Eljött az este. Lassan felöltöztem. Magamra kaptam egy Black Sabbathos pólót és egy fekete nacit. Tök jól nézek ki benne…, és nem vagyok egoista. Felhúztam a Conversemet, és hívtam egy taxit. Ki tudja mennyire fog kikészíteni Gerard. Vagy lecsuknak, vagy leiszom magam. A taxi megérkezett és elvitt a Starbucks elé. Lassan besétáltam és körbenéztem. Mivel nem láttam sehol egy jóst sem (Gerard) ezért kértem magamnak egy sört, és leültem egy asztalhoz. Azt nem kell mondanom, hogy az asztal a sarokban volt a sötétben ahol senki sem lát de én mindent. Milyen rafinált tudok néha lenni!  Már elmúlt tíz óra, de ő még sehol sem volt. Majdnem felálltam és elmentem, amikor belépett az ajtón. Hihetetlen de nem volt nála se jósgömb, se varázspálca. Kicsit megnyugodtam. Odasétált a pulthoz, mire a pultos srác már főzte is neki a kávéját, és elérakott egy doboz cigit. Lefőttem. Lehet neki nincs is szüksége ilyesmikre?! Én nem merek oda menni hozzá, mert még belelát a gondolataimba. És ha manipulál is? Ismét elkezdtem kombinálni a dolgokat. Lehet belemászik az agyamba, és elhiteti velem, hogy egy rózsaszín latex ruhában és fehér csizmában ki kell állnom a sarokra. Felnevettem, de csak szolidan. Hogy néznék ki én latex ruhában? Habtestemre ahogy rásimul! OMG! És ha műmelleket is berakat velem? Gyorsan elhessegettem ezeket a vad képzelgéseket, majd nagy erőt vettem magamon és felálltam. Odasétáltam a pulthoz, hiszen ő is ott ült. A pultostól kértem még egy sört, hogy legalább ennyiből bátorságot merítsek. Nem bírom tovább! Odafordultam.

- Hello. – szóltam oda.

Lassan felém fordult, és nézett hogy mit is akarok.

- Hello. Segíthetek?

- Ööö… igen? – miért kérdezem? Miért?

Látta, hogy nem valami értelmes emberrel van dolga, ezért a kezét felém nyújtotta, és elhúzta az arcom előtt. Majd megszólalt.

- Yedi vagyok, tudom mit akarsz.

WTF?! Gondoltam halkan magamba meg ne hallja. Majd akarva, akaratlanul is eszembe jutott egy középiskolás emlék. Méghozzá az érettségi szóbelim. Az egyik osztálytársam egy olyan tételt húzott ki irodalomból, amit nem tudott. Erre a nagyon okos elhúzta a tanár előtt a kezét, és annyit mondott: „Yedi vagyok! Nem akarod hogy ezt a tételt mondjam!” Nem kell szerintem részletezni, hogy rögtön meghúzták, de hát akkor volt a nagy Star Wars mánia.

- Ha tudod mit akarok, akkor igen vagy nem? – kérdeztem meg frappánsan.

- Nem. – válaszolt egy perverz mosollyal az arcán.

Nem vagyok én annyira rémisztő gondoltam magamban. De legalább tudtam, hogy nem tud a fejembe látni. Ettől kicsit megnyugodtam. De akkor buzi? Jaj csak ezt ne! Családi örökség.

- Azt se tudod, hogy mit akarok tőled.

- Akkor mondd gyorsan, mert várnak rám.

- Kik? A szellemek? – válaszoltam gondolkodás nélkül. Égett is a pofám, de ez előnyömre is válhat. Legalább azt hisz, hogy én vagyok itt a misztikum.

- Nem? – kérdezte most ő tőlem.

- Én nem tudhatom. De figyelj! Lenne számodra egy állásajánlatom.

- Igen? És mi?

- Lehet, hogy nem kell szellemekkel suttognod, de viszont ezt nem itt kellene megbeszélnünk.

- De most nem érek rá. De gyorsan a lényeget.

- Rendben. Szóval ismered Bertet a maffiafőnököt?

Szétnézett, majd bólintott. Nem igazán lehetett a városban róla beszélni, mert akkor elkapnak, és… nem éppen kellemes dolgokat művelnek veled. És itt nem arra kell gondolni, hogy halálra nevettetnek, vagy hogy teletömnek csokival.

- Szóval… egy csapatot hozok össze, hogy… - majd eltátogtam neki, hogy: megöljük.

Ismételten csak bólogatott, majd egy telefonszámot csúsztatott át a pohártartó kis lapocska alatt.

- Majd ha lesz valami akkor szólok.

- Rendben.

- Mellesleg jut is eszembe! A testvéredet merre találom meg?

- Ismered?

- Nem, de… - kezdtem volna bele, hogy ő is kell a melóhoz, de nem hagyta, mert felnevetett.

- Talán őt is? – majd nevetett tovább. De elég hangos volt.

- Pszt. Igen.

- Értem. Hát, ha gondolod, holnap menj el a Kék Osztriga bárba, mert ott lesz egy táncverseny.

Éreztem, hogy sápadok. A kék Osztriga bár az a buzik helye! Táncverseny? A gondolatomat Gerard szakította félbe.

- Nekem mennem kell. Majd akkor keress, ha lesz valami, és sok sikert a holnaphoz. – ezt hatalmas vigyorral az arcán mondta.

- Szia. – feleltem még mindig hullafehéren.

- Szia. – majd felállt és elment.

Megittam a maradék sörömet, majd elindultam hazafelé. Jobbnak láttam, ha sétálok. Az eszmefuttatásom ott folytatódott. Egy buzibárban táncverseny? És én oda menjek be? Előjött a tegnapi agyszüleményem is. Láttam, ahogyan a YMCA-re a bőrszerkóban táncol az indiánnal, a szerelővel és a cowboy-jal. Féltem, hogy majd valami bajuszos bőrszerkós ember majd rámhajt és követel majd egy tangót, és esetleg közben simulni fog… Akaratlanul is elmentem azelőtt a bizonyos bár előtt. Elolvastam ami a plakáton volt. „Retro táncverseny holnap este hölgyeknek és uraknak. Minden vendégnek kötelező a jelmez!” Mi? Milyen jelmez? Öltözzek be? Ezt ők se gondolhatják komolyan. És mit vegyek fel? Mit hordtak akkor? Trapéznaci meg hippi felső? Nem! Ki van zárva, hogy én olyat magamra húzzak. Gyorsan abbahagytam ezen elmélkedésemet, és közben már a bőrszerkós férfiak is eltüntek a fejemből. De akkor jött a másik agyrém. Láttam, ahogyan Mikey flitteres ruciba épp a Dancing Queenre táncol. Elképzeltem a komplett helyet. Tiszta ’70-es évek. Discogömb, mellette kétsoros görkorival szőke rövidnadrágos lányok suhannak el. Ez már egy fokkal jobb volt, de még akkor is elmehetne nálam egy erős horrorfilmnek. Hazaértem. Bevetődtem a szobámba és rögtön a szekrényemhez suhantam. Kerestem valami nem feltűnő ruhát holnapra, de nem találtam. Volt öltöny, meg fekete cuccok. Ezek szerint nem megyek holnap, és megkímélem magam az agyvérzéstől. De muszáj mennem. Elkezdtem nyüszögni. Mennem kell, mert soha nem találom meg, és hamar le akarom ezt az egészet rendezni. De OMG! Akkor holnap mennem kell vásárolni. Még egy olyan dolog amit utálok. És mit vegyek? Inkább elmentem lezuhanyozni, és levágtam magam az ágyamba remélve, hogy nem lesznek rémálmaim.