Késő este volt már, mire Gerardék visszaértek a kórházból. Egy örökkévalóságnak tűnt a várakozás egyedül az üres házban. Szerettem volna elmenni velük, de kicsit sokan lettünk volna hárman egy embert kísérgetni, úgyhogy inkább lemondtam róla.
Mikor meghallottam, hogy megáll egy kocsi a ház előtt, és kinézve megbizonyosodtam róla, hogy az Frank kocsija, azonnal az ajtóhoz rohantam, és kinyitottam.
Épp abban a pillanatban szállt ki Frankie, és a kocsi hátsó ajtajához sétált, hogy segítsen kiszállni Geenek.
Elsőként egy mankó került elő, majd ezt követte Gerard feje, és lassan az egész teste is.
A mankó látványától megijedtem, bár számítottam valami hasonlóra.
Nem akartam akadályozni őket semmiben, ezért az ajtóban vártam meg, hogy beérjenek a házba.
- Mi a helyzet? - kérdeztem a legelöl haladó Lyn-Z-t, de ő csak intett a fejével, hogy ne most, és már ment is fel a lépcsőn, elég feldúlt állapotban.
Gee besántikált a nappaliba, nyomában Frankkel, aki minden lépését árgus szemekkel figyelte, de nem mert túl közel menni hozzá.
Gerard leült a kanapéra, én meg nem bírtam tovább, letámadtam.
- Mit mondott az orvos? - kérdeztem.
- Meghúzódott a szalag, pár hét múlva rendbe jön, de nem szabad terhelni. - tájékoztatott Gee, és közben felrakta fájós lábát a kanapéra, hogy vízszintesben legyen.
Frankie közben kiment a konyhába, hogy két üveg ásványvízzel térjen vissza, amiből az egyiket átadta Geenek, majd leült, jó messzire tőle. Már akkor láttam, hogy valami nem stimmel kettőjük között, mert Gerard nem köszönte meg a vizet, csak elvette.
Fullasztónémaság borult a társaságra, és ez rosszabb volt, mint egy veszekedés, ahol az ember legalább azt tudja, hogy mi baja van a másiknak.
Frank és Gee csak bámultak maguk elé, én meg őket néztem, jobb dolgom nem lévén.
Biztos voltam benne, hogy történt valami hármójuk közt a kocsiban, legalábbis a jelek erre engedtek következtetni.
- Még szerencse, hogy épp nincs semmi különös dolgotok! - próbáltam megtörni a csendet némi bölcsességgel.
- Jahh... mekkora szerencse! - bólogatott Gerard gúnyosan. - Na, én megyek, elteszem magamat holnapra. Elég volt ez a mai nap!
Ahogy ezt kimondta már nyúlt is mankóért, és annak segítségével feltápászkodott. Frankie már ugrott volna, hogy segítsen neki, de Gee egyetlen pillantással megállította, és egyedül botorkált fel az emeletre.

- Mi történt? - támadtam le Franket, mikor Gerard már eltűnt a hallótávolságból.
- Semmi különös. Megröntgenezték a lábát, és az orvos...
- Nem erre gondoltam! - csattantam fel hirtelen. Frank nagyon is tudhatta, hogy mire értettem az előbb, mégis handabandál nekem itt össze-vissza! - Mi történt köztetek? Miért ilyen feszült mindenki?
Frankie zavartan fészkelődött a helyén,látszott rajta, hogy nem szívesen beszél, de végül megtört a jég.
- Elmondtam az orvosnak, hogy Gerard... mit csinált reggel. - magyarázta. - Egyszerűen muszáj volt, mert... féltem őt... és... nem akarom, hogy megint... szóval érted!
Értettem, hogyne értettem volna, és én magam is így éreztem.
- Aztán ezen Gee kiakadt. - folytatta. - Azt mondta, hogy ő már nem gyerek, el tudja mondani, hogy mi a baja, ne szóljak bele a dolgaiba. Persze az egész csak akkor derült ki, mikor újabb adag fájdalomcsillapítót akart felíratni, és ha én nem szólok, akkor a doki fel is írta volna, de így csak gyógyteákat, meg ilyeneket javasolt, és azt mondta, ha nagyon fáj neki menjen be a kórházba, és ott majd ellátják.
Rendesen mellbe vágott a dolog. Gerard megint fájdalomcsillapítókat akar szedni?
- Jól tetted, hogy szóltál! - mondtam Frankienek biztatásképp, mert látszott rajta, hogy nagyon megviselte a Geevel való összetűzés.
Két karjával a térdein támaszkodva ült előredőlve, és a fejét lehajtotta.
- Jah, jól! - morogta. - De mit értem el vele? Jól összevesztem Geevel!
- És Linn? Ő mit mondott?
- Egyetértett velem, ezért Gerard úgy érezte, hogy összefogtunk ellene. - nézett fel rám. - Ha jót akarsz magadnak ne említsd a témát Gee előtt!
Ezzel felállt, elköszönt és hazament.
Én meg ott maradtam kétségek közt, és nem tudtam mit tegyek.
Teljes mértékben egyetértek Frankkel és Lyn-Z-vel, de ha én is nyíltan az ő oldalukra állok azzal talán épp azt érem el, hogy Gee megint az italba, vagy a gyógyszerekbe menekül. Mit tehetnék ebben a helyzetben?
Most légy okos Amy!

Másnap reggel Gerard kipihenten, és látszólag jókedvűen ébredt. Végre hajlandó volt enni, és ezt biztató jelnek véltem.
Hármasban ültünk az étkezőasztalnál, és reggeliztünk. A beszédtéma a tábor volt, és én boldogan tartottam élménybeszámolót az eseményekből.
Mikor kifogytam a mondanivalómból, és újra csend telepedett a kicsi családra, Linn megköszörülte a torkát.
- Gerard, fel kéne hívnod Frankiet. - mondta.
Gee csodálkozó szemekkel nézett rá.
- Minek? - kérdezte.
- Tegnap... elég csúnyán beszéltél vele. Talán nem ártana, ha...
- Mert igazam volt! - szakította félbe Gee a feleségét. - Az én dolgaimba ne szóljon bele senki! - csattant fel mérgesen, és a tőle telhető leggyorsabb tempóban elhagyta az étkezőt.
Mi pedig Linnel csak bámultuk félbehagyott reggelijét, és mindkettőnknek ugyan az a kérdés volt az arcára írva.
Hová vezet ez?