Visszaérve letámadnak a fiúk.
- Ki volt az ? - kérdezik szinte egyszerre.
- Brian. - válaszolom letörten.
- Huh, akkor hamarosan kijutunk. - sóhajt fel Mikey.
Megrázom a fejem.
- Brian nem visz ki minket.
Elképedt tekintettel néznek rám
- De... hogyhogy?
- Kijelentette, hogy nem vagyunk normálisak, szálljunk magunkba, addig nem visz ki.
Leülök, és arcomat a tenyerembe temetem. Ez igazán csodálatos. Most az egész éjszakámat egy rendőrségi fogdában tölthetem, csak azért, mert meg akartam akadályozni, hogy Bert tovább szórakozzon velünk. Ez igazságtalan. Ha Brian tudná az igazságot... De úgysem hinné el.
Nem telik el fél óra, mikor a The used tagjait kiengedik. Bert vigyorogva néz vissza rám és bemutat a középső ujjával. Unottan félrenézek, mintha nem érdekelne, belül viszont fel tudnék robbanni. Az oké, hogy jelenleg mindenki a helyén van, de ki tudja Bert mikor talál ki megint valami kellemes kis tréfát a számunkra. Mindenesetre ha ez után bármi furcsaság történik velünk ő lesz az első számú gyanúsított.

Telnek az órák. Hajnal felé behoznak egy kétajtós szekrényt. Motoros szerelés van rajta. Igazából azt sem tudom elképzelni hogyan tudták egyáltalán elfogni a rendőrök akkora és rendesen piás.
A pasi körbenéz, aztán egyenesen felém tart. Igyekszem úgy tenni, mintha észre sem vettem volna, ami elég nehéz, mert az egész látóteremet eltakarja. Megáll előttem csípőre tett kézzel.
- Hé.... - kiáltja úgy, hogy zeng a ház. - nem te vagy az a buzi énekes?
A többiek lehorgasztják a fejüket, nehogy véletlenül őket is megismerje.
Nem válaszolok, erre még hangosabban mondja.
- Ott smároltatok az este azzal a másik köcsöggel!
Ez már nem is kérdés, inkább kijelentés. Most bánom csak igazán, hogy Bert már nincs itt, biztosan őt is megismerné és akkor nemcsak nekem lenne beverve a képem,mert hogy ezt nem úszom meg szárazon, az tuti!
A kétajtós szekrény fölém hajol, megfogja az állam, és fölemeli a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Hozzád szóltam, talán süket vagy?
- Igen, süket szegény! - kel a védelmemre Frank. - Semmit nem hall.
- Hát te meg ki vagy? - fordul a nagydarab Frankie felé.
- A haverja vagyok. Szórakozni voltunk és tévedésből behoztak minket is, mert rosszkor voltunk rossz helyen.
A nagydarab gondolkodik. Hiszi is meg nem is a sztorit.
Frankie elkezd mutogatni nekem. Amit csinál annak nem sok köze lehet a jelbeszédhez, de aki nem ért hozzá, annak úgy tűnhet, mintha az lenne.
Rögtön veszem a lapot és én is bőszen mutogatok neki. A többiek meg a föld felé nézve igyekeznek visszafojtani a kitörni készülő nevetést.
- Mit mutogat? - kérdezi a szekrény Frankietől.
- Azt mondja nem tudja miről beszélsz, de ő nem tud énekelni, hiába is kéred! Sose volt hangja, meg hallása, ritmusérzéke meg még annyira sem...
Csúnyán nézek Frankiere. Elég már a sértegetésből! Persze megszólalni nem merek, csak még jobban gesztikulálok.
- És most? - kérdezi megint a nyagdarab.
- Azt mondja jó a bőrgatyád! Ő is szeretne egy ilyet.
Úgy érzem mindjárt Frank nyakának ugrok. Miért hergeli az ipsét még jobban?
- Meghiszem azt! - kiáltja vidáman a szekrény, majd egészen közel jön hozzám, megragadja a kezem és a nadrágjára teszi.
- Fogd csak meg milyen jó anyagból van!
Óvatosan megfogom, nagyon vigyázva nehogy még véletlenül is rossz helyre tévedjen a kezem.
Frankie megint megszólal.
- Azt mondja jól áll rajtad!
"Frankie megöllek!"
- De, nem is mutogatott semmit. - néz rá értetlenül az ürge.
- Az nálunk már nem számít! - legyint Frankie - olyan rég ismerjük egymást, hogy már a gondolatait is tudom.
Úgy nézek Frankiere, hogy majd megölöm a tekintetemmel
A nagydarabnak gyanús lesz valami. Megint hozzám intézi a szavait.
- Ez valami szívatás?
Bőszen rázom a fejem és megint Frankiere nézek, aki szintén megijed.
Ki tudja meddig cseverésznénk még ilyen bájosan, ha nem szólítanak minket a nevünkön.
Mind az öten felpattanunk és elindulunk az ajtó felé.
- Hé, mégis hallasz? - kiált utánam a nagydarab, de én még időben lelépek.

Kint, legnagyobb meglepetésünkre Bert áll, Briannal együtt.
- Bert elmagyarázta nekem, hogy mi volt ez az egész. - lép hozzám Brian békülékenyen. - Mért nem mondtad a telefonba, hogy csak hülyültetek?
Bertre nézek, de most nem úgy tűnik, hogy szívatni akarna.
- Nem hagytál rá időt. - vágom rá gyorsan.
- Ne haragudj, elég ideges voltam.
Bertre néz, majd folytatja.
- Mivel az egész félreértés volt a The used nem jelent fel titeket. Végül is az egészet a megvadult rajongók okozták, mikor feljutottak a színpadra. Így van? - néz rám szinte kérlelőn.
- Igen, így történt! - vágom rá gyorsan
Brian láthatóan megkönnyebbül.
- Akkor jó! De azért magunk közt szólva, kurva nagy show volt fiúk!
Állunk Bertel egymással szemben. Érzem, hogy most meg kéne köszönnöm, de azok után amit tett velünk nem megy. Végül ő jön oda hozzám és a fülembe súgja:
- Bocs mindenért! És ezt most komolyan gondolom. Szeretnék veled kibékülni.
Bizonytalanul bólintok, majd egy akkorát behúzok neki, hogy még a kezem is belesajdul. Elmondhatatlanul jó érzés tölt el.
Bert összegörnyedve néz fel rám.
- Ugye azért nincs harag? - kérdezem tőle vigyorogva. - És nincs több testcsere, meg hasonlók! - figyelmeztetem.
- Nincs hát, soha többé! - ígyérgeti, iközben megpróbál fölegyenesedni.
Kezet fogunk, és van egy olyan érzésem, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja. Ha mégsem gondom lesz rá, hogy ne ússza meg szárazon!

VÉGE