A nagy kavarodásban, hogy Franket megmentsem én érek hozzá Ray gitárjához, és jön a sajnos már megszokott érzés, mintha áramütés érne. Mikor kinyitom a szemem megint magamat látom, amint tátott szájjal, csodálkozva bámulok magamra, azaz Rayre. Boldogságom, hogy visszakaptam a testemet nem tartott sokáig.
Frank tér először magához, nagyon jól tudja mi történt, és odaugrik hozzám.
- Gee? - kérdi arcomat fürkészve.
- Igen, én vagyok. - felelem elkeseredetten, Ray hangján.
Mikey dühösen a falhoz vágja ami épp a kezében volt és nagyot káromkodik. Csak szegény Ray és Bob néz értetlenül.
- M.... mi történt? - kérdezi Ray a kezét (azaz a kezeimet) bámulva.
Sóhajtok egy hatalmasat.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy mindent elmeséljünk.
A következő negyed óra az elképedt csodálkozás ideje, legalábbis ami Rayt és Bobot illeti.
- És ti képesek voltatok egymást szívatni Frankel, amíg a másik testében voltatok ? - kérdi méltatlankodva Bob. - Esküszöm, mint a hülye gyerekek!
Fejemet lehajtva hallgatok, mert tudom, hogy igaza van.
- De... most mi lesz? - kérdi Ray kétségbeesetten.
Leülök a fal mellé felhúzott térdekkel. Úgy érzem itt a világvége!
- Az biztos, hogy én több koncertet így nem csinálok végig! - nyögöm.
Ray a homlokára csap.
- Akkor ezért játszott Frank olyan szarul!
- Igen, igen, az nem én voltam! - kap azonnal a szón Frankie.
Csüggedten lehajtom a fejem, nem ragad rám Frank lelkesedése, hogy végre visszaszerezte megtépázott becsületét a többiek előtt.
- Az az érzésem, hogy ez az átok leginkább engem súlyt. - mondom fejcsóválva.
Mikey mellém ül, vállamra teszi a kezét és próbál belém lelket önteni.
- Biztosan van valami magyarázat. Segítünk megkeresni.
- Igazán rendes vagy, de úgy érzem már sosem lesz normális életem. - felelem csüggedten. - Lassan a feleségem is elhagy, ha nem leszek megint önmagam.
- Lyn-Z, már mért hagyna el? Biztosan megérti.
- Hát persze, de meddig? Nem is tudom már hány napja, hogy hozzá se nyúlhattam... én ezt nem bírom!
Frank is leül mellém a falhoz, sőt Bob meg Ray is. Lassan körbevesz az egész banda.
- Gee, derítsük ki, hogy ez miért történik. Kell hogy legyen rá magyarázat! - szól Ray lelkesen.
Csodálom, hogy őt nem viseli meg nagyon, hogy nem a saját testében van.
- De mégis hogy? Adjunk fel hirdetést, hogy ki tud valamit a testcseréről, vagy mi?
- Hát... talán kezdhetnénk egy könyvtárban. Olvassunk el mindent, ami kapcsolatos vele.
- Nem bánom, holnap az lesz az első dolgunk. Hátha kiderül valami.
Miután ebben szépen megegyezünk, visszamegyünk a szállodába, majd ki-ki a saját szobájába. Ray is a sajátjába megy.
Én már tudom, hogy megint Mikey mellett a helyem, de azért szólni szeretnék Linnek, hogy most megint mi a helyzet.
Kopogtatásomra hamar kinyitja az ajtót.
- Szia, Ray, mi a helyzet? - kérdezi vidáman.
Ahogy ott állok előtte, mint egy rakás szerencsétlenség, hamar elmegy a jókedve.
- Ez... ez... mond, hogy nem!
Hallgatás.
- Gerard? Már megint?
Hamar leesett neki!
- Ezt nem hiszem el!
Nagy vonalakban elmesélem neki a történteket. Tátott szájjal hallgatja.
- Pedig már visszakaptad a tested! Mért kellett neked megint beleavatkozni valamibe? - fejcsóválva beenged a szobába és leülünk az ágy szélére.
Kedvesen, barátian megölel, de semmi több.
Elmondom, hogy mit tervezünk. Ennek nagyon örül és elhatározza, hogy ő is segíteni fog.
Csak ülünk egymás mellett és próbálom szuggerálni, hogy vele aludhassak. Sajnos még mindig nem a válasz,.
Átkullogok Mikeyhoz, aki már vár. Egy újabb éjszaka, amit öcsém társaságában kell töltenem, de bizakodással tölt el a gondolat, hogy ha holnap jutunk valamire, talán ez lesz az utolsó alkalom. Ha pedig nem... na abba nem akarok belegondolni!

A másnap reggel még mindig Ray testében ér, nem is tudom mért számítottam másra!
Egy gyors reggeli, aztán mind a hatan megrohamozzuk a könyvtárat.
Mikor a könyvtáros, aki egy idős nénike meglát minket azt hiszem menten infarktus kap, mert egy pillanatra még a lélegzete is eláll. Nem hiszem, hogy azért, mert felismert volna minket, inkább talán a szakadt farmerok, piercingek és tetoválások hada lehet rá sokkoló hatással.
Kedvesen mosolyogva odalibbenek hozzá és elmondom mit szeretnénk. Tátott szájjal hallgat, majd elmagyarázza, hogy az ilyen típusú könyveket melyik sorban találjuk.
Kis csapatunk elindul a megadott irányba. Hátranézek, hogy megbizonyosodjak róla a nénike nem purcant-e ki, mikor látom, hogy utánunk nézve épp keresztet vet. Mikor meglátja, hogy figyelem gyorsan eltűnik a polcok mögött.
Ray egész jól viseli Gee-ségét. Láthatóan élvezi, hogy nincs akkora lobonc a fején. Én viszont nagyon nem tudok mit kezdeni ezzel a hajzattal. Meg is kérdezem Rayt menet közben, hogy mi a fenét csináljak vele, mire azt feleli, semmit! A néniről jut eszembe, ma még tükörbe sem néztem , talán azért bukott ki szegény annyira. Valahogy nem volt kedvem megint más arcát bámulni a tükörben.

Több órai kutatómunka után csak arra sikerül rájönni, hogy a testcsere csak egy nagyon bonyolult varázslattal vihető véghez. Szóval ez nem csak úgy magától jött, ezt valaki csinálta.
Az okos könyvek szerint a varázslat mindaddig megismétlődik, amíg az okozója le nem állítja. Vagyis meg kell keresni azt, aki ezt csinálja velük. Hát persze... ennél mi sem egyszerűbb!