A robbanás elemi erővel rázta meg a talajt, és szinte mindent a levegőbe repített. A falak szét robbantak, szinte széttépte a házat a detonáció.  A pár perccel ezelőtti civilizáció, most darabjaira hullott.

Lassan a robbanás keltette tűz kialudt, már csak a tömérdek füst és a romok jelezték, hogy egykor még élet uralkodott a káosz helyett. Mindenhol  gerendák feküdtek, némelyikük még égett egy kicsit, de a legtöbbjük csak elszenesedve lehelte ki a lelkét. A parázs úgy szállt a szoros füst keltette ködben mint a szentjános bogarak a sötét éjszakában. Semmi sem mozdult. Volt valami békés az időtlen csendben ami a romokra telepedett.

Egy kis idő múlva az egyik gerendát valami megmozdította. Nem nagyon, éppen csak hogy elmozduljon, ezzel megzavarva a csöndet ami a telepre szállt. Majd még egyszer és még egyszer. A sokadik próbálkozásra már teljesen sikerült eltolnia a fát. Egy piszkos férfi bukkant fel alóla, arca tele volt hamuval. Nehezen lélegzett, mégis valami arra késztette, hogy felálljon. A csönd most hitetlenkedve figyelte a férfit. Csodálattal vegyes meglepetéssel nézte végig ahogyan lassan lábra áll. Egész testét vágások és sebek borítják. Egykor vörös haja, most már inkább fekete a hamutól. Nehezen mozgatja a lábát, de úgy látszik semmije sem tört el. Lassan vissza emlékezik a robbanás előtti pillanatokra. A sok fájdalomra ami körül vette, majd az a perc mikor minden a levegőbe repült ő pedig úgy érezte mintha valami szét akarná szakítani a tüdejét. Köhögésbe kezdett, a teste sóvárgott a tiszta levegőért. Tudta, hogy ki kell jutnia innen de nem volt ereje megmozdulni.

Két nap. Ennyi ideje volt, hogy megtalálja Őt és visszahozza.
Több mint hat hónapja, hogy kínozták az emlékei vagy éppen azoknak a hiányuk. Most kapott egy esélyt, hogy visszakaphassa, de ő elbukott. Nem bírt sírni, túl sokat tette már az elmúlt félévben. Mintha ki lenne apadva a könny csatornái, vagy talán csak a tűz nyelte el az összes nedvességet a testéből. A torka kiszáradt, alig tudott nyelni. Ki kell jutni innen.
Az agya ezt az egy mondatot szajkózta, de ő nem törődött vele. Miért? Nincs értelme tovább csinálni. Vissza akart roskadni a földre, de valamilyen láthatatlan erő nem engedte neki. Hirtelen mozgásra lett figyelmes a jobbjáról. Messziről jött, de határozottan olyan volt mintha valaki lenne ott. A szeme sarkából oda pillantott, de igazából nem érdekelte kit fog látni. Csak azt remélte, hogy a nő lesz az. Aki ezt tette vele és a családjával. Most mindenért meg fog fizetni, határozta el. Lassan a hang forrása felé indult, bár nagyon nehezen haladt. Csodálkozására nem egy női alakot ismert fel az idegenben. Megállt. Ha nem ő az, nincs értelme tovább menni.
Ekkor köhécselést hallott. A szíve összeszorult, először csak azt hitte, a képzelete játszik vele. Ismerte ezt a hangot, először öt évesen hallotta, mikor véletlenül majdnem vízbe fojtotta a gazdáját. Teljesen megmerevedett, nem mert a nesz irányába nézni. Nem akart megint csalódni a saját elméjében. De a remény mint mindig most is legyőzte a józan észt. Lassan fordult meg, szemét alig bírta nyitva tartani, annyira csípte a füst.

Mikor meglátta a testvérét ahogyan az félszegen közelít felé egy pillanatra azt hitte, hogy elfog ájulni. Először nem ismerte fel, csak pár pillanat után látta meg benne a saját vérét. Ugyanaz a zöld szem, a szőke haj, a vékony törékeny test. Az arcát sebek borították, több helyen is mélyen meg volt vágva. Nadrágja szakadt volt, koszos a sok vértől. Teste minden négyzet centijét kosz borította, erősen sántított a bal lábára. A szeme homályos volt, először fel sem ismerte a bátyját.  Gerardnak szinte már nem is fájtak a tagjai, már nem érezte a robbanás keltette égési sebeit. Csak az öccsét látta maga előtt, a világ elhomályosult.
- Mikey... - suttogta maga elé. Hosszú idő óta ez volt az első eset, hogy a nevén szólította a testvérét. A férfi nem felelt.
- Mikey! - kiáltott hangosabban, a hangja égette a torkát. A férfi felnézett, mikor megpillantotta Gerardot földbe gyökerezett a lába. Ugyanolyan volt az arckifejezése mint a bátyjának. Egy percre az idő megszűnt létezni körülöttük. Csak egymás szemét látták, próbálták a másik testének minden részletét magukba szívni. Semelyikük sem akart közelebb menni a másikhoz, rettegtek hogy talán ez csak a képzeletük szüleménye. Másrészről hirtelen mintha mágnes húzná őket egymáshoz.

Először Mikey indult el. Csak egy lépést tett, a lába megbicsaklott az arca megrándult a fájdalomtól.
Majd egyszerre indultak meg egymás felé, olyan gyorsan hogy többször is megbotlottak. Mikey majdnem elesett a saját lábában, mikor oda ért Gerardhoz.  Gerard először nem akarta megérinteni a testvérét, még mindig nem volt biztos benne a valóságot látja-e. Mikey szemében is ugyanaz a félelem volt fellelhető viszont őt nem tudta ez vissza tántorítani. Szorosan magához ölelte Gerardot, szinte minden levegőt kiszorított kettőjük közül. Arcát Gerard vállába fúrta, próbált minél közelebb kerülni a bátyjához. A férfi érezte ahogyan Mikey rázkódik a sírástól, válla már egészen nedves volt a könnyektől. A testvére lábai felmondták a szolgálatot, így mindketten a földre estek. Mikey egy pillanatra sem engedte el a bátyját. Egyre jobban beléje csimpaszkodott olyan erősen szorította, hogy a másik bőre kezdett kipirosodni.
Gerard szemei még mindig szárazak voltak, még mindig nem hitte el, hogy a testvére szorítja magához. Olyan sok időig hitte hogy halott, olyan sokáig harcolt az ellen hogy elfogadja ezt a tényt. És most, hogy végre az elfogadás legkisebb szikráját is mutatta, most itt van a bizonyíték az ellenkezőjére. Képtelen volt vissza ölelni, megérintenie ezt a férfit. Ő nem lehet az öccse. A testvére halott. Ez csak valamilyen álom lehet. Lenézett a fiúra, ekkor látta meg a karján éktelenkedő súlyos vágásokat. Hamarosan a betűket is ki tudta venni belőlük. Éérthetetlenek voltak, csupa G és M . Az egyik ilyen páros mellett egy értelmes szó állt.
ÖRÖKKÉ

A szemei most először teltek meg könnyekkel hosszú hónapok óta. Egyre nagyobb hullámokban öntötte el a sírás. Végül már ő is egész testében rázkódott. Kezeit ügyetlenül emelte fel és karolta át a másik férfit. Teste szépen lassan a másikéhoz simult teljesen felvéve annak a helyzetét. Egyik kezével a hátát szorította másikkal a fejét fogta, öccse hajára hajtotta a fejét.
Sokáig nem szólaltak meg csak ölelték egymást és sírtak. Mikey időnkét úgy vélte, hogy a szorítása enyhült, ilyenkor még jobban hozzá dörgölőzött a testvéréhez. Az még mindig hitetlenkedve simogatta a haját, alig látott a saját könnyeitől.  Oda akarta súgni a testvérének, hogy már minden rendben van, most már senki sem választhatja el őket egymástól, de nem tudott megszólalni. Elkeseredett dühöt ébresztett benne, hogy az a nő Mikeyval is ugyanazt tette mint vele. A kínzások sorozatát sokkal könnyebb volt úgy elviselnie, hogy tudta az öccsének már nem eshet baja. Szeretett volna üvölteni, elátkozni a napot mikor ez a nő megszületett. Szeme megint a testvére karjára vándorolt. Mát tudta miért sebesítette meg magát ilyen durván. Ő így próbált meg az eszénél maradni, hogy ne kerítse teljesen magába az elmebaj. Még jobban elkezdett zokogni, hirtelen úgy érezte nem elég, hogy a karjában tarthatja az egyetlen embert akit jobban szeret a saját életénél. Semmi nem elég neki, amit mostantól tőle kaphat. Nem tudta, máshogy felfogni, leginkább ahhoz az érzéshez hasonlította amikor drogok hatása alatt volt.

A füst egyre jobban kezdte csípni a szemét. Mikor megpróbált felállni, öccse visszahúzta.
- Ne menj! - kérlelte.
- Mennünk kell!
- Vissza fog jönni. Megint bántani fog - nyöszörgött tovább a testvére. Gerard most fogta fel, hogy Mikey még mindig azt hiszi, ez is csak egy újabb játéka, hogy megtörje. A szemeibe könnyek gyűlnek, vajon mit tehetett vele? Talán az ő kínzása semmi volt ahhoz képest amit a testvérének kellett elviselnie. Megint ordítani szeretett volna az elkeseredésben, de megemberelte magát. A legfontosabb, hogy újra tiszta levegőt szívhassanak.  Újból megpróbálkozott a felkeléssel, de előtte még öccséhez fordult.
Nem tudta, hogyan győzhetné meg, így úgy döntött nem is próbálkozik.
- Ha még most elindulunk, nem fog megtalálni.
A válasz a szorítása enyhítése volt. Gerard fellélegezett. Könnyebben fog menni mint gondolta. Mikor lefejtette a karjait Mikey hátáról, szinte fizikai fájdalmat jelentett elengednie az öccsét. Lassan feltápászkodott, majd Mikeyt is magával húzta. A lábra állásával vette észre azokat a hegeket amik Mikey egész nyakát és felsőtestét borítják. Újból elnyomott egy ideges kiáltást. Öccse belé kapaszkodott, így indultak el. Ketten jóval lassabban mozogtak, de végül kiértek a füst szorító fogásából, és mindketten hálásan szívták magukba a tiszta levegőt.
Mikey azonnal újra Gerardba csimpaszkodott amint kiértek. A szorítása most más volt, nem olyan elkeseredett mint először. Már nem sírt, fejét bátyja kulcscsontjába fúrta. Gerard is visszaölelt de az övé is sokkal mélyebb és kiegyensúlyozattab volt mint az előbbi.
- Itt maradhatunk még egy kicsit?
- Persze, Mikey. Amíg csak akarod - felelte közben elnyomott egy rémült kiáltást, mikor meglátta milyen csúnya seb éktelenkedik a testvére lábán. Nem csoda, hogy alig tudott járni. Gerard nem volt orvos mégis tudta, hogy súlyosan elfertőződött. Mikey megint a földre ereszkedett, bátyja követte a példáját. Közben a könnyei potyogni kezdtek. Érezte ahogyan Mikey szorítása enyhén, de gyengül.
- Csak ne aludj el, jó? - kérlelte Gerard, a kérdése végét elnyelték a könnyei. Mikey bólintott, és még szorosabban a testvéréhez furakodott. Ugyanolyanok voltak mint kis korukban, mikor Mikey azt hitte valamilyen szellem van a szekrényben, és csak Gerard ölében volt képes elaludni.
Több szó nem esett közöttük, Gerard ütemesen hintáztatni kezdte magukat, közben csöndben sírt.
Ugyanúgy szorították egymást, mintha sosem akarnák elengedni. A csönd vissza telepedett a robbanás helyszínére, bekebelezve őket is.