My Chemical Romance || MCRmyHUN || Hivatalos Magyar rajongói oldal | Újra összeáll a My Chemical Romance!

Itt továbbra is megtaláltok:

 

 

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

× Mama lyric video
többi ilyen videónk

× "MCR saved my life"
A te életedet hogyan változtatta meg a banda? Osszd meg velünk! 

 

Az oldalon található tartalom bármely részét máshol, engedély nélkül feltüntetni TILOS!

admin: Krisza email

design: Krisza
nyitás: 2007.febr.11.
tárhely: G-Portál
kategória: zene

Button:

Az oldal szerkesztője csak és kizárolag az álmaiban áll kapcsolatban a banda valamely tagjával, hozzátartozóival, vagy a menedzserükkel.

Krisza

 

 

Saját oldalak:

 

Kiemelt csere: szabályok
 Green Day Brian Molko Marilyn Manson
Paramore  
   

 

 

 

Üdvözlünk Magyarország legnagyobb MCR rajongói oldalán, a Zombeee-n!

Itt tájékozódhatsz az egykori MCR tagok legújabb projektjeiről, fellépéseikről, célunk továbbra is az, hogy népszerűsítsük a banda munkásságát, és segítsünk a magyar rajongóknak, hogy megismerhessék egymást.
We'll carry on! Szeretettel várunk a facebook csoportunkba, valamint az alábbi oldalakon is: 

              


 
Fanfic
Fanfic : „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan”-2.rész

„Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan”-2.rész

  2007.09.15. 12:36

írta: Chi

- Igaza van, nem érdemlem meg, hogy értem szenvedjenek itt, nem is akarom, hogy rám pazarolják az értékes idejüket, de ezt már mondtam. Kár, hogy nem hallanak! Sóhajtozok magamban, de minek? Most belém nyomnak egy adag gyógyszert, bevezetnek egy újabb csövet a karomba, mintha nem lógna ki már így is elég cső belőlem! Pedig tényleg fölöslegesen csinálják!

Emlékszem, amikor végre elértem az álomsúlyt, végre büszkén álltam meg a tükör előtt. A többiek elismerték, mennyit fogytam, de nem veregettek hátba, hogy ’Jól van, Bob, szép munka volt! Tényleg jól nézel ki!’. Ehelyett inkább aggódva figyeltek, amit én persze nem értettem. Az tény, hogy fizikailag nem voltam túl jól, de ezt csak a túl gyors súlyvesztés számlájára írtam. Aztán egyik este, a szokásos vacsora utáni gyomorürítés után, Frank leült mellém az ágyamra, nagyon komoly arccal. Rajtunk kívül senki sem volt a turnébuszban, mindenki piált valahol, és valahogy az volt az érzésem, Frankie nem véletlenül maradt ki akkor a szórakozásból. Ismét igazam lett. Rám nézett, a szeméből aggodalom és szomorúság sugárzott.

- Bob, miért csinálod ezt?

- Mit, Frank?

- Miért teszed tönkre magad? Már csak árnyéka vagy önmagadnak!

- Miről beszélsz, haver?

- Bob, nézz magadra! Már csak fele akkora vagy, mint régen voltál! Tényleg nem látod magadon a változást?

- Nem. Szerintem most nézek ki jól! Nem értem, mi a problémád!?

- Bob! Ne csináld ezt! Nézd meg a kezeidet… Tiszta seb az öklöd… Gyenge vagy… És állandóan panaszkodsz, hogy fáj a torkod…

- És?

- Tudom, mit csináltál az előbb… - suttogta elkeseredetten. – Hagyd abba, kérlek!

- Nem csináltam semmit! Az ember már a mosdóban sem lehet egyedül?

- Bob, kérlek! Az egyik legjobb barátom vagy… Ne tedd tönkre magad…! Nem akarlak így látni, nem akarom végignézni, ahogy leépülsz…

Könyörgött nekem, majdnem sírva is fakadt, én meg csak egyre dühösebb lettem. Először azt hittem, rá haragszom, amiért beleüti az orrát az én dolgomba és meg akarja mondani, mit tehetek. Ordítottam vele, ő pedig csak ült velem szemben szomorúan, egyszer sem emelte fel a hangját, csak suttogva kérlelt, hogy térjek jobb belátásra. Aztán nézve és hallgatva őt, az ártatlan, kölyök arcával, mégis felnőttesebb gondolataival, mint az enyéim, rájöttem, hogy igazából magamra haragszom.

Haragszom, mert csalódást okoztam Frankie-nek, mert rossz volt ilyen szomorúnak látni, és mert tudtam, igaza van. Mindenben. Csak eddig nem tudtam belátni. Nem akartam belátni. Éreztem, hogy le kell állnom, és meg is ígértem neki, hogy megnyugodjon, de valójában képtelen voltam rá. Továbbra is ugyanaz a rutin; evés, be a mosdóba, az öklöm a számban, az étel pedig már nincs is sehol. Jól esett tudni, nincs mitől híznom, ugyanakkor hatalmas bűntudat gyötört minden alkalom után. Frank-re gondoltam és a megszegett ígéretemre. És persze azt se felejtsük el, hogy egy idő után a torkom is vérezni kezdett egy-egy hánytatás után.

   Akkor jött az a koncert… Mindent beleadtam, hogy a maximumot nyújtsam, de alig volt erőm. Hiába, pusztán a víz nem képes életben tartani senkit… Püföltem a dobokat, aztán azt vettem észre, hogy valami nagyon nincs rendben. Már nem tudtam a ritmusra koncentrálni, éreztem, ahogy fulladni kezdek. Először csak köhögtem, aztán éles fájdalom hasított a torkomba. Meleg folyadék folyt végig rajta, és nem tudtam nyelni. Nem eleget. Végül a tokom megtelt a folyadékkal, én pedig nem kaptam többé levegőt. Elsötétedett minden, és én kizuhantam a dobok mögül, le a színpad padlójára.

Mire legközelebb magamhoz tértem, már kórházban voltam, csövek lógtak belőlem mindenhonnan, és géppel lélegeztettek. Elmondták, hogy a hánytatástól sebek keletkeztek a torkomon, ami persze irritálta azt, így köhögést idézve elő. A köhögés pedig felszakította a sebeket és én az abból szivárgó vértől nem kaptam levegőt. Azt mondták, örülhetek, hogy a nyelőcsövem nem lyukadt még ki, mert akkor már nem élnék. Elkezdtek mesterségesen táplálni, csöveken keresztül. Bent kellett maradnom, amíg jobban nem lettem; be kellett gyógyulniuk a sebeknek és fel kellett szednem pár kilót is.

Mindenki szánakozva nézett rám, Frank pedig még inkább elkeseredett, mert nem tartottam meg a neki tett ígéretem. Azt mondták, ne térjek vissza turnézni, amíg nem leszek jobban… mentálisan. Azt mondták, ki kell magam kezeltetni ebből a ’kórból’, hogy meg kell szabadulnom a bulímiától, különben sosem leszek teljes értékű ember.

Bedugtak hát egy szanatóriumba. És ott találkoztam vele. Katlyn-nel. Erőt adott, hogy végigcsináljam a terápiát, reményt, hogy van miért élni, egy jobb jövő lehetőségét. Érte akartam megcsinálni, érte akartam élni. És sikerült. Beletelt pár hosszú és gyötrelmes hónapba, de végül én jöttem ki győztesen a ’csatából’. A csatából, amit a bulímiával vívtam. Meggyógyultam… Legalábbis úgy tűnt egy darabig…

Katlyn-nel minden csodálatos volt, szerettük egymást, olyannak fogadott el, amilyen voltam. A turnét is folytattam, egyszóval minden a legnagyobb rendben volt, még az étkezéssel sem volt probléma. Addig, amíg újra el nem kezdtem hízni. Kezdtem megint rosszul érezni magam a bőrömben, hiába a szerető kedves az oldalamon, hiába álltak a legjobb barátaim mellettem, hiába a családom támogatása és a rajongók szeretete. Nem akartam ismét olyan lenni, mint régen. A fülemben visszhangoztak Mr. Cross szavai, a megalázások, megvető mondatok és magam előtt láttam a lesajnáló tekinteteket is. Nem akartam megint kövér disznó lenni!

Visszaestem a betegségembe, de ezúttal még súlyosabb volt, mint azelőtt. Ettem, hogy a többiek elégedettek legyenek, de utána kiadtam magamból mindent. Viszont ekkor már nem éreztem magam jól az ’ürítések’ után, bűntudat gyötört, amiért folyamatosan hazudnom kellett mindenkinek. Tudtam, hogy milyen következményei lehetnek a tetteimnek, de ez sem tudott megállítani. Aztán Katlyn rájött, hogy visszaestem és szólt a srácoknak is, hogy segítsenek kilábalni végre ebből az egészből. Tényleg mindenki a legtöbbet hozta ki magából, mindig volt velem valaki, győzködtek, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok és, hogy rájuk mindig számíthatok. Tudtam, hogy őszintén beszélnek, de valahogy nem ment az egész, nem akartam hinni nekik. Azt gondoltam, csak azért mondanak ilyeneket, hogy átsegítsenek ezen az időszakon, hogy könnyítsenek a dolgukon, hogy ha valami balul sül el, akkor is azt mondhassák, ők mindent megtettek, hogy megmentsenek. Hogy megmentsenek a bulímiától, a leépüléstől, a haláltól, de legfőképpen saját magamtól.

Igazából még mindig így gondolom. A végén már csak kolonc voltam a nyakukon.

 

- Főorvos úr, negyvenöt perc. Be kell látnia, ez már nem fog menni. Ha valami csoda folytán mégis vissza tudnánk hozni, akkor is maradandó agyi károsodást szenvedne…

 

- Hahh, agyi károsodás… Azon már rég túl vagyok… Az már kamasz koromban bekövetkezett…

 

- Igaza van, most már tényleg nincs értelme próbálkozni. Mennyi is az idő? Igen… A halál időpontja 21.13.

 

- Ennyi… Robert Nathaniel Bryar meghalt… Nyugodjak békében… Végre! Végre vége van a szenvedésnek. Jobb lesz így mindenkinek. Az utolsó időkben már úgyis csak hátráltattam mindenki életét. Ellöktem magamtól mindent és mindenkit, nem kértem a segítségből. Fölöslegesnek éreztem magam… Most is úgy érzem, kár volt megszületnem. Tényleg jobb ez így… Elkészítettem a kedvenc ételem, bele egy kevés cián, elköltöttem a vacsorámat – az utolsó vacsorámat, teljesen morbid -, és most vége. Nem szenvedtem sokat és többé én sem okozok szenvedést senkinek. Sem csalódást… Úgy sem fogok hiányozni senkinek, a halálommal csak levettem egy terhet a vállukról. Mostantól mindenki fellélegezhet, élhetik tovább az életüket anélkül, hogy a közös képeket elcsúfítaná egy hájas paca, anélkül, hogy a fiúknak szoroskodniuk kellene a turnébuszban, és anélkül, hogy „a világ nyakán élősködne még egy kövér konyhamalac”, ahogy Mr. Cross egyszer mondta.

Most végre mindenki szabad, Katlyn-t is beleértve. Végre találhat magának egy olyan embert, aki megérdemli azt a sok szeretetet, törődést és áldozatot, amit eddig rám pazarolt.

Itt állok a holttestem fölött, és elfog a szánalom. Biztosan ezt érezték a többiek is, amikor rám néztek.

Szánalmas! Ez az egyetlen dolog, ami eszembe jut, ha magamra nézek. Ahogy ott fekszem, szétfolyva a műtőasztalon, ahogy csövek lógnak ki belőlem…

Hiába, kár tovább pazarolni magamra a szót!

 

- Már megtudták, most jönnek be. Azért kicsit hiányozni fog a banda. A közös bulik, koncertek, a marhulások…, de már nem mennék vissza. Jó ez most így. Csak azt nem értem, mit keresek még mindig itt! Már rég el kellett volna indulnom valamelyik úton… Vagy fel, vagy le, de valahova biztosan. Bár azt erősen kétlem, hogy a mennybe jutnék… Az öngyilkosok mindig a pokolba kerülnek, azért, amit tettek. Ez az egyik legnagyobb bűn, tudom, de még ez is csak jobb lehet, mint élősködni a szeretteimen.

Milyen szomorúnak tűnnek a srácok… Pedig csak ők vannak benn a szobában, nem kellene megjátszaniuk, hogy sajnálják az elvesztésemet. Lehet, hogy egymás előtt is titkolják, mennyire megkönnyebbültek?

Gerard csak áll a sarokban, karjait maga előtt összefonva, szigorú tekintettel. Mégis, mintha fátyolos lenne a szeme… Könnyezik… Gerard Way miattam sír? Nem lehet, ez biztos csak a megkönnyebbülés miatt van… De már zokog…, nem értem. És a többiek, Ray és Mikey, ők is sírnak. Frankie pedig, a barátom, aki mindent a szívére vesz, ő ott ül az ágyon, fogja a kezem, de egy könnycsepp sem gördül végig az arcán, egy hang sem hagyja el a torkát…

Eltelik így tíz perc, a fiúk elkezdenek kiszivárogni a szobából. Már csak Frankie van itt, még mindig ugyanúgy, mozdulatlanul ül. Elfordítja a fejét, majd visszaemeli tekintetét élettelen testemre.

 

- Miért tetted ezt, Bob? Miért nem voltunk elegek, miért nem voltunk jók neked? Hát tényleg semmit sem ért a barátságunk? Tényleg nem jelentettek semmit az együtt töltött évek? Vagy nem adtunk elég szeretetet?

 

- Villognak a szemei… Leültem mellé én is, hogy jól lássam az arcát, de bár ne tettem volna! Olyan harag süt belőle, annyi fájdalom! Ennyire gyűlölne? Azt hittem, barátok voltunk…

Mit csinál? Lehajol a holttestemre és átölel… Simogatja az arcom… Felnéz az arcomra, a szája pedig remeg. Úristen! Ilyet még sosem hallottam! Ilyen keserves zokogást…

 

- Bob, miért csináltad ezt? Miért kellett így elmenned? Miért nem hagytad, hogy segítsünk? Oh, Bob, annyira hiányzol, már most! Nem is tudod, mit tettél… Hogy mit tettél velünk, akik szerettünk.

 

- Istenem, hát mégis számítottam neki? És a többieknek is…? Megszakad a szívem, ha ránézek. A sós könnyektől vöröslő szemei, a sírástól eltorzult arca, mind nagyobb bűntudatot ébresztenek bennem!

Oh, Frankie, gyere ide, hogy megnyugodj kicsit!

Mi történik? Meg akarom ölelni, de nem tudom… Persze, hisz’ hogy is tudnám? Már meghaltam… Az ölelés pedig csak az élő, érző emberek kiváltsága. Hagyom hát, hogy kisírja magát, a többiekkel együtt hamar túl lesz ezen ő is. Ők együtt nagyon erősek, a legerősebb emberek a világon.

Felállok és behúzódom egy sarokba, hogy megvárjam, míg a ’kölyök’ zokogása csillapodik kicsit. Félrehúz egy oda nem illő hajcsomót az arcomból, szipog még kicsit, majd ő is kimegy.

Egyedül maradtam. Egyedül én és a testem. Külön-külön, mégis együtt.

Most megint nyílik az ajtó. De most akkor bejön rajta valaki, vagy nem?

Most meg egyenesen beront valaki. Katlyn. Jézusom, az én csodás Katlyn-em! Leborul a mellkasomra és zokog. Jobban, mint az előbb Frankie. Pedig már az is nagyon megviselt, de Katlyn!

Felemeli fejét, és arcát az enyémhez nyomja. Legalábbis fél órája még az enyém volt…

Csókolgatni, simogatni kezd, és én nem érzek semmit. Itt állok az ágy mellett, figyelem, ahogy megérinti a lassan kihűlő testemet, és én nem érzek semmit. Látom, ahogy az ő lehulló könnycseppjei végigfolynak az arcomon, de semmi. Hosszú csókot nyom az ajkaimra, búcsúcsókot…

Istenem, érezni akarom, ahogy ajkai az enyémhez érnek, ahogy végigsimítja az arcom.

De már nem csinálhatom vissza! És mi lenne, ha mégis menne? Minden a régi lenne… Én tovább kínoznék mindenkit és saját magamat is, ők pedig lassan elmaradoznának mellőlem.

De eddig sem hagytak el. Itt sírt mindenki az ágyamnál, mindenki vissza akart hozni… Szeretnek, most már tudom…

De már tényleg késő! Istenem, mit tettem! Összetörtem azok szívét, akik szeretnek, és akiket és is a világon a legjobban szeretek. Sírni akarok, de nem tudok…

Nem akarom itt hagyni… Vele akarok lenni… Vele akarok megöregedni… Akár kövéren is… de talán nem is vagyok az… És egyébként is, kit érdekel, ha a számomra fontos emberek így is elfogadnak? Köztük akarok lenni megint…

Ez volt életem legnagyobb hibája!

De talán ha…

A filmeken mindig működik. Odasétálok az ágyhoz. Leülök, aztán lassan lefekszem… Behunyom a szemem és Katlyn-re, meg a srácokra koncentrálok. Meg persze a családomra, akik most azért nincsenek itt, mert több ezer mérföldre vannak innen. Megint érezni akarom a szeretetüket… és erre koncentrálok.

Olyan, mintha elaludnék. Csak zuhanok a semmibe… Már gondolkodni sem tudok…

Nem tudom, menni idő telt el, de a szemem megint nem tudom kinyitni. Viszont valami olyan furcsa… Valami forró folyik végig az arcomon, ÉRZEM… Édes illat leng körbe, és meleg test hajol rám… Katlyn! Katlyn!

Próbálok mozdulni, de nem megy. Katlyn viszont sikít.

- Orvost! Orvost! Bob lélegzik!

Zokog… Közben berontanak a srácok is, hallom a hangjukat. Bejön a főorvos is és artikulálatlanul elüvölti magát.

- Ilyet még egész pályafutásom alatt nem láttam! Az Önök barátja él!

- Igen, élek… És ez a legnagyobb ajándék számomra.

Élek, szeretnek, és én szerethetek… És tudom, hogy vagyok valakinek. Mindig, mindenki fontos valakinek.

Mi több kell ennél a világon?

 

MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018

zombeee.gportal.hu
Design: Krisza 


Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal