1.rész

Frank lassan kinyitotta a szemeit. Egy ágyon találta magát egy szobában. Szemben egy ajtó, oldalt ruhás szekrény és íróasztal, az ágy felöli oldalon pedig egy ablak. Kint esett. Frank kimászott az ágyból, közben észrevette, hogy nincs rajta ruha, de úgyis egyedül volt a szobában, tehát nem érdekelte. Az jobban érdekelte viszont, hogy mi van odakint. Az ablakhoz ment és kinézett rajta. Elég magasan volt, odalent a szürke sárban néhány halott fa állt. Legalábbis innen azoknak látszottak. Egy levelük sem volt, csupasz fekete törzsük mintha szénné égett volna. Pár kilométerre el lehetett látni, ott ugyan ez volt a helyzet, aztán erdő következett. Frank akárhogy erőlködött, nem rémlett neki ez a környék, sem hogy hogyan került ide. Sem az, hogy ki ő valójában! Nem emlékezett semmire! Egyre jobban kezdte elfogni a pánik, mikor kattanást hallott. Megfordult. Nyílt az ajtó, és egy férfi lépett be. Egy ideig csak nézte Frank-et, aztán zavartan elfordította a fejét. Frank-nek ekkor esett le, hogy mi van. Gyorsan magára csavarta a takarót, de a tekintete semmit sem változott. Ugyan olyan zavar tükröződött az arcáról. A férfi belépett a szobába és bezárta maga mögött az ajtót. Vállig érő, fekete haja volt és bizonytalan színű szeme. Barna, talán zöld, Frank nem látta tisztán. Barátságosan mosolygott, de Frank-nek nem tetszett ez a vigyor. Csak tudni akarta, hogy hol van, és ki ő egyáltalán.

- Szia Frank, én...

- Frank?? - szakította félbe. Ez lenne a neve?

- Igen, Frank a neved. Én Gerard vagyok. Ülj le, elmagyarázok mindent.

Frank habozott egy kicsit, de aztán leült az ágyra, végül is nem volt más választása, meg kellett bíznia ebben az idegenben. Ő leült mellé, és vett egy nagy lélegzetet. Úgy tűnt, van mondanivalója.

- Az erdő északi részén találtak rád félholtan. Nagyon kikészültnek látszottál. Ha sorsodra hagytak volna, biztosan meghalsz. Viszont idehoztak és... vámpírrá tettek.

- Mi van????? - nem tudta mit gondoljon, teljesen össze volt zavarodva. Arra sem emlékezett, hogy normális-e az, ha vámpír az ember.

- Csak így menthettek meg. Különben meghaltál volna. Ebben a világban különben is megtiszteltetés vámpírnak lenni. Majd belejössz. Most csak az a fontos, hogy ezt feldolgozd. Frank, meg kell próbálnod, érted? Tudom, milyen nehéz...

- Honnan tudnád?? Azt sem tudom, hogy ki vagyok, aztán képembe vágják, hogy vámpír!

- Nyugi. És hidd el, tudom milyen. Velem is ugyan ez történt.

- Mi?

- Pár hónapja engem is ugyan ilyen körülmények között találtak meg. Mikor felébredtem, én sem tudtam semmit magamról, aztán elmagyarázták. Nagyon nehéz volt túltennem magam rajta, de rendesek voltak velem, mindenben segítettek, és így sikerült beilleszkednem és hozzászoknom ehhez az élethez. Neked is meg kell próbálnod.

- Nem... Nem tudom. - nem bírt megküzdeni a gondolattal, hogy tényleg ez lenne mostantól az élete. A múltjáról semmit sem tud, a jövőjéről szintúgy, csak azt, hogy vámpír. Egyedül akart lenni, de úgy csak szenvedett volna a sok kérdés miatt, szóval előtte többet kellett megtudnia.

- A többiek... akik idehoztak, azok is vámpírok?

- Igen.

- És az milyen? Mármint... mit kell csinálnia egy vámpírnak?

- Nappal nem mehetünk napfényre, mert meghalunk tőle. Akkor itt maradunk a kastélyban és behúzzuk az összes redőnyt. Szerencsére általában borult az ég és esik.

- Kastély?

- Egy hatalmas kastélyban vagyunk, ez a vámpírok otthona. Körülbelül 100-an lehetünk, de így is mi vagyunk az uralkodó faj. Majd ha jobban leszel, majd körbevezetlek.

- Több faj is van?

- Vannak az emberek, a démonok, és a vámpírok. Ezeknek több altípusa van, valamint még gyanakszunk egy felsőbb hatalomra, de eddig nem sikerült bizonyítanunk. A démonokat több 1000 éve legyőztük egy harcban, és csak pár maradt belőlük, de az utóbbi időben, veszélyesen gyorsan elszaporodtak. És elég nagy előszeretettel gyilkolásznak. Nagyon nehéz őket megölni, és akinek sikerül, az nagy jutalmat kap.

- De akkor abban a háborúban hogy győzték le őket?

- Volt a vámpíroknak egy titkos fegyverük, de ebbe most ne menjünk bele. Ha érdekel, később majd elmesélem. Van még egy nagyon fontos dolog, amit tudnod kell: vért iszunk. Egy étkezéskor egy egész embernyi vért elfogyasztunk. Ezért vagy szerencsés, hogy megtaláltunk, mert ha az erdőben megtalál egy éhes vámpír, akkor az nem gondolkozik, rögtön megöl. Vámpír vért is ihatunk, nem árt, sőt, ha nincs a közelben ember, akkor muszáj vámpír vért innunk. Abból nem szükséges annyi, ugyanis annak sokkal nagyobb a tápértéke.

- És csak vért isztok... iszunk?

- Igen, csak azt. És hamarosan neked is szükséged lesz rá. Most elmegyek, hagylak gondolkodni, de hamarosan visszajövök és hozok egy embert, akiből enned kell. Menni fog? - Frank csak bólintott, nézte, ahogy Gerard az ajtó felé megy, aztán visszafordul.

- Ja, és... öltözz föl. A szekrényben találsz ruhát. - ezután kiment, magára hagyva ezzel Frank-et és sok gondolatát. A szekrényhez ment. Amint kinyitotta, meglátott benne egy csomó ruhát. Volt mindenféle. Öltönyök, bőrcuccok, kabát, csizmák, boxer. Minden, ami kellett. Kiválasztott magának egy kék farmert, meg egy bő ujjú fehér inget, aztán visszaheveredett az ágyra. Túl gyors volt ez neki. Legszívesebben bőgni lett volna kedve. Emlékezni akart a múltjára, de akárhogy erőlködött, nem jutott semmire. Egy csomószor végigfutatta az agyán azokat a mondatokat, amiket Gerard mondott neki a megtalálásáról. Északon találtak rá az erdőben, a földön heverve nagyon rossz állapodban. Akkor még ember volt... Talán óvatlanul kimerészkedett a veszélyes erdőbe és elkapta egy démon. Csoda folytán túlélte, de ha a vámpírok nem találnak rá, meghalt volna. Vámpírok, akik emberi vért isznak... ijesztően hangzott Frank számára. Nem tudta, képes lesz-e valaha beleszokni az új életébe. Egy teljesen új életbe, ennyi év után. De mennyi is az ennyi? Azt sem tudta, hogy hány éves, sőt arra sem emlékezett, hogy hogyan néz ki. Kiszállt az ágyból, és ismét az ablakhoz ment. Az üvegből egy fáradt arcú, 30-as férfi nézett vissza rá. Sötét haj, zöld szemek, de semmi egyéb extra. Visszacsoszogott az ágyhoz és újra ledőlt. El akart aludni, hogy aztán mikor felébredjen, újra a normális életében találja magát, és nevetve mesélhesse a barátainak az idióta álmát. Mert olyan volt ez, mint egy rossz álom. Próbált elaludni, de örökösen kérdések árasztották el, ráadásul elég éhes volt már. Kíváncsi volt, hogy mi van a szobán kívül, de egyelőre nem akart kimenni. A többi vámpírra is kíváncsi volt, de még nem tudott bízni senkiben, főleg nem gyilkosokban. Pedig tudta, hogy előbb utóbb neki is gyilkolnia kell, hogy életben maradjon. Abban a pillanatban kopogtak az ajtón, aztán belépett Gerard egy nővel. Frank felült az ágyon és szomorúan nézte a lányt, aki visszanézett rá. Szemében halálos félelem tükröződött. Gerard közelebb rángatta a lányt, akiből erre kifakadtak a könnyei. Olyan keservesen sírt, vörös volt az arca, és untalan próbált szabadulni Gerard szorításából, ő viszont csak közelebb és közelebb vonszolta Frank-hez. Frank nem bírta tovább nézni. Védelmezően a lány elé ugrott. Gerard ezen egy kicsit meglepődött és gyengült a szorítása, így a lány el tudott szabadulni. Az ajtó felé vette az irányt, de a könnyeitől nem látott semmit és beleütközött Frank-be, aki magához ölelte őt.

- Hogy akarhatod azt tőlem, hogy bántsam ezt a lányt? Mit ártott ő nekem? - dühösen nézett Gerard-ra, aki látszólag nem nagyon lepődött meg a kirohanásán.

- Frank... ez nem így működik. Nem szabad erre gondolnod. Ha nem eszel, meghalsz. Nekem is nehéz volt először. Nem is voltam hajlandó megtenni. Aztán egyre éhesebb lettem, elvesztettem az erőm, de még mindig nem akartam ölni. Bezárkóztam a szobámba, hogy ne tudjanak rákényszeríteni, aztán annyira elgyengültem, hogy alig tudtam felülni az ágyból. Majdnem meghaltam, de aztán valaki segített. Egy másik vámpír, aki megengedte, hogy belőle igyak. Így nem kellett gyilkolnom, és sokkal könnyebb volt. Aztán lassan hozzá szoktam és elkezdtem emberekből is inni...

Frank ettől egy kicsit megnyugodott, és megállapította, hogy Gerard nem is olyan gonosz, sőt egy cipőben járnak.

- Most engedd el a lányt, elviszem, aztán visszajövök, és megpróbáljuk azt, hogy belőlem iszol. - Frank bólintott.

- De ígérd meg, hogy nem esik bántódása. - Gerard mosolygott egy kicsit.

- Ígérem. - mondta végül. Kivezette a lányt, aztán pár perc múlva visszajött. Leült az ágy szélére, és intett Frank-nek is, hogy kövesse.

- Oké Frank, figyelj. Most még nem vagy egészen vámpír. Mikor először iszol vért, azon az éjszakán fogsz átalakulni teljesen. Fájdalmaid lesznek, de utána sokkal erősebb leszel. Nagyon élesen fogsz látni és hallani, nagyon strapabíró leszel, nagyon sokáig és gyorsan tudsz majd futni. Csak pár óra alvásra lesz szükséged. Tehát érzékelhetően megnő az erőd. Oké, akkor térjünk a gyakorlati részhez. Az a legcélszerűbb, ha egy ember nyaki ütőerét harapod meg, mert onnan jön a legtöbb vér. Először csak a karomon gyakorlunk, nehogy kárt tegyél bennem, aztán megmutatom, hogyan kell a nyakból szívni. - Frank bólintott. Gerard a szájához emelte a csuklóját és beleharapott, mire elkezdett onnan szivárogni a vér. Frank felé nyújtotta. Ő csak nézett, húzta a száját, próbálta rávenni magát a dologra, de nehéz volt. Sóhajtott egy nagyot, megfogta Gerard kezét, odahajolt, aztán rátapasztotta a száját a sebre. Olyan érdekes íze volt... az első néhány korty nagyon rosszul esett, alig bírta lenyelni, aztán egyre jobban ízlett neki. Többet akart, egyre hevesebben szívta, de egy idő után Gerard elrántotta a kezét. Mikor szétváltak, Frank úgy érezte, megfordult vele a világ. Kicsit beleszédült.

- Ez nem ment olyan nehezen, mint vártam... - állapította meg Gerard, közben a sebet nyalogatta.

- Uh, bocs, fogalmam sincs mi ütött belém. Egyszerűen csak elkapott a hév és nem bírtam leállni.

- Semmi baj, ez normális. Majd megtanulod kontrollálni. Gyorsan haladunk, ennek örülök. Akkor most megpróbáljuk nyakból, rendben? - Frank megint bólintott. Már alig várta, hogy újból érezhesse a vér ízét. Emellett tudatosult benne, hogy ezzel Gerard mekkora kockázatot vállal. Lehet, hogy ő az erősebb, de akkor is veszélyes lenne, ha elszabadulna. - Ha emberből iszol, először valami végzetes sebet kell ejtened rajta, mert az nagyon fájdalmas dolog, ha úgy szívod ki a vérét, hogy közben él. Amikor az ember a földön fekszik, neked fölé kell hajolnod és a tarkóját megemelned, hogy hozzáférhess a nyakához. Ha vámpírból iszol, aki ugyebár él, érdemes az ölébe ülnöd. Ugyanis az a szédülés, ami elfogott, mindig megmarad, és a másik vámpír is eléggé elgyengül arra az időre, szóval ülve jobb. Először megmutatom én, persze nem haraplak meg, ne félj. - Gerard beült Frank ölébe, aki egy kicsit hülyén érezte magát ettől. Gerard látta ezt rajta, de nem akarta szóvá tenni, attól csak rosszabb lett volna.

- Így ülj majd, oké? Ezután ki kell tapogatnod a nyelveddel az ütőeret. Itt van. - Gerard odahajolt Frank nyakához, és a nyelvével megérintett rajta egy részt. Frank maga sem tudta mért, de teljesen libabőrös lett ettől. - Az ér ugyebár erre húzódik. Úgy kell ráhelyezned a szád, hogy a két szemfogad pont rajta legyen az éren. Így. - Kicsit elfordította a fejét, a száját pedig rátapasztotta Frank nyakára, aki érezte a helyes szemfogakat a bőrén. Most hirtelen olyan sebezhetőnek érezte magát. Gerard bármelyik pillanatban belemélyesztheti a fogait, és könnyűszerrel megölheti. Lehet, hogy csak ezért hozták ide, ez az egész egy jó nagy hazugság volt, csak arra kell neki, hogy kiszívja a vérét. Hát belőle nem eszik! Egy hirtelen mozdulattal lelökte magáról Gerard-ot, aztán átrohant a szoba másik végébe, és megpróbált valami fegyvert találni, amivel megvédhetné magát.

- Honnan tudod egyáltalán a nevem?? Azt mondtad, senki sem tudja, ki vagyok, és úgy találtatok rám. Akkor te honnan tudod? És a saját neved? Azt mondtad, te sem emlékeztél semmire, hogy veled is ugyan az volt a helyzet, mint velem. Azt hitted, beveszem? Most majdnem elkaptál, de nem hagyom magam! - már üvöltött, és nagyon dühös volt magára, amiért elhitte ezt az egészet. Gerard morcosan feltápászkodott a földről és megindult Frank felé.

- Ne közelíts! - még mindig nem volt semmi fegyvere. Megint körülnézett, és akkor meglátta a karnist. Leszakította, egy húzással letépte róla a függönyt és maga elé tartotta. Nem volt túl hatásos, de legalább egy kicsit nagyobb biztonságban érezte magát.

- Lenyugodnál végre? Nem akartalak bántani. Tudom, hogy ilyenkor nem tudsz bízni senkiben, és kiszolgáltatottnak érzed magad, de le kell győznöd. Nem akarok ártani neked. Tudom, hogy nehéz ezt úgy elhinni, hogy nem is ismersz, de bíznod kell bennem. Egyébként, a nevünket álmunkban mondtuk el. Néha beszélek álmomban a múltamról, de csak nagyon keveset. Mikor alszok, van velem valaki, aki figyeli, hogy mit mondok. Így próbálok többet megtudni a múltamról. Úgy néz ki, te is beszélsz álmodban. Ne haragudj, hogy nem mondtam meg előbb, de annyi minden van, amit még el kell mondanom, azt sem tudom, mit mikor mondjak. Lenyugodtál? Tedd le szépen azt a rudat, és folytassuk. - Frank most már komplett idiótának érezte magát.

- Folytathatnánk egy kicsit később? Szeretnék egyedül lenni. Addig... rendet is rakok.

- Persze. - Gerard megértően mosolygott, aztán kiment. Frank elkezdte visszapakolni a karnist. Nem hitte el, hogy így letámadta azt az ’’embert”, aki csak segíteni akart neki. Semmi rosszat nem tett vele, ő pedig bizalmatlan volt csak. Ezután jobban meg kell bíznia Gerard-ban. Vagy ez is a terve része lett volna? De ha meg akarná ölni, akkor már megtette volna. Elhessegette ezt a gondolatot. Jobban kell ügyelnie az érzéseire. Ez most már az új élete, nem cseszheti el ilyen gyorsan, vigyáznia kell rá. Meg kell tanulnia vámpírként élni. Sikerült visszaraknia a karnist a helyére. Ezután az ágyhoz ment. A fehér ágyneműn néhány csepp vér vöröslött. Gerard vére, ami olyan finom volt... És mikor az ölébe ült, meg mikor a nyelve hozzáért a bőréhez... Megrázta a fejét és inkább azon kezdett gondolkodni, hogy mit is mondott Gerard. Tehát ha emberből iszik, akkor előbb meg kell ölnie, aztán mikor a földön van megfogni a tarkóját, kicsit fölemelni, aztán a nyelvével megkeresni az ütőeret, ami valahol itt van... - megtapogatta, ahol Gerard mutatta neki - aztán a két szemfogát ráhelyezni az érre. De várjunk, neki még nincs is hosszú szemfoga! Akkor hogy...? A hüvelyk ujját az egyik szemfogához nyomta, és abban a pillanatban kiserkent a vére. Aha. Szóval már megnőttek a fogai, csak még nem vette észre a nagy izgalomban. Ekkor kopogás hallatszott, aztán Gerard jelent meg az ajtóban.

- Jöhetek?

- Aha.

- Mi történt az ujjaddal?

- Öhh... megvágtam a fogammal. Figyelj, úgy is lehet, hogy...? - Gerard már ott ült mellette, megfogta Frank kezét, és a szájába vette a vérző ujját. Ezért nem tudta Frank folytatni a kérdést. Gerard simán elnyalogatta a sebet, Frank pedig mukkanni sem bírt, mert nem értette, hogy mért csinálja ezt Gerard, akinek egy idő után ez fel is tűnt.

- Tudod, a nyálunk gyógyít. Nézd, már nem is látszik. Miután ittál egy vámpírból, a nyáladdal be kell forrasztanod a sebet. - Frank ujján a seb már tényleg alig látszott.

- Akkor... megpróbálhatom?

- Parancsolj.

Frank kicsit ügyetlenül bemászott Gerard ölébe, pont úgy, ahogy mutatta. Aztán a nyakához hajolt, kicsit még vacillált, mert olyan fura volt egy férfi ölében, és hogy épp a nyakát készült nyalogatni... Nem! Ezt nem szabadott így felfognia. Most nem számítottak a nemek, csak az, hogy ehessen. Kinyújtotta a nyelvét, és elkezdett tapogatózni vele. Próbált emlékezni, hogy Gerard hol is mutatta neki, de hiába kereste arra, nem találta sehol.

- Pedig jó helyen vagy. Kicsit följebb... - Frank Gerard szájára nyomta a kezét, hogy elhallgattassa. Maga akart rájönni, hogy hol van. Már szinte az egész nyakát végignyalogatta, de még mindig nem találta meg. Gerard belemarkolt Frank ruhájába a hátánál, jelezve, hogy beszélni szeretne, de akkor Frank valami nyögő hangot hallatott. Ugyanis ebben a pillanatban találta meg az eret, és nem akarta újból elveszteni azzal, hogy elveszi a nyelvét és másképp nem tudott szólni. Tehát megtalálta. Egy halvány lüktetést kellett keresnie, és ott egy árnyalattal melegebb is volt a bőr. Megpróbálta ráhelyezni a szemfogait, de el kellett fordítani a fejét, valami hülye helyzetbe, és így elég nehéz volt. A kezét még mindig Gerard száján tartotta, mert a nagy izgalomban elfelejtette levenni, de most Gerard leszedte.

- Nyugi, csak természetesen. Nyomd rá kicsit a fogaidat, aztán nagyon gyorsan tapadj a sebre, mert ha nem, mindketten nagyon véresek leszünk. - Frank igyekezett úgy tenni, ahogy Gerard mondta. Kicsit rányomta a fogait (erre Gerard halkan felszisszent), de nem tudott elég nagy sebet ejteni, ez viszont elég volt ahhoz, hogy elkezdett szivárogni a vér. Ez nem volt elég, erősebben kellett, így viszont a szivárgó vért nem tudta megállítani. Lefolyt az állán, aztán a nyakán. Mikor végre sikerült elég nagy lyukat ejtenie, teljesen rátapadt a sebre. Nem is nagyon kellett szívnia, jött a vér magától, ő pedig boldogan nyelte. Olyan jó volt, érezte az erőt benne, meg úgy egész Gerard-ot. Nem tudta, hogyan, de benne volt Gerard. A lágy türelme, az erős és lenyűgöző kisugárzása, a gyengédsége és a dühe. Minden benne volt abban az ízben. Megőrjítette. Megfogta Gerard nyakát a másik oldalról és még erősebben magához szorította, mintha attól félne, hogy el akar menni. Nem, soha többet nem engedi el. Most már az övé, az utolsó cseppig magába szívja. Ekkor azonban megérezte Gerard kezeit a hátán és a kezén, ahogy megszorítják. Ettől észhez tért. Nyelvével eltömítette a sebet, hogy ne tudjon több vér folyni. Nagyon megijedt. Ez az érzés, ami elhatalmasodott rajta, nagyon megrémítette. El akart rohanni, de tudta, hogy még nem lehet. Be kellett gyógyítania a sebet. Óvatosan nekiállt nyalogatni. Esetlen volt, néha egy pillanatra elvette a nyelvét, hogy érezze, hogy vérzik-e még, aztán újra nekiállt gyógyítani, és a lehető legtöbb nyálat rákenni a sebre. Lehet, hogy tévedett, de mintha Gerard ajkait egy apró sóhaj hagyta volna el. De nem igazán törődött vele, mert eléggé le volt foglalva. Aztán mikor úgy érezte, hogy már kellőképpen begyógyult, akkor kicsit eltávolodott. Gerard egész nyaka tiszta véres volt, és úgy érezte, hogy a saját álla is. Belenézett Gerard szemeibe. Nem igazán tudta kiolvasni belőle az érzelmeket. Olyan furán nézett. Mintha várna valamire, de biztos nem arra, hogy leszálljon róla. Ez mélyebb volt, egészen elmerülve nézett vissza rá, még sosem látta ilyennek. Bár nem ismerte olyan rég óta, szóval nem tudhatta, de akkor is furcsa volt neki ez a nézés. Lassan már annyi ideje ültek így egymáson, hogy Frank nem mert megszólalni. Lehet, hogy ilyenkor valami telepatikus izét csinál az agyával, sose lehet tudni. Viszont kezdte kényelmetlenül érezni magát, habár Gerard combja nem épp csak csontból állt, mégiscsak így ült már nem is tudja mióta.

- Kész vagyunk? - csak suttogni mert, hátha mégis az a telepatikus dolog van ebben, és akkor nem akarta túlságosan megzavarni. Gerard pislogott párat, mint aki most ébredt fel, aztán kicsit megrázta a fejét.

- Persze, bocs.

Frank megnyugodva leszállt róla, bár még mindig érdekelte, hogy mit nézett annyira benne Gerard. Viszont nem tudta megkérdezni, mert Gerard szólt.

- Jól csináltad, tényleg gyorsan tanulsz. Még majd finomítani kell rajta, mert elég sok vér folyt mellé. Le kell mosnunk. A folyosó végén van a fürdő. Ha úgy érzed, hogy készen állsz kimenni, akkor menjünk. Most biztos nincs ott senki, szóval ettől nem kell tartanod. - Frank bólintott. Már nem tűnt neki ez az egész dolog olyan idegennek, miután egyre több vért ivott, úgy érezte, hogy egész életében ezt csinálta. Kiléptek az ajtón, Gerard ment elöl. Hosszú folyosó volt, Frank nem is látta a végét. A fal kőből épült, rajta sűrű elrendezésű fáklyák sorakoztak. Olyan hideg és sötét kinézete volt az egésznek, pedig a tűz elég fényt adott, és Frank nem is fázott egyáltalán. A padlón piros szőnyeg húzódott. Mindkét oldalon ajtók sorakoztak katonásan egymás mellett, az ajtókon táblák, rajta nevekkel. A saját ajtaján még nem volt név, de az első ajtón, ami mellett elhaladtak, ’’Gerard” feliratú tábla díszelgett.

- Ez a te szobád? - kérdezte érdeklődve.

- Igen. Direkt a mellettem lévő szobába raktak be téged, hogy ha valami baj van, akkor azonnal tudjak segíteni.

- És mért pont te vagy velem? - ez elég bugyuta kérdés volt, Frank sejtette a választ.

- Sorstársak vagyunk. Úgy gondolták, hogy könnyebben el tudod majd fogadni az új életed, ha valaki olyan mellett vagy, aki megérti a helyzeted. Bár... ahogy elnézlek, lehet hogy erre nem lett volna szükség.

- Ezt most mért mondod?? Nem hiszem, hogy lenne nálad türelmesebb vámpír ezen a helyen. Így is féltem tőled. Ha egy ’’normális” vámpír próbálta volna beadni nekem ezeket a dolgokat, biztos nem hittem volna neki. Kiugrottam volna az ablakon, vagy valami. - Gerard ezen jót nevetett.

- Nem túl sok bajod lett volna tőle, max egy kicsit sáros lettél volna. - Frank erre nem tudott mit válaszolni. Ki szerette volna már próbálni az erejét, hogy mire képes, de tudta, hogy pár napig még nyugton kell maradnia, amíg teljesen át nem alakul. Lassan a folyosó végére értek, ami egy széles ajtóban végződött.

- Ez az alattunk lévő emeletre vezet, ahol szintén hálók vannak. Ezen a két emeleten vannak a hálók, aztán a társalgó rész, az alatt a gyakorló termek, végül a pincében a börtön.

- Börtön?? - Gerard nem válaszolt, csak mosolygott, aztán benyitott a nagy ajtó melletti helyiségbe. Gőz csapott az arcukba. Egy természetes forrás állt ott, de elég nagy. Az egész helyiséget kitöltötte. A gőzölgő vízből kisebb-nagyobb sziklák álltak ki. Olyan volt, mintha egy barlangban lettek volna. Csobogás hallatszott, de Frank nem látott semmilyen vízesést, pedig erős hangja volt. Gerard azóta már belépett a terembe, még az ingét is levette, most a nadrágjával vacakolt. Frank követte a példáját. A ruháikat az egyik kőre rakták, csak alsógatya maradt rajtuk. Aztán besétáltak a kellemesen meleg, térdig érő vízbe. Gerard rögtön nekiállt lemosni magáról a vért, Frank viszont felfedezőútra indult. Meg akarta tudni, hogy honnan jön a csobogás. A terem vége felé sétált, ahol a fal és a víz nem ért össze. Kiállt a szélére és lenézett. Egy ugyan ilyen fürdőt látott meg alul, aminek a tőlük jövő zuhatag biztosította a vizet. Olyan szép volt... és praktikus is. Mindkét emeletnek volt külön fürdője, de az mégis egy volt. Mosolyogva visszasétált Gerard-hoz, aki már sikeresen tiszta lett és most egy kőnek támasztva a hátát ült a vízben. Frank leült mellé és elkezdte mosni az arcát.

- Nem is olyan rossz hely ez. Mért nincs itt ilyenkor senki? Alszanak?

- Most van a szokásos havi felderítőtúra. Mindenki elmegy körülnézni a környéken, megnézik, hogy mi van az emberekkel, próbálják felkutatni a démonokat, és új területeket fedeznek föl, találkoznak a többi vámpírklán tagjaival, bár kevéssel vagyunk jó kapcsolatban. 2-3 napra az egész kastély kiürül, csak néhányan maradnak itt, akik a börtönt és az egész kastélyt őrzik.

- Mesélj nekem erről a börtönről. Kiket tartanak ott? Embereket?

- Több vámpírklán van, és csak nagyon kevés olyan van, ahol 2 klán jóban van egymással. Az egy klánhoz tartozók olyanok, mint egy család, és csak egymással hajlandóak kijönni. A klánok közt örök harc folyik, és sokszor ejtünk foglyokat. Ha akarsz egy extrém példát: ha megnézed, ebben a kastélyban csak férfiakat látsz. A nők külön klánokban élnek, így a férfiak és a nők teljesen elszigetelődtek egymástól. Ne kérdezd mért, bonyolult az ügy, én sem nagyon értem. Az a lényeg, hogy szaporodnunk ugye muszáj. 1 évben egyszer mindig összegyűlt egy női és egy férfi klán és akkor... és akkor... érted. Viszont egy idő után mindkét csoportból gyűltek össze olyanok, akik ezt ellenezték. Ők egyesíteni akarták a nőket és a férfiakat. Először csak titokban szervezkedtek, aztán nyíltan fellázadtak, és kialakítottak egy harmadik csoportot. Szexmániás őrültek lettek, teljesen elfajultak. Az ő területükön nem ajánlatos garázdálkodni, mert ha elkapnak, akkor... Iszonyú dolgokat képesek művelni. Viszont ők sem jöhetnek a mi területünkre. Ha találkozunk eggyel, elfogjuk, hogy ne tudjon ártani senkinek.

- És akkor... csak egy évben egyszer lehetünk nőkkel?

- Igen, de most már azt is csak muszájból csináljuk. Hogy ne haljon ki a fajunk.

- Muszájból? Mért... nem akarjátok?

- Nem erről van szó. Csak tudod, a szabály szerint egy évben egyszer van erre lehetőség, ezért az egy klánon belüli tagok inkább egymással foglalkoznak... - Frank-nek teljesen elállt a lélegzete. Most döbbent csak rá, hogy mi is a helyzet. Olyan hülye volt, hogy eddig nem vette észre! Annyira egyértelmű volt, ahogy Gerard viselkedett vele. Ahogy beszélt hozzá, mosolygott, amint az ölében ült és élvezetesen nyalogatta a nyakát... Ő pedig nem is foglalkozott ezekkel, pedig annyira félreérthetetlen. Már megint az a tétlenség jött rá, ami az elmúlt időben annyiszor. Nem tudta, hogy mit gondoljon és a végén mindig arra lyukadt ki, hogy bele kell nyugodnia. Végül is Gerard kedves, odaadó, sőt a személyes varázsa egyenesen lehengerlő. Nem kényszerítette őt semmire, nem volt durva, sem tolakodó. De nem tudta ezt ilyen gyorsan feldolgozni, kellett neki egy kis idő.

- Azt hiszem, én megyek és lefekszem. Fárasztó volt ez a nap... vagy éjszaka? Már nem is tudom, hogy mi van. Sok minden történt.

- És még fog is. Most következik az éjszaka. Emlékszel, hogy mit mondtam? Ezen az éjszakán fogsz teljesen átalakulni. Nem lesz túl kellemes, szóval ha szeretnéd, veled maradok.

Frank nyelt egy nagyot. Vajon ez nála mit jelent? Nem úgy ismerte meg Gerard-ot, hogy bántani akarná, akármilyen formában.

- Rendben. De nem gond, ugye?

- Egyáltalán nem. - kimentek a vízből, és miután megszáradtak, felvették a ruháikat, aztán visszamentek Frank szobájába.