Jól telt az éjszakám, teljesen rémálmok nélkül, reggel nagyon büszke voltam magamra.
Mikor felébredtem Gerard még aludt. Izgatott voltam, nem tudtam nyugton maradni, felébreszteni viszont nem szerettem volna, úgyhogy inkább kimentem a folyosóra.
Ücsörögtem egy kicsit, meg olvasgattam, mikor egy izgatott, 20 év körüli fiú ment el mellettem. Azért tűnt fel, mert ezt a műveletet megismételte legalább tízszer. Gondoltam talán keres valamit, mert elég tétován sétálgatott, és a mi ajtónk előtt többször meg is állt.
- Keresel valakit? - szólítottam meg, mert már nehezen tudtam elviselni, hogy fel-alá rohangál.
- Én... csak... őőő... - felelt nagyon értelmesen, de legalább abbahagyta a járkálást és leült mellém. - Olyan... ismerős vagy nekem. - nézett zavarba ejtőn mélyen a szemembe.
Azonnal lehajtottam a fejem. Bár fogalmam sincs a hírek mennyit foglalkoztak velünk, de el tudtam képzelni, hogy onnan vagyok neki ismerős.
- Várjunk csak! - tette a mutató ujját a szája elé. - Csak nem? Te.... te vagy annak az énekesnek a lánya, ugye? Akit túszul ejtettek! A nevekkel sajnos hadilábon állok, bocs. - mosolyodott el pirulva.
- Semmi baj. Amy vagyok! - nyújtottam felé a kezem. - És igen, én vagyok Gerard Way lánya. - vágtam rá gondolkodás nélkül. Valahogy nagyon szimpatikus volt nekem ez a fiú. Nem zúgtam bele, vagy ilyesmi, csak olyan full rendesnek látszott. Meg az is tetszett, hogy nagyon zavarban volt, kicsit mintha el is pirult volna. Teljesen más volt, mint az eddigi fiúk.
- Uhh, bocs! Nem vagyok valami nagy zenerajongó. - nevetett mosolyogva.
Ettől a kijelentésétől hatalmas kő esett le a szívemről. Már épp attól kezdtem el rettegni, hogy valami fanatikus rajongót szabadítottam magunkra azzal, hogy elárultam neki az igazságot.
- Az nem baj. - feleltem. Mást nemigen tudtam neki mondani, így csak ültünk egymás mellett percekig, és hol egyikünk, hol a másikunk köszörülte meg a torkát, vagy változtatott testhelyzetet.
Mikor már végképp meguntam az ücsörgést, megszólaltam.
- Hát... nekem most már mennem kell.
Erre a fiú is felállt.
- Oh, igen? Sajnálom. - úgy tűnt tényleg sajnálja. - Amy, láthatlak még máskor is?
Ezen most nagyon meglepődtem. Eddig egyáltalán nem tűnt úgy, hogy nagyon bejönnék neki. Nem produkáltunk egymásnak valami szupercsúcs, bőbeszédű társaságot.
- Tudod, nemrég költöztem New Jerseybe, és még nincsenek barátaim. Nem is igazán ismerem ki magam errefelé. Ha tudnál egy kicsit segíteni... - hebegte.
Ááá, szóval innen fúj a szél? Barátra vágyik! Jobb is ez így! Nem volt csúnya fiú, de igazán a zsánerem sem. Na meg Gee sem tudom mit szólna, ha egy jó pár évvel idősebb sráccal kavarnék?! Viszont nagyon szimpatikus volt, így barátnak tökéletesen el tudtam képzelni.
- Persze! - vágtam rá nevetve. - De... még a nevedet sem tudom.
- Jaj, tényleg! Milyen bunkó vagyok, még be sem mutatkoztam. Alan vagyok.
Kezet fogtunk, aztán menni készültem.
- Hogy talállak meg? - szólt még utánam.
Megadtam a számomat, Alan pedig bepötyögte a telefonjába.
- És.... mikor hívhatlak? Úgy értem most kórházban vagy, meg minden...
- Ma hazamegyek. - nyugtattam meg.
- Áhh, az jó... örülök, akkor... holnap hívlak, rendben?
- Oké!
Elbúcsúztunk és bementem a szobába.
Gerard már ébren volt, épp valamit írást tanulmányozott bőszen. Jöttömre felkapta a fejét.
- Jó reggelt! - köszönt. - Hogy aludtál?
- Jól! Nem voltak rémálmaim! - feleltem vidáman.
- Ennek nagyon örülök. És ha minden jól megy a ma éjszakát már a saját ágyunkban tölthetjük!
Most vettem csak észre, hogy ő már át is öltözött normális ruhába, amit még Linn hozott be neki tegnap.
- Ennyire biztos vagy benne? - kérdeztem, a ruhájára célozva.
- Naná! Én nem maradok itt egy perccel sem többet!
Kopogtak az ajtón.
- Ez Frank lesz! - állt fel Gee az ágyról, és indult, hogy üdvözölje barátját, ám mikor kinyílt az ajtó, megtorpant.
Alan dugta be ugyanis félénken a fejét.
- Bo... bocsánat, Amyt keresem. - dadogta zavartan, és a pillantása megakadt Gerardon.
Gee rám nézett, én meg bólintottam, hogy ismerem az illetőt. Aztán megláttam Alan kezében a könyvemet.
- Ezt... kint felejtetted a padon. - nyújtotta felém a könyvet. - Gondoltam szólok.
- Köszi! - mosolyogtam rá, és elővéve jó modoromat gyorsan bemutattam.
- Apa, ő itt Alan! A folyosón futottunk össze, és.... - pár mondatban elmeséltem a történteket.
- Nagyon örülök Alan! - nyújtotta felé Gee a kezét mosolyogva, és láthatóan megkönnyebbült. Talán arra gondolt, hogy valami újságíró settenkedett be a szobába?
Alan annyira zavarban volt, ahogy kezet fogott Geevel, hogy azt hittem elájul. Sosem láttam még fiút ennyire elpirulni! Már attól tartottam, hogy lángra lobban a feje. Hatalmasra tágult szemekkel bámult Gerardra, és a kézfogás után elfelejtette elengedni a kezét.
Gee először barátságosan próbálta kihúzni Alan tenyeréből a kezét, majd mikor ez nem sikerült megszólalt.
- Öhm... visszakaphatnám?
Alan, mint aki álomból ébred csak mosolygott.
- Mit? - kérdezte.
- A kezemet. Még szükségem lesz rá! - vigyorgott Gerard, mire a fiú végre kapcsolt és eleresztette.
- Ohh, persze... bocsánat.
Gerard, ahogy kiszabadult, igyekezett feltűnésmentesen eltávolodni Alantől, aki még mindig megkövülten bámulta.
Közben elvettem a könyvet, megköszöntem, majd óvatosan kituszkoltam az ajtón.
Mikor becsukódott mögötte az ajtó nagy szemeket meresztve bámultam Gerardra.
- Ez meg mi volt? - tettem fel az első kérdést ami foglalkoztatott.
Gee csak sejtelmesen mosolygott az orra alatt.
- Ez a fiú meleg. - jelentette ki végül a világ legtermészetesebb módján.
Elképedtem. Nincs nekem semmi kifogásom a melegek ellen, hogy is lenne, de ez most mégis ledöbbentett. Valahogy nem néztem ki Alanből, bár tény, hogy "kicsit" furán viselkedett Gerardal.
- De mégis honnan... - kérdeztem volna, de Gee félbeszakított.
- Nem láttad hogy bámult rám? Majd felfalt a szemével.
- De attól még...
- Hidd el én tudom! Meg a kézfogása is.
- Akkor most...
- Nekem semmi kifogásom az ellen, hogy barátkoztok. - válaszolt fel sem tett kérdésemre. - A melegek nagyon jó barátok tudnak lenni. Legalább nem kell féltenem téged. Csak tőlem tartsd távol kérlek!
Bólintottam, de még mindig nem tértem magamhoz. Örültem is meg nem is ennek a fejleménynek. Csak attól tartottam kicsit, hogy fogom Alant távol tartani Geetől, ha ennyire rá van kattanva. Lehet, hogy hagyni kéne a fenébe az egészet? De már késő, megadtam neki a számomat.
Na, Amy, most légy okos!