Arra lettem figyelmes, hogy egy kéz simogatja az arcomat, ahogy lassacskán álomba merültem. A bőre természetellenesen hideg volt, de nem volt azért annyira kellemetlen, de annyira igen, hogy borsódzott a hátam. Eleresztettem egy mosolyt, ahogy kinyitva szemeim egy ismerős arcot pillantottam meg.

Gerard ült mellettem, selymes, fekete haja tökéletesen keretezte halálsápadt arcát. Szemei olyan élénk zöldek voltak, hogy megesküdtél volna rá, hogy smaragdokból faragták őket, melyek fénylettek a nagy sötétségben, és engem néztek szándékosan.

Elmosolyodott, leplezve valódi énjét. Mivel nem ember volt, legalább vagy száz éven keresztül nem volt jó kedve. Ettől a gondolattól mindig hevesebben vert a szívem. Jó volt az a tudat, hogy egy ilyen nagyszerű teremtmény engem választott.

Előredőlt és finom csókot lehelt ajkaimra, kezével pedig a hajamba túrt, amitől megborzongtam újra. Újra lehunytam szemeim, én pedig teljesen elvesztem legbelül gyengéd csókjától. Én voltam az, aki végül véget vetett a csóknak, hogy levegőhöz jussak, neki mondjuk már nem kellett a levegő miatt aggódnia.

Észrevettem, hogy engem vizslat, ahogy mélyeket lélegzek, miközben próbáltam lassítani a lélegzetvételem, hogy ne legyen annyira észrevehető, milyen hatással volt rám. Lenyűgözőnek találta az emberi természetemet, mivel hát réges-régen még ő maga is ember volt. Csakhogy a légzésemmel a szívverésem is gyorsult, amikor mellettem volt (más okból inkább, mint a félelemtől), és egyre éhesebb és fáradtabb is lettem. De mivel szerette nézni, ahogy eszek, rengeteg kaját vett nekem, teljesen biztos voltam benne, hogy egy csomó felesleget felszedtem, mióta először találkoztam vele.

Mondjuk nem ő volt az egyetlen, aki kíváncsi volt. Felfedeztem, hogy mik a szükségletei, ahogy ő is az enyéim, hogy mik a jelek. Mikor éhes, egyre sápadtabb lesz, ilyenkor csak egy embert kell keresnie, elég egyszer ennie és jól van, és mivel nappal nem igazán tudott meglenni, visszavonult menedéket keresve koporsójához, messze a nap égető sugaraitól. Soha nem volt hajlandó elmondani nekem, hogy hol alszik. Azt mondogatta, ha valaki az ő fajtájából megtalálna engem, látnák az elmémben, hogy hol az a hely, megtalálnák őt, és megölnék a gyengesége miatt, miattam.

Újra megcsókolt, amitől visszatértem a jelenbe. „Frank, gyere el velem ma éjszaka,” mondta. Több volt egy kérésnél, inkább kijelentés volt.

„Hova?” kérdeztem kicsit még álmosan.

„Majd meglátod,” suttogta.

A szemhéjaim még inkább elnehezedtek, és éreztem, hogy újra alszok, csak álom nélkül, ahogy felemelt az ágyról és mellkasához szorított.



Mikor kinyitottam a szemem, azt gondoltam, hogy az egészet csak álmodtam, ugyanis ágyban voltam, de ahogy jobban kinyitottam a szemem és pislogtam párat, észrevettem a nehéz takarókat. Egy fekete selyemlepedővel borított, ódivatú baldachinos ágyon feküdtem. Körülnéztem majd megláttam Gerardot, mellette feküdt és engem nézett. Csábosan festett fekete ingjében és tökéletesen testhezálló nadrágjában. Borzasztóan alulöltözöttnek éreztem magam nyúzott-kopott pólómban és alsógatyában, ahogy lefeküdtem aludni.

„Még mindig álmos vagy?” kérdezte egyik szemöldökét felvonva.

„Már nem annyira,” mondtam egyik karomat dereka köré fonva, és közelebb húztam magamhoz. Éreztem testét, ahogy hozzám simult, a szívverésem felgyorsult, a levegő pedig elakadt a torkomnál.

Hideg ajkaival nyakamba csókolt, majd csókot nyomott a halántékomra. Kezét a fejem mögé tette, hogy megtámassza, majd megnyalta érzékeny bőrömet; belélegezte a bőröm illatát. Felnyögtem, ahogy erősebben hozzányomta csípőjét az enyémhez, az én örömömért. Érezte, hogy milyen hatással volt rám.

Elemelte karjaimat a testétől és fejem fölé szorította őket. Megcsókolt, de ezúttal több szenvedéllyel. Nyelve áttört ajkaim közt, játszva az én nyelvemmel. Fenomenálisan tudott csókolni.

Felhúzta rajtam a pólómat, majd levette rólam, egy pillanatra megszakítva a csókot, mielőtt kezei végigsiklottak volna mellkasomon. Szerette, hogy élveztem az egészet, és hogy hajlandó voltam én lenni alul, engedve, hogy bármit megtehessen velem, amit csak akar. Ez a gondolat még jobban felpörgetett engem. Éreztem szinte már fájdalmas erekciómat, ahogy nyomja a csípőjét.

Nekiálltam kigombolni az ingjét és letolni vállairól, de mielőtt be tudtam volna fejezni, távolabb húzódott tőlem újra, majd el kezdte csókolgatni a mellkasom. Valahányszor megkarcolták a bőrömet hegyes agyarai, kapkodtam a levegőt. A derekam felé vette útját, mielőtt leszedte volna rólam az utolsó ruhadarabot. Egy csábos mosollyal felpillantott rám, mikor látta, hogy mennyire állok, elégedett volt magával, hogy mennyire tud engem uralni.

Újra felnyögtem, ahogy elhelyezkedett rajtam. Karjaim dereka köré fontam szorosan. „Adsz? Kérlek… ” kérleltem.

„Csak egy kis kóstolót,” mondta, én pedig értettem, mire céloz. Lassan szájához emelte ujját, majd egyik agyarával sebet ejtett rajta. Aztán ujját az én nyitott számhoz tartotta, nyelvemre pedig egy sötét csöpp cseppent. Égette a számat, de ahogy lenyeltem, jobbá kezdtek válni az érzékeim. A szemeim kitágultak, amint végre képes voltam a minket körülvevő sötétségben látni. Ahogy visszanéztem Gerardra, a bőre szó szerint olyan volt, mintha fénylett volna. Arcába omló haja és a tökéletes, izmos felsőtestéről lecsúszó ing arra késztett, hogy újra nekiessek.

„Akarod, hogy segítsek rajtad?” kérdezte ravaszan, ahogy újra fészkelődött az ágyékomon.

„Igen,” nyögtem sóvárogva. Ez volt minden, amit ki tudtam magamból csikarni. Felsóhajtottam, ahogy elmozdult, de aztán zihálni kezdtem, ahogy jeges ujjai végigsiklottak forró bőrömön. Annyira lelassult, ahogy élvezettel figyelte a reakcióimat, és ennek ellenére kényelmesen éreztem magam alatta. Nyögéseim egyre hangosabbá váltak, ahogy ujjait a farkam köré fonta, az érzéseim pedig csak nőttek a vérének hála.

Szemeimet lehunytam, fejem pedig visszaejtettem a puha párnába, ahogy lazított szorításán és simogatni kezdett. A hüvelykujját lejjebb csúsztatta a fenekemen a nyílásomig, én pedig kapkodtam a levegőt az élvezettől. Mindig csodáltam, hogy honnan tudhatja, mit szeretek igazán, mi a jó neked, mindaddig, míg rá nem jövök, hogy ő képes olvasni a az elmémben.

Gyorsabbra vette a tempót, mire összerándultak a hasizmaim, ami jelezte, hogy hamarosan elélvezek. Újra nyakamat kezdte csókolgatni, és amikor a csúcsra értem, szemfogait a torkomba mélyesztette, amitől csak nőtt az élvezet, ami átjárta az egész testemet.

Elgyengült állapotomban éreztem, ahogy mellkasa az enyémhez simul, éreztem, ahogy iszik, tudtam, hogy tapasztalt, és ő is épp csak olyan extázisban volt, mint én. Nem ivott túl sokat, csak épp annyit, hogy oltsa szomját, mielőtt ledőlt volna mellém az ágyra. Egy csókot lehelt oda, ahonnan szívta a véremet, amitől a seb gyorsabban gyógyult. Tudtam, hogy hamarosan az is csak egy kis heg lesz, mint mindig, szóval kicsit sebhelyes volt a nyakam.

A szemhéjaim elnehezedtek, és tudtam, hogy nem tudok már sokáig ébren maradni. Még váltottunk egy hosszú, lassú csókot, és észrevettem, hogy közeledett a hajnal.

„Bárcsak soha ne kellene engem elhagynod,” suttogtam.

„Nem kell mennem,” válaszolta. Én a szemöldökömet ráncoltam, ő pedig nevetett. Körémtekerte a takarót, hogy melegen tartson, és elcipelt a szoba másik felébe. Ott, a hajnal gyér fényében megláttam a koporsóját. Tárva-nyitva volt. Hát elhozott engem oda, ahol el szokta tölteni a nappalokat.

Óvatosan belerakott a koporsóba, mielőtt ő maga is bemászott volna, majd körém fonta karjait, és lecsukta a koporsófedelet. Először megijedtem, hogy csapdába estem egy koporsóban, de nem voltam egyedül. Olyasvalakivel voltam együtt, akiben megbíztam, és aki szintén megbízott bennem. Onnan tudtam, hogy bízik bennem, hogy engedte, hogy mellette feküdjek a leggyengébb pillanatában.

Éreztem a közelségét, ahogy mellettem feküdt, hozzám simulva. Nyugodt volt, és élettelen. Elmosolyodtam és közelebb öleltem magamhoz, és összébb húztam magamon a takarót is, hogy ne fázzak. Végül újra elnyomott az álom.