Szerettem volna eltüntetni a könnyeimet, ezért a másik oldalamra fordultam, megzavarva ezzel a beszélgetést.
- Amy ébredezik? - kérdezte Donna. - Remélem nem hallott semmit.
- Én is. Biztosan nagyon kiborítaná, amúgy is elég labilis most szegény. Talán... nem kéne egy szobában lenniük... - vélekedett Frank.
- Jobb, ha mellette van. Nem tudom Frank, nagyon nehéz. Féltem őt is, hogy összeroppan, ha...
Frank sóhajtott, és egyetértően hümmögött válaszul.
- Nem innál egy kávét? - kérdezte Donna. - Addig, amíg Amy alszik lemehetnénk.
- De, jó ötlet. Úgysem akarok még hazamenni.
Mielőtt kávézni indultak volna, Donna még az ágyam mellé lépett. Úgy tettem, mintha aludnék, nem akartam, hogy észrevegye, hogy hallottam őket, tudtam, hogy csak kímélni akar.
Végigsimított az arcomon, megigazította rajtam a takarót, majd visszament Gerard mellé. Nála is megigazította a párnát meg a takarót, majd Frankievel együtt kiment a szobából.
Ahogy a folyosón elhalt lépteik zaja azonnal felkeltem, és Gerard ágya mellé ültem.
Döbbenten tapasztaltam, hogy tényleg sokkal sápadtabb, mint volt. Az orrába szondát vezettek, gondolom, hogy megkönnyítse neki a légzést.
Feje a párnába süppedt, szempillái teljesen mozdulatlanok voltak. Sokkal rosszabbul nézett ki, mint előző nap, és ez nagyon megijesztett. Olyan volt, mintha feladta volna a küzdelmet, és szépen, lassan leépülne.
Egészen megrémültem tőle, annyira hideg volt a keze, ahogy megfogtam. Ha nem látom az EKG-n, hogy dobog a szíve azt hittem volna, hogy meghalt.
Két tenyerem közé vettem a kezét, úgy próbáltam felmelegíteni. Finoman végigsimítottam kézfejének vékony bőrén, amin teljesen átlátszottak az kék erek.
- Nem hagyhatsz itt, hallod? - motyogtam sírással küszködve. - Nem veszíthetlek el téged is! Nem azért kerestelek meg, hogy aztán elhagyj!
Míg beszéltem hozzá eleredtek a könnyeim, nem bírtam már visszatartani őket.
- Hallod apa? Küzdj! - ráborultam a mellkasára, és már szinte kiabáltam. - Küzdj, hallod? - közben öklömmel ütöttem a lepedőt. - Kérlek! Könyörgöm!
Végképp átadtam magam a sírásnak. Teljesen ráborultam, közben a kezét szorítottam eszeveszettül, és csak sírtam, sírtam, kiadva magamból minden feszültséget.
Ahogy csillapodni kezdett ez a görcsös zokogás felültem, de a kezét nem engedtem el. Könnyeimet letörölve, halkan dúdolni kezdtem, minden fájdalmamat, és minden reményemet beleadva ebbe a pár sorba.

"I am not afraid to keep on living
I am not afraid to walk this world alone
Honey if you stay, I'll be forgiven
Nothing you can say can stop me going home"
(Nem félek tovább élni
Nem félek egyedül járni a világot
Édes, ha maradsz, bocsánatot nyerek
Nem tudsz olyat mondani, ami megállíthatná, hogy hazatérjek)

*********************

Gerard még mindig a sötétségben várt, bezárva testének börtönébe. Mióta nem hallotta szerettei hangját, azóta teljesen kilátástalannak tűnt minden.
Egyszer mintha érzett volna valamit. Mintha... mintha... de túl elvszett és fásult volt ahhoz, hogy reagáljon.
Lassan felhagyott a küzdelemmel, teljesen elhagyta magát, amikor... meghallotta a dallamot.
Amy énekelt egészen halkan, bizonytalanul. A lánya itt van mellette? Akkor talán hiányolja őt?
A dal is egyre ismerősebb lett neki. A régmúlt kedves emlékeit idézte fel benne, amikor még számított az embereknek. Ráébredt, hogy ezt a dalt ő írta. Mikor is volt? Úgy tűnt mintha több évszázada lett volna, hogy ő és a barátai... A barátai... akik talán még most is várják...
….hogy hazatérjek... hogy hazatérjek... visszhangoztak fejében a szavak. Ige, haza kell térnie, mert várnak rá, mert szeretik. Nem hagyhatja cserben őket!
Egyre hangosabban hallotta az folyamatosan ismétlődő sorokat, és rájött, hogy Amy sír. Szerette volna megvigasztalni, megnyugtatni, hogy nincs semmi baj, ő itt van, vigyáz rá, de a kezei még mindig mintha ólomból lettek volna.
Gerard belekapaszkodott a hangba, és hagyta magát sodródni az irányába.
Ahogy Amy hangja erősödött, úgy kezdte el érzékelni Gee az őt körülvevő világot. Egyre határozottabban érezte, hogy valaki szorítja a kezét, és a mellkasára borul. Még azt is érzete, ahogy a könnyek eláztatják a ruháját.
Amy hangja, és érintése erőt adott neki. Újra és újra próbálkozott valamilyen mozdulattal, míg végül...

***********************

Megmozdult a keze!
Először nem hittem el, arra gondoltam csak én mozgatom, de ahogy lenéztem a tenyeremben szorongatott kézre, egyre határozottabban látszott, hogy próbálja megszorítani az enyémet.
Már a másik keze is megmozdult, és ahogy Gee arcába néztem csodálatos látvány fogadott. Szempillái remegtek az erőlködéstől, ahogy próbálta kinyitni a szemét.
Még levegőt venni is elfelejtettem, annyira figyeltem, ahogy aprót mozdul a feje, majd pislogva kinyitja a szemét. Egyenesen rám nézett, majd rögtön ez után a nevemet mondta alig hallhatóan.
- A... my...
Ráborultam a mellkasára, és úgy potyogtak a könnyeim, mint a záporeső.
Visszatért! Visszajött, mert én hívtam!
Ott sírtam, teljesen ráborulva, és éreztem, hogy a karját a hátamra téve próbál átölelni.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. Donna, és Frank jöttek vissza.