A turné tovább dübörgött és a fiúk hihetetlen lelkesen, de egyre fáradtabban élték megszokottnak egyáltalán nem  mondható napjaikat.
Egyik reggel Gerard nyomott hangulatban ébredt. Fájt a feje, amin az elfogyasztott kávé sem sokat segített. Nem volt nagyon rosszul, de jól sem. Koncertet lemondani viszont csak legvégső esetben szoktak, úgyhogy erre a javaslatomra határozott nem volt a válasz.
Ahogy közeledett az este Gee rosszulléte is fokozódott. Sápadt, nyúzott volt, ebédnél alig evett valamit.
   - Nem lenne jobb,ha mégis inkább pihennél ma? - kérdeztem tőle félénken, koncert előtti készülődés közben.
Gerard csak legyintett.
   - Ááá... ne aggódj, nincs akkora baj! Majd jót tesz az adrenalin!
Mosolyogva beszélt, próbálta eljátszani, hogy jól van, de én átláttam rajta.
Frank is meghallotta miről beszélünk, odajött és a segítségemre kelt.
   - Igaza van Lilynek! Tényleg nem vagy valami jó színben!
   - Ugyan már! - legyintett Gee. - Jó hogy már el nem temettek! Bár azt már megtették mások.
   - De Gerard!
   - Semmi de! - jelentette végül ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Jól vagyok és kész! Nincs vita!
A banda fölment a színpadra és pedig aggódva figyeltem oldalról az eseményeket. Ugrásra készen álltam, mint egy őrangyal, ha szükség lenne rám.
Gee a szokásosnál kevesebbet mozgott, minden erejét az éneklés emésztette fel, ami, valljuk be, ma nem ment valami jól neki! Fejcsóválva figyeltem szenvedését, és azt kívántam, hogy legyen már vége ennek a koncertnek.
A dalok szüneteiben többször lihegve odajött hozzám, de minden kérdésemre, hogy jól van-e, csak egy kurta "igen" volt a válasz. Megfogtam  a homlokát és ijedten tapasztaltam, hogy forró.
   - Gerard, te lázas vagy! - mondtam kétségbeesetten. - Kérlek szépen, fejezzétek be most!
   - Már csak pár szám van hátra, kibírom! -  válaszolta és kezét kihúzva az enyémből visszament a színpad közepére, hogy tovább folytassa elkeseredett harcát a lázzal.
A következő dal végénél Gee a földre vetette magát, de mivel tovább énekelt, illetve üvöltözött, biztos voltam benne, hogy ez is hozzá tartozik az előadáshoz. Aztán elterült a földön és nem kelt fel, amíg a zene el nem hallgatott.
Néhány másodpercre sötét lett és mikor újra kigyúltak a fények Gerard még mindig mozdulatlanul feküdt a földön.
Elsőként Mikey vette észre, hogy baj van. Odafutott hozzá, majd én is azonnal követtem.
Gee a hátán feküdt, karjait széttárva. A mikrofont elejtette, ami most árván hevert néhány centire gazdája erőtlen kezétől.
Mikey időközben levette a gitárját és velem együtt Gerard mellé térdelt. Megsimogattam Gee arcát, de meg sem mozdult, láthatóan nem volt magánál.
   - Gerard, hallasz engem? - szólítgatta Mikey aggódva, majd pofozgatni kezdte.
Frank is odajött, majd őt Ray és Bob követte.
   - Vigyük le! - mondta bölcsen Ray.
A rajongók Gee nevét kiabálták és sikítoztak. Iszonyú volt a hangzavar. Erről eszembe jutottak annak a koncertnek az emlékképi, mikor Joe lövöldözött.
Ray megragadta Gerardot hátulról és fölültette, mikor Gee lassan kinyitotta a szemét.
   - Mi... történt? - nézett szét kábán maga körül.
   - Elájultál drágám! - válaszoltam gyorsan.
Gerard körbenézett és lassan felfogta hol van.
   - Menjünk le! - adta ki Mikey az utasítást. - Fel tudsz állni? - kérdezte bátyját. Határozatlan bólintás volt a válasz.
Ő és Ray két oldalról támogatva Gerardot segítettek felállni neki.
A rajongók örömujjongásban törték ki, mikor látták, hogy kedvencük még életben van, és féli-meddig a saját lábán hagyja el a színpadot. Az iszonyú hangzavar végigkísérte a társaságot a backstage folyosóján, csak az öltöző ajtajának becsukódása után halkult valamennyire.
Geet azonnal lefektették egy kanapéra.
   - Jobban vagy? - kérdezte Frankie aggódva.
   - Szédülök. - jött a halk válasz. Leültem Gerard mellé és megsimogattam a homlokát, félresöpörve az izzadt, fekete tincseket. A homloka most még forróbb volt és hideg verejtékben úszott.
   - Feljebb ment a lázad. - állapítottam meg azonnal.
Gee reszketve és teljesen legyengülve feküdt a kanapén. Bevizeztem egy törölközőt és a homlokára tettem, hogy enyhítse a lázát.
Néhány perc múlva Ray futott be egy orvossal.
A doki megvizsgálta Gerardot.
   - Most lett ilyen rosszul? - kérdezte.
   - Már délelőtt sem volt jól! - vágtam rá rögtön. - Én a menyasszonya vagyok. - közöltem gyorsan, jelezve, hogy a fontos dolgokat nekem mondja el.
   - Értem. Nos ez valami vírus lesz. Pár napig biztosan ágyban kell maradnia!
Elkezdett turkálni a táskájában, majd elővett egy ampullát és egy fecskendőt.
Mikor Gee ezt meglátta rögtön abbahagyta a haldoklást és meredten nézett az orvos kezében díszelgő kínzóeszközökre.
   - Azzal meg mit akar? - kérdezte, talán abban reménykedve, hogy a doki csak viccel.
   - Kap egy kis lázcsillapítót. - közölte az orvos és már bontogatta is a csomagolást.
Gee, ha lehet, még az eddiginél is sápadtabb lett, főleg mikor meglátta a doki kezében megcsillanó injekciós tűt.
   - Na azt már nem! - kiáltott fel rémülten.
Az orvos értetlenül nézett rá.
Itt volt az ideje, hogy közbelépjek, mielőtt még Gee és a doki közelharcot vívnának. Kicsit félrevontam az orvost és elárultam neki, hogy Geenek tűiszonya van, úgyhogy jobban jár, ha valamilyen más módon adja be neki a lázcsillapítót.
   - Áh, értem! - nyugtázta a doki és úgy döntött nem erőszakoskodik tovább.
Odaadta Gerardnak az ampullát.
   - Akkor ezt igya meg. Bár így lassabban hat!
Gee egy hajtásra megitta a lázcsillapítót, majd visszafeküdt haldokolni.
Az orvos adott még néhány jó tanácsot, majd elment.
A fiúk körbeállták a kanapét, és sajnálkozva néztek Geere, aki felnézett a szomorú arcokra.
   - Jól van, azért még élek! Nem kell mindjárt papot hívni egy kis ájulás miatt.
A többiek zavartan egymásra néztek, szemeikből tanácstalanság tükröződött.
Gee megpróbált felülni, de félúton visszaesett.
   - Maradj már nyugton! - korholtam, mert láttam, hogy készül valamire.
Közben bejött az egyik szervező, érdeklődni Gerard hogyléte felől.
   - Mi van kint? - kérdezte tőle Ray.
   - Bejelentettük, hogy a koncertnek vége, de nem tágítanak. - felelte. - Híreket várnak.
Ekkor Ray fülét ismerős hangok ütötték meg.
   - Hallgassátok! - szólt, mire mindenki arra figyelt.
A hűséges rajongók a Cancert énekelték egy emberként a nézőtéren.
Gerard szeme könnybe lábadt.
   - Halljátok ezt? Tényleg nekünk vannak a legjobb rajongóink!
Az öltözőben mindenki néma csöndben és meghatódva hallgatta a dalt, főleg Gee, aki érezte, hogy ez most neki szól. Újra megpróbálkozott a felüléssel.
   - Nem hagyhatom cserben őket! - nyögte és nagy erőlködés árán sikerült függőlegesbe tornáznia magát.
   - Mit akarsz csinálni, hiszen nem tudsz lábra állni! - méltatlankodott Mikey.
   - Nem is akarok. Megteszi egy szék is.
Értetlenül néztünk rá. Mit akar egy székkel?
Gerard szemével keresni kezdte az alkalmas bútordarabot és hamarosan meg is találta, egy kényelmesnek tűnő, karfás szék személyében.
   - Az pont jó lesz! - kiáltott fel örömében és rá mutatott.
   - De mégis mihez? - kérdeztem, még mindig nem értve mit akar.
   - Állni nem tudok a színpadon, de ülni igen. - jelentette ki határozottan.
Végre mi is megértettük mire megy ki a játék.