Reggel kábán nyitottam ki a szemeim. Bántott a fény, és minden apró zaj ágyúdörejkét hatott a dobhártyámra. Olyan voltam, mintha az egész éjszakát átdorbézoltam volna. A tökéletes hatáshoz már csak a hányinger hiányzott, ami meg is érkezett, amint ételre gondoltam.
Nagyot nyögve támaszkodtam fel az ágyon, és első pillantásom Gerard ágyára esett.
Gee már ébren volt, és azt leste mikor nyitom ki a szemem.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman. - Hogy érzed magad?
- Mint akin átment egy úthenger. - vallottam be őszintén, bár gondolom ez a állapot tökéletesen látszott rajtam.
Felültem, és akkor vettem észre, hogy a bal karom be van kötözve. Te jó ég, mit tettem magammal?
- Azt hiszem az a barom ügyeletes orvos túllőtt a célon! - mérgelődött Gerard. - Nagyon fáj a fejed?
- Áá, csak szét akar esni! - válaszoltam grimaszolva. - Ennyire látszik?
Gee bólintott. Na hiszen, jól nézhetek ki!
- Ezt én csináltam? - mutattam felé bekötött karomat.
- Bizony! És még az orvost is megjelölted! Bár... megérdemelte. De most komolyan Amy! Nem kéne esetleg elmondanod valamit? Lehet, hogy testileg nem vagyok a toppon, de az agyam rendben van! Biztos vagyok benne, hogy történt veled valami!
Mélyen hallgattam.
- Mi a baj? - unszolt tovább.
- Én... nem akarlak ezzel terhelni, megvan a magad baja.
- Amibe az is beletartozik, hogy érted aggódom! Sokkal rosszabb, ha nem tudok róla, az jobban fáj!
Meggyőzött! Csuda meggyőző tud ám lenni!
- Nekem... szóval... rémálmaim vannak. - vallottam be nagy nehezen.
- Valahogy sejtettem. De ezt miért nem mondtad el eddig nekem?
- Azt hittem... majd elmúlik. Nem akartam még ezt is rád zúdítani...
- Na ezt most fejezd be! - szakított félbe, mielőtt további kifogásokat kerestem volna. - A lányom vagy, fontos, hogy mi van veled! Fontosabb, mint a saját bajom! Nos, akkor halljuk az okát!
- Ez... hosszú...
- Azt hiszem épp nagyon ráérünk, nem? Vagy te sietsz valahová?
Innen már nem volt visszaút. Nagyon sóhajtva elmeséltem neki, hogy mi történt, miután szétválasztottak bennünket a bankrablók.
Gee elsápadt, mikor arról számoltam be, hogy mellettem lőtték le az egyiküket, és hogy a pasi rám dőlt, meg rám folyt a vére.
- Nem csodálom, hogy kikészültél. - mondta végül. - Ez... ezt... nem is tudom hogy lehet feldolgozni!
- Én sem tudom.
- És eddig még senkinek sem beszéltél róla?
- Még nem. Mindenki érted aggódott, meg... nem is tartottam fontosnak. Gondoltam majd elmúlik!
- Amy, egy ilyen dolgok sosem múlnak el maguktól. Ehhez muszáj lesz segítséget kérni.
Könnyek gyűltek a szemembe. Én nem akarok beteg lenni, nem akarom, hogy gondok legyenek velem, volt már így is épp elég.
Mondani akartam valamit, de kopogtak, és az orvos lépett be az ajtón. Nem az ügyeletes, hanem az állandó, aki Gerardot, meg engem is kezelt.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman, és azonnal hozzám sietett. miközben Gerardhoz intézte szavait. - Ha nem haragszik először a kisasszonyt látogatnám meg. Úgy értesültem, hogy volt egy kis gond az éjszaka.
- Egy kis gond? - háborgott Gee. - A tisztelt kollégája telenyugtatózta Amyt. Majd szétmegy a feje, annyira fáj neki.
Az orvos megállt és Gerardra nézett.
- Értem, nos, úgy tudom Amynek ismét rohama volt, összekarmolta magát, és a kollégát is. Higgye el én sem vagyok a nyugtatók híve, de vannak helyzetek, mikor nincs más megoldás...
- De! Más megoldás mindig van! - szakította félbe Gee. - Nem engedem, hogy Amynek még egyszer beadják az a szart!
- De Mr. Way, kérem....
- Nem! Nem fogják Amyt állandóan begyógyszerezni! Én vagyok a felelős érte, és én nem járulok hozzá!
Az orvos erre nem tudott mit mondani, csak bizonytalanul bólintott, majd elérve az ágyamhoz megmérte a pulzusom.
- Igen, egy kicsit alacsony, ezért fájhat a fejed. Talán túl nagy volt a dózis, amit kaptál.
Mindeközben Gerard árgus szemekkel nézte a doki minden mozdulatát. Nem tudom mit gondolt, talán, hogy titokban az orvos egy nyugtatóval teli fecskendőt rejteget a zsebében, és csak arra vár, hogy orvul belém döfhesse?
A doki ismét Gee felé fordult.
- Nos, ha tényleg így akarja, akkor...
- Igen, tényleg így akarom!
- Akkor hozok egy nyomtatványt, amit alá kell írnia, hogy nem egyezik bele a gyógyszerezésbe.
Gerard bólintott.
Ez után a kis affér után igen nyomott hangulatban zajlott le a vizit, és a doki amilyen gyorsan csak lehetett távozott a szobából.
Mikor elment Gerardra néztem.
- Jól megmondtad neki! - vigyorogtam.
Gee nem mosolygott, csak visszanézett rám. Láttam a szemén, hogy komolyan gondolja, amit mondott.
- Amy, lehet, hogy nehéz lesz, de... megküzdünk vele, jó? - mondta halálosan komolyan. - Nem akarom, hogy rászokj a gyógyszerekre, gondolom ezt te is megérted!
-Igen. - feleltem bizonytalanul. Megijesztett, hogy annyira komor volt a tekintete, mint aki pontosan tudja, hogy még milyen nehézségek várnak rám.
Tudja, és épp ezért félt!

A nap folyamán szép számmal jöttek a látogatók, szinte sosem voltunk egyedül. Esküszöm fárasztóbb volt, mint otthon.
Végre Gerard is felkelhetett, és tett pár lépést a szobában, természetesen Frankie segítségével. Nagyon boldog volt, hogy végre használhatja a lábait, de hosszabb útra még nem mert vállalkozni, mert ez a tíz perces "gyaloglás" is rendesen lefárasztotta.
Többször volt téma Gee és az orvos konfliktusa. Leginkább Linnel, és Donnával beszélgettek erről. A két nő egyetértett ugyan Gerardal, de mégis tartottak tőle, hogy gyógyszerek nélkül nehéz lesz átvészelnem ezeket a kemény időket, ezért próbálták rábeszélni Geet, hogy engedje meg, hogy csak végszükség esetén, ha nagyon muszáj. Gerard azonban hajthatatlan maradt. Hiába, ha ő valamit a fejébe vesz, attól nem lehet eltántorítani!

Délután egy rövid időre ismét kettesben maradtunk, ezért aludtam egy keveset, és arra ébredtem, hogy furcsa zajok hallatszanak Gerard ágya felől.
- Frankie.... ne... hallod? N... ne itt! Bejöhet... valaki... meg ... Amy is...
Gee pontosan úgy beszélt, mint aki nem egészen gondolja komolyan, amit mond, és szavait vad cuppanások kísérték.
Oldalra pillantottam, és láttam, hogy Frankie Gerard fölött térdel az ágyon, és össze- vissza csókolgatja.
- Nem bírom kih... míhg hazaengednek... - hallatszott Frank túlfűtött hangja.
- Teh... mehgőrültél - nyögte Gee. - Nem.... szabad... ahh...
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és az orvos viharzott be rajta.
-Mr. Way, meghoztam a papírt, amit...
Mikor meglátta a párost iszonyúan elvörösödött. Frankie is felnézett, de annyira lefagyott, hogy nem szállt le Geeről, hanem az ágyon négykézláb állva bámult a dokira.
Gerard tátott szájjal bámult a vörösödő fejű orvosra.
- Oh... elnézést... én csak... majd jövök... később! - ezzel a doki kiviharzott, és az ajtó nagyot csattant mögötte.
Frank és Gee egymásra néztek, és kitört belőlük a nevetés. Úgy röhögtek, hogy alig bírták abbahagyni.
- Te hülye! Mondtam, hogy bejöhetnek! - korholta Gerard Frankiet.
- Ne és? Ez eddig sem volt titok!
- De ez mégiscsak egy kórház!
- Majd azt mondom elájultál, és mesterséges légzést adtam neked!
- Jah, mert be is veszi!
Gee nem volt igazán mérges. Túl volt már azon, hogy az ilyen dolgok izgassák.
- De most már tényleg szállj le rólam, mert nyomod a....
Nem akartam megtudni mit nyom Frankie, úgyhogy jó hangosan felkiáltottam.
- Tőletek aztán nem lehet aludni! - morogtam az elképedt párosra.
Kikászálódtam az ágyból, és elindultam az ajtó felé.
- Megyek sétálok egyet. Az ajtót meg zárjátok be ha nem akartok hívatlan látogatót. - mondtam, és kiléptem a folyosóra, ahol éppen szemben találtam magam Lyn-Z-vel.