„ Frank Anthony Iero,”
A szívem kihagyott egy dobbanást.
„Akarod-e az itt jelenlévő Jamia Nestor-t,”
Még egy dobbanást.
„Hites feleségedül,”
Nekem nem itt kellene lennem.
„És jóban-rosszban kitartasz mellette,”
Inkább vele kéne lennem.
„Míg a halál el nem választ?”

A szobára teljes néma csend borult.
Míg a halál el nem választ. Halál.

Hogy történhetett? Nekem egyáltalán nem itt kéne lennem. Sokkal inkább vele kéne lennem. Ő az egyetlen, akit szeretek, nem Jamia. De elhagyott; elment, és soha többé nem tér vissza. Nem volt más járható út számomra. Most már végig kell csinálnom ezt.

*Visszatekintés…*

Csak álltunk, csendesen, egymás karjaiban pihenve, míg az eső teljesen eláztatta a ruháinkat.
„Annyira szeretlek téged baby.” suttogta Gerard, tekintete kétségbeesettséget sugárzott, ahogy találkoztak szemei az enyéimmel.
„Mi a baj, Gee?” a hangja teljesen megrémisztett engem.
„Annyira sajnálom.” szemei könnybe lábadtak.
„Hagyd abba, megijesztesz! Mi a baj?” tettem fel újra a kérdést, de mielőtt bármit is mondhattam volna, éreztem puha ajkait, ahogy az enyémre tapadnak. Mikor elhúzódott, kezét arcomhoz emelte és simogatott.
„Baby, elhagylak.” suttogta, miközben új könnycseppek csorogtak végig arcán. Sajnálom, de képtelen vagyok ezt tenni veled. Csak teher vagyok. Túlságosan problémás vagyok; az ivás, a drogok, ráadásul még a dohányzás is. Nem tudom végignézni, ahogy folyton csak bántalak téged, már képtelen vagyok rá.” szólásra nyitottam a szám, tiltakozni akartam, de ujját ajkaimhoz nyomta, hogy hallgassak.
„Frankie, jobban szeretlek, mint bármi mást az egész világon, és soha nem tudnálak bántani. Kérlek, próbálj meg elfelejteni engem. Csak azt akarom, hogy boldog legyél.”
Képtelen voltam megszólalni: az agyam sebesen kezdett forogni, amint felfogtam, hogy mi történik éppen.
„Ne,” dadogtam, szemeim pedig fátyolosak voltak a könnyektől, „Szeretlek.” Egyszerűen nem jutott más az eszembe, csak ez a pár szó.
„Én is szeretlek baby.” a vállamra borult zokogva, szorosan magához húzva, „Jobban, mint azt gondolnád. Épp ezért hagylak el; mindig csak téged nézlek első sorban.”
„Gee,” zokogtam, de homlokon puszilt és suttogott, „Szeretlek Frank,” mielőtt elfordult tőlem, hogy otthagyjon.
Felejts el.

*Vége a visszatekintésnek…*

„Gerard,” suttogtam egy sóhaj kíséretében, és egy könnycsepp gördült le az arcomon.
„Frank?” nézett rám Jamia, miközben a templomban összegyűltek a válaszomra vártak.
„Én-” Teljesen kiürült az agyam. Egyszerűen nem tudtam kimondani.

„Én- én csak egy percet kérek,” ennyi volt mindössze, amit tudtam mondani, miközben kiszáguldoztam a templomból az öltöző szobámba.
Bezártam az ajtót, majd a falnak dőltem és lecsúsztam az aljába, éreztem, hogy jeges könnyek szántanak végig az arcomon. Szükségem volt rá. Szükségem volt rá, hogy magához szorítson, és azt mondja, hogy most már minden rendben lesz.
Aztán a gondolataim Jamia felé terelődtek. Hogy magyarázhatnám ezt neki el?
Hirtelen megcsörrent a kilincs hangosan, mire felugrottam a faltól. Megpróbáltam gyorsan kreálni egy kifogást, mert gondoltam, Jamia az. De mielőtt megtehettem volna, valaki átkiabált az ajtón a másik oldalról.
„Frank! Kérlek, Frank, bent vagy?” a hangja annyira ismerős volt.
„Én vagyok az, baby! Vagy már túl késő? Kérlek baby, nyisd ki az ajtót!” a szívem megállt. Gerard. Az én Gerardom. Aztán feleszméltem, majd az ajtóhoz vágtattam, hogy kinyissam.
Egy másodperc töredékéig elmerültem angyali szemeibe, mielőtt karjaiba omlottam volna.
„Baby, annyira sajnálom.” zokogta, miközben agyon puszilgatott mindenhol az arcomon, „Annyira, de annyira sajnálom.”
Nem válaszoltam. Csak sírtam, miközben magamhoz szorítottam, ahogy csak tudtam. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy ez nem csak egy újabb álom. Tényleg itt volt ebben a pillanatban, itt volt velem, és még mindig ugyanúgy szeretett engem.
Végül el levegő után kapkodtam.
„Egyszerűen nem tudok nélküled élni Gerard, de nem is sejtetted, mi?” Lágyan megcsókoltam majd arcomat mellkasába temettem, „Ígérd meg, hogy soha de soha többé nem hagysz el. Kérlek,” suttogtam.
„Megígérem Frankie,” mondta. Lélegzetvétele kezdett csillapodni, de még mindig könnyezett.
Nekidőlt a falnak, miközben maga után húzott, majd lecsúszott a padlóra, engem pedig az ölébe ültetett. Fejemet a vállára hajtottam, ő pedig gyengéden simogatta a hátamat.
„Istenem, annyira hiányoztál,” sóhajtotta.
„Szeretlek,” suttogtam.
De aztán leesett, hogy hol is vagyok; és hogy én milyen zűrzavart okoztam. Eszembe jutott, hogy Jamia még mindig kint vár rám.
„Gerard, rólam mindenki úgy tudja, hogy ma megházasodok, de én nem szeretem Jamiát. Mégis, mit mondjak neki; mindenkinek?
Felpillantottam rá, ő pedig gyengéden homlokon csókolt.
„Ne aggódj baby,” húzott magához közelebb, miközben állát finoman a fejem búbjára támasztotta, „Minden rendben lesz most már, megígérem.”