Az életem sohasem volt fenékig tejfel. Egy árvaházban élek, mert a szüleimet három éve elveszítettem egy autóbalesetben. Talán jobb is hogy nincsenek. Amíg nem leszek nagykorú, itt kell élnem, ebben a hatalmas,koszos épületben, bezárva. Vannak ugyan barátaim, de én mégis szabadságra vágyom. Pár nap múlva itt a Karácsony. Ami minden évben ugyanúgy telik. Család nélkül, ajándék nélkül, szeretet nélkül.

 

-         Ashley siess már ! Lekéssük a sorsolást !- kiáltottam a hátam mögött futó lányra, aki egy cetlit szorongatott a kezében, akár csak én. Ashley a legjobb barátnőm, és ő az egyetlen ebben a romlott világban, aki megért engem, és ez kölcsönös. Senki sem tudja, hogy került ide, sem azt, hogy mi történt a családjával, csak annyit tudni, hogy nagyon régóta itt van.

-         Ugyan már. Szerinted mennyi esély van arra, hogy idén téged húznak ki?- megtorpantam.

-         Nem lehetsz ennyire pesszimista. Lehet hogy most épp a tiédet húzzák ki.

-         Ha netán ki is húzzák, ezt a kívánságot akkor sem lehet teljesíteni. – mosolyt erőltetett az arcára, kézen fogott, és futottunk tovább. A karácsonyi húzásnak az volt a lényege, hogy az árvaház lakói minden év karácsonyán felírták egy cetlire a kívánságaikat, és akit kihúznak, nagyon szerencsés, mert ha nem is sikerül, mindent megtesznek azért, hogy ez teljesüljön. Ashley évek óta minden évben ugyan azt írja a cetlire. Minden évben ugyan az a kívánság, ami tudjuk, hogy talán sosem teljesülhet. Bár nem lehetetlen, de mégsem hisz benne igazán. Az árvaház legtöbb lakója azt kívánja, hogy találkozhasson a családjával. Ashley tudta, hogy ez lehetetlen, ezért a második számára legfontosabb dolgot kívánta, azt, hogy akár egy percre is, de találkozhasson a kedvenc bandájával. Él hal a My Chemical Romance-ért, mióta ismeri a zenéjüket, csak értük létezik. Nem érdekli már semmi, csak az a zene. Nekem is tetszik ugyan, de azért nem halnék meg értük.

        Odaértünk a feldíszített nagy teremben lévő kívánság-ládikához, és bedobtuk a cetlinket.

-         Na most már csak várnunk kell Karácsonyig.- vigyorodtam el, bár tudtuk, hogy nincs sok esélyünk, mégis boldogok voltunk, vagy legalább is annak tűntünk. Visszaindultunk a szobánkba, ami az épület túlsó szárnyában volt.

-         Kilógunk este? – kérdezte, miközben helyet foglalt, az emeletes ágy felső szintjén.

-         Hülye vagy? Hány büntetést akarsz még kapni a héten? Isten őrizz hogy még egyszer beálljak wc-t pucolni.

-         Naa kérlek !! – nézett rám nagy barna szemeivel.

-         Na jó. Hová szeretne menni a kisasszony?

-         Ma este koncert lesz a klubban. Valami kezdő metal zenekar lép fel. Állítólag egész jól nyomják. Menjünk el.

-         Oké. A múlt hónapban nem ők voltak?

-         Nem. Ez most más.

A nap további része eseménytelenül telt, mindketten vártuk az estét. Az épület első emeletén lévő terasz ajtaja nyitva volt, épp csak az volt az akadály, hogy le kellett mászni. Ashley megjelent egy kisebb létrával a kezében. Elvigyorodtam. Ez a csaj mindig kitalál valamit.

- Hoztad a kertkapu kulcsát?- kérdezte.

- Persze. Mondtam hogy elintézem.

- Nem vették észre hogy eltűnt?

- Ne aggódj már. A helyére tettem az utánzatot amit csináltál délelőtt.

- Oké. Na indulás. – nyújtotta a kezét, jelezve, hogy másszak le. Eddig minden simán ment, már csak a kapun kell észrevétlenül kijutni, és szabadság. A baj csak az, hogy a nevelői szoba ablaka, a kapuhoz vezető útra néz. Igaz hogy ilyenkor nem sok nevelő tartózkodik bent, ilyenkor mindenki be van osztva valahova, hogy felügyelje a rendet, de még is kockázatos.

- Na mi legyen? – kérdezi Ashley – Földön kúszás vagy repülés?

- Ohh de vicces ma valaki. Kússzunk ! – hasra ereszkedtem, és elkúsztam a kapuig. Most Ashley-n volt a sor, de akkor meg láttam, hogy a gondnok jön elemlámpával a kezében, így intettem neki hogy várjon, és elrejtőztem egy fűzfa mögé. Mikor már tiszta volt a levegő, elindult ő is. Kinyitottuk a kaput, és halkan kisettenkedtünk rajta.

- Ez az ! – csapott bele Ashley a tenyerembe. – Na induljunk mielőtt felfedezik a hiányunkat.

   A város most is, mint minden karácsonyi szezonban, gyönyörűen fel volt díszítve, és kis híján nappali világosság árasztotta el, az ünnepi égőkkel kivilágított házak miatt.

- Gyönyörű. – álltam meg egy pillanatra, úgy bámulva egy házat, mintha még életemben nem láttam volna ilyen építményt.

- Az de igyekeznünk kell, ha kezdésre ott akarunk lenni. – kézen fogott, és elindultunk. Útközben nézegettük a hírdető táblákat, és élveztük a szabadságot, ami tudtuk hogy nem tarthat sokáig. Bár az árvaház sokban eltér a börtöntől, mégis mintha sokszor abban élnénk. Szigorúan bánnak velünk, mintha rabok lennénk, holott semmit nem követtünk el.

   Elhaladtunk egy újabb gyönyörűen feldíszített tábla mellett, mikor Ashley hírtelen megtorpant.

-         Hé nem félsz hogy elkésünk? Hallod Ash…- felnéztem a hirdetőtáblára, és elakadt a szavam. Egy hatalmas plakáttal találtam szembe magam, amiről 5 feltűnően helyes feketeruhás pasas nézett le rám. Alattuk a felirat: Welcome To The Black Parade !

-         Te…ezek idejönnek a szomszéd városba? Méghozzá két nap múlva? Hahóó – integettem a szeme előtt, mert láttam hogy nincs magánál egészen.

-         Mi? Öhh mond hogy csak álmodom.

-         Hát szerintem nem. Erre pont elég lesz a pénzed, amit évek óta gyűjtesz.- Ashley nagyon régóta készül arra, hogy majd egyszer eljut egy koncertjükre, és tessék. Idejönnek. Én nem tudhatom hogy mit érezhet most, de az arcát látva, ő a legboldogabb ember a világon.

-         Nem fognak elengedni.

-         Dehogyis nem.- ebben a kijelentésben még én magam sem voltam biztos, de bíztattam.

-         Menjünk vissza…

-         Mi? Nem megyünk a klubba? Ne csináld ezt, ha már egyszer kiszöktünk.

-         Beszélnem kell az igazgatónővel.

-         Ilyenkor?

-         Nem ! Majd holnap… De most szeretnék pihenni.

-          Jó ahogy gondolod. De azt hiszem én még maradok egy kicsit levegőzni. Majd utánad megyek.

-         Oké a kulcsot a szokásos helyen hagyom.

-         Ok jóéjt.

-         Jóéjt – és elment. Lehet hogy csak én nem látom, vagy tényleg nem örül? Vagy csak fél, hogy nem engedik el? Nem ennyire szívtelenek nem lehetnek. Az egész intézmény attól zeng, hogy Ash fanatikus rajongó. Tele van a szobája poszterekkel, cikkekkel, még a vak is láthatja, hogy akár meg is halna ezért a bandáért… Kis sétálgatás után visszamentem az árvaházba és eltettem magam holnapra.

 

-         Ébresztő !! Reggel van !! Ma beszélek az igazgatónővel !- fintorogva kinyitottam a szemem, és megláttam barátnőm boldogságtól csillogó szemeit.

-         Na mi történt? Tegnap este még nem voltál így felpörögve.

-         Tegnap még nem hittem el, hogy ez az egész valóság. De most már tudom hogy az ! Nah szoríts, hogy elengedjenek ! Istenem de jó lenne.

-         Jó .

-         Mi baj? – kérdezte, látva csüggedt arcomat.

-         Ha te koncertre mész, ki fog velem ünnepelni?

-         Jajj. Ne légy ilyen. Te nem tudsz jönni?

-         Tudod hogy nem… De neked lehet hogy teljesül a vágyad, és ennek örülök.

-         Akkor jó. Na megyek is elkéreckedni. Drukkolj hogy ne legyenek kőszívűek.

-         Oksi- kinyitotta az ajtót, és belépett az oroszlán barlangjába.

Mikor kijött, hatalmas krokodilkönnyekkel a szemében rám nézett, és zokogni kezdtek.

-         Nem engedtek el igaz?- öleltem át.

-         Hogy lehetnek ilyenek? Én én én…esküszöm öngyilkos leszek.

-         Ne mondj butaságot. Szükségem van rád.

-         Ne, én ezt nem bírom – kitépte magát az ölelésemből, és rohant a szobája felé. Már indultam volna utána, de jobbnak láttam, ha egyedül hagyom.

-         Ne csinálj semmi hülyeséget ! – kiáltottam utána, bár úgy tett mintha nem hallaná, tudom hogy hallotta. Összehívták a lakókat a nagyteremben tartandó kihirdetésre, mi szerint kiderül, hogy kit sorsoltak ki, és valószínüleg az nap még teljesül is a kívánsága. Bementem és helyet foglaltam a többiek között.

-         Köszöntelek titeket ! Bizonyára izgatottak vagytok, hogy vajon kinek lesz az idén a legboldogabb karácsonya. A győztest már napokkal ezelőtt kihúztuk, és akkor még úgy láttuk, hogy ez a kívánság bizony nem fog teljesülni, de azóta változott a helyzet, ugyanis a szerencsés Ashley Paskins, aki azt kérte, hogy találkozhasson a kedvenc bandájával, így köszöntsétek hát a My Chemical Romance-t, szerény intézményünkben, akik azért tudnak ma itt lenni, mert hamarosan a szomszéd városban lesz koncertjük. – Mikor meghallottam a barátnőm nevét, és megláttam az egymás után megjelenő tagokat, elállt a lélegzetem. Sikerült neki ! Itt vannak !

-         De hol van a szerencsés nyertesünk? – kérdezte a nevelő, aki hirdetett, közben Ashley-t kereste a szemével a tömegben. Hírtelen nagyon rossz érzésem támadt, de nem tudtam hogy minek köszönhetően. Csak annyit tudtam, hogy azonnal meg kell keresnem Ashley-t. Kezdtem mozgolódni a tömegben, hogy minél előbb kijussak az a hatalmas ajtón, ami ebben a pillanatban úgy tűnt hogy nagyon messze van. Legalábbis számomra.

-         Gabriel ! – állított meg a nevelőnő, pedig már futottam volna. – Hol van a barátnőd?

-         Öhm azt hiszem a szobájában. Épp hozzá igyekszem.

-         Megtennéd hogy elvezeted oda az urakat? Biztosan nagyon örülne a látogatásuknak.

-         Persze ! Gyertek utánam ! – futásnak eredtem, és hallottam a hátam mögött ziháló Mikey-t, úgyhogy lassítottam.

-         Tulajdonképpen miért futunk? – kérdezte Bob, kicsit flegmán.

-         Mindjárt ott vagyunk nyugi. – mondtam idegesen. Odaértünk a csukott ajtóhoz, benyitottam.

     Amit láttam nem hiszem ,hogy valaha is megtudom érteni,de próbálom!Ash a párkányon állt és mindenbizonnyal arra készült, hogy leugorjon,s végetvessen a életének.
-Ash! Ne tedd!
-Hé te meg mit keresel itt?Nem kéne itt lenned!
-Hé-hé....nyugi,nem akarsz leugrani!Velem kell maradnod!
-Ugyan miért ?Az életemnek semmi értelme..Mostmár tényleg semmi értelme...
-Ash !Nézz hátra!
-Haggyál már!Hát nem érted?Le kell ugranom!
-Ash!Ash!De hisz itt vannak a barátaid!
-Ugyan! Te is jól udod ,hogy nekem nincsenek barátaim!
-De vannak,méghozzá nemis akármilyenek...!
Ash már éppen ugrani készült mikor Gerard megszólalt!
-Ne tedd Ash!
Ash a meglepettségtől,iszonyuan megilyendt...tudta kié a hang,de nem tudta felfogni....
-Ez lehtetetlen..-monyogta hallkan.
Ash megfordult és a látványtól annyira megilyedt nagy érzlmi viszonyaiban,hogy megcsúszott a lába...
-Ash!-kiáltották mindannyian.
Gerard futott oda leghamarabb és megpróbálta felhúzni..már alig tudott kapaszkodni....Ash azt ezt mondta:We are the black parade!És egy nagy erőt vett magán és felhúzta magát.A banda nagyon megörült ,és velük eggyütt én is!Mindezek után ,miután alaposan kibeszélték magukat meghivtak bennünket,és az egyész árvaházat a holnapi koncira!Felejthetetlen élmény volt!De mégis aznapeste,nem az a tömeg volt a legboldogabb akik a koncin összejöttek,az a rengeteg fiatal...hanem Ash,hiszen ő majdnem életét adta a bandáért amiben hitt!
És ez a világon a legfontosabb!Ezek után  az MCR is másképp fordúlt rajongóihoz ,még akkor is ha eddigis megpróbáltak mindenben segiteni rajtuk:)