Alan elég sokára bújt elő a mosdóból, inkább bele se gondoltam mit csinálhatott ott ennyi ideig!:)
Gee és Frank már elmentek (otthonról!), de Gerard megígérte, hogy vacsorára hazajön.
- Alan, lenne kedved ma velünk vacsorázni? - kérdeztem félénken, mikor végre előbújt rejtekhelyéről.
Alan rendesen meglepődött a meghíváson, hirtelenjében nem is tudott mit válaszolni rá.
- Tudod, szeretnélek kiengesztelni. - magyaráztam, és olyan kérlelő szemekkel néztem rá, amilyen csak tellett tőlem.
Kicsit habozott, végül széles mosolyra húzva a száját, bólintott.
- Nem bánom! De... apád nem bánja?
- Nem, épp ő ajánlotta!
Erre fura fény csillant Alan szemében, de az is lehet, hogy csak én képzeltem oda. Mindenesetre tetszett neki az ötlet, hogy Gerardal együtt vacsorázhat.

A délután további részét zenehallgatással és beszélgetéssel töltöttük. Mire elkészült a vacsora és Gerard is hazaért, Frankie nélkül, lementünk. Néhány perc múlva csöngettek.
Én nyitottam ajtót, és ahogy megláttam a vendéget, földbe gyökerezett a lábam.
- Nagyi! - kiáltottam ámulva, és elfelejtettem becsukni tátva maradt szám.
Bizony, Barbara, a nagymamám állt kint, és mikor meglátott hatalmas mosolyra húzódott mindig szigorú arca.
- Istenem Amy, annyira örülök, hogy látlak! - mondta és magához ölelt. Ez nála elég ritkaság volt, komoly dolognak kellett ahhoz történnie, hogy ezt megtegye. De most láthatóan sugárzott a boldogságtól, ahogy rám nézett.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem kicsit udvariatlanul, de annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam mást kinyögni.
- Épp nyaralni voltunk, és csak akkor hallottuk, hogy mi történt, mikor hazaértünk. Azonnal repülőre szálltam, hogy lássalak. - őszintének tűnt az arca. - Annyira aggódtam, hogy még telefonálni is elfelejtettem.
Miközben beszélt elálltam az ajtóból, hogy beljebb tudjon jönni.
- Apa! - kiáltottam Geenek. - A mama van itt!
Gerard feje azonnal feltűnt a nappaliban, és még nálam is döbbentebb arcot vágott.
- Barbara? - nézett rá nagy szemekkel, miközben odajött hozzá, hogy üdvözölje.
Barbara őt is magához ölelte, ami tőle nagyon szokatlan volt, mert valamiért sosem igazán szerette Gerardot. De most, ahogy beszélt, látszott rajta, hogy tényleg örül a viszontlátásnak.
Barbara megszemlélte Gee fején a sebet.
- Örülök, hogy jól vagytok! - mondta kedvesen.
Időközben a többiek is körénk gyűltek a nappaliban.
Barbara elmesélte mindenkinek, amit nekem, hogy nyaralás, meg miegymás. Érdekes módon most valahogy nyoma sem volt a szokásos ridegségének. Kedves volt, és aggódó. Mindent tudni akart, hogy pontosan mi történt.
Rendesen megijedtem. Ha most megint azért jött, hogy elvegyen Geetől, mert ilyen kalamajkába keveredtem, én esküszöm megölöm!
Ám Barbara mintha a gondolataimban olvasott volna.
- Ne aggódj Amy, nem szemrehányást tenni jöttem. - mondta, és ezzel most rendesen meglepett. - Tényleg csak az aggodalom vezért. Legutóbb megígértem, hogy nem fenyegetlek többé, és ezt betartom. Csak látni akartam, hogy vagytok.
Az egész társaságon végighullámzott a hatalmas megkönnyebbülés. Sosem hittem volna, hogy ilyen is tud lenni, de igazán jól esett.
- Bár, - folytatta. - igaz, ami igaz, ha Gerard nem az aki, akkor te sem kerülsz ilyen helyzetbe. - csak kibújt belőle az igazi énje. - De hagyjuk ezt most, tényleg nem akarok szemrehányást tenni.
Mindannyian fellélegeztünk fel, és most vettem csak észre, hogy Barbara fura szemeket meresztget Alanre, aki diszkréten távolabbi sarokban állt.
Leesett, hogy be kéne őt mutatnom Barbarának.
Odahívtam, magamhoz, és illően bemutattam.
- Mama, ő Alan, egy... barátom.
Hirtelen nem jutott eszembe jobb titulus.
Kezet fogtak, és udvariaskodtak egy sort. Barbara alaposan szemügyre vette Alant, olyan vizslató szemekkel, mintha a piacon vásárolna valami méregdrága holmit.
Linn kicsit zavarban volt, de mivel a vacsora már gyakorlatilag tálalva volt, meghívta a nagyit is, aki boldogan elfogadta a meghívást.
Szegény Alan rettenetesen zavarban volt Barbara felbukkanása miatt.
- Amy, azt hiszem én most inkább elmegyek. - mondta nekem. - Ez mégis csak egy családi vacsora....
Barbara is meghallotta Alan szavait, és azonnal közbelépett.
- Arról szó sem lehet, hogy miattam elmenj! Ragaszkodom hozzá, hogy itt maradj, úgy, ahogy eredetileg terveztétek. Csináljatok mindent úgy, mintha itt sem lennék.
Na, erre a kijelentésre majdnem kitört belőlem a nevetés. Mi szólna hozzá, ha tényleg mindent úgy csinálnánk, mintha ő itt sem lenne?
Még mielőtt asztalhoz ülhettünk volna Barbara kicsit félrehívott, hogy a többiek ne hallják a mondanivalóját.
- Helyes fiú ez az Alan. - mondta. - Igazán örülök, hogy egy ilyen fiú van melletted! Már attól tartottam, amilyen kis vadóc vagy, hogy valami őrült rockert választasz magadnak.
- De mama, ő nem... - próbáltam tiltakozni, de Barbara belém fojtotta a szót.
- Ne mondj semmit Amy! Aranyosak vagytok együtt. És most tényleg nem szidni jöttem benneteket. Amúgy épp ideje már, hogy legyen barátod.
Ezzel elvonult az asztalhoz, én meg ott maradtam teljesen tanácstalanul. Barbara a fejébe vette, hogy együtt vagyok Alan-nel, most hogy a fenébe magyarázzam meg neki a helyzetet? Azzal mégsem kezdhetem, hogy Alan meleg!

A vacsora feszült csendben zajlott. Mindenki eléggé zavarban volt, és ezt az állapotot csak fokozta Barbara jelenléte. Egyébként ő volt az egyetlen, aki viszonylag nyugodtan viselkedett.
Alan többször lopva Geere sandított, de igyekezett úgy tenni, hogy senki se vegye észre. Látszott rajta, hogy nagyon odavan érte, de próbálja türtőztetni magát.
Egyszer Gee is észrevette, hogy Alan rajta felejtette a szemét. Figyelmeztetőn megköszörülte a torkát, és Alanre sandított, aki vette a lapot, és gyorsan elkapta a tekintetét.
Kicsit sajnáltam már ezt az egész vacsora dolgot, talán nem kellene még ezzel is hergelni szegényt, viszont nem szerettem volna, ha ez a dolog a barátságunk kárára megy, így jobb ha minél előbb hozzászokik Gerard közelségéhez!
A nagyi viszont többször is sokat sejtetőn Alanre mosolygott, akinek ettől olyan vörös lett a feje, mint a ráknak. Nem tudtam másra gondolni, minthogy Alan azt hiszi, Barbara Gerard miatt nézegeti őt annyira, mivel Alan még nem tudta, hogy a nagyi szépen összeboronált minket képzeletben. Én biztosra vettem, hogy miattam mosolyog rá annyira Barbara.
Alan viszont már szinte levegőt venni se nagyon mert. Hát még mikor Barbara egyenesen neki szegezte a következő kérdést.
- Szerinted elég meleg ez a leves?
Szegény Alan alaposan félrenyelt. Csak hosszas hátba veregetést követően sikerült újból lélegzethez jutnia.
Talán arra gondolt, hogy a "meleg" szó valami burkolt célzás volt Barbarától, mindenesetre még vörösebb lett szegény, és ha nem a fuldoklásban hal meg, tutira agyvérzés viszi a sírba!
Gerard is nagyot nézett, de ő nem Barbara szavain, hanem Alan fuldoklásán. Oda akart jönni, hogy segítsen, de én maradásra intettem. Úgy gondoltam jobb, ha most nem nagyon közeledik felé.
- Bo... bocsánat! - köhögött még párat szegény fiú, és igyekezett visszanyerni elvesztett méltóságát. - Félrenyeltem.
- Megesik az ilyesmi. - kedveskedett Barbara. - És jut eszembe. Mivel is foglalkozol?
Na ez a kérdés! Jó hogy már azt nem kérdezi, hogy mennyit keres, és hogy miből fog engem eltartani?
- Öhm... képeket festek, vagyis... valami festőművészféleség lennék. - válaszolt Alan kicsire összehúzva magát, hogy azt hittem menten eltűnik az asztal alatt.
Igen, én már tudta erről, de Alan kérésére nem mondtam el Gerardnak. Nem tudom miért akarta titkolni, de a lelkemre kötötte, hogy hallgassak. Úgy látszik hazudni viszont nem akart, így most elárulta magát.
- Nahát! Tényleg? - csodálkozott el Barbara, majd rögtön Gee felé fordult. - Akkor talán Gerard kicsit aládnyúlhatna!
Na ez a kijelentés végképp kiverte a biztosítékot.
Alan kiköpte a félig megrágott falatot, egyenesen Gerard tányérjába, akinek meg az éppen elfogyasztott ital jött vissza szép, nagy ívben, és a nagy része Barbara tökéletesen kifehérített blúzán landolt. Én meg úgy elkezdtem röhögni, hogy leestem a székről, és még a földön fetrengve sem tudtam abbahagyni.
Barbara felállt az asztaltól, és egy királynőhöz méltó gőggel szemlélte az idióta társaságot.
- Belétek meg a fene ütött? Egyikőtök sem tud normálisan viselkedni az asztalnál?