Már mikor beléptek, akkor tudták, hogy valami nincs rendben. Se fotós, se személyzet, sem a csapat többi tagja nem volt sehol. Gerard és Frank szorosan lépkedtek egymás mellett a kísérteties házban. Megpróbáltak valami kijárat félét keresni, de csak még jobban eltévedtek. Egyre sötétebb és egyre ijesztőbb lett minden. Egyszer aztán egy hang szólalt meg mögülük.

- Gerard segíts...! - Mindketten megpördültek, és akkor meglátták LynZ-t. Az arca véres volt, látszott rajta, hogy bántották. Gerard aggódva odarohant hozzá, épp jókor ért oda, mert a lány abban a pillanatban esett össze. Szerencsére Gerard el tudta kapni.

- Mit keresel itt? Mi történt veled? - csak nézte az összevagdalt testet és kész volt bosszút állni érte.

- Frank...  - szólt LynZ, bár látszott rajta hogy nehezére esik a beszéd. Gerard megfordult, Frank felé. Nem értette, mit akar LynZ Frank-től. Zavartan nézett vissza rá, ekkor LynZ, már Frank-re mutatott. Nem értette még mindig, Frank csak állt ott, és ő sem értette.

- Frank... - ismételte a lány

- Mi van Frank-el?

- Ő volt... - Gerard még mindig nem értette, vagy nem akarta érteni.

- Ő volt... mi?

- Ő tette ezt velem. - a lányban már alig volt élet, Gerard-ot sokkolta a dolog. Zavartan hátranézett Frank-re, aki már nem volt ott. Mikor viszont visszafordította a tekintetét a lányra, Frank ott térdelt előtte, egy késsel a kezében, amiről vér csöpögött. LynZ már nem lélegzett Gerard karjaiban, mert a vér a késen a lányé volt. Frank egy ideig eszelősen nézett Gerard-ra, aztán pislogott párat és kitisztult a tekintete. A késre nézett a kezében, aztán a lányra, akinek egy új vágás díszítette a nyakát, amibe bele is halt. Gerard csak meredt rá, teljesen kétségbeesett tekintettel. Frank kiejtette a kezéből a kést. Nem hitte el, hogy ő tette. Meg akarta magyarázni, csak nem tudta hogyan, és nem tudta volna megvigasztalni vele Gerard-ot. Nem maradhatott ott, nem bírt ott maradni a zavart Gerard mellett, aki csak annyit látott az egészből, hogy a legjobb barátja megölte a feleségét. Talán ő sem fogta föl, de nem akarta Frank megtudni, hogy hogyan reagál, mikor felfogja. Felállt, sarkon fordult és elrohant. Futott, mint az őrültek, csak ki akart jutni erről a helyről, amit mintha elátkoztak volna. Aztán csak sétált, gondolatai nem voltak, az előbbi dolgok egyszerűen megbénították az agyát. Fogalma sem volt már, hogy meddig sétált a labirintusszerű folyosókon, mikor kiáltást hallott. Ösztönösen a hang irányába sietett, ami a közeli ajtó mögül jött. Benyitott, és Ray-t látta meg a padlón feküdni. Vér mindenütt, a falakon, a bútorokon, az ablakokon, de legfőképp Ray-en. Odarohant hozzá, könnyes szemekkel, hátha tehet érte valamit, bár tudta, hogy rajta már nem segíthet. Belenézett Ray szemeibe, amikben a fájdalom könnye csillogott. Remegett a szája, mondani akart valamit, de nem tudott. Frank közelebb hajolt, ő is remegett, szorította Ray-t és majd’ beleőrült a fájdalomba, hogy az egyik legjobb barátja épp a kezei közt haldoklik. Ray tekintete Frank feje felett telepedett meg, hatalmas kétségbeeséssel. Hiába próbált beszélni, csak értelmetlen hörgés hallatszott. Frank még közelebb hajolt, hátha mégis valamit ki tud venni abból, amit mondani próbál neki az utolsó perceiben. Ray utolsó erejével felemelte a kezét és Frank mögé mutatott. Ő nehezen hátranézett, nem akart egyetlen pillanatot sem kihagyni Ray utolsó perceiből, de megtette, mert volt egy olyan érzése, hogy Ray figyelmeztetni akarja valamire, ami épp a háta mögött van. És nem is tévedett: mikor hátratekintett egy fekete ruhás alakot pillantott meg, arcát kapucni és sál fedte. Kezében véres kést szorongatott, nem is kérdés: Ray vére volt rajta. Most Frank felé döfött vele, aki kénytelen volt odébb ugrani, de így el kellett engednie Ray-t, akinek a feje most hangosan koppant a padlón. Rémülten nézett oda és látta, hogy Ray szemei lecsukódnak. Meghalt. Frank vissza akart rohanni hozzá, de a fekete ruhás alak újra támadott. Frank dühösen fordította rá a figyelmét. Ő tehet róla, hogy Ray meghalt és most őt próbálja megölni. A bosszú szikrája lángra kapott benne. Nekiment az alaknak, kicsavarta a kezéből a kést, aztán belészúrta. Tartotta magánál, az ember Frank vállán támaszkodott, mert a szúrás elvette az erejét. Frank-ben azonban még mindig tombolt a bosszú. Szemeiből könnyek folytak. Meg akarta ölni ezt az embert, aki legyilkolta Ray-t. Most semmi más nem számított. A fájdalom szülte bosszúvágy teljesen elvette az eszét. Kirántotta belőle a kést, aztán újra beleszúrta. Aztán harmadszor is, közben Ray járt a fejében, amint az utolsó pillanataiban is az ő életét akarta menteni, hogy figyelmeztesse a veszélyre. Eltaszította magától a fekete ruhást, aki erre a földre zuhant. Mikor leérkezett, hátracsúszott a kapucnija, ami alól szőke haj, és egy kék szempár tűnt elő. Frank ismét csak remegő kézzel ejtette el a kést. Felismerni vélte a fekete ruhást, de nem akart biztos lenni benne. El akart rohanni, hogy sose tudja meg ki volt az, de mégis közelített. Letérdelt mellé és lehúzta a sálat róla. Egy pillanatra megállt a szíve; azt kívánta, bárcsak örökre megállt volna, ugyanis Bob arcát takarta a sál. Hiába rángatta, szólongatta, hisztérikusan üvöltötte a nevét, nem reagált. Nem bírt a fájdalommal. Elkezdte keresni a kést, amivel megölte Bob-ot, de nem találta. De kiejtette a kezéből, itt kellett lennie valahol. Megszállottan átnézte az egész padlót, utolsó reményként, amivel megszabadulhat ettől a fájdalomtól, de hiába. A kés eltűnt. Ott feküdt mellette két legjobb barátja holtan, ráadásul most eszébe jutott Gerard, aki valószínűleg ugyanúgy a kést akarta használni, amit Frank akkor ejtett le, amikor megölte LynZ-t. Lerogyott Bob holtteste mellé, megfogta a kezét és sírt. Nem tudott felkelni és nem is akart soha. Azon gondolkodott, hogy mi lehet ez az átkozott hely, talán nem is valóság, ilyen nem történhet meg igazából. De mégis olyan valóságosan érezte maga mellett a halott Bob-ot, valóságos vért folyt belőle és ő valóságos kínt érzett, ami lassan, lassan elemésztette a lelkét...