1.rész

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(színfalak mögött) Kész van mindenki?

 

 

 

 

 

 

 

 

Gerard: Amikor minden fény kigyúl, valami bekapcsolódik bennem, amikor színpadra megyünk, megváltozom....

 

Ray: Amikor a színpadon vagyunk, megváltozunk, a színpadon kívül meg azok vagyunk, akik vagyunk, pár lúzer...

 

Készen álltok? – Aha – Akkor lekapcsolunk minden fényt

 

Gerard: hadd’ folyjon a vér..... (???)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gerard: ez egyfajta terápia volt nekünk, amikor elindult... és még mindig az

 

Ray: az volt a célom (????) hogy a bandában legyek ezzel a másik négy sráccal... mindenképpen ezt akartam csinálni

 

Gerard: ez a banda valamilyen módon életeket ment, tudod, és minket is életben tart

 

Frank: ez mindenképpen egy olyan banda, aki meg akarja menteni az életed

 

Gerard: mi van a pólódra írva, öreg? Az MCR megmentette az életemet… ez a lényeg, emberek.

 

Gerard: először akkor mentett meg a banda, amikor nagyon depressziós voltam, és úgy éreztem, hogy nem tudok mit kezdeni az életemmel, másodszor akkor, amikor alkoholista voltam, és öngyilkos akartam lenni.

…

 

Gerard: szóval ez megmentette az életemet, és ott van, hogy megmentse másokét is

 

Mikey: zenélni akartam, úgy, hogy hatással lehessek mások életére

 

Ray: szerintem a zene, amit együtt tudunk létrehozni, egyedülálló a maga nemében, és különleges.

 

Gerard: mindannyian szerettünk zenélni, de nem csak emiatt indult el a banda, hanem mert úgy éreztük, hogy van egy célunk.

 

…

 

Gerard: az üzenet, amit mindig fontosnak tartottunk, hogy átadjuk, hogy nincs gond azzal, ha nem illesz bele a normálisba, mert ez az 5 srác is éppen olyan eltoszott, mint Te, és épp ez kellett ahhoz, hogy azt csinálhassuk, amit most csinálunk

 

…

 

Howard Benson: szerintem a banda erőssége, hogy felhasználják a rock adta lehetőségeket, kiegészítik a nagyszerű gitárokkal, és melléraknak egy sajátos látványvilágot. Akárhányszor csináltak egy videót vagy albumot, annak mindig volt egy komplett, teljes látványvilága.

 

…

 

 

 

 

 

 

Ray: a banda 5 teljesen különböző személyiségből áll össze.

 

Mikey: Mizu, öreg?

 

Gerard: emlékszem, hogy Mikey-val kisbaba kora óta mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz.

 

Bob: Mikey ment meg minket attól, hogy teljesen elvesszük az eszünket.

 

Gerard: az hogy velünk van, mindenkinek olyan, mintha lenne egy saját öccse.

Mikey: próbálok a banda lelki gondnoka lenni

 

Gerard: Mikey nagyon sok féleképpen inspirál engem… nagyon tehetséges… szerintem néha nem is tudja, hogy mennyire különleges és tehetséges.

 

 

 

Ray: Frank tényleg a szívét is beleadja a zenébe. Ha ő zenél, látszik rajta, hogy minden testi és lelki ereje ott van az előadásban.

Frank: minden egyes rohadt alkalommal szerzek valami sérülést… mint egy idióta… a legrosszabb az volt, amikor eltörtem a lábujjaimat.

Kamerás (Gerardnak): csak nem tökönrúgott valaki, akit Frankie-nek hívnak?

 

...

 

Kamerás (Franknek): nagyon megrúgtad…. (Frank röhög)

Gerard: csak fájt…. De nem is nagyon érdekelt először, hogy mit csinál, csak azt láttam, hogy a színpad végében játszik… utána azt láttam, hogy oké, közelebb jön… és amikor tökön rúgott, azon gondolkodtam, hogy mi rosszat tettem?

 

 

Ray: (Bobnak és Mikey-nak) mit mondanátok rólam?

Bob: a csendes zseni

Mikey:… a lángész

Bob: jaja, a lángész… az ember a tervvel… Ray Toro.

 

Bob: megtiszteltetés Ray Toro-val együtt játszani… ő tényleg egy zseni… olyannyira a zene érdekli, és nem a hírnév, vagy az, hogy rocksztár legyen

 

Ray: kár, hogy régebben nem voltam többet emberek között, hanem folyton bezárkóztam otthon… lehet, hogy nem kellett volna annyira megszállottnak lennem.

 

 

 

Frank: Bob egy annyira fantasztikus ember. Ő és Toro a legdolgosabb emberek, akiket valaha is láttam.

 

Ray: Bob az…. (Mikey közbeszól: az izom) …. az izom.

 

Frank: Bob! Aú! Bob! A fejem!

Bob: El akarsz menni?

 

Frank: Bob megmondja Neked, ha nincs igazad

 

Bob: állj le – (Frank: gyere csak be!) – Bob: állj le

 

Ray és Mikey: Bob senkitől sem tűr el semmilyen hülyeséget – (Bob: rohadt nyüves kamera, vidd el innen!) – Mikey: és ezzel nekünk is példát mutat

 

Frank: egy csomószor ráestem már, amikor a dobok mögé zuhantam, és egyszer sem volt mérges rám. – (Bob: úgy próbálkoztál, hogy ne rombold le a dobot (????)) – Frank: tudod, ha van Isten, akkor minden nap meg kell köszönnünk neki, hogy Bob velünk lehet.

 

 

Mikey: Gerard nem csak a bátyám, hanem a legjobb barátom is egyben.

 

Ray: Gerard ez a… kicsit nem normális vezető szerintem.

 

Mikey: Gerard egy zseni… most már fiatalok százai, ezrei néznek föl rá. Akárcsak egy kultuszfigura. Nagyon büszke vagyok rá.

 

 

 

 

Rádiós: akkor New Jersey-iek vagytok?

Gerard: nagyon büszkék vagyunk arra, ahonnan jöttünk.

Rádiós: mióta vagytok együtt?

Gerard: három éve.

 

…

 

Gerard: koncerten: mi vagyunk a My Chemical Romance New Jersey-ből

 

Ray: a banda New Jersey-ben alakult.

 

Gerard: koncerten: New Jersey! Mutasd meg, mit tudsz!

 

Gerard: Jersey olyan, mint a zene Mekkája. Emberek milliói élnek ebben a pici államban, és öh, egy csomóan zenélnek.

 

Bob: egyedül én nem vagyok Jersey-i, - (Frank: Bob Chicago-i, ja) – Bob: habár sokat vagyok ott, hogy együtt lehessek ezekkel a srácokkal…

 

Gerard: mi sokban különbözünk a legtöbb Jersey-i bandától, ami fontos lehet. Ez nem egy pénzes hely, annál inkább veszélyes, plusz nagy a bűnözés is.

 

Ray: a szüleid nem szerették, ha egy bizonyos óra után kimentél az utcára, mert például egy héttel azelőtt találtak a helyi parkban egy holttestet… ott ahol a gyerekek is játszanának.

Mikey: anya nagyon körültekintő volt olyan téren, hogy Gerard és én mikor játszhatunk az utcán.

 

Gerard: sok lövés volt, drogügyletek, gyilkosságok, maffia-ügyek…

 

Ray: volt ez a park, a West Hudson Park, csak egy saroknyira a házunktól, ahol szerintem minimum 4 vagy 5 holttestet találtak a tóban az elmúlt években.

 

Gerard: tehát kisgyerekként nem nagyon tudtál kimenni játszani… lehet, hogy ezért kezdtek el minket annyira érdekelni a horrorfilmek.

 

 

Gerard: azon a pici ablakon jön be egyedül fény a szobába… (Gerard röhög)…. Anyu, gyere, legyél Te is benne a videómban! - mutatja a kardját - nagyon tetszik ez a cucc

 

Kamerás: ez a denevér eléggé félelmetes

Gerard: jaja, ez volt a nagypapám levélnehezéke.

 

Gerard: (mutatja a nappalijukat) na látsz mindent... most megnézhetsz minden cuccot, amink csak van. Na ez Jersey.

 

Gerard: annyi dolgunk volt Mikey-val, hogy megteremtsük a saját magunk világát.

történeteket találtam ki, írtam, rajzoltam, a saját fejemben éltem

 

minden a miatt alakult ki, hogy kisgyerekként nem játszhattál kint, így meg kellett teremtened a saját magad képzeletvilágát.

 

Frank: Mindenképpen úgy érzem, hogy akármerre is megyünk, turnéra, vagy akármiért, sosem félek semmitől, se helytől, se az emberektől, ez is a gyerekkorunk miatt van.

Gerard: az egyetlen hely, ami rohadtul megijesztett, az Tenderline. Ott voltunk Tenderline – ban, San Fransisco-ban… épp lemásztam a buszról, sminkestül, fellépőruhástul, és az utca másik oldalán ott volt egy pasi, aki épp jött ki a zálogházból… na ő beszólt, hogy ’jobb, ha az utcának azon az oldalán maradsz, te szemét, különben szétütlek’

 

 

 

 

 

 

 

 

Ray: kisgyerekkoromban az apukám egy postán dolgozott... szerintem a szállítási részlegnél volt

 

Gerard: az az igazság, hogy ahhoz, hogy most éneklek, nagyon sok köze van a nagymamámnak

 

Mikey: félénk gyerek volt, sokféle adottsággal, amiket először félt fejleszteni, mert félt, hogy a többiek mit szólnak, vagy hogy nem lenne elég jó belőlük. Az egyik ilyen adottság az éneklés volt, már fiatalon elkezdte felfedezni a hangját.

 

Gerard: Átmentem egy másik suliba, mert addig Mikey és én különböző általános iskolába jártunk, negyedikes voltam, és teljesen új volt a helyzet, akkor kezdtem el új dolgokat kipróbálni, többet rajzoltam, rajzszakkörökre jártam, és volt egy dráma szakkör is, és arra gondoltam, hogy érdemes lenne kipróbálni.

 

Mikey: Az egyik legkorábbi emlék, hogy volt egy iskolai színdarab..

 

Gerard: volt egy Pán Péter előadás, amit általában lányok játszottak el, szóval nem tudom, hogy ez mennyire menő, hogy én is szerepet kaptam. Csak… ki kellett nyitnom a számat, és az éneklés csak úgy jött -

- és a nagymamám nagyon izgatott lett a dologtól. Engem nem érdekelt annyira, szerintem csak be akartam bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok megcsinálni. És azután a rész után csak benne ragadtam az egészben

Mikey: és elénekelte Pán Péter szerepét, és nagyon ment neki.

 

Gerard: a dalnak, amit énekelnem kellett, az volt a címe, hogy ’Nem akarok felnőni’, és a dalszöveg valami ilyesmi volt, hogy ’nem akarok felnőni… sosem lesz bajuszom… vagy sosem növesztek bajuszt, se nagyot, se picit…’ és egy törpét csináltak belőlem, volt zöld harisnyám is meg minden. És minden, amit addig felépítettem a suliban, semmivé lett. El akartam felejteni a régi általános iskolámat, és naná, hogy a legjobb mód erre eljátszani baszott Pán Pétert az új suliban már rögtön az első évedben.

 

Gerard: szóval az előadás után a tanár sokat foglalkozott a hangommal, és folyton megkért hogy énekeljek rendezvényeken. És utána jött a középiskola, ami már teljesen más volt. Sokféle gyerek járt oda, és a legtöbbjüknek az volt a fontos, hogy népszerű legyen.

 

Mikey: hosszú ideig eltávolodott ezektől a dolgoktól, tudod, a felnőtté válás nehézségei miatt

 

Gerard: úgy voltam vele, hogy nem akarok többé a fura, énekes gyerek lenni. Plusz már más dolgok érdekeltek… képregények, Iron Maiden, szóval az egész éneklés már nem volt az én világom, csak simán hátat fordítottam neki, és arra gondoltam, hogy inkább egy rockbandában fogok gitározni. – (Ray: tud játszani egy keveset…) – Nem voltam valami jó – (Ray: úgy értem, ahhoz nem volt elég jó, hogy élőben is felléphessen, de érdekes szólamokat tudott kitalálni…) – Volt egy banda, amiből azért tettek ki, mert nem tudtam eljátszani a ’Sweet Home Alabama’-t.

 

Gerard: (gitározik) szarul tudok gitározni

 

 

 

 

 

 

 

 

Ray: A néhány előadó és együttes, akik nagy hatással voltak ránk, nagyon változóak zeneileg az én részemről. Engem a bátyám vezetett be tényleg a zenébe, Led Zeppelin-t, The Doors-t, The Who-t, és még egy csomó ilyen zenéket hallgatott. Plusz nagyon szerette a metált, ami tökjó. Ő vett rá arra, hogy Metallica-t, Megadeth-t, Slayer-t hallgassak.

 

Mikey: gyerekként Gerarddal gyűjtöttük azoknak az előadóknak a lemezeit, akiket nagyon szerettünk.

 

Gerard: nekem az első fontosabb együttes az Iron Maiden volt

 

 

 

Gerard: elkezdtem Iron Maiden-t hallgatni, és ez változtatott meg mindent.

 

Mikey: mindketten Iron Maiden fanatikusok voltunk

 

Gerard: ez adta meg ez első színpadias hatást nekem, és van egy másik színpadias banda, amellett az első punk banda, akiket tényleg nagyon szerettem az a The Misfits.

 

 

 

Ray: egy csomó punk banda volt, akkoriban, mint a Misfits

 

Gerard: a Misfits nagyon fontos volt akkoriban Jersey-ben, mert Lodi –iak, ami ott van a közelünkben, de Jersey-ben legendák voltak. A mai napig lehet érezni, hogy a Misfits ’uralja’ New Jersey-t. Szóóval, utána a punk rock terén megtaláltam a Black Flag-et.

 

 

 

Frank: csak hallgatni kellett, ahogy Greg Ginn játszik. Fiatalként nem akartam Van Healen lenni, sokkal inkább Greg Ginn.

Gerard: a Black Flag volt az a banda, ami valami oknál fogva megszállottá tett a bosszúval kapcsolatban. Ez azért lehetett, mert a középiskolában teljesen kívülállónak számítottam, és mindig erről álmodoztam

Frank: ott van az érzés az egész mögött, ez a zaj, és düh, és ezt te is érezted.

Gerard: szóval mindig is marad a My Chem-nek egy punk része. Ez a pörgős, agresszív, gyönyörű cucc.

 

Mikey: fiatalon Gerard és én megszállottak voltunk két emberrel, ők voltak Glenn Danzig és Morrissey.

 

 

 

Gerard: utána jött a Smiths, és ez egy nagyon nagy hatással volt ránk. Ahogy elmesélt egy történetet, a dalszövegei, hogy milyen zord volt ahhoz képest, hogy mennyire poppos volt.

 

Gerard: (koncerten) – Ki fogja eljönni megnézni Morrissey-t itt holnap este? Miaf.. emberek, csak kábé tízen fogtok jönni?

 

 

Mikey: arról beszélgettünk, hogyha alakíthatnánk a bandát, milyen lenne az tökéletes banda, amit hallgatni szeretnénk, és mindig arra jutunk, hogy mennyire jó lenne egy banda, amiben benne van Morrissey és a Misfits… eszméletlen lenne.

 

 

 

 

 

 

 

 

Gerard: (közönségnek) kib.ottul jók vagytok! Készen álltok? – visítás – Nem hallak titeket! Készen álltok?? –

 

Ray: az ügyben ahogy találkoztunk… Mikeyval és Gerarddal pár évvel azután találkoztam, hogy leérettségiztem. Egy közös barátunkon, Shawn-on keresztül.

 

Mikey: (Gerardnak) Te valami Shawn nevű sráccal jártál egy suliba…

 

Gerard: Ray Toro-val egy olyan barát révén találkoztam, akit még a rajzsuliból ismertem…

 

Ray: szinte majdnem ugyanazok a dolgok érdekeltek minket…. Képregények, horror filmek és zene.

 

Interjús: és akkor már az My Chem előtt barátok voltatok?

Gerard: Jaja, már jó előtte ismertük egymást.

 

Ray: nagyon gyorsan barátok lettünk. Emlékszem, hogy először veled (-Mikeyval-) találkoztam egy étteremben. Az első dolog, amire felfigyeltem, ahogy a szemüveged hordtad.

Mikey: jaja, az orrom végén volt folyton.

Ray: ja, az orra végén volt folyton, és mindig a fejét hátra dőltve járt, hogy átlásson a szemüvegén. És csak arra tudtam gondolni, hogy milyen fura gyerek.

ja, és Gerard volt ez a, tudod, befelé forduló művész, aki nem nagyon mozdult ki otthonról.

Nem is nagyon láttam máshol, kivéve a házukat, és később a gyakorlótermet.

 

 

 

 

 

 

 

Ray: velem kapcsolatban, én játszottam néhányszor az évek alatt, ha szükség volt rá

 

Gerard: még a rajzsuli idején is egy punk bandában szerettem volna lenni, de még mindig nem úgy, mint énekes.

 

Ray: én voltam a basszusgitáros egy bandában, aminek Nancy (vmi??) volt a neve, és ami pop-punk sztájl volt.

 

Interjús Gerardnak: mindig együtt voltál Mikeyval a bandákban?

Gerard: Aha

Mikey: Már elég régóta együtt játszunk.

 

Gerard: volt egy banda, Reagan Jones, amiben együtt voltam vele, még a rajzsuli idején.

 

Mikey: együtt voltunk ebben az egy bandában, a Reagan Jones-ban, és ő énekelt, és én voltam a basszusgitáros, de később megváltoztak a tervek.

 

Ray: utána elvesztettük a kapcsolatot. Barátok maradtunk, de nem voltunk mindig együtt, csak hétköznapi barátok voltunk, tartottuk a kapcsolatot.

 

Gerard: szóval visszatértem a rajzoláshoz, amit addig is csináltam, és továbbra se énekeltem. És a rajzsuli után, amikor a képregények nem jöttek be, megint csinálni akartam egy bandát, azt mondtam, adok a dolognak még egy lehetőséget.

 

Rádiós: Ki indította el a bandát?

Gerard: én vettem fel a telefont, és egyszerűen felhívtam mindenkit.

 

Gerard: a legtöbb embertől azt a visszajelzést kaptam, hogy „biztos, hogy ezt akarod csinálni?” Mondtam, hogy igen. Vagy, hogy „biztos vagy benne? Azt hittem, hogy művész akarsz lenni.” És erre azt mondtam, hogy van egy jó érzésem ezzel kapcsolatban.

 

Ray: nem sokkal azután, hogy szeptember 11. megtörtént, Gerard felhívott, akkor már régóta nem hallottam róla.

 

Rádiós: Szóval akkor lényegében hogy jöttetek össze?

Gerard: Csak telefonhívások kellettek, akkorra már mindenki sok bandában volt, én úgy voltam vele, hogy most énekelni fogok, és most fogunk adni a banda dolognak egy utolsó esélyt. Mattet nem sokkal szeptember 11. után hívtam, kábé októberben.

 

Brian: Gerard képregényrajzoló lett volna, a Cartoon Network-nek kellett volna rajzolnia, és ott volt a helyszínen, amikor a World Trade Center összeomlott, és biztos vagyok benne, hogy látta, ahogy az emberek ugornak ki az ablakokon. Úgy volt vele, hogy elfecsérli az életét azzal, hogy vállalatoknak rajzol, és nem segít senkin, nem teszi teljesebbé mások életét. Hazament, és azt hiszem, megírta a Skylines And Turnstiles-t.

 

 

 

 

Gerard: volt ez a dalom szeptember 11-ről, a Skylines And Turnstiles, ami abban segített, hogy fel tudjam dolgozni az egész élményt.

Ez egy hatalmas megrázkódtatás volt akkor, és még mindig az. 

És utána sokszor hallgattam, együtt játszottunk, és nagyon tetszett nekünk az egész. És utána úgy voltunk vele, hogy kell egy gitáros, mert nem az életem árán se tudtam volna egyszerre gitározni és énekelni, és akkor felhívtuk őt (Ray), és megtartottuk az első próbát.

 

Ray: egyszerűen csak felhívott és azt mondta, hogy hé, van valami új dalom, és szeretném, ha meghallgatnád. Átvittem hozzájuk a gitáromat.

 

Engem is izgatott a dolog, mert akkor már másfél éve nem játszottam, akkor egy punk-rock bandában doboltam. Nem voltam jó, mert sosem doboltam azelőtt, nagyon nem ment.

 

Frank: azt mondták, hogy sok bandában játszottak. Ismerős voltam az akkori zenei életben, de sosem láttam, vagy hallottam a bandáról.

 

Gerard: amikor kiderült, hogy (Ray) dobos volt egy bandában, nagyon letört a tény. Mert tudtam róla, hogy nagyon jó gitáros. Minden tisztelet az övé, mert már sokkal találkoztam. A rajzsuli idején is sok bandát láttam, és nekem egész Jersey-ben ő a legjobb.

 

Brian: utána befejezték a Skylines And Turnstiles-t, és ez volt a legelső My Chemical Romance által íródott dal.

 

Ray: így kezdődött, és a többi már történelem.

 

Interjús: a banda megalakulásától kezdve érezted, hogy ennek így kellett lennie, vagy kellett egy kis idő, amíg minden passzolt.

Gerard: már az elejétől minden jó volt

 

Ray: már az első próbánál láttam, hogy mennyi mindent bele ad az éneklésbe, és az előadásba...

 

Gerard: ez volt a legelső alkalom, hogy gyerekkorom óta énekeltem. Jó dolog volt tudni, hogy még mindig megy, és még mindig jól megy.

 

Mikey: utána megkeresett a demo-val, ami a My Chemical Romance alapja lett.

 

Frank: amikor csatlakoztam a bandához, akkor még csak az ’Attic Demos’ létezett. Az egész nem állt egybe, semmi se volt normálisan behangolva, de volt benne valami, ami alapján el tudtad képzelni, hogy milyen lesz a végleges verzió. Nagyon jó volt. A bandám akkor minden koncertünk előtt azt hallgatta bemelegítésképpen.

 

Mikey: ...és utána meghallgattam a demot, és csak azt tudtam mondani, hogy wow... megvan neki, az ami kell, a hangja csak szárnyalt.

 

Gerard: úgy éreztem, hogy van egy ajándékom, és ezt ki kellene használnom.

 

 

 

 

 

 

 

Kamerás: öreg, nagyon félelmetes vagy éjszakai kameránál...

Gerard: azt mondod? bahhaha (???)

 

...

 

Frank: van valami abban, ha tényleg nagyon jó a neve a bandádnak… (Gerard: mi vagyunk a My – Chemical – Romance!!)

… emlékszem, amikor először találkoztam velük, miután bemutatkoztunk, kérdeztem, hogy mi a neve a bandájuknak, mondták, hogy My Chemical Romance, én meg mondtam magamnak, hogy basszus, ez eszméletlen jó.

Gerard: haha, ez volt akkor a menő Jersey-ben, hogy bazz, hogy nem gondoltam én erre?

 

Mikey: a banda neve…

 

Gerard: Mikey-val egy Barnes&Nobles-ba dolgoztunk

Mikey szerezte az állást nekem ott… én voltam a lediplomázott srác, aki nem tud magának állást találni; és jött a könyvesbolt.

tulajdonképpen a szar melóink közül az volt a legeslegjobb… Mikey a zenei részlegen dolgozott, én a könyveknél

 

Mikey: egy jóbarátom (...) volt ott az üzletvezető akkoriban, és néha brit zenéről és könyvekről is beszélgettünk, és egy nap szóba került Irvine Welsh

 

Gerard: ő az a skót pasi, aki a Trainspotting-ot is írta… (Gerard a konyhájukban: a filmet szerettük meg először... annyira jó az a film)

 

Mikey: … és ő megfogott egy adag Irvine Welsh könyvet, és csak kiváncsi lettem rá..

 

Gerard: és Mikey meglátott az egyik könyv hátulján egy kis összefoglalót

Mikey: és ez a két szó – chemical romance – kitűnt a többi közül valami miatt, és utána megnéztem a könyvet jobban is, hogy miről szól az egész… és le voltam döbbenve, hogy addig még senki nem használta ezt a kifejezést valami bandanévben.

 

Gerard: utána azt mondta, hogy nem nézne ki jól, ha odaraknánk a my-t elé?

 

Mikey: a my ad neki egy kicsi csavart…

 

Gerard: azért volt nagyon jó, mert akkor még semmilyen bandánk se volt, csak a név… és ez olyan érzés volt, hogy ehhez a névhez muszáj egy bandát is csinálni, csak hogy használhasd a nevet… és amikor Mikey belépett a bandába, ő adta a nevet…. Utána kitalált egy másikat is, a New London Fire-t, azt azóta már valaki használja… Jaja, ő csak így egyszerűen jó neveket tud kitalálni…

Szóval akkor mondta, hogy tökjó lenne egy banda ezzel a névvel, hogy My Chemical Romance…. Aztán amikor elindítottuk a bandát, nem volt még nevünk.. és amikor Mikey is csatlakozott, őt kérdeztük, hogy öö, Mikey?? Lehetne ez a nevünk, mert ez passzol..

 

akkoriban egy csomó gyógyszert szedtem, ezért nekem sokat jelentett… és ezért akartam nagyon ezt a nevet… többet jelentett, nem csak egy drogfüggőséget sugallt a név. Ott volt akkor a depresszió is, tudod, ami később a függőséghez vezetett.

 

 

 

 

 

 

 

 

Frank: egy másik bandában voltam akkoriban, amikor megalakultak, és nagy rajongójuk lettem.

 

Gerard: a vicces dolog az, hogy bizonyos értelemben Frank és Pencey Prep fedezett fel minket.

 

Frankkel úgy találkoztam, hogy az ő bandája adta az első helyet, ahol próbálni tudtunk.

 

Frank: lényegében az Eyeball Records-os partikról ismerem őket, mert mi is az Eyeball Records-nál voltunk.

 

És ilyen rajongó – legjobb barát viszonyban voltam velük, és majdnem minden nap ott voltam és néztem, ahogy próbálnak.

 

 

 

 

 

 

 

Frank: És utána én szereztem az első MCR koncerthez a helyet, mert az unokatesóm koncerteket szervez

 

…

 

Frank: emlékszem, hogy egy széken állva néztem végig az első My Chem show-t.

Gerard: rémisztő volt

Frank: mindenki részeg volt

Gerard: Mikey nagyon részeg volt. Mikey és én Frank bandájának buszában söröztünk. El se akartuk hinni, hogy meg fogjuk tenni. Meg voltunk rémülve. Nem tudtuk, hogy mit kellene várnunk. És már az első dalnál történt valami jó. Nem tudom, hogy mi történt. Emlékszem, hogy a Skylines And Turnstiles-t játszottuk, és a hely teljesen felpörgött. Csak kábé 60-70 fiatal volt ott, de szinte azonnal belejöttek, és akkor már éreztük, hogy valamink tényleg van. Ránéztem Toro-ra, és tudtam, hogy jó úton járunk.  

 

 

És ez heti 2 alkalomtól egészen addig jutott el, hogy az életemmé vált. És elég gyorsan történt.

 

 

volt egy pólóm az egyik korai show-n (Frank: amire az volt írva, hogy Thank You For The Venom)... amit magamnak csináltam, ez is mutatja, hogy mennyire előre tervezem a dolgokat.

 

 

 

 

 

 

 

Bob: rájöttem, hogy mi baja volt a kamerának... (technikai szöveg...)

 

Ray: na most látjátok Brian-t… folyton csak dolgozik

 

Brian: turnémenedzser voltam, és folyton turnékon voltam, hogy demokat keressek. Utána meghallottam a My Chemical Romance-t, és tudtam, hogy ez az a banda, amiért felhagynék az állandó kereséssel, és amibe belefektetném minden időmet és pénzemet. 4 nappal azután láttam őket, miután meghallgattam a zenéjüket, és rögtön tudtam, hogy a menedzserük akarok lenni. Először 2002. augusztus 15-én vagy 16-án láttam koncertjüket.

Interjús: mennyi időbe tellett összebarátkozni velük?

Brian: sok időbe tellett… kábé 2003 február 17-ére, február közepére emlékszem.