Eredeti szerző: GreyTootles
Fordítás: veedollface

Most pedig menjünk és játsszunk Gerarddal
 

Elérkezett az idő.

Egy meleg és napsütötte csütörök délután volt, az égen 0 felhő. Milyen ironikus. Most már az időjárás is úgy döntött, hogy rajtam röhög, mintha nem lettem volna már alapból morcos.  Nézz csak ide, Elliot. Olyan jó meleg, napos az idő. De nem jöhetsz ki játszani. Most menjél, játssz Gerarddal. Hülye Nap.

A kocsimnak dőlve próbáltam kiszúrni a parkolóban összegyűlt tömegből Gerardot. Nem mondanám, hogy a tűző nap megkönnyítette a dolgomat, ígyhát egy kis kotorászás után kihalásztam a napszemüvegem a táskámból. Amint föltettem, minden szín egy kicsit eltompult. Hát, legalább most már látok. És lám, azonnal meg is pillantottam egy  utánozhatatlan, fekete fészekszerűséget, ugyanis Gerard trappolt felém.

Még ebben a melegben is hihetetlenül szűk csőgatyát (természetesen abból is feketét) és bőrdzsekit viselt. Én viszont egy elég rövid sortot, és egy The Clash pólót. Tulajdonképpen a pólót aputól csórtam... Amúgyis, mostanra már túl öreg ahhoz, hogy zenekaros felsőket hordjon... Na jó. Igazából ezt azért mondtam, mert magamnak akartam ezt a darabot.

’...’
’...’
’Nos...elinduljunk?’ kérdeztem, hogy megtörjem a csendet.
’Ja...mindegy.’ eyyel beszálltunk az autóba.
Amikor elfordítottam a kocsikulcsot, akkor vettem észre, hogy Gerard nem kapcsolta be a biztonsági övét.

’Kapcsold be magad’ parancsoltam. Ha valami baleset történne, nem akarom, hogy engem hibáztassanak, amiért Gerard fejjel előre kirepült a szélvédőmön. Még akkor se, ha tulajdonképpen nem is bánkódnék miatta. Puffogva eleget tett az utasításnak. Elindultam kifele a parkolóból, és a csend miatt bekapcsoltam a rádióm.

‘I'm having trouble trying to sleep
I'm counting sheep, but running out-‘

’Te bírod a Green Dayt?’ kérdezte Gerard teljesen meglepetten.
’Persze hogy szeretem a Green Dayt. Miért vagy úgy meglepve?’
’Hát...csak nem gondoltam volna rólad, hogy ilyesmit hallgatsz.’
’Mindenfélét hallgatok.’ Válaszoltam anélkül, hogy levettem volna a szemem az útról. Ahogy az utcán haladtunk, egy gyerek kiszaladt elém. Olyan hirtelen fékeztem, hogy Gerard és én előrecsúsztunk az ülésből.

’FASZFEJ!’ ordítottam, és közben dudáltam is. A kölök meg továbbszaladt. ’Bocs’ fordultam Gerardhoz, és észrevettem, hogy a műszerfalat szorongatja.
’Most már értem, miért ragaszkodtál a biztonsági övhöz’
Mosolyogtam. Eddig egész jó. A kínos csendeket leszámítva, Gerard és én egész...normálisan viselkedünk.

5 perc múlva a házunk elé parkoltam. Mást autót nem láttam, tehát a szüleim nem voltak otthon. Egy kicsit azért megkönnyebbültem emiatt. Nem akartam, hogy apu Gerardot vallassa, vagy hogy beleavatkozzon a dolgunkba, ez az egész projekt már önmagában elég rossz volt.

Kinyitottam az ajtót, és behívtam Gerardot. Láttam, hogy milyen kényelmetlenül érzi magát, amint betette a lábát. A hatalmas folyosónk fehér falú volt, sápadtszínű parkettával, és fekete-fehér fotók lógtak a falon rólam és a családomról. A legtöbb embernek az otthonunk állatira drágának és divatosnak tűnt, valójában apukám kifinomult belsőépítészeti ízlését tükrözte. A legtöbben azt is megkérdezik, minek költöztünk New Jerseybe, ha tele vagyunk pénzzel (ami nem teljesen igaz- ne értsetek félre, nem vagyunk gazdagok, de megengedhetünk magunknak néha egykis pluszt).  Ja, és válaszként pedig anyu majdnem egész életében itt élt, és a nagymamám is. Szóval amint megérkeztünk, mi is hozzánőttünk Bellevillehez.

Gerardot a tágas konyha felé vezettem.
’Tehát...szeretnél valamit inni?’kérdeztem és megragadtam egy Red Bullt.
’Nem, köszönöm’válaszolta Gerard, és lenyűgözve tekintett körbe. A házunk mindig patyolattiszta volt, anyukám teljesen a takarítás megszállotja. Tudom, hogy ez sztereotípia, de akkoris.
’De kimehetnék egy perce, hogy gyorsan elszívjak egy cigit?’kissé szégyenlősen kérdezte.
’Öhm- ja, persze. Én is jövök’ kisétáltunk a kertbe, ami szintén rendezett volt. A teraszon lévő pezsgőfürdő mellett volt néhány szék és egy asztal, oda ültünk Gerarddal.

Amint leültünk, már rá is gyújtott. Észrevette a hamutartót az asztalon. ’Dohányzol?’
’Nem, nem. Ez apué. Csak akkor cigizem, ha részeg vagyok.’
’Oh. Értem.’ Megint hallgatás következett.

Nem tudtam elhinni, hogy az utóbbi minimum 1 órában nem is sértegettük egymást. Én az italomat szürcsöltem, ő pedig ott füstölt mellettem. Úgy tűnt, mintha már órák óta ott ülnénk.

’Szóval...ez a rajzdolog...Mire gondoltál?’ kérdeztem. Gerard csak vállat vont, és füstöt fújt ki a száján.
’Hát,mit szeretsz rajzolni?’
’Szuperhősöket, meg ilyesmi szarságokat.’
’Úgy érted, képregényhősöket? Ez jó ötlet! Csinálhatnánk egy képregényt!’ javasoltam lelkesen.
’Igen? És mit tudsz egyáltalán a képregényekről?’ Gerard felegyenesedett, mintha ez egy kihívás lenne.
’Sokkal többet, mint gondolnád.’ Lejjebb csúsztam a székemen, és lazán az asztalra dobtam a lábaimat, így most már tisztán lehetett látni az X-Men zoknimat.
Gerard biztosan észrevette, mivel összeszűkült szemekkel megkérdezte: ’X-Men? El olvastál egy kötetet is valaha? Vagy csak bejön Hugh Jackman?’
’Mindekettő’ vigyorogtam.
’Oh, tényleg? És Chloe tud erről? Vagy Maggie, esetleg Angelica? Biztos vagyok benne, hogy büszkék lennének, hogy a kis ’klónjuk’ valójában egy kocka’

Most már Gerard vigyorgott önelégülten. Aztán gúnyoldódni kezdett-tág szemekkel kérdezte: ’Oh, úgy érted nem tudnak róla? Most megleptél, azt hittem elválaszthatatlanok vagytok! Te annyira-’
’Fogd be, Gerard! Nem tudom, mit követtel el, hogy állandóan basztatsz, de ha azt akarod, hogy működjön ez a rajzpartner-dolog, akkor jobb lesz, ha leállsz.’
’Hogy mit tettél? Inkább mit nem tetttél!? 2 kibaszott évig kegyetlenkedtél velem, Elliot!’
’Én? Soha egy kurva szót sem szóltam hozzád! Alapból gyűlöltél a-’
’Kövérnek neveztél!’
’Azért, mert te meg leribancoztál! Te kezdted! És tényleg kövér voltál!!!’ még azelőtt kimondtam a szavakat, hogy átgondoltam volna, miket beszélek. Gerard hunyorgova nézett rám.
’Jajj, kösz, Ellie. Arra nem gondoltál, hogy ezt tudtam? 2 évig minden kibaszott napon emlékeztettek rá, még mielőtt te Bellevillebe tetted volna a lábadat.’
’Gerard, én sajn-’
’Ne. Tudom, hogy dagadt voltam. Szerinted miért utálok mindenkit, hmm? Nem éppen én kérek másokat, hogy gúnyneveket aggassanak rám. És nem mintha könyörögnék, hogy verjenek mindennap szarrá, tudod. Ezt a pasidtól kaptam.’ Közölte, és rámutatott egy csúnya sebre a sápadt csuklóján. Elkaptam a tekintetemet, bűntudatot éreztem. ’Azt mondta, ha már nem leszek öngyilkos, akkor tesz nekem egy szívességet.’

’Ő nem a pasim.’ Motyogtam, Zaynra utalva. A lábamat levettem az asztalról, és összefontam a karjaimat. Kerültem Gerard tekintetét. Igaza volt: nem tehettem mást, együttéreztem vele. Eddig sose jutott eszembe, hogy mennyit bántják. Ha tudtam volna, hogy Zayn arra buzdítja Gerardot, hogy ölje meg magát, már az előtt kidobtam volna, hogy rájöttem, megcsal.

’Hát most már mindegy.’
’Gerard, sajnálom, ho-...Én...Nézd, tudom, hogy a barátnőim ribancok, oké? Anno még én is az voltam, tudom, de csakis azért utállak, mert te utálsz engem.’
’Nem az én hibám.’
’Mivan?’
’Az, hogy ki nem állhatlak. Nem igazán javítasz a helyzeteden, tudod? Minden olyat képviselsz, amit gyűlölök.’
’...’
’Ha jól emlékszem, teljesen eladtad magad.’
’...’
’Műnek néztél ki, úgy is viselkedtél-’
’Többé már nem vagyok ilyen!!’
’De számomra igen! Még mindig egy szaj- Oké, talán nem egy szajha-’
’Egy szajha? Azt akartad mondani? Úgy érted, az vagyok? Nem vagyok szajha! Úgy nézek ki, mint egy szajha? Kérlek, mondd, hogy nem tűnök-’
Gerard megpróbálta visszafojtani a röhögését.

A fejemet az asztalra ejtettem, és nyöszörögtem. Az utolsó dolog, aminek látszani szerettem volna, az egy kurva volt. Mégis, ezt azzal érdemeltem ki, hogy ilyen emberekkel lógok.

’Most mivan?’ kérdezte Gerard, és a lábamba rúgott az asztal alatt.
’Nem akarok ribanc lenni.’nyögtem.
’Nem vagy az’ egyből felkeltem az asztalról ’Legalábbis nem mindig’

Az a kibaszott önelégült vigyor.

Elnyomta a cigijét  a hamutálba, és felállt. A karórámra pillantottam, és rájöttem, hogy már 6 óra van! A szüleim bármikor betoppanhatnak. Úgy tűnt, Gerard is ugyanerre gondolt. Visszasétáltunk a házba, az előszobába pedig kinyitottam neki az ajtót.

’Öhm...hazavigyelek?’kérdeztem félszegen, de nem néztem a szemébe.
’Nem kell, sétálok. Holnap ugyanilyenkor?’ kérdezte, hirtelen magabiztossággal. Valószínüleg leszűrte, hogy milyen hatással voltak rám, amiket mondott.
’Öhm, ja aha...de az én házam ne-’
’Nálam is csinálhatjuk. És ezúttal, tényleg dolgozni fogunk rajta. Minél előbb befejezzük, annál előbb szabulok tőled.’ Önelégült vigyor. Önelégült vigyor. Önelégült vigyor.
’Oké, babe’kacsintottam jókedvűen, most, hogy láttam, Gerard már nem haragszik rám. Legalábbis nem jobban, mint általában. Reméltem, hogy az én vigyorom legalább annyira hatásos, mint az övé.
’Bze, babe’ válaszolta, (miközben önelégülten vigyorgott) és kisétált az utcára.

’Oh, és Elliot?’ szólitott, és megfordult.
’Mmmm?’
’Még mindig utállak.’mosolygott az összes fogát megvillantva.
Erre csak forgattam a szemeimet, és bemutattam neki, aztán becsaptam az ajtót.

Ahogy a szobám felé tartottam, rájöttem valamire. Anyunak igaza volt. Talán Gerard tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik. Talán-ahogy Gerard mondta- nem azért utál aki vagyok, hanem azért, ami voltam. Talán csak azért utáltam Gerardot, mert arra késztettek a barátaim. És talán, csak talán,nem is gyűlöltük egymást, csak féltünk bevallani, hogy lenyűgöz a másik...Talán.