A furcsa, szikrázó köd egyre csak közeledett és Gerard előtt teljesen elzárult a kijárat lehetősége. Már akkor tudta, semmi esély. Ahogy az a "valami" eléri, teljesen elégeti, ha nem talál ki valamit nagyon gyorsan. Aztán meglátta, hogy a füst nem teljesen ér el a falakig, inkább csak előre, egyenesen felé terjed, így marad egy kis rés, ahol elmehet mellette. Talán, ha közvetlenül a fal mellett megy végig... még úgy is van egy körülbelül két-három méteres szakasz, amelyet azon a ködön keresztül kell megtennie, de ennyit vállalnia kell.
Oldalra lépett, és szorosan a falhoz simulva elindult, reménykedve, hogy a kipattanó szikrák nem érnek el a lábáig. A legnagyobb szerencséjére épphogy csak elfért, de még így is csak nagyon lassan tudott haladni. Azonban az ijesztette meg a legjobban, hogy a vörös köd egyre emelkedett, így mire odaért, ahol már csak azon keresztül vezetett az út, már nem csak a bokájáig, hanem a térdéig ért. Előre rettegett a gondolattól, hogy át kell vágnia rajta, és még akkor is csak remélheti, hogy az ajtó nyitva lesz.
Pár másodpercig tétovázott, de ezzel csak tovább rontott a helyzetén, mivel a föld fölött lebegő "füst" megint emelkedni kezdett. Végül mély lélegzetet vett, és amilyen gyorsan csak tudott, elindult az ajtó felé. Amint belelépett a szikrázó, füstölgő anyagba, ismét érezte a kínzó fájdalmat, de nem volt ideje törődni vele. Azonban sokkal nehezebb volt, mint hitte. Két lépés után már szinte érezte, ahogy a láthatatlan lángnyelvek a lábát nyaldossák, és egyre nagyobb erőfeszítésbe tellett minden egyes lépés. Talán ez volt élete leghosszabb "útja".
Még három lépés...
Felszisszent az éles fájdalomtól, minden elmosódott előtte a szemébe toluló könnyektől. Szinte látta lelki szemei előtt, ahogy a bőre teljesen fölhólyagosodik a szörnyű hőtől, de bele sem mert gondolni, hogy vajon a lába milyen állapotban van lehet. A fájdalomból már nem tudta megítélni. A falba kapaszkodva ment tovább, fogát összeszorítva, és úgy érezte, mintha hatalmas, mázsás súlyú köveket kötöztek volna a lábához.
Már csak kettő...
Egy hatalmas szikra pattant ki a szinte égő füstből, egyenesen Gerard kezére. Felkiáltott a fájdalomtó, és automatikusan maga elé kapta. Miközben az utolsó lépéseket tette, elszörnyedve nézte, ahogy a szikra nyomán vérző, majdhogynem füstölgő seb keletkezik rajta.
Egy lépés...
Már semmit sem látott, mire elért az ajtóhoz, és félig vakon kapott a kilincs után. Pár, végtelenségnek tűnő pillanatig elfogta a pánik, mert az ajtó nem nyílt. Aztán rájött, hogy csak ő túl gyenge, így megsokszorozva az erejét, egyenesen nekidőlt, mire az hirtelen kitárult, s Gerard érezte, hogy zuhanni kezd. Nem volt elég ereje megtámaszkodni, így az esés elég hirtelen érte. Szinte gondolkodás nélkül, gyorsan hátrébb húzódott, és a lábával teljes erejéből berúgta az ajtót.
Pár percig összegörnyedve, levegő után kapkodva feküdt ott, várva, hogy a fájdalom enyhüljön. Aztná lassan, az ép kezére támaszkodva felült, és minden bátorságára szüksége volt, hogy megnézze, mennyire súlyos a sérülése.
Nem tudta eldönteni, meglepődött-e, vagy inkább megkönnyebbült, minden esetre a sebek korántsem tűntek olyan vészesnek, mint amekkora a fájdalom volt. Az is hamarosan múlni kezdett, így Gee rövidesen elég erősnek érezte magát, hogy föltápászkodjon.
Amikor már két lábon állt, jutott csak eszébe megnézni, hova is került tulajdonképpen. Egy rövid, macskaköves folyosó-szerűségen állt, a falakon régi, még épphogycsak működ lámpák pislákoltak erőtlenül. Az egész helyiséget furcsa, visszhangzó csönd lepte be, amelyet néha egy-egy, a plafonról leeső vízcseppek koppanása tört meg. Olyan volt, mintha teljesen el lenne zárva a külvilágtól, akár egy barlang, vagy egy alagút. Csupán egyetlen ajtó vezetett ki onnan, de azt is pókhálók, és valami furcsa, zöldes anyag borította.
Fura ez a csönd - gondolta, ám a következő pillanatban ismét felharsant Mikey segélykiáltása, immár a rémisztő sikolyok kísérete nélkül.
Gee-nek azonnal eszébe jutott, hogy miért is van itt tulajdonképpen, és gyorsan az ajtóhoz rohant, már amennyire a sérülései engedték. Beletelt egy kis időbe, mire nagy nehezen, hangos nyikorgás kíséretében sikerült kinyitnia.
Egy hasonló kinézetű terembe jutott, mint első alkalommal, csak épp itt nem csontvázak hevertek mindenfelé. A régi, poros hajópadló több helyen beszakadt, így nagy, méteres átmérőjű üregek keletkeztek mindenfelé.
- Mikey? - saját hangja kísértetiesen visszhangzott.
- Itt vagyok... - egy gyenge, erőtlen hang felelt rá, valahonnan a terem legtávolabbi sarkából. Gee fölpillantpott, és a szíve hatalmasat dobbant, amikor megpillantotta Mikey-t. Azonnal elindult felé, azonban félő volt, hogy a padló bármelyik pillanatban leszakadhat, így egy fokkal óvatosabban haladt tovább. Mire végre odaért öccséhez, elfogta a rémület az elé táruló látványtól. Csak akkor látta meg ugyanis, hogy testvére körül minden csupa vér, s ő maga is számtalan sebből vérzik.
- Mikey... - térdelt le mellé aggódva. Mikey gyengén felé fordította a fejét, és szinte remegett az erőlködéstől, ahogy kiejtette a nevét.
- G... Gerard... - suttogta rekedten. Gee óvatosan megfogta a kezét, és alig akarta elhinni, hogy ezt tették vele. Remegő kézzel kisimított pár vértől áztatott hajtincset Mikey homlokából, és így szólt:
- Mikey, itt vagyok... minden rendben lesz! - szinte még ő maga sem hitte el, amit mond. Hiszen talán ez az egész egy csapda, és ez nem is az igazi Mikey... de mi van, ha mégis?
Azonban öccse csupán erőtlenül elmosolyodott, és Gerard érezte, hogy kezének szorítása elgyengül. Jeges kéz markolt a szívébe. Valahol mélyen tudta, hogy ezek már az utolsó percei, mégsem akarta elfogadni.
- Nem adhatod föl! - könyörgött öccsének, de hiába. Nem akarta elhinni, képtelen volt felfogni, hogy ez vele történik. Hangos, kegyetlen kacaj harsant valahol messze, és Gee maga előtt látta Mikey arcát, mindössze hároméves kisfiúként, ahogy rámosolyog, s szemei boldogan csillognak, ugyanazok a szemek, amelyekben most már az élet utolsó szikrája is kihúnyni látszik.
- Nem... - motyogta Gerard maga elé, alig hallhatóan. - Te nem lehetsz ő... te nem vagy Mikey! - fölpattant, és a könnyeit nyelve hátrébb lépett. Abban a pillantban valóban, Mikey arca megváltozott, és pár másodperc múlva már egy ál-Ayesha feküdt a helyén.
- Nem... nem!! - kiáltotta, és rémülten hátrálni kezdett. Tehát tényleg csak csapda volt, Ayesha csapdája! És ki tudja, hány ál-Mikey rejtőzik még ebben a házban...
Ahogy hátrébb lépett, a padló hirtelen vészjóslóan megreccsent alatta. Lenézve látta, hogy a parketta több helyen elrepedt, és vészesen közel jár ahhoz, hogy leszakadjon. Gyorsan az "Ayesha"-tól nem messze lévő ajtó felé sietett, még éppen időben. Amikor átlépte a küszöböt, a padló azno része, amelyen pár perce állt, hatalmas robaj kíséretében beszakadt.
- Ne! Ne, kérlek, ne!! - harsantak fel ismét a kétségbeesett sikolyok, ezúttal valahonnan máshonnan. Gerard tudta, hogy talán ez is egy csapda, de nem volt szíve figyelmen kívül hagyni. Nem szabad kockáztatnia Mikey életét. Elvetette minden kétkedését, a hang után eredt. Követte mindaddig, amíg el nem vezette egy bezárt ajtóhoz. Addigra már bármit megtett volna, hogy rátaláljon Mikey-ra, így egyenesen berontott a szobába, nem törődve semmi mással.
Az elé táruló látványtól még a vér is megfagyott az ereiben. A helyiség sarkában egy üvegfallal elválasztott cella állt, Mikey pedig a sarokban gubbasztott, egészen a falhoz simulva. Egész testében reszketett, tekintete rémületet tükrözött, ahogy a vele szemben lebegő vörös, szikrázó füstöt bámulta, amely egyre növekedett.
Gerard halálra váltan megtorpant. Nem, ne higgy neki! Ez is csak csapda! - gondolta, azonban képtelen volt tétlenül hallgatni Mikey kétségbeesett kiáltását.
- Gerard, segíts!
Gee-t elárasztotta a rettegés, idegesen nézett krül, hátha van valamilyen eszköz a szobában, amivel áttörhetné az üvegfalat. Azonban semmit sem látott, ami erre alkalmas lenne. Így nem tehetett mást, minthogy elkeseredetten nézi, ahogy az égető füst lassan elér a testvéréhez.
- Ne! Mikey! - kiabálta az üvegfalon dörömbölve, semmi eredménnyel. Ahogy meghallotta Mikey fájdalmas sikolyát, szinte belé is ugyanaz a fájdalom hasított. A tehetetlenség, és a tudat, hogy semmit sem tehet, majd' megölte legbelül. Képtelen volt végignézni, ahogy az az anyag végez a testvérével, képtelen volt tovább hallgatni. Aztán hirtelen Mikey összeesett,és ugyanaz történt, mint az előző alkalommal: Ayesha-vá változott.
Gerard kétségbeesését egyszerre váltotta föl zavar, düh és megkönnyebbülés. Nem tudta elhinni, hogy dőlhetett be megint Ayesha-nak.
Ez az egész egy játék - gondolta rémülten. Az egész egy rohadt játék!