Egyre gyülemlett benne az utálat Bert iránt, mert már kétség sem fért hozzá, hogy ő üvöltözik odalent, és neki tapsol olyan hangosan a közönség. Hát már nem sokáig fog. Frank letette a ruhakupacot az ablakpárkányra, aztán gondolkodás nélkül beugrott az ablakon. Úgy tűnt, nem vették észre, de minél később veszik észre, annál jobb. Már előkészítette az öklét, hogy amint elérhető közelségbe kerül, akkorát be tudjon mosni vele, amekkorát csak tud. Nem kellett sokat várnia a bosszúra, épp megfelelő szögből érte az ütés, Bert pedig pont úgy állt, hogy nem vette észre a közeledő veszélyt, csak a hatalmas ütést a fején, amitől akkorát repült, mint az előbb a küzdőtársa. Bosszúsan tápászkodott föl, hogy mégis ki merészelte a győztest megütni, de mikor meglátta Franket, egész más kifejezést vett föl az arca. A fölháborodottság eltűnt, helyette a szeme megvillant, szája randa vigyorra húzódott, mint aki előre örül, hogy szétverheti egy régi ellenség fejét. Frank ugyan így nézett vissza rá. Valószínűleg ezt a közönség is érezte, mert senki sem avatkozott közbe, sőt úgy tűnt, hogy még nagyobb szenvedéllyel drukkolnak. Egy érzelmekkel teli küzdelem nagyobb örömet okozott nekik, mint a száraz verekedések, ahol csak halomra verik egymást. Ez a küzdelem pedig nagyon, nagyon érzelemmel telítettnek ígérkezett.

Lassan köröztek egymással szemben, méregették egymást és húzták a feszültséget, vagy egymás idegeit. Bert inkább utóbbira hajtott. Az idegesítő vigyor egy percre sem tűnt el az arcáról, ami Franket csak még jobban felhúzta, de hát ez is volt vele a célja. Nem volt meglepő hát, hogy Frank támadott először. Elhibázta, de csak az idegességének köszönhette, hogy nem figyelt oda eléggé. Bert bájosan odébb billegett, aztán mikor kellő távolságra került Franktől, hogy ne tudja azonnal agyon ütni, mosolyogva kacsintott rá egyet.

- Hogy van Gerard? - kezdte csevegve Bert, mit sem törődve Frank további támadásaival. Egyszerűen kitért előlük.

- Semmi közöd hozzá! - köpte oda neki Frank válaszul. Igazán nem volt kedve beszélgetni, csak szét akarta verni a fejét. Nyomaték képpen megpróbálkozott egy bonyolultabb rúgás kombinációval, és sikerült is egy kicsit eltalálnia vele Bertet. Ő azonban mintha hozzá sem ért volna, folytatta.

- Ez azt jelenti, hogy történt valami. Mesélj. - Bert olyan kényelmesen cseverészett, hogy Frank azt is kinézte volna belőle, hogy törökülésben leült a küzdőtér közepére, hogy onnan hallgassa a ”meséjét”.

- Mondtam, hogy semmi közöd hozzá! - sziszegte a fogai között Frank, és most sűrűbbre vette a támadásokat, hogy ne legyen ideje Bertnek jártatni a száját. Bert azonban jól tűrte.

- Ez nagyon nem jelenthet jót, ha ennyire nem akarsz róla beszélni. Él még egyáltalán? - grimaszolt Bert, miközben Frank támadásait kerülgette, amik egyre szaporodtak. Frank új taktikát választott: nem fog válaszolni neki, egymagával csak nem beszélget.

- Ez a hallgatás azt jelenti, hogy már nem él? - nem adta föl, és jól tudta, hogy ez Franket még jobban hergeli. - Tudtam én, hogy nem tudsz vigyázni rá. Fogadok, hogy egyedül hagytad valahol. - színpadra illően grimaszolt. Franknél pedig elérte a kívánt hatást. Átfutott az agyán, mikor Gerardnak volt az az ügye a farkasvérrel, és egyedül ment el az erdőbe, a hallucinációk elől menekülve. Meg is halhatott volna, végül is Frank még mindig nem tudja, hogy mi történt ott vele. Nem kellett volna magára hagynia.

- Hallgass! Gerardnak semmi baja! - bukott ki belőle. Muszáj volt elhallgattatnia valamivel. Idegesítette a hangja, és az, amiket összehordott.

- Biztos vagy benne? És most hol van? - ejtette el Bert azt, ami talán eléggé elvonhatja Frank figyelmét a harc elől. És valóban, Frank ugrás közben úgy állt meg, mintha megdermedt volna a teste. Ügyetlenül landolt a földön. Eszébe jutott Gerard. Már biztosan visszaért a kajával, talán már az ő részét is megette, és most várja. Vagy elkapták. Talán már meg is ölték. Talán széttépték a szárnyát és nem tudott elmenekülni. Már megint egyedül hagyta. Frank halántékán hatalmas izzadságcsepp gyöngyözött le. De nem ugorhatott ki az ablakon, gyávák módjára, hogy elmeneküljön és szaladjon Gerardhoz. Csak az járt az eszében, hogy minél gyorsabban ki kell csinálnia Bertet. A támadási azonban egyre gyöngültek, mert folyton arra gondolt, hogy mi lehet Gerarddal. Sorban kapta az ütéseket, mert Bert most már nem beszélt, hanem ütött. Megpróbálta összeszedni minden erejét és figyelmét, már egy szuper gyors és szuper hatékony támadási terv kellős közepén járt, mikor tekintete összetalálkozott Bert kárörvendő, gúnyos tekintetével, ami mintha egy képet küldött volna az agyába: Gerard tépett szárnyakkal, véresen a sárban hever, három ijesztő vámpír készül az utolsó kegyelemdöfést adni neki, aztán még utoljára Gerard elkiáltja Frank nevét, de ő nem jön... Frank esküdni mert volna rá, hogy valóban hallja Gerard segélykiáltását. Ismét ledermedt a levegőben, pedig most úgy tűnt, Bert nem tudná kivédeni. Így a támadás teljesen kudarcba fulladt, Bert pedig ezt kihasználva a saját hasznára fordította. Ököllel telibe találta Frank arcát, ami kicsit a levegőbe emelte, itt aztán Bert egy ugró-forgórúgással átküldte a közönség sorai közé. Frank érezte a hatalmas ütést a hátán, amint a többi vámpírba ütközött. Egy pillanatra azt hitte, hogy itt van vége, de aztán mégis kitisztul előtte a kép és látta Bert győzedelmes vigyorát. Ekkor megvilágosodott. Megértette Bert taktikáját, tudta, hogy mit kell tennie ellene. Újult erővel állt talpra és lassan, de fenyegetően indult meg Bert felé.

- Most még elmehetsz. Akkor talán még megmentheted Gerard életét - próbálkozott tovább Bert, de már látta, hogy Frank rájött a taktikájára. - Ha itt maradsz, lehet, hogy te győznél, de akkor ezek itt elkapnak, és akkor soha többet nem látod Gerardot. Nos, a büszkeséged, vagy Gerard élete? - ez volt Bert utolsó ütőlapja, de Frank már túl erős volt, ez sem hatott rá. Csak vészjóslóan közeledett felé, a keze ökölbe szorítva, és semmiért cserébe nem állt volna meg, amíg nem látja Bertet holtan. Bert látta ezt, és úgy döntött: menekülőre fogja. Tudta, hogy semmi esélye. Körbenézett, hogy merre tudna elmenekülni, és akkor kiszúrta a törött ablakot. Felmérte a terepet, hogy Frank hol tart, meg tudná-e akadályozni, és van-e elég hely a nekifutásra, aztán mikor mindent eltervezett, úgy tett, mintha neki akarna menni Franknek, de aztán az utolsó pillanatban felugrott, egyenesen az ablak felé. Frank dühösen kapott utána, de már nem érte el. Aztán meglátta, hogy mi Bert célja, és azonnal utána ugrott. Bert épphogy csak elérte az ablakot, úgy kellett aztán kitornáznia magát rajta. Frank mikor az ablakba érkezett, már nem látta sehol. Hiába nézett bármerre, a falak mentén, fönt, a fák között, nem volt sehol. Belenyugodott, hogy ezt most elszalasztotta, de nagyon remélte, hogy találkoznak még, és akkor nem hagyja futni.

- Hallod Bert? Legközelebb nem fogod megúszni! - ordította. Tudta, hogy Bert még itt van a közelben, csak gyáván elbújt, és hallja, amit mond neki. Féljen csak. Felmarkolta a ruhákat, amit itt hagyott, aztán leereszkedett a fal mentén, és sietett vissza a pihenőhelyhez. Nyugtalanították Bert szavai, mert tényleg, mi van, ha történt valami. De bízott Gerardban, és hogy tud vigyázni már magára. Persze, hogy tud. Nem kisgyerek, akit nem szabad egyedül hagyni, mert elrabolják a rossz emberek. Viszont egy másik érzés is nyugtalanította: egyre erősödött benne a gyanú, hogy követik. És csak egy embernek van oka követni. Bertnek. Valamit akar Gerarddal, ezért állt neki követni Franket, hogy elvezesse hozzá. Azonban akárhányszor visszanézett, nem látott senkit. Azt tudta, hogy ha visszaér, gyorsan tovább kell állniuk, de addig  is meg kell próbálnia lerázni valahogy a követőjét.

Fellélegzett, amikor a pihenőhelynél megpillantotta Gerardot. Az egyik kiálló kövön ült, és az eget nézte, mintha álmodozna. Mikor meghallotta a lépteket és odanézett, az ő arcán is megkönnyebbülés futott át. Frank ahogy mellé ért, szorosan átölelte. Nem is értette, hogy mért bukott ki belőle hirtelen ez az érzelem kitörés, de úgy tűnt Gerard sem bánta. Miután sikerült elszakadnia, odaadta Gerardnak a ruhákat.

- Vörös nyakkendő? - nézett felvont szemöldökkel Frankre. Ő csak megvonta a vállát.

- Nekem tetszik. - idézte vissza Gerard szavait, mikor a szárnyairól volt szó.

Gerard gyorsan felöltözött, bár az ing és a kabát felvételével voltak kisebb gondok, a szárnyak miatt. Körbeforgott Frank előtt, aki túlzott rájátszással méregette.

- Jól áll. - kacsintott rá és mosolygott.

- Nem is áll. - nézett Gerard lefele, mire mindkettőjükből kitört a röhögés. Miután lenyugodtak, Frank a barlangba mutatott, ahol egy ember feküdt.

- Az az enyém? - Gerard bólintott. Frank odament és nekiállt kiszívni a vérét. Jól esett neki, bár nem volt komolyabban éhes. Ahogy végzett, észrevette, hogy véres és koszos a ruhája. Biztos a verekedéstől Berttel. Furcsának tartotta, hogy Gerard nem említette meg, sőt, arra sem kérdezett rá, hogy mi tartott ilyen sokáig. Minden esetre örült neki, hogy nem kellett elmondania a Berttel való találkozást. Viszont eszébe jutott, hogy lehet, hogy követték.

- Gerard, indulnunk kell. - mondta komolyan. Gerard zavartan nézett vissza rá.

- Mért? Te nem vagy fáradt? Én majdnem bealudtam, amíg vártam rád.

- Mikor visszafele jöttem, úgy éreztem, hogy követ valaki. El kell innen mennünk. Majd később alszol. Kibírod?

- Azt hiszem... igen. - Gerard is feltápászkodott és kitárta a szárnyait. Mutatta Franknek, hogy jöjjön közelebb.

- Biztos, hogy elbírsz engem is? - Gerard komolyan bólintott. Frank odalépett hozzá, és átölelte, Gerard is szorosan átfogta a karjaival, aztán Gerard egyre gyorsabban csapkodni kezdett a szárnyaival, míg végül a levegőbe emelkedtek.

- Érzem, hogy követ. Tudsz gyorsabban...? - Gerard gyorsabbra vette. Bár nagyon fáradt volt, tudta, hogy ez most nem játék. Ő is érezte azt a bizonyos érzést, és csak rosszabb lett. Mintha valami nagyon fenyegető követné őket. Hamarosan pánikszerű meneküléssé csapott át, úgy érezték, hogy egyre közelebb kerül az üldöző. Nemsokára valami nagy erővel el is süvített mellettük.

- Most mit csináljunk?? - kérdezte Frank. Lehetett hallani a hangjában, hogy ő is retteg. Nem tudták, hogy mivel állnak szemben, de érezték az erejét, és az nagyobb volt minden eddigivel, amivel eddig találkoztak.

- Nem tudom! El fog kapni! - üvöltötte Gerard, ahogy egy újabb tárgy süvített el közvetlenül mellettük. Próbált szabálytalanul repkedni, hogy ne tudják olyan könnyen elkapni őket. Egy kis időre mintha megszűnt volna minden támadás, azt hitték, megúszták, de aztán hirtelen a semmiből előbukkant valami, ami nagyon gyorsan közeledett, és átszúrta Gerard egyik szárnyát. Ő kétségbeesetten csapkodott a másik szárnyával, de nem tudott tovább a levegőben maradni. Lezuhantak. Rögtön a földet érés után valami nagy háló borult rájuk, aztán kis szúrások következtek, amiktől zsibbadni kezdett mindenük. Utoljára még látták, ahogy alakok közelednek, aztán elsötétült minden.