3.rész

A zajok nemsokára alábbhagytak, és megint csöndességbe borult az egész kastély. Frank mászkált a szobájában, feküdt az ágyán, nézelődött az ablakból, gondolkodott, de még mindig nem hallatszott semmi. Valószínűleg mindenki jól elfáradt, vagy csak a várakozás miatt tűnt olyan hosszadalmasnak. Megnézte Gerard rajzát: egy vicces vámpírt ábrázolt alsógatyában. Frank felismerte magát benne. Ő is megpróbálkozott a rajzolással, de neki nem sikerült olyan jól. Elkezdett kotorászni az asztal fiókjaiban. Nem sok minden volt benne: papírok, tollak, és egy könyv. Utóbbi keltette fel Frank érdeklődését. Középen a cím, ’’A titkos fegyver” díszelgett a vörös kötet közepén, ami persze semmit sem mondott Frank-nek. Kinyitotta a könyvet, az első lapon egy rövid szöveg állt:

Két klánból egynek pusztulni kell, hogy a másik túlélhesse. Mert a két faj öli egymást, és az örök vérengzésnek csak egy háború vethet véget. Egy emberleány gyermeke fog dönteni harc végkimenetele felől, aki erősebb lesz minden e világi teremtménynél. Amelyik fajból kerül ki a gyermek nemzője, az a faj győzedelmeskedik majd.

Frank arra tippelt, hogy ez a könyv talán azt a háborút írja le, amelyik a démonok és a vámpírok között zajlott. Beszélt Gerard egy titkos fegyverről, aminek segítségével a vámpírok győztek, és mivel a cím is ezt mutatta, nem volt nehéz kitalálni, hogy ez csak is az lehet. Találomra kinyitotta valahol és beleolvasott. Épp valami csatát írt le két vámpír között: Nem is olyan rég még barátokként járták együtt a különös utat, és most úgy küzdöttek, akár az ősellenségek. Trod egy tőrt hajított Gwin felé, de ő röptében elkapta, a levegőbe emelkedett vele, és onnan, Trod feje fölül dobta vissza. Hajszál híján függött, hogy el nem találta a célját, de az utolsó pillanatban az félreugrott. Gwin ezzel nagy hibát követett el. Trod nem várta meg, amíg leérkezik a földre, bakancsa szárából előhúzott egy másik tőrt, és egyenesen a szíve felé hajította. Gwin nem tudott a levegőben kitérni, az éles tárgy belefúródott a mellkasába. A földön elterülve érezte a halál közeledtét. Látta még Trod közeledő lépteit, majd ahogy leguggol mellé, magához szorítja őt, és sír. Utálta, hogy meg kellett ölnie a legjobb barátját, aki mindig mellette állt és az életét adta volna érte. Aki bármikor felkínálta neki a vérét, aki meggyógyította, mikor sebesült volt. Szerette őt, úgy, mint senki mást, és most itt feküdt a karjai közt haldokolva. Még egyszer bele akart nézni a szemeibe, utoljára. Azokból is könny folyt. Trod szíve majd’ megszakadt, de tudta, hogy erősnek kell lennie, ha véghez akarja vinni a küldetésért. Máskülönben semmit sem érne barátja halála. Csókolt lehelt Gwin ajkaira, akinek lecsukódtak a szemei, és többet nem nyitotta ki őket...

Frank dühösen összecsapta a könyvet, ugyanis eszébe jutott, hogy milyen lenne, ha vele és Gerard-dal történne meg ez. Soha, soha nem akart Gerard-dal harcolni, főleg nem bántani őt, mert abba ő is belehalna. Gwin-hez hasonlóan Gerard is mindig ott állt mellette, felkínálta neki a vérét és Trod-hoz hasonlóan Frank is... Kopogtak az ajtón és Gerard lépett be.

- Frank, gyere, már elkezdődött! - Az olvasgatás miatt teljesen megfeledkezett erről, pedig már a hangok is hallatszottak. Felkelt az asztaltól és Gerard mellé lépett.

- Minden rendben? - kérdezte Gerard a biztonság kedvéért. Frank bólintott, aztán elindultak. Végig a hosszú folyosón, aztán le a csigalépcsőn, amiből úgy középtájt még egy ajtó nyílt, Frank úgy gondolta, ez a másik emeleti hálóra nyílik. Teljesen leérkezve egy újabb ajtó. Benyitottak, és egy hatalmas terem lépcsőjének tetején találták magukat. Leindultak a lépcsőn, mire hatalmas tömeget pillantottak meg. Mind vámpírok... Frank kicsit ideges lett. Gerard észrevette és megbökte a könyökével.

- Nyugi, remekül fogod érezni magad! - Frank csak reménykedett, hogy így lesz. A széles lépcsőről leérkezve, Gerard rögtön odalépett az első vámpírokhoz.

- Heló! Milyen volt az út?

- Szia Gerard! Érdekes volt. Az egyik este vámpír tetemekre akadtam. Alvás közben támadták meg őket, és miután megölték őket, a fejüket levágták és agyonverték azt. Az egész koponya össze volt lapítva a felismerhetetlenségig. Szerencsére nem a mi klánunkból való volt, de akkor is sajnálom a fickót.

- Mi tehette?

- Démonra gyanakszunk. Szörnyűek ezek a démonok, aki csak az útjukba kerül, megölnek.

- Akkor az új vámpírunk biztos nem egy démonnal futott össze. Hagy mutassam be Frank-et.

- Áh, te vagy az új családtag. Nagyon örülök. - kezet fogtak - Na és... hogy állsz a vérivással?

- Gerard-ból már ittam.

- Megengedte? De ugye nem vagy túl heves? Volt már ilyenre példa, hogy egy vámpír elragadtatta magát és megölte ezzel az egyik társát. Sőt, olyan is volt, hogy nem bírt leállni az ivással és a végén belehalt. - Frank rémült tekintetét látva elnevette magát.

- Nyugi, ez veled nem fog megtörténni. - veregette meg Gerard Frank vállát. - Gyere, van még kivel beszélgetnünk. Továbbmentek és belemerültek a tömegbe. Beszélgettek még pár vámpírral, akik sokkal kedvesebben fogadták Frank-et, mint az első. Sok szerencsét kívántak neki a vámpír léthez és ellátták jó tanácsokkal, amiket Frank igyekezett észben tartani. Sok érdekes és ijesztő sztorit hallottak, tényleg jól érezte magát Frank. Mindaddig, amíg Gerard meg nem látott egy személyt.

- Bert!

- Gerard! - úgy borultak egymás nyakába, mintha már hónapok óta nem látták volna egymást. Frank érdeklődve nézte a jelenetet.

- Ez itt Frank, az új vámpír, én vigyázok rá. Ő pedig Bert, aki meg rám vigyázott. Tudod, meséltem már róla.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - igazából Frank-nek már első látásra nem volt szimpatikus, de nem akart előítéleteket hozni.

- Nem sokat hallottam rólad. Igaz, hogy nem emlékszel semmire a múltaddal kapcsolatban?

- Sajnos igen. De Gerard gondoskodott róla, hogy be tudjak illeszkedni.

- Ez remek. Biztosan kellőképp meg is háláltad neki. - Frank ettől hatalmas zavarba jött, mert eszébe jutott, hogy nem is hálálta még meg Gerard-nak, amit érte tett. Bert mintha olvasott volna a gondolataiban. - Nem baj, majd én megköszönöm neki helyetted is - azzal Gerard-ra kacsintott. Frank most már nem gondolt az előítéletre. Utálta ezt a pasast.

- Nekem indulnom kell, mindjárt mi jövünk. Addig beszélgessetek. - Gerard gyorsan eltűnt a tömegben és Frank egyedül maradt Bert-tel.

- Nézzünk valami pia után. Ugye ittál már vért?

- Igen, Gerard-ét.

- Oh, igen... Gerard vére nagyon finom. Annál jobbat itt nem is nagyon találsz. - Frank-et egyre jobban idegesítette. Elképzelte amint ez az alak Gerard ölében ül és szívja a finom vérét... De vissza kellett fognia magát. Leültek egy-egy székre, amik egy hosszú asztal előtt álltak, a mögött pedig poharak és hordók, valamint két fürge pincér sorakozott. Hamarosan eléjük raktak egy-egy poharat, teli vérrel. Frank egy ideig csak forgatta, barátkozott a gondolattal, hogy így igyon, ráadásul nem is tudta kinek a vére, és hogy kit öltek meg érte. Aztán látva, hogy már Bert végzett vele, ő sem akart lemaradni, szóval félig felhajtotta. Nem volt túl jó íze, vér volt, az biztos, de egyáltalán nem olyan finom mint Gerard vére, és nem is tűnt olyan frissnek.

- Jól énekel Gerard, nem? - kérdezte Bert, közben megfordult a széken.

- Mi? - Frank nem értette igazán, hogy mire gondolt ezzel. Gerard énekel?

- Ott. - a terem közepére mutatott, ahol egy emelvényen egy banda játszott. Most tűnt fel Frank-nek, hogy Gerard az egyikük, méghozzá az énekes!

- Aha, tényleg nagyon jó a hangja. - hallgatták még egy darabig, aztán Bert megszólalt.

- Szóval azt mondod, nem emlékszel semmire?

- Még a nevemre sem emlékeztem.

- Pont úgy, mint Gerard. Érdekes nem? Szerencséd van, hogy ő megért téged, neki sokkal több időbe került, mire hajlandó volt vámpírok közé menni. Még az elején bezárkózott a szobájába, mert nem akart vért inni, és...

- Aha. Mesélte.

- És mit mesélt még?

- Hát, hogy csak azért nem halt meg, mert volt egy vámpír, aki megengedte, hogy belőle igyon. Gondolom, te voltál az.

- Eltaláltad. Olyan rémült volt szegény és gyenge, akár egy kisveréb, amit elkapott egy macska. Nem volt hajlandó vért inni. Mikor meghallottam, hogy mi van, leültem az ajtaja elé és egész nap könyörögtem neki, hogy engedjen be. Mindenki hagyta volna meghalni, de én nem. Beszélgettünk, és megegyeztünk, hogy ihat a véremből. Először hallani sem akart róla, de aztán az idő múlt, ő pedig már haldoklott. A csuklómon felvágtam neki egy eret és a szájába csöpögtettem a vért. Rájött, hogy nem is olyan iszonyú az íze, és utána már hajlandó volt a nyakamból inni. Annyira szívott, hogy majdnem megölt vele. Nagyon éhes volt szegény. - Frank-nek nagyon nem tetszett, hogy ilyeneket mesél neki Gerard-ról. Gyengének állítja be, és az volt az utolsó dolog, amit Frank el tudott képzelni róla. - Aztán mikor le tudtam szedni magamról, visszavonult a sarkába a és durcizott. Én elmentem, aztán éjszaka visszajöttem, hogy ne legyen egyedül az átváltozásnál. Szegény nagyon sokat szenvedett, rossz volt nézni, de én ott voltam vele, és ezért nagyon hálás is volt. Következőleg már egyáltalán nem visszakozott a vértől, sőt, miután végzett, kellőképpen ki is fejezte a háláját. - Frank-nek egyre nehezebben sikerült türtőztetni magát, hogy ne vágja képen ezt a majmot.

- Oh, igen, akkor már nem csak a nyakamat nyalogatta... - na most telt be a pohár Frank-nek. Nem bírta elviselni, hogy ilyeneket mesél neki Bert. Iszonyú volt elképzelnie, amint Gerard ezen a hülyén nyalakodik, és még ki tudja mit csinál, mikor nyilvánvaló, hogy Bert kihasználja. Ezt nem tűrhette, már csak azért sem, mert Gerard az ő mestere. Talán még a féltékenység is szerepet játszott benne, minden esetre hirtelen lekent egyet az álmodozó Bert-nek, aki ettől lefordult a széktől. Mielőtt magához térhetett volna, bosszúból Frank még ráborította a pohár tartalmának maradékát Bert fejére, aztán sértődötten elrobogott, félrelökdösve az útjába kerülőket. Egyedül akart lenni, de nem akart felmenni a szobájába, mert az lenne az első hely, ahol keresnék. Elindult valamelyik irányba, amíg egy ajtót nem talált. Benyitott. Lépcső vezetett lefelé. Csak szedte a lépcsőfokokat, nem érdekelte, hol lyukad ki. Utálta Bert-et, és elhatározta, hogy elmondja Gerard-nak, hogy az a szemét csak kihasználja őt. A lépcsőről nyílt egy ajtó. Benézett és valami edzőtermet pillantott meg. Itt sajnos voltak, 2 vámpír harcolt. Talán neki is ki kellett volna hívnia Bert-et, de itt csak a meglepetés erejének köszönhette, hogy egyáltalán hozzá tudott érni, hisz nyilvánvaló, hogy Bert sokkal erősebb nála, hisz ő még semmit sem gyakorolt. Tehát továbbhaladt, és közben rémlett neki, ahogy Gerard mondta, hogy az hall után az edzőterem, utána pedig a börtön következik. Nagyszerű, úgyis mindig meg akarta nézni, és most itt a remek alkalom. Mikor az ajtóhoz ért, simán be tudott menni, még kulcsra sem volt bezárva. Egyetlen őr sem tartózkodott odabent, nem is csoda, hisz mindenki a bulin volt. Egy folyosó húzódott egyenesen, egy másik pedig bal oldalt. A folyosók egyik oldalán rácsok sorakoztak, ott voltak a cellák, a másik oldalt pedig fal, rajta fáklyákkal. Frank elindult balra. Egy ideig ment, senkivel sem találkozott, 10 cellánként volt egy pad, amire le lehetett ülni, Frank úgy gondolta, az őrök számára tették oda. Mikor már úgy gondolta, elég messze van, leült egy ilyenre. A tenyerébe temette az arcát, és várt, hogy lenyugodjon. Nem jutott sokkal többre mint az előtt, elhatározta, hogy nem fog bocsánatot kérni Bert-től, és még mindig el akarta mondani Gerard-nak, hogy Bert csak kihasználja. Mikor úgy érezte, hogy kellőképp lenyugodott és normális hangnemben tud beszélni, felállt, hogy elinduljon, de akkor pisszegésre lett figyelmes.