Amikor Gerard legközelebb magához tért, csak a sötétséget látta mindenütt.
Hol van Mikey? - ez volt az első gondolata. Aztán rádöbbent, hogy azért van sötét, mert csukva vannak a szemei. Ahogy kinyitotta őket, a sötétség szertefoszlott, és ő a jól ismert, otthoni hálószobában találta magát.
Felült és körülnézett, de Mikey-t sehol sem látta. Egy pillanatra elfogta a rémület, felugrott, és kapkodva elővette a fotóalbumokat. A legnagyobb megkönnyebbülésére minden kép a helyén volt, az elejétől a végéig.
Ismét körbenézett, valahogy az egész szoba egész máshogyan festett. Nyoma sem volt az eddigi nyomasztó hangulatnak, minden derűsnek hatott, mintha csak azt akarná üzenni: minden rendben.
A csöndet váratlanul a telefonjának csörgése zavarta meg. Azonnal utána kapott, és izgatottan nyitotta meg a beérkezett üzenetet.
"siess, ha nem azt akarod, hogy mi jöjjünk el érted! xo frank"
Gerard értetlenül nézett a naptárra, és elkerekedtek a szemei, amikor megpillantotta a dátumot a kijelzőn: 2008.09.10.
Visszajöttünk volna az időben? - futott át az agyán. Tehát Ayesha így intézte... a mai napon a bekövetkező tragédia helyett boldogan fogják Mikey szülinapját ünnepelni, ahogy eredetileg kellett volna.
Az órára pillantott, és látta, hogy igencsak sietnie kell, ha oda akar érni időben.

Kint a novemberi hideg, nyirkos idő után most egészen kellemes meleg fogadta. Sietve kocsiba ült, de az autóbaleset óta nem mert a normálisnál gyorsabban hajtani.
Mire odaért Mikey házának ajtaja elé, úgy érezte, a szíve bármelyik pillanatban kiugorhat. Kétszer csöngetett, és szinte azonnal meghallotta a bentiek kiabálását. Amikor végül az ajtó kinyílt, s ő szembetalálta magát Frankie jól ismert, harminckétfogas vigyorával, azt hitte, csak álmodik. Amikor már éppen barátja nyakába ugrott volna, amikor Frank arcáról lehervadt a mosoly.
- Hát veled meg mi történt?
Gee azonnal tudta, hogy a sebeire céloz. Most találj ki valamit! - gondolta, mert azért az igazságot nem volt túl sok kedve bevallani.
- Öö... elestem. - mondta gyorsan.
- Na de ennyire? - vigyorodott el újra Frank. Gerard már éppen készült egy epés, poénkodós visszaszólásra, amikor a láthatáron megjelent Bob, majd Ray is.
- Na végre! - kiáltották, és mindketten végigölelgették Gerardot, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne - mert az is volt. Persze nekik is feltűnt, hogy nincs a legjobb állapotban.
- Ti összedolgoztatok Mikey-val? Mindketten úgy néztek ki, mintha háborúból jöttetek volna! - állapította meg Bob. Abban a pillanatban megjelent Mikey is nappali ajtajában, és csendben mosolyogva figyelte őket.
Amikor Gerard megpillantotta őt, a többiek hangja hirtelen csak távoli mormogássá szelídült körülötte. Nem válaszolt a feltett kérdéseikre, hanem egyenesen hozzá sietett.
- Mikey... - motyogta, és először ölelhette át úgy, hogy nem kellett attól tartania, a következő pillanatban elszakíthatják őket egymástól. Mikey némán magához szorította, és csak akkor engedték el egymást, amikor már a többiek is köréjük gyűltek.
- Komolyan, mintha hónapok óta nem láttátok volna egymást! - kötekedett Ray, de még csak nem is sejtette, mennyire igaza van. Gerard és Mikey meg csak mindentudóan mosolyogtak.
Ha tudná!

Gee el sem tudta hinni, hogy vége van. Annyi szenvedés, annyi elkeseredett, kezdetben reménytelennek látszó küzdelem után végre minden visszazökkent az eredeti kerékvágásba. Ahogy a nappaliban ültek, mint az öten, és úgy beszélgettek, hülyéskedtek, ahogy azelőtt, olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Pedig történt... azonban erről egyedül Ők ketten tudtak. Gerard szeretett volna kicsit kettesben maradni Mikey-val, de egyetlen alkalom sem adódott erre. Végül aztán, mintha öccse olvasott volna a gondolataiban, fölállt, majd intett neki, hogy jöjjön vele.
- Egy perc, és itt vagyunk - mondta a többieknek, majd Gee-vel a nyomában kisétált a konyhába.
- Azt hittem, már esélyünk sem lesz rendesen beszélni! - sóhajtott, amikor becsukta az ajtót, kizárva a nappaliból beszűrődő zajokat. Mivel Gerard nem válaszolt, csupán zárkózottan félrenézett, aggódva megkérdezte:
- Jól vagy? - fogta meg a kezét, mire bátyja összerezzent, és gyorsan bólintott.
- Persze! Ezek után... jobban nem is lehetnék! - mosolyodott el. - Csak Ayeshán gondolkodtam. Azon, amit mondott.
- Mármint?
- Mármint, hogy... hogy mi tényleg olyan szétválaszthatatlanok vagyunk-e. - mondta kissé félénken. Mikey könnyedén nevetett.
- Hát ha még ő sem volt képes, akkor valószínű! De Gee... - komolyodott el ismét. - ...még meg sem köszöntem, hogy ennyi mindent megtettél értem.
- Mindent láttál, igaz? - kérdezte Gerard.
- Nem, nem mindent. Csak onnantól kezdve, amikor az autóbaleset után visszatért az emlékezeted a börtönben. - rázkódott össze még a gondolattól is.
- Hát, Ayesha alaposan kitett magáért. - mondta Gee keserűen. - Szerinted, most mihez kezd majd?
Mikey tanácstalanul megvonta a vállát. - Fogalmam sincs, de remélem, megkapja a magáét azért, amit tett. - jelentette ki vádlóan.
Gee szorongva pillantott rá. - Én... azért egy kicsit megsajnáltam. Ilyen szörnyű múlttal, ráadásul most, hogy rájött a tetteinek súlyára...
Mikey úgy nézett rá, mintha szellemet látott volna. - Megsajnáltad?! Azok után, amit veled tett?? Gerard, az a nő kis híján megölt téged, nem is egyszer! Egyáltalán nem érdemel sajnálatot!
- Tudom! - felelte Gee idegesen. - Tudom, hogy mit csinált velem, én éltem át! De azt is, milyen, ha elveszítesz valakit, ahogy vele is történt... És ráadásul meg is bánta! - ahogy kimondta, tudatosult csak benne szavainak jelentése, és az, milyen hangon beszél a testvérével. Azonban az a rengeteg feszültség és fájdalom, amit magában hordozott már a kezdetektől fogva, lassan, de biztosan kezdett a felszínre törni most, hogy minden helyrejött. Bűnbánóan nézett Mikey-ra, majd közelebb lépett hozzá, és átölelte.
- Ne haragudj... - suttogta. - Tudom, hogy neked is szörnyű lehetett ezt átélni... Nem akartam így beszélni. Csak...
Mielőtt folytathatta volna, Mikey félbeszakította: - Semmi baj! Én korántsem estem át annyi mindenen, mint te. De ne tudd meg, hogy féltettelek! - sóhajtott. - Minden áldott nap, a börtönömbe zárva attól rettegtem, hogy mi van, ha te már nem vagy, mert Ayesha legyőzött. Aztán, amikor láttam, mi is történik veled... - Gerard érezte, hogy a szorítása megfeszül.
Valami még dolgozott benne, amit nem mert kiengedni, azonban öccse szavai után után már visszatartani sem bírta. Az a rengeteg szörnyűség, ami történt vele mindössze egy hét leforgása alatt, alaposan megtette a hatását - főleg most, hogy végre visszakapta Mikey-t. Arcát öccse vállába fúrta, és utat engedett a könnyeinek, amelyekbe az emúlt napok eseményei által kiváltott érzelmek vegyültek, fájdalom és öröm egyaránt.
Mikey türelmesen várt, és a hátát simogatta, amíg a zokogása némileg csillapodott. Hosszú percek teltek el, mire sikerült megnyugodnia, és úgy érezte, végre kiadott magából minden felgyülemlett sérelmet. Még mindig úgy kapaszkodott öccsébe, mintha sohasem akarná elengedni. És így is volt; nem akarta elengedni, nehogy bárki még egyszer elvehesse tőle. Végül aztán mégis fölnézett, és erőtlen, rekedtes hangon megkérdezte:
- Ugye sosem fogsz többé elhagyni? - nézett Mikey szemébe, és hirtelen az az érzése támadt, mintha ő lenne a fiatalabb testvér, aki vigasztalást keres idősebb bátyja ölelő karjai között. Mikey elmosolyodott, és ismét magához szorította.
- Gee, soha nem hagytalak el. Végig ott voltam melletted. - suttogta.
Így álltak pár percig, teljes némaságban, majd váratlanul kitárult a konyha ajtaja, és Frank vidám hangja töltötte be a levegőt.
- Mikey, nem tudod, hol a... - kezdett bele lelkesen a mondandójába, azonban ahogy rájuk esett a pillantása, a torkára fagyott a szó. - Mi történt? Gee, miért sírsz? Minden rendben? - ugrott oda azonnal aggódva. Gerard bágyadtan mosolygott, és rég nem érzett öröm árasztotta el a tudatra, hogy ilyen barátokat kapott vissza.
- Minden rendben, Frankie, nincs semmi baj... - mondta kedvesen, majd sokat mondóan Mikey-ra nézett, és megszorította a kezét. - Minden a legnagyobb rendben.