My Chemical Romance || MCRmyHUN || Hivatalos Magyar rajongói oldal | Újra összeáll a My Chemical Romance!

Itt továbbra is megtaláltok:

 

 

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

× Mama lyric video
többi ilyen videónk

× "MCR saved my life"
A te életedet hogyan változtatta meg a banda? Osszd meg velünk! 

 

Az oldalon található tartalom bármely részét máshol, engedély nélkül feltüntetni TILOS!

admin: Krisza email

design: Krisza
nyitás: 2007.febr.11.
tárhely: G-Portál
kategória: zene

Button:

Az oldal szerkesztője csak és kizárolag az álmaiban áll kapcsolatban a banda valamely tagjával, hozzátartozóival, vagy a menedzserükkel.

Krisza

 

 

Saját oldalak:

 

Kiemelt csere: szabályok
 Green Day Brian Molko Marilyn Manson
Paramore  
   

 

 

 

Üdvözlünk Magyarország legnagyobb MCR rajongói oldalán, a Zombeee-n!

Itt tájékozódhatsz az egykori MCR tagok legújabb projektjeiről, fellépéseikről, célunk továbbra is az, hogy népszerűsítsük a banda munkásságát, és segítsünk a magyar rajongóknak, hogy megismerhessék egymást.
We'll carry on! Szeretettel várunk a facebook csoportunkba, valamint az alábbi oldalakon is: 

              


 
Fanfic
Fanfic : The wake

The wake

  2008.03.17. 15:27

fordította: Semy

1.rész

 

„Hogy vagy?” - kérdezte Fiona. Tudtam, hogy ő az, bárhol felismertem volna ezt az aggódó hangot. Éppen csak bólintottam a zsúfolt szoba egyik sarkából. Próbáltam nem feltűnő lenni a lökdösődésben és sürgés-forgásban, de úgy tűnt, hogy egyre többen vesznek észre.” Biztos hogy jól vagy?” folytatta. Felnéztem merev, kék tekintetébe, és határozott vonalú arcába. Próbáltam pillantásommal letagadni azt a rengeteg sírást, de szemeim elárultak. Egy keskeny mosollyal válaszolt, majd eltávolodott, és fekete ruhája beleolvadt az árnyékok tengerébe.

Az elmúlt néhány nap folyamán ez a kérdés az esküdt ellenségem lett. Hogyan tudnék jól lenni? Az életem hogyan lehetne rendben? Hogyan tudnék működni most, hogy elment? Éreztem, ahogy egy újabb könnycsepp folyik végig az arcomon és figyeltem, ahogy beleesik a pohár vizembe; egy halk kis csobbanás jelezte. Ez úgy hangzott, mint az eső, amikor a tejesüvegeken kopog a tornácon, mint egy apró zenekar, aki hangol, hogy játsszon, vagy mint az ő sóhajai. Hallottam egy hasonló hangot a szoba másik oldaláról és láttam Fionát, a nővéremet, ahogy egy ezüstvillával a pezsgőspoharát kocogtatja. Pezsgő! Milyen ironikus. Látszólag egy életet ünnepeltünk, de nekem ez csak annyit mondott, hogy az ő halálát ünnepeljük. Számomra ez az idő arról szólt, hogy egy elsötétített szobában ülök, miközben hallgatom a kedvenc dalait és álomba sírom magamat. Nem pedig pezsgőt kortyolok, míg ő hat láb mélyen fekszik a föld alatt.

Tudtam, hogy mit csinál, miközben a kristálypoharat kocogtatta. Azt akarta, hogy beszéljek, hogy mondjam azt mindenkinek, hogy jól vagyok. Azt akarta, hogy szétessek, és hogy ő majd felszedegethesse a darabjaimat. A zaj az ő irányából jött, de minden fej felém fordult, a fekete nadrágkosztümöt viselő, kisírt szemű özvegy felé. Már beszéltem a temetésnél róla, arról, hogy mit szeretett, arról, hogy mit utált, és hogy mennyire igazságtalan volt az, hogy elment...hogy elment mindörökre. És most ők egy darabot akartak belőlem…tudni akarták, hogy mit érzek, pedig minden, amit mondani tudtam, az leolvasható volt az arcomról, ahogy a késő délutáni napfény megvilágította a könnyeitől nedves bőrömet.

„Akarsz mondani valamit, Joni?” kérdezte Fiona olyan hangon, amivel mindig az őrületbe kergetett. Mindig ő meg a kérdései…kérdések, amikre nagyon jól tudta a választ.  Megráztam a fejemet, a poharamat a tőlem balra lévő ablak melletti asztalra tettem, majd léptem egyet az ajtó felé. Egy menekülés, amit még akkor terveztem meg, amikor beléptem a szobába. „Joni? Miért nem szólsz néhány szót, édesem?”. Egyenesen utáltam őt, utáltam őt, mert ezt a nevet használta…édes. Én senki édese sem voltam, csakis az övé, és ő tudta ezt…tudta, és felhasználta ellenem. A nővérek mindig tudják, hová kell ütni, hogy az a legjobban fájjon.

Gyerünk édesem. Itt vagyok…pontosan itt.

 Egész nap hallottam a hangját. A zokogás önkéntelenül kitört belőlem,a kezemet pedig a számra tapasztottam. Az egyik nő, aki a munkatársa volt, előresietett amikor ismét megpróbáltam menekülni és megbotlottam, de úgy hőköltem hátra az érintésétől, mintha égetne.


„Joni… „kezdte ismét Fiona, de felemeltem a kezemet, hogy leállítsam.

„Elmondom, amit ti mindannyian hallani akartok!” mondtam csendesen, és a szívem tört össze minden egyes szónál. Lenéztem a fekete cipőmre, minden fekete…miért fekete? miért halott? miért ő? miért az én férjem? „Gerard…” amint kimondtam a nevét, az egész testemet szinte megrázta egy érzés, mint az áram, és a szemeim megteltek könnyekkel. „Ő utálta volna ezt!” Halkan nevettem, és a karjaimat magam köré fontam. A nevetésem mintha beléjük szállt volna, olyan volt, mintha az őröm lenne.

Nézz rájuk. Tudom, hogy az én csajom nem fél…légy erős.

Bizonytalanul felnéztem, de amint találkozott a pillantásom a többiek merev tekintetével, nyomban elkapták a szemüket.”Ő azt mondaná, hogy ez túl nagy felhajtás a semmi körül. Ő nem enne itt ezekből az ételekből, és nem inna pezsgőt…amit egyébként is utált…Utálta ezt a házat…de a mi lakásunk nem lett volna elég nagy ahhoz, hogy mindannyian beférjetek.” Néhány barátunk egyetértően suttogott, és még néhány elhaló kacaj is volt. „De…köszönöm mindazoknak, akik megszervezték ezt. Fiona, anya, apa…köszönöm. És köszönöm, hogy eljöttetek megünnepelni Gerard életét…ami szerintem csak egy nagy rakás duma, de mindegy.” Egy perc szünetet tartottam, mindenki csendben volt, néztek, és várták, mondok-e még valamit.

Én voltam az egész előadás fő látványossága… a különc…a végtelenségig síró nő. „Ő az életem…és többé nincs itt és képtelen vagyok erre gondolni…” Nem sírtam nyilvánosság előtt és ez furcsa volt. Általában spóroltam a könnyeimmel arra az időre, mikor összegömbölyödhettem a hálószobámban, biztonságban, és önmagam lehettem a világ előtt. Fedetlen voltam itt, érzelmileg meztelen ezek előtt az emberek előtt, akik csak azt akarták látni, ahogyan összetörök. „Képtelen vagyok arra gondolni, hogy többé nem láthatom, és egyenesen a csontjaimban érzem a fájdalmat, ha később hazamegyek…a lakás üres lesz. Ott lesznek a ruhái, a fogkeféje, a képei, a zenéje, az illata…de Ő nem lesz ott többé.” Ez akkor nagyon megütött. Egyedül mentem haza…35 éves voltam, 8 évnyi házasság után özvegy lettem, és az egyetlen bizonyítéka ennek az ezüst jegygyűrűm volt, és az emlékek.

„Köszönjük Joni,” mondta csendesen a nővérem. Senki sem közeledett felém, és hamarosan ismét halk beszélgetések kezdődtek. Ott maradtam állva a körön kívül, és arra gondoltam, hogy hogyan vált ilyenné az életem. Amikor a férjem temetésén voltam, azt akartam, hogy ősz hajam legyen, és sétabotom, akkor legalább együtt öregedtünk volna meg, egymáshoz ragaszkodva, és nem egyedül feküdtem volna az ágyamban. Nem akartam tökéletes meglepetést, egy hét boldogságot…próbálkozhattunk volna, hogy babánk legyen, és nevethettünk volna a munkák közé beszorított baba-gyártási alkalmakon…a nevető rohamok, amiket a véletlen információk valódi mennyiségén kaptunk…rengeteget nevettünk. És a következő héten meghalt. Kihozott belőlem valami olyat, mint egy ribanc, és képtelen voltam felfogni. Megtámadták és megölték egy utcányira a lakásunktól. Nem gondoltam erre, még akkor sem, mikor átöleltem az összezúzott testét a mentőkre várva, még ha tudtam volna is, hogy már halott. Arra gondoltam, hogy talán majd átölelhetem, miután elmondom neki, hogy várandós vagyok az ő babájával. Csináltam egy terhességi tesztet…de negatív lett. Most már gyűlölöm ezt a tényt. Már esélyem sincs arra, hogy babám legyen tőle…ha a terhességi teszt pozitív lett volna, legalább lett volna valami, amit örömmel várhattam volna. Lett volna egy részem Gerardból…valami, ami csakis az enyém és az övé.

Kicsivel később kimentem rágyújtani. Tulajdonképpen már 3 éve abbahagytam…de ismét elkezdtem, mikor felismertem a testét a hullaházban. Ez volt az első, miután kisétáltam a rideg és fojtogató szagokkal teli hullaházból. Átadtam a pénzt, a kiszolgáló pedig átadta a doboz cigit…kíváncsi voltam,hogy vajon úgy néztem-e ki, mint egy nő, aki épp az imént azonosította a férje halott testét…kíváncsi voltam rá, hogy úgy nézek-e ki, mint egy özvegy. Egész nap cigiztem otthon. Számtalan tömbön sétáltam keresztül a lakásomig…a lakásunkig ( most vajon kié ez?) , de egész úton nem sírtam. Egyetlen könny sem hagyta el a szememet. Sötét volt, ez minden, amire emlékszem erről a sétáról…Általában Gerard nem hagyta, hogy egyedül sétáljak haza, de most nem volt itt, hogy találkozzunk, és együtt menjünk haza. Egyedül voltam…ha megtámadtak volna, úgy mint őt, mikor átöleltem, legalább vele lehettem volna. Milyen szomorú erre gondolni.

Néhány ember rám nézett a házunk előcsarnokában, míg bezártam az ajtót, és a lift felé közeledtem. Észrevették a körülöttem terjengő cigi szagát, és az átlátszó műanyag zsákot, amiben Gerard ruhái, tárcája, és kulcsa volt, amiket akkor viselt, amikor betörték a koponyáját. A szomszédom, Mrs. McEnnery, közeledett felém, egy rakás összegyűlt emberrel.

„Jól vagy, Joni?” kérdezte, az első személy, aki feltette ezt a kérdést, de neki kellett volna az utolsónak is lennie, nevettem magamban a gondolatra.

„Jól vagyok, köszönöm!” krákogtam, a hangom rekedt volt a sok cigitől, amit beszívtam, és amihez még nem szoktam hozzá. Ők ott voltak, és néztek rám az épület előtti járdáról, amikor Gerard összetört teste mellett voltam, elszakítottak tőle, mikor megérkezett az orvos, besegítettek a mentőbe, amikor elvesztettem a kontrollt. Üvöltöttem a nyugodt orvosra. Kérdezgettem tőle, hogy miért nem csinálnak már valamit, miért hagyják, hogy ott feküdjön.

„A férje halott, Mrs. Way! „ suttogták, mikor a hullaházba hajtottunk. Abbahagytam a sikoltozást, a könnyek, amik eddig visszavonultan vártak, kitörtek belőlem, és sokkot kaptam.

Felpillantottam az előtérben ácsorgó emberekre. Az arcaik ismerősek voltak, néhányuknak talán még a nevét is tudtam…de ahogy ők rám néztek…sajnálkozó tekintetek…azt gondolnád, hogy mindig is ismertek. Félrelöktem Mrs. McEnneryt, és megnyomtam a lift hívógombját. A hátam mögött maradtak, de éreztem a pillantásaikat, és a mentőautó óta először éreztem a könnyeket a szemem sarkában. A liftajtó kinyílt, én pedig beléptem, tekintetemet a földön tartva. Ugyanígy tartottam míg felértem, és míg be nem sétáltam a lakásba és maradtam magamban. Sötét és hideg volt. Különösen hideg, egy augusztusi estéhez képest, de aztán rájöttem, hogy én voltam hideg, nem a lakás. Én voltam hideg, belül: a vérem teljesen lehűlt. Közhelynek hangzik, de elvesztettem egy darabot a lelkemből. Elvesztettem az oltalmazómat, a melegségemet, az egyetlen dolgot, ami boldoggá tett…elvesztettem az egyetlen igaz szerelmemet… és ez annyira fájt…mindenki tudja, mennyire fájdalmas ez, még akkor is, ha soha nem történt meg vele.

Sokáig álltam az előszobában, kezemben a táskámmal, és csak vártam. Vártam, hogy felkapcsolja a lámpát, és a hangját, ahogy felém úszik a konyhából vagy a nappaliból.” Hol voltál eddig, édesem? Főztem vacsorát,” vagy „ Épp filmet nézek, gyere, ülj le mellém egy kicsit.” De a sötétség maradt, és csak az elhaladó autók hangja szűrődött be a kissé nyitott ablakon ; egyetlen fénycsík vetődött a padlóra az egyik utcai lámpáról. Olyan volt a lakás, mintha senkihez sem tartozna. Kicsivel később tettem néhány lépést előre, és felkapcsoltam a lámpát a nappaliban. Megvilágította azt a rendetlenséget, amit akkor hagytam, mikor meghallottam a kiáltozásokat az utcáról, és lerohantam, hogy kiderítsem mi az…és csak azt találtam, ami ezt tette velem…és nem csak egy véletlen név az újságban. A péksütemény, amit ettem hidegen hevert a dohányzóasztalon, egy fél csésze kávé, és az egyik ügyem mellett. A TV még mindig be volt kapcsolva, de lenémítva, mert olvastam. A könyv most gyűrött lapokkal hevert a kanapén, ahová hirtelen ledobtam…az első és utolsó lapja meghajlott, mint egy törött végtag. Az volt az első amit tettem, hogy megpróbáltam reménytelenül kisimítani a könyvet, hogy az újra megrongálatlannak tűnjön. Gerard utálta, ha az emberek rosszul bántak a könyveikkel. Ebben a pillanatban én is utáltam.

Felkaptam a süteményt és a kávét, kivittem a konyhába, még mindig a műanyag zsákot szorongatva. A sütit kidobtam, a kávét kiöntöttem, majd felültem a konyhaasztalra, és kiszedtem minden egyes darabot a zsákból. A fekete farmerjét, a kék alsónadrágját, a fekete zoknijait és a fekete cipőket, egy kifakult szürke pólót, és egy halvány fekete dzsekit. ( „ A nyárra…” mondta, mikor egy héttel ezelőtt hazahozta.) Aztán következett egy nagy kulcscsomó, az otthoni, kocsié, munkahelyé, a széfé, és még egy csomó más dologé, aminek tudtam a nevét, de nem emlékeztem. Egy pénztárca, 20 dollárral, egy csomó apróval, egy hitelkártyával, jegyekkel egy filmre, amit néhány nappal ezelőtt láttunk, és egy kép rólam…a kép, amit utáltam, ez volt a jogosítványomban is, és az útlevelemben is…de ő szerette. Szerintem, ijedtnek, betegnek és unottnak tűntem egyszerre, de ő azt mondta, hogy érdekesnek tűnök.  

„Érdekes?” kérdeztem lekicsinylően, mikor belecsúsztatta a tárcájába, én pedig megpróbáltam kiszedni a kezéből. „Érdekes!”

„Igen, érdekes! Gyönyörűen érdekes, intelligensen érdekes, mint egy házas nő, olyan érdekes!” Erre mosolyogtam, ő pedig csinált nekem egy kávét. Most, ahogy bámultam ezt a képet magamról, és az „ Érdekes” szót, amit ő azon a napon felírt a hátuljára, már nem mosolyogtam. Helyette sírtam. Úgy sírtam, ahogyan soha nem gondoltam volna, hogy lehetséges. Nem értheted meg, milyen érzés így sírni, ha soha nem történt még meg veled. Azon az éjjelen betakaróztam a ’nyári’ dzsekijével, és aludtam az ágyunkban. Aludtam, és azt álmodtam, hogy kölcsönadta nekem a dzsekijét, amíg elment egy napraforgókkal teli rétre. Nem azért aludtam ebben, hogy emlékeztessen rá, egyszerűen csak képtelen voltam letenni.

Ezt a dzsekit viseltem a temetésén is, magamra tekertem, mikor a szüleim házának tornácán álltam, és cigiztem. Egész héten ebben voltam.

 

MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018

zombeee.gportal.hu
Design: Krisza 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!