Ahogyan hazaértem elővettem a kis dossziémat és egy erős kávé mellett már el is kezdtem olvasgatni. És milyen meglepő dolgokat találtam! Ami talán a legfelháborítóbb volt, hogy valaki hogy tud ABBÁt hallgatni Anthrax mellett. Szóval ő valószínűleg nem jutott el a B betűig még anno az első osztályban. Igaz he eljutott volna akkor is csak a Boney M-ig. És vajon ki is lehetett ő, aki most már rémálmokat okoz? Nem más, mint maga Mikey vagyis Glam. Sehogy nem tudtam magam ehhez a névhez hozzászoktatni magam. Majd talán egyszer. De titkon azt reméltem, hogy nem életem végéig kell ezekkel a flúgosokkal dolgoznom.  Reméltem hogy azért lesz még nélkülük életem, és a karrierem se törik félbe. A másik, amin felakadtam az nem más volt, mint hogy az a Gerard nevű egyén a szellemekkel társalog. Szerintem szimplán csak skrizofén. Bele se mertem gondolni, hogy hogyan ölhet ő meg másokat. Gondoltam ilyen fenyegetésekre, hogy: „Most ráduszítok egy mérges szellemet és szétcincál” vagy esetleg „Most a fejedbe hatolok és meggyőzlek arról, hogy te csúnya gonosz ember vagy és kövess el magadon harakirit!”. Ezektől a gondolatoktól elképedtem de jobb kedvem is lett. A többit nem is merem részletezni. Szóval nem ismertem még őket, nem akartam leírni őket, de legbelül már ezt az első alkalommal megtettem. Megebédeltem kényelmesen és felhúztam azt a bizonyos túracipőmet.  Elindultam hát megkeresni őket. Néhány óra eredménytelen keresés után kezdtem feladni. Jártam minden helyen, amit a jegyzet megemlített de sikertelenül. Ezért beültem egy pubba, ahol a’80-as évek nagy rock számai mentek. Egy korsó hideg Heineken mellett felcsendült egyik nagy kedvenc számom,

az Extremetől a Play with me. Nem mondom, hogy nem kezdem el vigyorogni, de mivel túl feltűnő voltam, ezért átváltottam egy szolid mosolyba. Már későre járt az idő, amikor elindultam hazafele. Egy sötét kis utcán mentem, ahol a lámpák is alig pislogtak. Gondolataim megannyi negatív dolog körül fogtak. Mi lesz, ha soha nem találom meg őket? Elvégre nem kis hely New Jersey. És ha életem végéig ez lesz a feladatom? Nem az volt a bajom, hogy a maffia ellen kell harcolnom, hanem hogy ezekkel a fura emberekkel. A fura szó talán nem is elég kifejező.Az elmebeteg viszont már jobban tetszett. Nagy elmélkedéseim közben egy fura mélynövésű embert pillantottam meg. A kis balfasz. Egyszerre akart sört inni, csokit enni és rágyújtani egy cigire. És ekkor megvilágosodtam. Lehet, hogy ez az a Frank vagy ki a szösz. Utána siettem, hátha ő lesz az.

- Hé ember segítsek?- vettettem neki oda ezt a kérdést.

- Megköszönném. - felelte kicsit idegesen, hiszen három dologgal boldogulni igen nagy kihívás.

- Add a csokidat megfogom. – mire kimondtam leesett, hogy ő egy fejvadász és most kifoszt a csoki készletemből, mert volt pofán beszólni neki.

- Megvesztél? Előbb adom neked az életem, mint az utolsó csokiszeletemet.

Annyira felháborodott, mintha csak a pénzét akartam volna elvenni. Vettem egy mély levegőt és folytattam.

- Akkor add ide a sörödet, és ne parázz nem iszom meg.

- Ez már jobban hangzik. – majd felém nyújtotta a sörét és rágyújtott a cigijére. Olyan nagy élvezettel szívott bele, mintha ez lenne számára maga a megváltás. Ekkor fürkésztem jobban az arcát, és rájöttem, hogy ez tényleg az akit keresek, mert a fél arca csokis. Nem tud normálisan enni egy csokit sem. Mit akarok én ettől? De nem lényeg ki van adva feladatnak, ezért beszélni kezdtem.

- Ugye te vagy Frank Iero?

- Ki kérdezi? – nézett rám rosszallóan.

- Bob Bryar vagyok. – majd a kezem felé nyújtottam.

- Az rendben van Bob hogy te Bob vagy, de ki?

Azt hittem az állam a földet fogja megnézni, hogy elég kemény-e, és hogy alkalmas arra, hogy ember rátegye a lábát. Micsoda géniusz! Minimum valami nagy tudós díjat kell neki adni. Jobb az eszmefuttatása egy hét éves gyereknek, de nem lényeg. Összeszedtem minden higgadt véremet, ami még nem forrt fel, és próbáltam folytatni egy értelmes kommunikációt.

- Figyelj Frank, én nem mondhatom meg hogy ki vagyok, de szükségem van a segítségedre.

Két slukk, korty és falat közben éreztem, hogy már az én gyomrom kavarog. Rámnézett és elkezdett mosolyogni.

- Nem árulok se drogokat, se semmit, és buzi se vagyok. - és egy olyan igazi százdolláros mosolyt vágott be. Az utolsó csepp is belement abba a bizonyos pohárba. Éreztem a lábamban az erőt, amilyet Chuck Norris szokott érezni a körbepörgő rúgások előtt. Én komolyan leütöm. Eltorzult arccal bevonszoltam egy sikátorba és felé morogtam valamit, amit még én se értettem. Riadt fejjel bámult felém.

- Most ugye nem az jön, hogy fogd meg a váltót? – nézett rám nagy szemekkel.

- Nem bazd meg! Nem az jön! Én egy FBI-os csóka vagyok, aki most elveszi az utolsó falás csokidat is!

Az arca leírhatatlan volt. Komolyan mintha az életével játszanék. Lesütöttem a szemeimet, de a nyakánál még mindig a pulcsiját szorongattam.

- Nem kell a csokid se!- enyhe megkönnyebbülés látszódott rajta.

- Akkor mi kell ember? De most Komolyan?

- Fejvadász vagy?

- Igen. – nyögte ki nagy nehezen néhány rángatás után.

- Szükségem van rád!

- Miben?

- Figyelj röviden annyit mondok, hogy neked sincs melód a Bertes maffia csapat miatt. És én erre adok neked majd ajánlatot, ugyanis csapatot kell összeszednem, hogy kinyírjuk őket? Érted? – nem voltam ingerült, csak az elmegyógyba kaphattam volna szimplán most beutalót oda is egy kényelmes gumiszobába.

- Ó! Kezdted volna ezzel!

Nem húzott fel még jobban.

- Nem tehetem, mert erről senki se tudhat.

- De én már tudok róla. – és emellé is csak vigyorogni tudott.

- Hogy a medve inna rád vizet! Tudod a te tudtod nélkül, de mégis veled fogom kicsinálni mindet! Csak a kezed kell, és ha nem haragszol most azt le is vágom neked. És akkor már nem lesz mivel csokit kicsomagolni! Ne legyél már ennyire foggyos! Figy Csak az elérhetőséged kell, hogy tudjak szólni, hogy mikortól indul be a meló. Rendben?

- Oké. De engedj el.

- Oh bocsi, el is feledkeztem erről.

Majd felém nyújtott egy cetlit, amin egy telefonszám állt.

- Ja és még annyit…- kezdtem el-, nem láttál engem, és nem beszéltél velem.

- De… - kapott észbe gyorsan- rendben.

Ezzel érzékeny morgós búcsút vettem tőle és elindultam ki az utca fényei felé. Visszanéztem és ő már a távolban járt. Szegénynek a söre is és a csokija is elfogyott már, valószínűleg annyira megijesztettem. Ekkora egy kretént. Ha ezzel kell egy napot is dolgoznom, akkor nekem nyugtatón meg kávén kellesz élnem. Istenem! Most már értem miért is a fedőneve Loony. Tényleg flúgos egy kicsit, de… mégis lehet hogy jól dolgozik. Fene enné meg az előítéleteimet! Biztosan jó munkatárs lesz, csak megártott neki vagy a sör vagy a csoki. Lassan elindultam hazafelé, és már alig vártam, hogy habkönnyű testemet végre az ágyamban tudjam.