- Hol vagyok? - alig nyitotta ki a szemeit Gerard, ez volt az első dolog, amit feltétlen meg kellett tudnia. Megdörgölte a szemét, ami jó ötletnek bizonyult, ugyanis a homályos kép kiélesedett, így rögtön meg tudta állapítani a helyzetét. Egy viszonylag nagy szoba vette körül, luxus bútorokkal berendezve. Ő maga is egy puha ágyon feküdt. Nem rémlett neki ez a hely, és hogy hogyan került volna ide. Mielőtt nekiállhatott volna felfedezőutat tenni, arra lett figyelmes, hogy valaki cirógatja a vállát. Hihetetlen gyorsasággal áttornázta magát a másik oldalára, így egy mosolygó fiúval találta szemben magát.

- A legjobbak szobájában vagy, amit meg is érdemelsz, azok után, amit tegnap tettél. - mondta a fiú mézes-mázos hangon, és tovább folytatta Gerard csupasz vállának simogatását.

- Mit tettem tegnap?? -semmi sem rémlett neki a tegnapból. Az utolsó emléke az volt, hogy az erdőben körbeállják a rémképek, aztán felnéz a holdra és innentől semmi. Kétségbeesetten kutatott az emlékei után, de hiába, nem tudta volna megmondani, hogy hogyan került ide, ki ez a fiú, mért fekszik egy ágyban vele, és ami még fontosabb: hogy hol van Frankie.

- Hát tényleg nehéz lenne összeszedni, de ha egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk úgy, hogy péppé verted a legjobb harcosainkat.

- Öh... nem értem.

- Nem emlékszel? Mondjuk lehet, hogy én sem emlékeznék ennyi vérivás, verekedés, és szex után. - nevetett édesen a fiú, és csábosan oldalra billentette a fejét. Gerard gyomra összeszorult a szavak hallatán. Csak most vette észre, hogy a fiú fehér nyakán jókora lila foltok éketlenkedtek. Ezt ő tette volna? És még mit? De nem mert többet kérdezősködni, nehogy gyanússá váljon. Inkább felült az ágyon, hogy jobban körbenézzen, először is valami ruhaféle után. A szobában teljes volt a rend, semmi szétdobált ruha, vagy ilyesmi.

- Ruhákat a szekrényben találsz. - szólalt meg a fiú. Gerard tanácstalanul méregette az ágy és a szekrény közötti távolságot.

- Menj csak nyugodtan, engem nem zavar. - kuncogott a fiú, látva Gerard zavarát, akinek nem volt mit tennie, kénytelen volt meztelenül kimászni az ágyból és elmenni a szekrényig. Ott aztán olyan szélesre tárta az ajtót, hogy bőven elbújhatott mögötte. Végignézve a polcokon megállapította, hogy a választékra nem lehet panasza. Kiválasztotta a legkényelmesebb ruhákat, ki tudja meddig nem lesz lehetősége újat felvenni. Gyanította, hogy valószínűleg ugyan abból az okból kap ruhákat, amiért ilyen szobában alhatott, és ez valahogy összefüggésbe hozható a verekedéssel. Viszont azt nem tudta elképzelni, hogy mióta értékelik azt, ha egy idegen vámpír megveri egy másik klán tagjait. Talán félnek tőle? Akárhogy is, mostanra már biztosan elveszítette az erejét, amit a farkasvér ivásnak köszönhetett. És ha erre ezek a vámpírok is rájönnek, akkor nem várhat sok jót. A terv tehát: minél gyorsabban eltűnni innen. De előbb pontosan meg akarta tudni, hogy mi ez a hely. Visszament az ágyhoz, és leült a szélére. A fiú épp a nyakát simogatta, valószínűleg nyálat kent rá, hogy gyorsabban begyógyuljon.

- Megmutatnád, hogy merre van a kijárat? Szeretnék levegőzni. - csak lényegre törően.

- Nem lehet.

- Mért nem?

- Mert a harcosoknak a szobájukban kell maradniuk. Ha kell valami, akkor szólj és hozom.

- És ha én nem akarok harcos lenni?

- Nincs választásod, azok után, hogy betörtél a kastélyunkba és halomra verted a vámpírjainkat. Az az egy nagy szerencséd van, hogy ennyire jó vagy, különben már nem élnél. - Gerard igyekezett nem pánikba esni, pedig a helyzet elég kilátástalannak tűnt. A fiú közben megkerülte az ágyat, és így már Gerard előtt állt.

- Ha adhatok egy tanácsot, szerintem el kéne kezdened készülni az esi viadalra. - ez nagyon nem hangzott jól Gerard számára.

- Esti viadal???

- Igen. Már mindenki kíváncsi rád. Telt ház lesz. Akik tegnap nem láttak, azok most jól megnézhetnek maguknak. Nekem az a feladatom, hogy a legjobb formádban legyél. Szóval akármit szeretnél, én megteszem. - Amellett, hogy ezt az ”akármi” szót erősen hangsúlyozta, még nyomaték képpen belemászott Gerard ölébe, és nekiállt játszani Gerard hajával. Ő azonban most a legkevésbé tudott ezzel foglalkozni. Hevesen járt az agya, bár a pánik egyre jobban kezdett elhatalmasodni felette. Vagy ma estig megszökik, vagy vége mindennek.

- Látom ideges vagy. Lazíts. Nem kérsz vért? Vagy inkább edzenél? Vagy szeretnél aludni? Vagy valami extrémebb kívánság? Tényleg bármit hozhatok, ami a közérzetedet javíthatja. - Gerard erősen gondolkodott, hogy vajon mi lehetne az, ami segítségével ki tud szabadulni innen. Talán valami fegyver, amivel kitörhetné a falakat. De valószínűleg ezek a falak úgy vannak kitalálva, hogy ne lehessen csak úgy áttörni. Akkor leüthetné a srácot mikor bejön az ajtón, és a nyitott ajtón keresztül kiszökhetne. De ezt jobban meggondolva szintén esélytelennek találta, hisz biztosan jól fel van szerelve őrökkel ez a hely. A nagy gondolkodásban észre sem vette, hogy a fiú kigombolta az ingét, és finom puszikat nyom a vállára. Most nem volt olyan állapotban, hogy felháborodjon, vagy bármit is tegyen, szóval hagyta magát. Talán ez az utolsó pár órája, szóval jobb, ha kiélvezi. Keserű csókba kezdett, közben ledöntötte a vámpírt a hátára. A nyakát kezdte tapogatni a nyelvével, hogy utoljára még egy jót ehessen. Eszébe jutott, mikor Franknek mutatta meg először, hogy hogyan kell vért szívni. Szerette volna, ha most vele van, együtt könnyebb lenne kitalálni a szökési tervet. Ahogy Frankre gondolt, hirtelen eszébe jutott egy ötlet.

- Farkasvért!

- Mit? - nézett felvont szemöldökkel.

- Farkasvért! Hozz nekem farkasvért! - kockázatos, de ha megint megkapná azt az erőt, akkor lenne esélye elhúzni a csíkot. A fiú egy ideig nézett rá, mint aki nem érti a dolgot, de aztán feltűnt az arcán a felismerés.

- Kezdem érteni. Ezért nem emlékszel semmire, és most ezért vagy annyira zaklatott. Farkasvért ittál, amitől megnőtt az erőd, de mostanra elmúlt. Sajnálom, nem segíthetek. Ez esetben tényleg halott vagy. - gyengén letolta magáról Gerardot, és se szó, se beszél, kisétált az ajtón. Gerard azonnal utána ugrott, de az ajtó már zárva volt.

Kegyetlenül telt a következő pár óra. Gerard mikor nem éppen szökési elméleteket gyártott, akkor fel alá mászkált, vagy ütötte a falakat. Egyik sem használt. Mikor már úgy érezte, hogy kezd megőrülni, a fiú visszajött.

- Itt az idő. Ezt vedd fel - odadobott Gerardnak valami ruhát. Ahogy jobban megnézte, egy rövidnadrág volt. Szóval ebben kell verekedni. Gerardnak nem volt mit tennie, átöltözött, aztán követte a fiút. A folyosó sötét volt és szűk, ennek ellenére szép. A folyosó végén nyíló ajtó után egy újabb folyosó nyílt, és két lépcső: az egyik fölfelé, a másik lefelé vezetett. Ők lefelé mentek. Ahogy egyre lejjebb és lejjebb értek, úgy erősödött a hangzavar. Leérve Gerard meglátta honnan ered: egy jókora terem zsúfolásig volt tömve vámpírokkal, ők üvöltöztek, kurjongattak és fütyültek ilyen idegtépő hangossággal. Középen jókora üres hely, kicsit meg is emelve, e köré csoportosultak mind. A tömegben folyosót tartottak fönt az őrök, hogy a küzdő vámpírok eljuthassanak a ringhez. Gerardot ezen egy másik vámpír kísérte végig, amíg a küzdőtérre értek. Egyelőre csak ő tartózkodott ott.

- Ne félj fiacskám. Láttalak tegnap, ez neked meg se fog kottyanni. - veregette vállba valaki hátulról. A fülébe kellett ordítania, hogy hallja a tömeg zajától. Félelmetes volt ez a sok vámpír egy helyen. Olyan energiát és agressziót árasztottak, hogy Gerard beleszédült, ráadásul az izzadságuk és a kilélegzett levegőjük betöltötte a teret, ami még fojtogatóbb volt.  Gerard épp kérni akart egy kis vizet, mikor a tömeg a szokásosnál is nagyobb üvöltésbe kezdett. A másik folyosón haladt végig a küzdőfél. Pár percbe beletelt, mire megérkezett, és megállt Gerarddal szemben, de a tanácsokat osztogató vámpíroktól Gerard nem tudta még megnézni ki is az. Az ő fülébe is ordibáltak mindenfélét, de egy szót sem fogott fel belőle. Valami éles hang hallatszott hirtelen, ez jelezte a viadal kezdetét. Minden vámpír kivonult a küzdőtérről, és csak ketten maradtak. A tömeg őrjöngött. Ezek itt ma vért akarnak látni. Gerard csak arra tudott gondolni, hogy itt a vég.