- Amy, mit csinálsz? - kiáltott rám Donna ijedten. Ő még nem tudhatta amit én, hogy Gerard visszatért.
Frankie kezét éreztem a vállamon. El akart húzni Geeről, azt hitte bánatomban sírok, pedig csak az öröm könnyei áztatták arcomat.
- Amy! Mi baj? - halottam Frank hangját.
Mosolyogva néztem fel ijedt, falfehér arcába, és a következő pillanatban a nyakába ugrottam.
- Felébredt! - kiáltottam.
- Mi...- hebegett Frank és Gerardra nézett.
Akkor vették csak észre, hogy nyitva van a szeme, és figyeli a körülötte zajló eseményeket.
Mindketten Geere vetették magukat, illetve pontosabban Frankie vetette rá magát, Donna csak a távolból mosolygott boldogan.
- Gee! - kiáltotta Frank, és erősen vissza kellett fognia magát, hogy ne szorongassa meg alaposan Gerardot, aki erre csak egy aprót nyögött, és bágyadt mosolyra húzta száját barátja hevességétől.
Mikor Frankie végre felhagyott a Gee kisajátításával, Donna is odafért végre hozzá. Megsimogatta fia arcát, és adott egy puszit a homlokára.
- Hívom az orvost. - mondta ezután, és kiviharzott az ajtón. Azt hiszem elsírta magát, de nem akarta, hogy más is lássa, ezért távozott olyan hirtelen.
Frankievel egymásra néztünk, csak úgy sugárzott rólunk az öröm és a megkönnyebbülés.
Frankie Gerardra nézett.
- Hozzak neked valamit? - kérdezte gyengéden.
- Szom... jas... va...gyok...- motyogta Gee alig hallhatóan, és megnyalta kiszáradt, cserepes ajkait.
Frankie már ugrott volna, hogy innivalót hozzon Gerardnak, mikor Donna beállított az orvossal.
A doki szinte beesett az ajtón, annyira sietett, de mikor meglátta Geet, visszavett a tempóból.
Megfogta Gerard pulzusát, ránézett a műszerekre, majd megkérdezte.
- Tudja hogy hívják?
Gee egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig hallgatott, majd rekedtes hangon megszólal.
- Ge...rard... Way.
- Emlékszik rá mi történt?
Gee bólogatott.
- Felborult....a...kocsi... bank...rablás...
Érezhetően nehezére esett neki a beszéd, de gondolom az orvos meg akart bizonyosodni arról, hogy nem érte komolyabb károsodás az agyát.
- Tudja hol van? - folytatta a doki a kérdezősködést.
- Kór...hában?
- Igen! - felelte az orvos. - Nagyon örülök, hogy felébredt. Okozott egy kis riadalmat nekünk. - dorgálta viccelődve.
- Bo.. csánat...nem... akartam.
És mosolygott! Gerard újra mosolygott, és újra kigyulladt az a huncut szikra a szemében, amit annyira imádok. Az élet, a boldogság és öröm szikrája.
- Nagyszerű! - lelkendezett a doki. - Most békén hagyom, hagy örüljenek egymásnak, majd később még jövök, és csinálunk néhány vizsgálatot a biztonság kedvéért. - ezzel kiment.
Frankie rögtön az ágyhoz ugrott.
- Fölemeljem a háttámlát? - kérdezte.
Gee bólintott. Mikor már kényelmesen elhelyezkedett, Frankie hozott neki inni.
Gerard mohón itta az ásványvizet, pont úgy, mint aki napok óta nem ivott.
- Szóltam Linn-nek is, azonnal itt lesz! - mondta Donna, fia kezét szorongatva. - Felváltva vigyáztunk rád, rátok. - nézett rám.
- Hogy vagy Amy? - kérdezte Gee. Azt hiszem most tűnt csak fel neki, hogy én is kórházi ruhában vagyok, akárcsak ő.
- Jól! - rántottam meg a vállam. Nem kell mindenről tudnia rögtön, meg különben is, tényleg egész jól vagyok.
Gerard nagyokat nézett, mikor megtudta, hogy 4 napig kómában volt.
Hamarosan megérkezett Lyn-Z is, és boldogan, de azért óvatosan Gerard nyakába ugrott.

Délutánra mindenki értesült a jó hírről. Csak úgy özönlöttek a látogatók, egyáltalán nem volt időm beszélgetni apával. Pedig szerettem volna beszélgetni vele, hogy mit élt át, amíg kómában volt, érzett-e egyáltalán valamit. Láttam rajta, hogy történt valami. Mosolygott, meg nevetgélt, de valahogy olyan... furcsa volt, néha mintha valami keserűség bujkált volna a hangjában a jókedv mögött.
Frankie majd összeesett a fáradtságtól, mivel ő egész éjjel nem aludt, mégsem volt hajlandó hazamenni, inkább magába öntött még egy vödör kávét. Délutánra már olyan piros volt a szeme a kialvatlanságtól, mint egy nyúlé.

A délután folyamán elvitték Geet mindenféle vizsgálatokra. Tolószékben vitték, mert a kórházban ez a szabály, meg ahogy elnéztem Gerard nem nagyon tudott volna megállni a lábán. Nagyon gyenge volt, még abban is segíteni kellett neki, hogy beüljön a székbe. Bele fog telni néhány napba mire újra erőre kap.
Míg Gee távol volt mi megbeszéltük a reggel eseményeit.
- Mégis hogy vetted észre, hogy magához tért? - kérdezte Lyn-Z.
- Felkeltem és mellé ültem - meséltem. - Aztán... énekeltem. - vörösödött el a fejem zavaromban. - A Famous last words-ből néhány sort. Valahogy ideillet a szövege. Aztán éreztem, hogy megszorítja a kezem. Hát... ennyi.
- Te aztán csúcs vagy Amy! - hüledezett Frankie. - Az összes orvost lepipálva megtaláltad a gyógymódot!
- Ááá... biztosan annyira hamis volt, hogy apa nem bírta tovább hallgatni! Közbe kellett lépnie! - mondtam nevetve.
Linn megfogta a kezem, és komolyan a szemembe nézett.
- Én meg úgy gondolom, hogy megmentetted az életét. - mondta. - És ezt mindannyiunk nevében köszönöm!

A következő pillanatban nyílt az ajtó, visszahozták Gerardot. De valami nem stimmelt! Tolószékben vitték el, de hordágyon hozták vissza.
Megijedtünk, mert megint nagyon sápadt volt, sokkal rosszabbul nézett ki, mint mikor elvitték.
- Mi történt? - kérdezte Donna, aki anyatigrisként ugrott oda fiához.
Az orvos ott vonult mögöttük, ezért a legrosszabbtól tartottunk, de szerencsére Gee magánál volt, ha nem is egészen tökéletesen.
- Az én hibám. - válaszolt az orvos bűnbánóan. - Elfelejtettem szólni a nővérnek Mr. Way belonephobia-járól. Vért akart venni, aztán... nos támadt egy kis csetepaté, amiben a nővér győzött, Mr. Way meg... hát... elájult. Sajnálom.
Gerard kezdett magához térni.
- Egy ekkora tűt döfött belém! - mutatta, hogy mekkorát. - Komolyan mondom maguknak ez a mániájuk! Tűpárnának nézik az embert! - háborgott mérgesen.
- Jól van, nyugodj meg, csak a munkájukat végzik! - csitította Linn, kevés sikerrel.
Az orvos még párszor elnézést kért, majd gyorsan távozott.
Gerard, egy kis segítséggel ismét az ágyában pihent, kezdte megint visszanyerni a színét.
Mi meg egymásra néztünk Linn-el. Hát ha valaki, akkor mi aztán pontosan tudjuk mit csinál Gee, ha beleszúrnak egy tűt!