Leeresztettek egy kötéllétrát és Ryan mászott le rajta mellénk.
- Jól vannak? - kérdezte szokatlan aggodalommal.
Na persze, mivel ő a felelős értünk van is miért aggódnia!
- A... bokám... - mutatott Gerard alaposan bedagadt jobb lábára.
Ryan tüzetesebben is szemügyre vette a sérülést. Mikor megfogdosta, és alaposan megtapogatta Gee olyan fájdalmasan szisszent fel, hogy azt hittem menten leüti a táborvezetőt, de végül visszafogta magát.
- Úgy tűnik csak kificamodott. - közölte szakértő módon Ryan, és megvakargatta a feje búbját. - Helyre lehet tenni, de az nagyon fog fájni.
Pontosan úgy nézett Gerardra, mint aki nem nézi ki belőle, hogy kibírja. Hát mit ne mondjak, én sem tudtam, hogy most mi lesz. Az egyértelmű, hogy helyre kell tenni a bokáját, Máshogy a gödörből se nagyon tud kijönni, de hogy ezt Gee hogy fogja kibírni.
Gerard elszántan nézett Ryanre, és bólintott.
- Csinálja csak!
Biztos voltam benne, hogy csak a táborvezető előtt játssza a nagyfiút, amúgy be van rezelve rendesen, de ügyesen titkolta.
Odaguggoltam mellé, átkaroltam a vállait, ezzel is lelket öntve belé. Ryan erősen megragadta a jobb lábát, és elkezdte húzni, vagy nem is tudom mit csinált vele, mert oda sem mertem nézni.
Éreztem, hogy Gee teste megfeszül a fájdalomtól, és szemeit szorosan becsukva, fogait összeszorítva próbál ellenállni annak, hogy kitörjön belőle néhány keresetlen szó, egy jó nagy ordítás kíséretében. Aztán csak egy hangos reccs hallatszott. Olyan volt, mintha a csont darabokra törött volna, de mikor odanéztem Gerard lábfeje már normális szögben állt, és az arcán az izmok is kezdtek elernyedni.
Szegény nagyokat lihegett, és megfogta a lábát. Bár nagyon szenvedett, sziszegésen kívül egy hang nem hagyta el a száját. Hogy a pasik egymás előtt mikre nem képesek!
- Most már rendben lesz. - közölte Ryan még egyszer megvizsgálva a sérült testrészt, majd táskájából fáslit vett elő, és körbetekerte vele Gee lábfejét. - A biztonság kedvéért azért befáslizom, és jó lenne ha pár napig nem erőltetné.
Jó vicc! Ne erőltesse a lábát az erdő közepén. Volt egy nagy sejtésem, hogy ebből villámgyors hazamenetel lesz, amit kicsit sajnáltam de Gee lábának az épsége mindennél fontosabb.
Miután szegény betegünk lábát elintézte, most hozzám fordult a táborvezető.
- Te ki tudsz mászni? - nézett fel a kötéllétrára.
- Persze. - adtam meg az egyértelmű választ. Mászásban mindig jó voltam.
Ryan intett, hogy akkor indulás, én azonban nem szívesen hagytam ott Gerardot. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogyha én nem leszek itt ez a két pasi még képes egymásnak esni, és lerendeznek itt hirtelen egy avarbirkózást, mert mióta Ryan leszállt közénk szinte tapintható volt a levegőben az egymás iránti ellenszenv.
Ám tétovázásomnak Gerard határozott utasítása vetett véget.
- Amy, menj fel! - mondta. - Én is kijutok valahogy.
A fal mellett kapaszkodva, lassan talpra állt, csak az arca árulta el időnként, hogy komoly fájdalmai vannak, ha véletlenül sérült lába földet ér. El nem tudtam képzelni hogyan fog kikerülni a gödörből, mert abban biztos voltam, hogy inkább itt rohad örökre, minthogy Ryan a karjaiban vigye fel.
Mikor felmásztam, és szétnéztem megbizonyosodtam, hogy nem kell Geet ölben felcipelni. Ezeknek az erdészfiúknak komoly mentőszerkentyűik vannak. A dzsip elején, amivel jöttek volt csörlő. Amíg mi lent Gee sérülésével voltunk elfoglalva, addig a másik pasi összeeszkábált, egy fém állványt, ezen átvezette a csörlő kötelét, és a kötél végén ott himbálózott egy ülőke. Olyan volt, mint egy nagyon egyszerű kerti hinta, és jól meg lehetett kapaszkodni az oldalában. Megértettem, hogy ezzel fogják Gerardot felhúzni, feltéve ha hajlandó lesz beleülni.
Leültem egy fa tövében, és onnan figyeltem az eseményeket. Nem akartam Gerardot még jobba zavarna hozni azzal, hogy közvetlen közelről figyelem a szerencsétlenkedését.
Mikor a feje végre megjelent a gödör felett, és szép lassan kiemelkedett a többi része is, olyan volt, mint régi, nyálas filmekben a hintajelenet, mikor a főhős hintáztatja szerelmét a kertben, azzal a különbséggel, hogy itt nem volt virág a hintán, és a hős szerelmes pedig a másik erdész volt, aki Gerardot nem hintáztatni akarta, hanem csak elkapni, hogy a gödör széle felé tudja húzni. De azért lelki szemeim előtt megjelent a Geet vadul lökő Frankie(nem félreérteni!), ahogy éppen szerenádot énekel szerelmének. Mivel ezen jót mosolyogtam inkább abbahagytam a képzelgést, mert sehogyan sem illett a helyzet komolyságához!
Az erdész elkapta Geet, de a mozdulat olyan hevesre sikeredett, hogyha nem kapaszkodik elég erősen, visszapottyant volna a hirtelen rántástól. De ő résen volt, így hamarosan, fél lábbal ugyan, de már a felszínen állt, szorosan átkarolva engem.

Besötétedett, mire visszaértünk a táborba. A sátrak között tábortűz lobogott, kellemes pattogása lágyan keveredett az éjszakai erdő hangjaival.
Gerard bicegve ugyan, de azért tudott járni, egyelőre az én segítségemmel.
Elsőként Paul üdvözölt minket.
- De jó, hogy megvagytok! - ölelgette meg Geet, és közben sikeresen megrúgta fájós lábát, minek következtében Gerardból előtört egy addig visszafojtott ordítás.
- Oh, bocs! - hebegte Paul, és inkább biztonságos távolságra lépett tőlünk. - Mikor hallottuk, hogy mi történt... nagyon izgultunk! Jó, hogy nem lett komoly bajotok.
- De még lehet, ha a közelünkben maradsz! - motyogta Gee maga elé, úgy, hogy csak én halljam, erre kitört belőlem a nevetés.
- Mit mondtál? - nézett rá Paul érdeklődve.
-Jah, semmit, csak én is örülök, hogy itt vagyunk. - vágta rá gyorsan Gerard.
- És most mi lesz, hazamentek? - tette föl a teljesen logikus kérdést Nick.
Geere néztem, hiszen tőle függött minden, ő viszont komor képpel Ryanra nézett, aki önelégült arccal bámult vissza rá. Rá volt írva, hogy azt várja megfutamodunk.
- Nem! Maradunk! - mondta végül Gee határozottan, miközben farkasszemet nézett a táborvezetővel, aki erre a kijelentésére csak mosolygott.
Mikor leültünk a többiek mellé kérdőre voltam Gerardot.
- Biztos jó ötlet maradni? Mert miattam igazán nem kell... én...
- Maradunk, és kész! - zárta le a témát Gee.
Pasik! Komolyan mondom, ha épp nincs semmi baj, akkor csinálnak magunknak, ha meg van, akkor még nagyobbá teszik. Tisztában voltam vele, hogy az egész maradás dolog, csak azért van, hogy Ryan nem nézze puhánynak Gerardot, de ki nem szarja le egy pökhendi táborvezető véleményét, ha a testi épsége a tét?
De Gerard nem szarta le, úgyhogy maradtunk, és nagyon tartottam tőle, hogy mi lesz a "versengésük" eredménye. Még a végén gipszben kell hazaszállítani Gerardot, vagy rosszabb esetben koporsóban!