, mi történt? - hangja egész halk volt, szinte csak suttogott. Frank kérlelően nézett rá. - Volt egy testvérem. Voltak barátaim. A testvérem meghalt, vele együtt az életem egy része is. A barátaim pedig elfelejtették őt, mintha... mintha sohasem létezett volna. Most pedig én vagyok az egyetlen, aki emlékszik rá! Ez történt. - mondta hűvösen.
Frank nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Az egy dolog, hogy a barátja minden bizonnyal nagyon kimerült, és talán már össze-vissza beszél, de mi van, ha tényleg valami baja... valami igazán komoly baja van??
Lehet, hogy csak egy kiadós alvásra van szüksége. Talán utána nem is fog már emlékezni ezekre.
Ezzel bizonygatva magát, megfogta Gerard kezét, és megszorította. A férfi összerezzent Frank meleg érintésétől, és akaratlanul is odanézett az összekulcsolt ujjaikra. Annyira elszorult a torka a látványtól, hogy pár másodpercig még levegőt is alig kapott.
- Figyelj ide, nagyon kimerült vagy. Pihenned kéne. - emelte föl Frank az állánál fogva a fejét, hogy találkozzon a tekintetük.
Gerard mondani akart valamit, de hirtelen olyan erős szédülés tört rá, hogy a torkára fagyott a szó. Frank látta rajta, hogy valami nincs rendben.
- Jól vagy? - kérdezte, a hangjában ijedtség csendült. Gee erőtlenül megrázta a fejét, mert csak erre volt képes.
- Szédülök...

Minden elmosódott előtte, Frankie arcát is homályosan látta, aki mondott valamit, de még ebben sem volt biztos. Behunyta a szemét, levegő után kapkodott, egyszerűen képtelen volt elviselni az érzést.
Ne, csak most ne... hagyjál békén...
Pont olyan volt, mint előző nap, csak most sokkal rosszabb, sokkal... felemésztőbb. Úgy érezte, megfullad, a falak összepréselik a tüdejét, hogy képelen levegőhöz jutni. Valahonnan, a távolból, valaki a nevét kiáltotta, de ez volt az utolsó dolog, ami még eljutott hozzá, mielőtt elfogta és cellájába zárta a sötétség.