Mikey

Ez a nap is ugyanúgy telt el… Unalom a köbön… Tony még mindig Európában van, és úgy tűnik, nem is akar visszajönni. Pedig koncert lesz holnap… Amíg ezeken a dolgokon rágódtam, egyszerre csak nyílik az ajtó, és belép rajta Gee.

 - Mégis mi a fenét keresel itt? Aludni akarok. – mondtam határozottan, és hozzávágtam egy párnát. Hajnali fél kettő van! Hagyjon békén.

 - Én is…

 - Akkor menj! Jóéjt! – mondtam felháborodva. De miért jött? Nem tud aludni?

 - De… Mikeeey, Lééécci! – eközben már az ágyamnál járt. Látszott rajta, hogy még mondani akar valamit, de inkább közbeszóltam…
 - Gerard… Ne, ne csináld ezt… Menj vissza, és aludd ki magad..!
Olyan könyörgően nézett rám (már amennyit látni lehetett…), hogy kénytelen voltam befektetni mellém.

***

Reggel első dolgom az volt, hogy kipateroljam Gee-t a szobából. Megköszönte és elment… Eddig nem csinált ilyet, de úgy tűnt, elkezdte… Aztán eszembe jutott, mi van, ha csak hülyült? Vagy részeg volt… Ő dolga, én viszont felöltöztem, majd elbaktattam az ebédlőig. Ott láttam Gerardot, Frankiet, Maryt és Bobot.

 - Jó reggelt – köszöntem, mire ők felnéztek, aztán folytatták a reggelit. Valamilyen szendvicset ettek, úgyhogy én is felkaptam egyet a tálcáról.

 - Gee-nek nincs szobája… - nyögte ki Mary – Tegnap is nálam aludt.

 - Hogyhogy nincs szobája? – rájöttem, miért aludt nálam…

 - Nem volt ideje lefoglalni.

 - De miért te beszélsz helyette, Mary? – kérdeztem, és gúnyos pillantást vetve elfordítottam a fejem Gerard felé. De már megbántam, hogy Marynek szólítottam…

 - Ana, érted James? Ana! – James? Kikérem magamnak!

 - Mikey! Nem használom a második nevem!

 - Én sem az elsőt. – és ha szemmel ölni lehetne, én már rég halott lennék… Ana olyan szúrósan nézett rám, ahogy még soha senki. Eddig Marynek hívtam, elvégre az a rendes neve, de ha neki az Ana jobban tetszik… Aztán Gee vetett véget a vitának, és bejelentette, hogy a következő éjszakát Marynél tölti, holnap pedig nyolckor indulunk a következő helyszínre.

 - De akkor ma miért nálam aludtál? – kérdeztem. Miért nem Marynél?

 - Hát… Nem akartam felkelteni a többieket… Rólad meg tudom, hogy éjszakákba nyúlóan gondolkodsz…

Többet nem beszéltünk. Legalábbis reggeli közben… Délelőtt mindenki bevonult a szobájába tévézni, vagy nem tudom, mit csinálni, de én azt tettem. Bár semmi érdekeset nem találtam, úgyhogy kimentem a szobából, le a hotel medencéjéhez. Reméltem, hogy itt találok valakit, akivel elütöm az időt, nem volt sok normális arc… Felfelé menet bekukkantottam az ebédlőbe is, de Franken kívül senkit sem láttam. Éppen a szokásos délelőtti csokiadagot fogyasztotta, gondoltam, nem zavarom, megyek vissza a szobámba. Ledobtam magam újra a tévé elé, és őrülten kapcsolgattam, míg nem találtam valami nézhető műsort.

Nichole

Huh… Jó sokáig aludtam. Gondolom a reggelit is lekéstem… Még mindig jót röhögtem magamban Frankie akcióján, amit tegnap az éjszaka kellős közepén produkált. És ekkor puff, valami fejen vágott… Mikor magamhoz tértem a meglepetéstől, rájöttem, hogy az olvasólámpa dőlt le az éjjeliszekrényről, egyenesen a képembe… Jó kezdet. Biztosra veszem, hogy ma is felettébb uncsi napunk lesz, és én az egész napot a szobámban töltöm. Vagy elmegyünk valamerre a srácokkal… Majd még elválik. Most azonban - a tökéletes kelés után - ideje burkolni valamit.
 - Nichole! – kiáltott valaki az ajtón kívülről. Ha jól hallottam, Ana – Nyisd már ki te szerencsétlen!

 - Jó, jó, megyek már… Milyen türelmetlen alak… - morogtam.

 - Na azért… - mondta mikor ajtót nyitottam. – Fél órája dörömbölök, mit csináltál?
 - Háát… Aludtam – válaszoltam, nyomatékosítva egy nagy ásítással.
 - Értem… Csak azért, mert mindjárt ebéd… - és úgy nézett rám, mint valami világhülyére, aki délig alszik, és a képébe ásít.
 - Oké… Összeszedem magam, és megyek.
Ezzel eltűnt. Heh… Mit képzel magáról, hogy csak úgy felkelt? Áh, mindegy, legyen neki gyereknap. Felkaptam magamra egy fehér pólót és egy térdgatyát, kifésültem a hajam, fogat mostam, és megindultam lefelé a lépcsőn. Aztán egy jobbra kanyar, és ott az ebédlő. A többiek már bent voltak, és azt kérdezgették, mit csináltam délelőtt, mivel sehol se láttak.
 - Először aludtam.
 - És másodszor? – ez Frank volt, a hatalmas vigyorával.
 - Majd a drága hugim felkeltett.
 - Hugi? Csak 6 másodperccel vagy idősebb! – kiáltott Ana, és azt hittem, a szemem közé vágja a villáját.
 - De idősebb vagyok – hehe, szívás!
 - Úgy tűnik, valakinek ma veszekedős kedve van… - sóhajtott Mikey, és Anára sandított.
 - Nincs veszekedős kedvem – jelentette ki Ana – Max Nichole-nak.
 - Te kötöttél bele a hugiba – védett Frankie, bár nem sok értelme volt, mert a drága testvérem úgyis kitalál valamit.
 - De ne hívjon huginak! – persze, majd be is tartom.
 - Megmondunk apukátoknak, ha így viselkedtek!
Néma csend. Bob mindig tudja, mit kell mondani.

Gerard
Hogy ezek ketten mennyit veszekednek! Hihetetlen… Nem mintha én jobban bánnék az öcsémmel, de azért köztünk nem 6 másodperc van… Egész ebéd alatt veszekedtek a megszólításról, aztán tovább nem követtem. Mint az óvodások… Jó testvérek lehetnek, de hát mi is veszekszünk „néha” Mikey-val, megesik az ilyen. Teli pocival ballagtam Ana szobája felé, ami az én szobám is volt, természetesen… Benyitottam, de ott bizony egy árva lélek se volt. Úgy döntöttem, kihasználom, amíg nincs bent, belekukkantottam a füzetébe, amibe tegnap rajzolt. Jócskán volt benne MCR-es rajz, de emellett találtam portrékat, például a testvéréről, az apjáról, és emberekről, akiket nem ismerek. Kedvet kaptam a portrérajzoláshoz. Komolyan… Ha visszaér, meg is kérdezem, mit gondol róla. És ő lesz az első modellem. Kopogtattak. Gyorsan visszatettem a füzetet, és az ajtóhoz siettem.
 - Gee, bent vagy? – kérdezte kintről egy női hang… Ez Ana!
 - Igen! Gyere csak… - ezzel kinyitottam az ajtót, ő pedig egyenesen nekem rohant. Felnézett, és kicsit távolabb lépett.
 - Ööö… Bocsi.
 - Semmi gond… Megkérhetlek valamire? – ez fájni fog… Ha megtudja, hogy belenéztem a füzetébe, kinyír.
 - Persze.
 - Nos… Arról lenne szó… Hogy…
 - Na, nyögd már ki…
 - Szóval… Megnéztem a füzeted.
 - Melyiket?
 - Azt, amelyikre az van írva, hogy „Gerardnak TILOS megnézni!”… Bocsi!
 - Gerard! – ezt úgy kell elképzelni, hogy Ana az ajtóban áll, tiszta vörösen, tőlem alig 10 centire, és tátog, mint akinek elvitte a cica a nyelvét, közben dühösen tekintget hol rám, hol a füzetére.

Ana
Modeeeell?
 - Viccelsz? – reméltem, hogy csak poénkodik, méghogy én modell?
 - Nem, csak portrét akarok rajzolni. És mivel te vagy a szobatársam… - meggyőző. Igazán.
 - Jó. De csak most, és csak neked.
 - Köszi! – és körülugrált, megölelgetett, majd lecsüccsent egy székre. Elkezdett rajzolni. Gerard néha-néha felnézett, de úgy tűnt, mintha csak emlékezetből rajzolna. Radírt alig használt, és időnként szörnyülködve nézett végig a rajzon. Ennyire csúnya lennék?
 - Öm… Gerard… Mikor akarsz végezni? – kockáztattam meg a kérdést, miután két órán keresztül ültem. – Kezdek meggebedni….