Elmentünk egy szállodába. Mikor beléptünk a szobaajtón három kíváncsi szempár szegeződött ránk. Három férfi várt minket. Gerard sorra bemutatta őket.
Feszült csend ülte meg a társaságot. Mindenki kerülte a tekintetemet, pedig jól esett volna, ha mesélnek valamit rólam, de csak zavart láttam a szemeikben.
Hamarosan kopogtak és egy újabb férfi lépett be az ajtón.
  - Szia, Brian! - köszönt neki Gerard, miközben kezet fogtak.
A többiek lassan elszállingóztak, csak Gee és Brian maradt, én pedig bementem a hálóba ledőlni egy kicsit.
Zavart voltam és kétségbeesett, nagyon nem találtam a helyem. Megpróbáltam aludni, de nem ment, hallgattam inkább a fiúk beszélgetését kintről.
   - Ezt most nem teheted meg Gee! - mondta Brian szigorúan.
   - Értsd meg Brian, haza kell mennünk! Lilynek szüksége van a hazai környezetre.
   - Hidd el nagyon sajnálom Lilyt és megértelek, de most nem lehet. A szerződésetekben benne van, hogy kizárólag a zenekar tagjainak betegsége esetén lehet koncertet lemondani.
   - De Brian, értsd meg...
   - Én megértem, de a szervezők és a rajongók nem fogják. Már csak egy hét van hátra, végig kell csinálnotok.
Néhány pillanatnyi hallgatás után elköszöntek egymástól, majd Brian távozott.
Gerard bejött hozzám, lefeküdt az ágyra és hozzám bújt.
   - Sajnálom Lily, de nem mehetünk haza. - mondta nagyon szomorúan.
   - Tudom, hallottam. Semmi baj, elleszek.
Úgy feküdtem, mint egy darab fa, a plafont bámulva. Az agyam azt diktálta, hogy bújjak Geehez és csókoljam meg, de a szívem nem engedte. Megtette viszont helyettem ő.
   - Szeretlek Lily! - súgta a fülembe és megcsókolt.
Annyira szörnyű volt, hogy nem éreztem semmi mást, csak ürességet. Tudtam, hogy szeret engem, és biztosan én is szeretem, jelen pillanatban képtelen voltam visszacsókolni.
Gerard egy sóhaj kíséretében elvette ajkait az enyémtől és a szemembe nézett.
    - Ne haragudj, de nem megy. - mondtam neki. Talán megbocsát nekem.
   - Semmi baj, csak annyira hiányoztál. - válaszolt, aztán végigdőlt az ágyon mellettem, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem.
Valahogy olyan ismerős volt ez az érzés, ahogy így feküdtünk. Bár még csak délután volt, mégis elaludtunk, miközben Gee a hátamat simogatta.

Eltelt egy hét és az emlékek még mindig homálya burkolóztak, pedig a fiúk mindent megtettek az ügy érdekében. Ez alatt az idő alatt volt három koncert, amit végignéztem, mégsem lett ismerős semmi. Egyre türelmetlenebb és ingerültebb lettem. Úgy éreztem már sosem fogom visszakapni régi életemet.

Véget ért a turné és végre hazamentünk, bár nekem a haza szó nem jelentett semmit, bár reménnyel töltött el, hátha segíteni fog a megszokott környezet.
A házba belépve Gerard várakozva nézett rám. Talán azt várta, hogy összecsapom a kezem és a nyakába ugrok, hogy igen, ez az, emlékszem! De nem így történt. Ugyan olyan idegenül éreztem magam, mint eddig bárhol.
Másnap délután tévét néztünk Gerardal. Mióta hazaértünk nem csináltunk szinte semmit, csak pihentünk.
Valami harmadosztályú krimit adtak,majdnem el is aludtam rajta, mikor az egyik jelenetben a főhősnő lelőtte a gonosz maffiafőnököt. Pont a szeme közt találta el.
Összerezzentem, pedig maga a film egyáltalán nem volt izgalmas. Agyamban hirtelen  millió kép kezdett el kavarogni észveszejtő sebességgel. Aztán, mintha csak a tévében látnám, megjelent előttem egy férfi arca. Homloka közepén egy golyó ütötte lyuk, amiből szivárgott a vér.
Sikítottam egyet és Gerard karjaiba vetettem magam, aki meglepetten ölelt át. Arcomat a mellkasába fúrva igyekeztem legyűrni a szédülést, ami hirtelen rámtört. A fejemben még mindig hihetetlen sebességgel  kavarogtak a képek, és az, amit eddig homály fedett, lassan kitisztult.
Mikor szédülésem enyhült, felnéztem.
   - Gerard? - kérdeztem bizonytalanul, mintha most látnám hosszú idő után először.
   - Lily, jól vagy? - hallottam ijedt hangját.
Hirtelen az ölébe ültem és vadul megcsókoltam.
   - Igen, igen, igen! Jól vagyok! - kiabáltam a csók után, magamból kikelve. - Emlékszem mindenre! Arra is hogy szeretlek!
Gee szorosan átölelt.
   - Annyira örülök Lily! Ez a legszebb ajándék, amit adhattál nekem!
Ezen az ajándék dolgon elgondolkoztam, aztán eszembe jutott, hogy holnap van Gerard szülinapja.
   - Tudod mit? - mosolyogtam boldogan. - Menjünk el holnap és házasodjunk össze. Csak mi ketten és két tanú.
   - De mi lesz a bulival? Nagy esküvőt szerettél volna, nem? - nézett rám értetlenül.
   - Rájöttem, hogy nem az számít mekkora esküvőnk lesz. Szeretjük egymást és ez a fontos!
A füléhez hajoltam és erotikus hangon belesúgtam:
   - A tiéd akarok lenni!
Gerard megborzongott, elkapott a derekamnál és szó szerint letepert a kanapéra. Szinte remegett az izgalomtól.
   - Annyira hiányoztál! - súgta, és ott csókolt, ahol csak tudott.
Bepótoltuk azt a majdnem két hetet, amit hiányolnunk kellett.