2.rész

Frank lihegésre ébredt, és azonnal belehasítottak a fájdalmak. Mindenhonnan jött. A teste megmerevedett, nem tudott mozogni. Szédült, fájt minden egyes csontja. Üvölteni akart, de egy kéz tapadt a szájára.

- Nyugi, itt vagyok. Próbálj meg nem kiabálni. - Gerard suttogva beszélt, de Frank-nek ez is üvöltésnek tűnt. Nem értette, hogy Gerard mért nem csinál valahogyan világosat. Látni akart, látni Gerard-ot, a szobáját, azt, hogy biztonságban van, de túl sötét volt.

- Gyújts már gyertyát, vagy valami. - préselte ki nagy nehezen magából a szavakat. A torka is fájt, az állkapcsa zsibbadt, a fogai mintha szivacsból lettek volna.

- Világos van Frank. Egy kis ideig most nem fogsz látni.

- Meddig tart ez az egész??

- Alig egy óráig. - Frank ettől egy kicsit megnyugodott. Ő többre számított, de akkor is pokoli volt.

- Nagyon fáj!

- Tudom. És nem akarlak megijeszteni, de ez még csak a kezdet. - hát sikerült megijesztenie. Egyre erősödött a fájdalom, már majdnem szétrobbant tőle. Hátravetette a fejét, egyik kezével görcsösen szorította a lepedőt, a másikkal Gerard kezét. Érezte az energiát, ami harcol az emberi részével. Egy kész háború dúlt benne és az összes katona fájdalmát egyszerre érezte. Az a hatalmas erő, amit Gerard-ban érzett, most őt akarta megszállni. A törékeny emberi testét egy ilyen hatalom. Úgy érezte, mindjárt belehal. Szenvedett, egyre jobban, Gerard pedig végig ott volt mellette, egy pillanatra sem hagyta el. Rossz volt nézni is, amint Frank minden izma megfeszül, görcsben áll, az erei kidagadnak. Teljesen átérezte a fájdalmát, de tudta is milyen, hisz pár hónapja ő is átesett ezen. És akkor úgy érezte, hogy ha nincs mellette valaki, akkor belehal. Tudta, hogy milyen fontos hogy vele legyen most, szóval fogta a kezét, nyugtatta, néha letörölte az arcáról a verítéket. Így telt el egy óra, mikor Frank fájdalmai enyhülni kezdtek. Még egy óráig csak feküdt ott, próbálta kiheverni azt a poklot, amit az előbb átélt. Lassan visszatért a látása is és az első, amit megpillantott, Gerard mosolya volt. Érezhetően erősebb volt, átjárta a testét az energia, ami most már az övé volt. Talán túl sok is. Ki akart törni. Hirtelen felrémlett benne a vér íze. Meg akarta kapni, érezni akarta újra. Még több erőt szívni az által magába. Pillantása Gerard mosolyáról a nyakára tévedt, ahol szinte már látta a kék eret, a benne csordogáló finom vérrel. Egy szempillantás sem telt el, máris rajta volt a meglepődött Gerard-on. Már nem kellett keresnie a megfelelő helyet, rögtön belemélyesztette a fogait a bőrbe, ami alatt az ütőér húzódott. Túl durván csinálta, Gerard felüvöltött. Próbálta leszedni magáról a megvadult Frank-et, de ő olyan erősen kapaszkodott belé, hogy nem ment. Emellett valószínűleg elvérzett volna, ha Frank nem gyógyítja be a nyálával a sebet. Tehát felhagyott az erőlködéssel, és inkább megpróbálta Frank-et felébreszteni azzal, hogy szólongatta.

- Frank! Állj le! Megölsz így. Hallod?? Frank hagyd abba! Állj... - kezdett elfogyni az ereje, mert Frank olyan erősen és gyorsan szívta ki a vérét, és nem úgy tűnt, hogy egyhamar abba akarná hagyni. Sőt, inkább még erősebben mélyesztette bele a fogait. Gerard ettől megint felüvöltött. Frank szerencsére a hangtól észhez tért. Megdermedt a szája, egy pillanatig azt sem tudta, hol van, aztán tudatosult benne, hogy az előbb majdnem megölte Gerard-ot! Nekilátott gyorsan begyógyítani a sebet, de még így is remegett a szája. Mikor kész lett, aggódva Gerard-ra nézett. Sápadt volt és látszott rajta, hogy nagyon nincs jól.

- Sajnálom! Teljesen megfeledkeztem magamról. Én csak... ugye rendbe jössz?

- Persze... Csak szükségem van egy kis vérre.

- Igyál belőlem!

- Nem, majd keresek egy embert, vagy megkérem az egyik őrt.

- Ugye most viccelsz? Fel sem tudsz innen kelni. - mindketten tudták, hogy Frank-nek igaza van. Még az ajtóig sem tudott volna eljutni. Nagy nehezen bemászott Frank ölébe, kikereste az ütőerét aztán gyengéden belemélyesztette a fogait. Lassan szívott, közben átkarolta Frank-et, aki egyáltalán nem bánta. Örült, hogy kárpótolni tudja a hülyesége miatt, azért, mert majdnem megölte őt. És azért még élvezte is. Gerard sokkal finomabban csinált mindent, mint ő. Alig érzett valamit az egészből. Tulajdonképpen még jól is esett neki, hogy kicsit megcsapolja azt a nagy energiát, amit kapott. Meg aztán Gerard olyan aranyosan szuszogott a nyakába, hogy nem is igen akarta, hogy elmenjen. És mikor nekiállt begyógyítani a sebet... Frank esküdni mert volna rá, hogy Gerard is élvezi, mert miközben édesen nyalogatta a nyelvével a bőrt, aközben simogatta Frank hátát. Mikor sikeresen beforrt a seb, egymásra néztek. Frank látta Gerard tekintetében, hogy nem véletlenül csinálta úgy, amit csinált. Egyre közelebb hajoltak egymáshoz, mikor hirtelen felharsant egy éles kürthöz hasonlító hang. Gerard rögtön elkapta a fejét és az ablakhoz rohant.

- Itt vannak! - olyan volt, mint egy izgatott kisgyerek.

- Kik?

- Hát a többi vámpír! Visszajöttek! - Frank-nek így már eszébe jutott, hogy azért nincs a kastélyban senki, mert a szokásos túrára mentek. Kicsit elszomorodott, mert jó volt Gerard-dal kettesben lenni. Tudta, hogy erre most már nem sok alkalom fog adódni. De örült is, hogy megismerheti a többieket és nagyon remélte, hogy mindegyik olyan, mint Gerard.

- Miután mindenki megérkezett, elmennek aludni, aztán ha kipihenték magukat, tartunk egy nagy összejövetelt, ahol mindenki ott lesz, és ahol elmesélhetik, hogy mit láttak az úton. Ott már te is ott leszel.

- Alig várom.

- Én is! Most lesz az első fellépésünk. - vigyorgott Gerard.

- Fellépés?

- Aha. Pár sráccal írtunk néhány dalt és azt fogjuk előadni ezen a gyűlésen. Ne gondolj semmi komolyra, ez az egész egy nagy buli lesz. Sokan hoztak magukkal különböző vidékeken élő emberek véréből, és az itteni raktárból is hoznak föl. Szóval lesz pia, zene, és sok érdekes történet. Majd meglátod, tetszeni fog. - megveregette Frank vállát, aki erre csak bátortalanul mosolygott. Ő is remélte, hogy tetszik majd neki, mert ettől függ, hogy hogyan fogja magát ezután itt érezni.

- Megyek, én is alszok egy kicsit. Remélem, nem fogsz unatkozni.

- Nem hiszem.

- Akkor jó. Szia. - Frank csak intett. Miután Gerard kiment a szobából, ő az ablakhoz sétált. Páran már közeledtek, legtöbbjük gyalog, de voltak olyanok is, akik lovas szekérrel érkeztek. Frank arra tippelt, hogy talán azért, mert azok szállítanak valamit. Mondjuk vért... vagy foglyokat, akiket a börtönbe visznek. Frank elhatározta, hogy egyszer megnézi azt a börtönt, akár szabad akár nem. Gondolkodott a dolgokon, amik eddig történtek vele, amire emlékezett. Gyorsan történt minden, de szerencsére elég gyorsan bele is tudott szokni. A jövőjével kapcsolatban még bizonytalan volt. Talán nem is érné meg kutatni utána, de a kíváncsiság még mindig gyötörte. Hogy hogyan került abba az erdőbe, mi történt vele, amitől elvesztette az emlékezetét? Vajon volt családja, barátai? Olyanok, akik szerették? Vagy éppen a büntetése elől menekült? Talán szándékosan tették ezt vele, de ha így volt, akkor mért? Jobb helye van a vámpíroknál, vagy az előző élete volt a jobb? Egyik kérdésre sem tudott választ adni, és ez rossz érzéssel töltötte el. Majd Gerard-dal megbeszéli, ő biztosan átérzi a helyzetét. Gerard... nélküle most a szoba sarkában kuporogna. Ő olyan kedvesen bánt vele, megértően, akkor is, mikor rátámadt és bizalmatlan volt vele. Ő volt az egyetlen, aki segített beleszokni a vámpír életbe, és ezért nagyon hálás volt neki. Tisztelte az ereje miatt, mert ő egyedül csinálta végig, igaz, azt mondta, neki is segített egy vámpír, de az nem ugyan az, mintha egy sorstárs segített volna, aki átérzi a helyzetet. Amikor a közelében volt, biztonságban érezte magát és nem érdekelte, hogy mi volt ezelőtt. Imádta, mikor az ölében ülhet, mikor érezheti a szájában a finom vére ízét, mikor nyalogathatja azt a puha bőrét, és azt is imádta, mikor Gerard csinálta ezt neki. Az előbb olyan közel voltak egymáshoz, csak közeledtek egymáshoz, közben egymás szemébe nézve... de akkor megszólalt a kürt. Frank tudta, hogy ezután már sohasem lehetnek ilyen sokat együtt, ha a többi vámpír is itt lesz. Akkor még fogalma sem volt róla, h mekkorát tévedett.