Az első néhány sarkot zavartalanul tettük meg. Azt hiszem Geevel beváltottuk a bankrablók reményeit, a rendőrök nem mertek támadni, mert féltették az életünket.
A három elkövető telefonon tartotta a kapcsolatot egymással.
Rémisztő volt hátrakötött kézzel belepasszírozva az ülésbe az egyre vadabb tempóban hajtó sportkocsiban jobbra-balra dülöngélni. Rettenetesen féltem. És féltettem Gerardot is. Bár azt azért sejtettem, hogy nem fog csinálni semmi hülyeséget, hiszen mit is tehetne, mégis jó lett volna, ha együtt lehetünk. Elveszettnek éreztem magam, és ezen nem segített a bankrabló ölében nyugvó fegyver látványa sem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz velünk, ha már nem lesz szükség ránk. Legjobb esetben kiraknak valami elhagyatott helyen, rosszabb esetben..., de ebbe inkább nem akartam belegondolni!
Néhány perce lehettünk úton, és a bankrablóknak egyre nőtt az önbizalmuk, mivel egy árva rendőr, annyi sem állta útjukat eddig. A közlekedést viszont teljesen leállították, mert egyetlen kocsival sem találkoztunk. Az egész olyan volt, mintha valami kísértetvárosban furikáztunk volna.
A rablók röhögve azt tervezgették mit fognak csinálna a zsákmányolt pénzzel. Még mindig egymás mögött haladtunk, egyre vadabb tempóban, ahogy lassan a külvárosba értünk.
És innentől felgyorsultak az események. Nem tudom, a rendőrök miért pont ezt részt választották arra, hogy lecsapjanak ránk, de hirtelen mindenhonnan elözönlötték az utcákat. Még nem kezdtek el üldözni, csak elállták az különféle mellékutakat, érezhetően egy irányba terelve minket. Sejtetem, hogy az út végén csapda vár ránk, és nagyon megrémültem.
A bankrablók is kezdtek egyre idegesebbek lenni.
- Megőrültek ezek? - hallottam a kihangosított telefonból egyiküket. - Nem foglalkoznak vele, hogy túszaink vannak? Hallod énekespacsirta, nem sokat számítasz nekik!
Ha tehettem volna most olyat behúzok annak a szemétnek, hogy egyesével köpködi ki a fogait. A helyzetünk nem megijesztett, hanem inkább harciassá tett, a gond csak az volt, hogy bekötött kézzel nehéz verekedni.
- Legjobb lesz ha szétválunk! - adta ki az utasítást a vezető, de hiába is próbált meg bármelyik kocsi kitörni valamelyik mellékutcában, egyszerűen képtelenség volt.
Aztán megérkeztek az üldözőink is, így a némán ácsorgó rendőrautók mellett, fülsértően szirénázó járgányok tűntek fel a hátunk mögött. Úgy tűnt a rendőrök megelégelték a sétakocsikázást.
Mindkét menekülő autó gyorsított, és folyamatosan próbáltak letérni a főútról. Az előttünk haladó észrevett valami kisebb sikátort, és belehajtott, mi pedig utána. Jól tippelt, itt nem voltak rendőrök, talán arra számítottak, hogy az őrült tempó miatt nem vesszük észre a pici utcácskát.
Több rendőrkocsi is befarolt utánuk, és igazi, filmekben látható autósüldözés vette kezdetét. Mivel letértünk az eredetileg kijelölt útról itt már volt forgalom, úgyhogy a többi kocsit kerülgetve, füstölő gumikkal szlalomozva hasítottunk a forgalomban, egyre elkeseredettebben.
A villogó rendőrautók állandóan a nyomunkban voltak, szinte lehetetlen lett volna lerázni őket.
A mellettem ülő bankrabló egyre dühösebb lett. Olyan kanyarokat csinált a kocsival, hogy teljes halálfélelmem volt. Mivel be voltam kötve esélyem sem lett volna a menekülésre, ha a kocsi felborul, és kigyullad. Azért szurkoltam, hogy maradjunk egyben, még akkor is, ha ez az elkövető menekülését jelenti. Nem szerettem volna sült csirkét játszani egy lángoló sportautóban!
Előttünk haladó "társaink" vettek egy éles balkanyart. A mellettem ülő rabló ordított a telefonba,hogy : NEEE!, de már elkésett.
A másik kocsit oldalba kapta egy kamion, maga előtt tolta métereken keresztül, mígnem megakadt a járdaszegélyben, és a oldalára borult.
- Apa! - kiáltottam kétségbeesetten, a felborult kocsi még mindig vadul forgó kerekeit bámulva.
Nem láttam sokat, mert pillanatok alatt elhagytuk a helyszínt, csak annyit tudtam megfigyelni, hogy az autó mindkét oldala teljesen összeroncsolódott, és a teteje belapult.
Eleredtek a könnyeim. Az az autó annyira összetört, hogy konzervnyitóval kell majd kiszedni belőle az utasait. És abban a kocsiban van Gerard is!
A mellettem ülő férfi is megrendült a történtektől, de hamar összeszedte magát, és visszanyerte a lélekjelenlétét. Őrült sebességgel hajtottunk tovább a végzetünk felé.
- Ha apának valami baja esett, és...én...- ordítottam magamból kikelve.
-Kussolj! - jött a válasz, és ezzel egy időben alaposan megingott a kocsi. Mintha lövéseket hallottam volna dördülni, de nem voltam biztos benne.
Hátranéztem, és valóban, a minket üldöző rendőrautóból valaki kihajolt, és megcélozta a kocsink kerekét. Még néhány durranás, és hatalmas fékcsikorgás közepette a kocsi erősen balra dőlt. Fémes hang sikított, és iszonyú bűz terjengett, ahogy a szétroncsolódott gumi szó szerint leégett a felniről, és fém szikrákat szórt az aszfalton.
Pár másodpercnyi eszeveszett forgás után végre megálltunk. Pillanatok alatt rendőrök lepték el a kocsit minden oldalról, de addigra már a bankrabló is mozdult, és fegyverét a fejemhez szorította.
- Ha közeledtek kinyírom a lányt! - ordította, és amennyire lehetséges volt maga elé húzott. Csak abba nem gondolt bele, hogy így csak az egyik oldalról tudja védeni magát, de mire erre ráeszmélt már megelőzték.
Kattanó hang hallatszott, majd egy éles durranás, és a szétroncsolódó hús undorító hangja. A kéz szorítása gyengült a vállamon, a fegyver kiesett a rabló kezéből, és az ölembe pottyant. Fogva tartóm meghalt!
Oldalra néztem, és éppen szemben találtam magam üvegesedő szemeivel. A feje lassan a vállamra borult, majd valami meleg, lucskos öntötte el a testemet. A férfi vére!
Sikítottam, még akkor is, mikor az egyik rendőr fölém hajolt, és elvágta a rám feszülő biztonsági övet. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Ahogy a karjaim kiszabadultak össze-vissza hadonásztam. Valakit alaposan orrba is vághattam, mert fájdalmasan káromkodott egyet. Aztán erős kezek fogtak le, és szó szerint kiemeltek a kocsiból, mert egyáltalán nem voltam ura a tetteimnek.
Rémlik, hogy egy hordágyra fektettek, de folyamatosan kapálóztam, és ordibáltam. Leszíjaztak, aztán egy szúrást éreztem, és utána minden elsötétült.