Csendesen üldögéltünk Gerard ágya mellett, mikor nyílt az ajtó, és Frankie lépett be rajta. Mikor megláttam azonnal a nyakába ugrottam.
- Amy! De jó ébren látni téged. - ölelt magához második apám, és alaposan megszorongatott. - Jól vagy?
- Igen. - feleltem mérsékelt lelkesedéssel. - Csak... apa...
Frankie arcáról lefagyott a mosoly. Ő is leült az ágy mellé készített székek egyikére. Úgy tűnt jelenlétével megtört a jég, mert eddig egy szót sem szóltunk egymáshoz, most viszont megkezdődött a halk társalgás az eseményekről.
- Annyi újságíró van a kórház előtt, hogy alig tudtam bejutni tőlük. - mesélte Frank. - El nem tudom képzelni honnan tudják melyik kórházban vagytok.
- A sajtó mindig jó értesült. - válaszolt csöndesen Linn, mindenféle lelkesedés nélkül.
- Nagyon aggódtunk értetek, mikor láttuk a tévében mi történt. - mesélte csöndesen Frankie, maga elé bambulva. - Tudtam, hogy abba a bankba mentetek, de reméltem, hogy ne ismernek fel benneteket.
Nem akartam neki elárulni, hogy az ő telefonhívása buktatott le minket, mert csak rosszabbul érezte volna magát tőle.
- Végig a tévéből figyeltük az eseményeke, - folytatta - és mikor kihurcolták Gerardot, mint túszt, azonnal odamentünk. Mikor később mindkettőtöket kihoztak, és betuszkoltak az autókba... akkor már a helyszínen voltunk, de a rendőrök senkit nem engedtek a közelbe. Nagyon sajnálom Amy.
Miután Frank befejezte a mondanivalóját ismét néma csönd telepedett a társaságra egy időre.
- Amy, nem kéne neked visszamenni az ágyadba? - nézett rám Donna szigorúan. - Gyenge vagy még.
- Arról szó sem lehet! - jelentettem ki határozottan. Nem hagyom itt apát semmi pénzért! - Nem lehetne itt az ágyam? - kérdeztem, és közben szétnéztem a szobában.
Gerard egy tágas, egyágyas szobában volt, bővel elfért volna mellette még egy ágy, és ha már úgyis muszáj bent maradnom, akkor inkább itt, mellette.
- Biztosan jó ötlet ez? - kérdezte Linn, de én hajthatatlanul bólogattam.
- Nem bánom, beszélek az orvossal. - állt fel Donna megadón, és indult intézkedni.
Szomorúan néztem Gerardra. Rossz volt látni, ahogy ez a mindig vidám, és pörgő ember ott fekszik magatehetetlenül. Hittem benne, hogy fel fog ébredni, bár kérdéses volt, hogy mikor. Nem vagyok egy nagy kómaszakértő, de annyit tudtam, hogy ez az állapot eltarthat napokig, hetekig, de legrosszabb esetben évekig is.

Donna hamarosan visszajött, és közreműködésének köszönhetően egy ápoló áttolta az ágyamat a szomszéd szobából. Velük együtt jött egy orvos is, aki azonnal az ágyba tessékelt, és vérnyomást, meg pulzust, meg a fene se tudja miket mért rajtam.
- Nos, remélem most, hogy itt vagy már ágyban maradsz! - dorgált meg, mikor végzett a vizsgálatokkal. - Jó lenne ha ma még nyugton lennél.
- De teljesen jól vagyok! - erősködtem.
- Nem baj, egy kis pihenés jót fog tenni!
A doki Gerard felé fordult. Ellenőrizte a műszereket, megfogta a pulzusát.
Linn és Donna reménykedve néztek rá, de az orvos csak a fejét rázta.
- A helyzet változatlan. - mondta. - Nem tehetünk mást, mint hogy várunk, és reménykedünk. Az emberi agy nehezen megfejthető.
Egészen feléjük fordultam, érdekelt a téma.
- Hall minket? - kérdeztem az orvost.
- Nem tudom. Van aki szerint igen. Több kómából visszatért beteg is beszámolt róla, hogy végig hallott mindent, ami körülötte zajlott, csak egyszerűen nem tudott rá reagálni. Mintha... be lett volna zárva egy cellába, ahonnan nem lehet kijutni. Persze minden kóma más, de nem lehet tudni, hogy Gerard mit érzékel, és mit nem. De nyugodtan beszéljenek hozzá, sokak szerint segít, ha hallja a szerettei hangját. Nos, akkor én megyek is. Délután még benézek, és persze ha bármi baj lenne hívjanak! - visszafordult hozzám. - A kisasszony meg pihenjen ma, holnap majd felkelhet és sétálgathat.
Ezzel kiment a szobából.
- Jó vicc! Pihenjek két nap alvás után! - morgolódtam, de megnyugtatott a tény, hogy legalább Gee mellett lehetek.
Donna, Linn, és Frank megbeszélték a beosztást, hogy ki mikor lesz Gerard mellett, mert hát mindhármuknak egyszerre itt lenni tényleg fölösleges. Én ugyan itt vagyok végig, mégiscsak jó, ha egy felnőtt is tartózkodik még a szobában, legalább van kihez szólni. Erre a gondolatra szívembe mart a bánat. Geevel most nem lehet társalogni.

Elsőként Donna maradt bent a kórházban, a többiek hazamentek pihenni. Kiderült, hogy Lyn-Z már 24 órája bent van, hol mellettem, hol pedig Gerard mellett, Donnával és Frankievel felváltva, így szinte alig aludt. Ráfért már egy kis pihenés.
Frankie megbeszélte a banda többi tagjával, és Briannel, hogy egyesével jöjjenek be, ne tömegestől, úgyhogy ő lett a látogató-koordinátor.
Két óra múlva meghozták az ebédet. Most jöttem csak rá, hogy farkas éhes vagyok, hiszen két napja nem vettem szilárd ételt a számba
- Azért csak óvatosan, nehogy rosszul legyél, mert túl hirtelen eszel! - figyelmeztetett Donna.
Most olyan igazi nagymamás volt, ahogy vigyázott rám. Az különösen megható volt, ahogy Gerardot ápolgatta. Egy nedves törölközővel lemosta az arcát, kezét, igazgatta a párnáját, hogy minél kényelmesebb legyen a neki a fekvés, betakargatta, nehogy megfázzon, állandóan leste az infúziókat, és azonnal nővért hívott, ha úgy találta, hogy már kevés van a tasakban.
Nem tudom mindezekből Gee érzett-e valamit, de az biztos, hogy Donna a legjobb anya a világon.

Délután elsőként Mikey futott be. Mikor bekerültünk a kórházba ő is egész nap Gee mellett volt, alig lehetett hazazavarni, de mikor már majdnem leesett a feje a fáradtságtól Donna szigorúan rászólt, és csak így volt hajlandó pihenni. Az egész családot alaposan megviselte ez az eset.
A srácok sorban jöttek, de senki nem maradt sokáig. Nem igazán tudtak mit csinálni, és az orvos is szólt, hogy ha lehet ne legyen népgyűlés, úgyhogy viszonylag hamar távozott mindenki.
Briantől kaptunk híreket. A média nagyon felfújta az ügyet, újságírók hada várta kint a friss híreket, és az ő fejét is majd leszedték egy-egy fotóért a kómában fekvő Gerardról. Ezek az újságírók milyen perverzek. Bármit megtennének, csak hogy mutogathassák őt ilyen betegen! Undorító!
Szegény rajongókat is nagyon sajnáltam. Brian mesélte, hogy tömegével érkeznek a jókívánságok, és a különböző szerencsehozó plüssállatok a postán. Be is hozott egy adaggal, amit letett Gee ágya mellé.
Bíztam benne, hogy a család és a rajongók szeretete segít Gerardnak visszatérni közénk! Mi mindent megteszünk érte!