Odakint zuhogott az eső, és én annyi ideje ki sem dugtam már a fejem a szabadba, furcsa volt, hogy egyáltalán tudom ezt. Na nem voltam most sem kint, nem is igazán vágyakoztam a hűvösbe, csak nagy nehezen találtam egy szobát, aminek voltak ablakai, mégpedig jó nagyok. Ronda, latyakos, szürke idő volt, és fogalmam sem volt, merre járhat Adam. Nyilván valahol itt a közelben, mivel még csak éppenhogy szürkült, és akármilyen borongós odakünn, csak nem hinném, hogy lelépett volna bárhova is. Akárhogy is, elég szokatlan volt, hogy már vagy egy órája szó nélkül eltűnt, és azóta színét se láttam... Szóval úgy döntöttem, felfedezőútra indulok, és itt kötöttem ki. Ő gondolom könnyedén megtalálna, ha akarna, annak ellenére, hogy én simán eltévedek ebben a nagy kastélyban.

Egy ideig még jó is volt egyedül lenni, de aztán unatkozni kezdtem, úgyhogy óhatatlanul is Adamen kezdtem gondolkozni, aminek hamar meg is lett a hatása. Elég volt, ha csak eszembe jutott a tegnap este... Vagy a ma reggel... Vagy a körülbelül két órával ezelőtt... Máris éreztem, hogy a nadrágom kezd szűk lenni. Hol a francban lehet?

Gyorsan összekapartam magam, és épphogy kiértem a folyosóra, ahonnan persze fogalmam sem volt, merre kéne mennem, hogy ismert területeken találjam magam, Adam már előttem is termett.

Persze a frász jött rám.

- Hello cica - mondta, szerintem nagyon is élvezte, hogy kishíján halálra ijesztett.

- Adam - nyögtem, aztán elmosolyodtam. Nem is tudtam, hogy a hirtelen ijedtségtől, vagy mitől dobog olyan gyorsan szívem.

Időm sem volt rendesen levegőt kapni, ugyanis rögtön megcsókolt, aztán az elkövetkezendő öt percet aktívan ezzel töltöttük. Mire elváltak az ajkaink, én már totál kész voltam, és vártam is, hogy mindjárt a falhoz nyom, és megkefél, vagy valami hasonló. Ehelyett rám vigyorgott, és a hozzámvágott valami nagyot, puhát, és rózsaszínt.

- Készülődj! - mondta kajánul.

- Ez meg mi?

Válaszul csak felvonta a szemöldökét, szóval megnéztem magam - egy baromi vastag télikabát volt, vad pink színben, szőrös szegélyes kapucnival.

- Remélem nem hiszed, hogy ezt felveszem!

- Nekem mindegy - vont vállat Adam. - De szét fogsz fagyni.

- Mit tervezel? - kérdeztem enyhén kétségbeesetten, de inkább csak izgatottan.

- Na, gyerünk! - mondta sürgetve. - Legyél engedelmes kis szolgám, különben...

- Oké-oké - vágtam rá gyorsan, és inkább belebújtam a kabátba. El se mertem képzelni, hogy milyen idétlenül festhetek, de hát ha egyszer ez Adam szíve vágya, hát legyen. Úgy ki voltam bélelve, hogy azt is alig éreztem, hogy Adam átölel. Aztán azt sem tudtam mi van, azt hiszem egy pillanatra elvesztettem az eszméletem, és rájöttem, hogy épp elsuhantunk valahova. Nagyra nyitottam a szemem, és egy másodpercre megijedtem, mert túlságosan világos volt, és azt hittem, nappal van... De nem. Hová vitt Adam? Átnéztem a válla felett, és teljesen fehér volt minden.

- Mi? - kérdeztem bután, elhúzódva tőle. Adam még mindig csak vigyorgott, míg én felmértem a helyezetem - térdig hóban álltunk, körülöttünk valamiféle táj körvonala. Hótól görnyedező fenyőfák, a távolban néhány kő, vagy ki tudja mi buckája, annál messzebb meg csak a ködbe burkolózó hegyek. Csak a hold, meg a csillagok ragyogtak, de fényüket ezerszeresen verte vissza az érintetlen hó, így olyan volt, mintha már hajnal lenne. Teljesen odáig voltam.

- Boldog karácsonyt! - szólalt meg mellettem Adam.

Azonnal a nyakába ugrottam, és csókoltam, mintha nem ő lenne az, aki szívesen felfalná a másikat.

- Aww, Adam - búgtam, ahogy egy kicsit sikerült elszakadnom az ajkaitól. - Ez olyan romantikus! Köszönöm!!

- Azért ne szokj hozzá - felelte csípősen, de én láttam, hogy csak átragad rá a meghatottságom.

- Én is felejtettem, hogy karácsony van - tettem hozzá megilletődve.

- Sejtettem, de semmi baj. Itt, és most is át tudod adni az ajándékodat...

- Mire célzol, Adam? Körülbelül mínusz húsz fok van! - feleltem rémülten.

- Épp ezért van rajtad ez a csini kabát!

A kezét be is csúsztatta a kabátom alá, és ahogy jéghideg tenyere a hasamra simult az egész testem lúdbőrös lett. Aztán hátradöntött, és én egyensúlyomat vesztve a hóba zuhantam, ami szinte teljesen ellepett.

Adam csak röhögött rajtam, azután ő is letérdelt, fölém hajolt, haja az arcomat csiklandozta, és a szája majdnem ugyanolyan hideg volt, mint minden más, de nem érdekelt. A nyakába csimpaszkodtam, és hagytam, hogy letolja a nadrágom.

- Ezután elvihetnél Hawaii-ra is - mondtam remegő hangon, amíg még egyáltalán képes voltam beszélni.

- Majd húsvétkor - ígérte.

Nem hinném, hogy bárki is hallott volna minket, persze úgysem tudom soha visszafojtani a hangomat.

Egyszerűen csak túl jó Adammel.