A felállás a következő volt: Gerard a barlang bejáratában ült, a fákat nézte, legalábbis látszólag. Gondolatban közöttük járt, próbálta kitalálni, hogy merre mehetne és milyen messzire, hogy a lehető legmesszebb kerüljön Frank-től, de később rá is tudjon találni. Frank mögötte, nem messze járkált fel-alá, percenként ellenőrizve a hold állásást, illetve, hogy a körzetben tartózkodik-e valaki. Kezdett ráérezni ennek a különleges erőnek a használatára. Csupán megfelelően oda kellett figyelnie, és máris megérzett mindent. Ha engedte magát, akkor olyan volt, mintha egy ajtót nyitna ki, és azon beáramlana mindenféle érzés. Ezeket aztán szelektálni is tudta. Ki kellett választania az adott érzést, a többit pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Ha a saját gondolatai foglalták le, akkor csak egyetlen dolog jött át: az irány, amerre menniük kell. Most is éppen azzal kísérletezett, hogy gondolatban minél többet tudjon meg arról a helytől, mikor Gerard hirtelen talpra ugrott.

- Frank! Ott! - mutatott a fák közé. Frank odarohant mellé, de hirtelen nem tűnt fel neki semmi szokatlan. Gerard túl felkavart volt ahhoz, hogy Frank ki tudja meddig próbálja felfedezni azt a dolgot a fák között.

- Hol?? Nem látok semmit. - Frank Gerard-ra nézett, akinek arcán rémület tükröződött. Tekintete végigvándorolt a karján a mutatóujja hegyéig, és onnantól abban a vonalban folytatta útját. Semmi. - Mit látsz Gerard? - kérdezte most már kétségbeesetten. Gerard zavartan ránézett, aztán újra vissza.

- Nem látod? Egy farkas. - Frank újra odanézett, de semmi nem volt ott.

- Nem látom. - Frank nem értette, hogy Gerard mért látja, és ő mért nem. Megpróbálta mentálisan megkeresni a farkast, de a környéken egy sem volt. Akkor csak egy dolog lehetséges. - Gerard, nem lehet, hogy hallucinálsz? - Gerard először felháborodottan nézett vissza rá, de ahogy meglátta Frank aggódó tekintetét, lehiggadt, és így már ő is logikusnak találta ezt a megoldást. Lehet, hogy ezek az előzmények.

- De. - mondta végül egy sóhaj kíséretében, és újra leült, de nem vette le a szemét a farkasról, ami csak állt egy helyben, és egyenesen őt bámulta. Ahogy jobban megszemlélte, ez ugyan az a farkas volt, amelyiknek kiszívta a vérét. Gerard összekulcsolta a kezét a lábai körül, fejét pedig lehajtotta, hogy ne kelljen látnia. Nem sokkal később azonban morgásra lett figyelmes. Felkapta a fejét. A farkas valamivel közelebb állt és vicsorgott. Mögötte, a fák között egy alak bontakozott ki. Frank volt az! Gerard gyorsan oldalra nézett, ahol Frank ült a falnak támaszkodva. Ahogy visszanézett, az a valami, Frank alakjában, már ott állt a farkas mellett. - Csak hallucináció - futott át Gerard agyán. Ezzel próbálta nyugtatni magát. Frank ujjai hozzáértek a farkas szürke bundájához, és simogatni kezdték. Megsimogatta a fejét, megvakargatta a füle tövét, mintha a kedvenc háziállata lenne, közben gúnyosan mosolygott Gerard-ra. Ő közben egyre csak győzködte magát, hogy ez nem igazi, nem valóság, de a látvány felkavarta. Frank karja lassan fölemelkedett, és egyenesen Gerard-ra mutatott.

- Öld meg! - szólt a hallucináció, megtévesztésig hasonlóan Frank hangján. A farkas engedelmeskedve a parancsnak egy ugatás kíséretében futásnak eredt a barlang felé. Gerard fészkelődni kezdett. Vajon tudja bántani? Reménykedett, hogy csak egyszerűen keresztülrohan majd rajta, vagy esetleg út közben eltűnik, de ahogy egyre közelebb és közelebb ért, úgy vált egyre élethűbbé, ezáltal rémisztőbbé is: lehetett hallani a lihegést, sőt még az a tipikus farkas szag is megcsapta Gerard orrát, aki az utolsó pillanatig győzködte magát, hogy nem lesz semmi baj. Ahogy aztán a farkas már csak pár lépés távolságra volt, nem bírta tovább: ellökte magát a föltől, de csak annyit sikerült kihoznia magából, hogy odébb gurult 1 méterrel. A farkas nem tűnt el. Amint sikerült korrigálnia a hibát, visszafordult és elrugaszkodva Gerard-ra vetette magát. Ő utolsó védekezése képpen egy jó nagyot behúzott a farkas pofájába, aki az utolsó pillanatban alakult át Frankké, és most egy kicsit mellette terült el a földön. Gerard nem értette. Farkas sehol, Frank pedig csak az egy van, aki a földön fekszik és fájdalmas kifejezéssel az arcát fogja.

- Áuu mit ártottam neked?? - kérdezte Frank, miközben felült, de még mindig az arcát dörgölte.

- Frank... te vagy az?

- Persze, hogy én vagyok! Csak annyit láttam, hogy odébb gurulsz. Azt hittem, hogy valami bajod van, szóval odamentem hozzád, hogy megnézzelek. Erre te képen vágtál! Elmondanád végre, hogy mi történt?

- Én... nem tudom. Ott volt a farkas, és ott voltál te, és azt mondtad a farkasnak, hogy öljön meg, az pedig nekem rohant. Illetve nekem rohant volna, ha nem ugrok el. Aztán rám ugrott én meg védekeztem! Sajnálom.

- Oké. Semmi baj. Úgy tűnik, lesznek ilyen hallucinációid, mielőtt ”átváltozol”. Ne higgy nekik, jó? Nem igaziak, és nem tudnak bántani.

- Honnan tudod?

- Mert ezt csak képzeled. Hogy tudna a képzeleted fizikailag bántani?!

- Te nem láttad. Hallottam a hangját és éreztem a szagát. Éreztem, ahogy közeledik és meg akar ölni!

- Hé! Nyugi. Minden rendben lesz. Van még egy kis idő, mielőtt felkel a hold. Maradj még egy kicsit, próbálj lenyugodni, aztán... aztán indulj el. Jó? - Gerard bólogatott. Megint összekuporodott, a fejét lehajtotta, és nagyokat lélegzett.

- Úgyis meg fogsz halni odakint. - szólt hirtelen Frank. Gerard fölkapta a fejét. Nem értette, hiszen az előbb még azt mondta, hogy minden rendben lesz.

- Mit mondtál?

- Semmit. - Gerard tudta, hogy akkor ezt is csak képzelte.

- Azt hiszed, hogy minden simán fog menni? Ha nem vonod magadra a démonok, más vámpírok, vagy a farkasok figyelmét, akkor is meghalhatsz. Rátalálhatsz egy emberek lakta helyre. Tömegmészárlást rendezel majd, úgy ölöd meg őket, hogy egy csepp vérüket nem fogod hasznosítani. Vagy talán épp abba halsz bele, hogy túlszívod magad. Hm? Abba is bele lehet ám halni. - magyarázta Frank hangján.

- Hagyd abba! - üvöltött Gerarad. Fájt neki, hogy ilyeneket mondott. Az is elég rossz volt, hogy Frank hangját használta, hát még az, amiket mondott. Érezte, hogy egy kéz megérinti a hátát, és simogatni kezdi. Még beszélt is hozzá, de a belső hang teljesen elnyomta.

- Én nem fogok rád várni. Itt a remek alkalom, hogy végre megszabaduljak tőled. Tudod hogy hátráltatsz? Amint eltűntél a fák között, én már megyek is észak felé. Egyedül keresem meg a múltamat. Nélküled fél nap alatt odaérek.

- Elég!!! - ordított bele a levegőbe ismét, most már hisztérikus hangon. Érezte, hogy Frank magához öleli, jó szorosan és nyugtatgatja. Legbelül tudta, hogy le kell nyugodnia, de összezavarta, amit hallott. És ha igaza van? Mi van, ha csak a terhére van Frank-nek? Megint miatta kell vesztegelni.

- Akármit hallasz, vagy látsz, nem igaziak. Ne higgy nekik.

- Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek. Nem akarom, hogy így láss. - suttogta bele Gerard Frank nyakába, majd kibontakozott az öleléséből. Lassan hátrált. Látta, hogy mozog Frank szája, de amit mondott, arról már egyáltalán nem volt biztos, hogy nem képzelte-e.

- Jóéjt...

Gerard megfordult, leugrott a sziklarakásról, és egy sikeres landolás után nekiiramodott, és csak futott, futott, futott, a fejében a hangokkal, körülötte a szörnyűbbnél szörnyűbb képekkel, tudatában annak, hogy ez csak a kezdet.