- Jól van, rendben. - szólt Ayesha. - Nos... nézzünk valami egyszerűbbet. Mileyn színű is volt a szeme?
Gerard hallgatott. Úgy érezte, mintha a választ minden alkalommal kiszipolyoznák belőle, akár egy emléket, és csak üresség marad utána. Nem tudta felidézni. Lelki szemei előtt megjelent ugyan Mikey arca, de a szeme színe furcsán homályos volt. Hiába erőlködött, nem tudott rájönni. Ayesha pedig tovább ostromolta a kérdéseivel.
- Mi volt a kedvenc együttese? Milyen könyveket szeretett?
Gee-nek ideje sem volt válaszolni, de rövidesen rájött, hogy nem is ez Ayesha célja. Minden egyes emléket elvett tőle, szabályszerűen kitörölte. És a legbántóbb az volt, hogy végig úgy beszélt Mikey-ról, mintha halott lenne.
- Hogy nézett ki az arca? Nem emlékszel? - folytatta a nő szinte csevegő hangnemben. Gee úgy érezte, nem bírja. Tehetetlenül próbált az emlék után kapni, de az kicsúszott az ujjai közül.
- Elég! - kiáltotta, és rémülten hátrált egészen az ajtóig.
Ayesha nevetett. - Nocsak, milyen feledékeny valaki. Pedig ezelőtt váltig állítottad, hogy tőled senki sem veheti el az emlékképet. Most pedig önként feltálalod nekem őket? - hunyorított rá.
Gerard már nem tudott hová hátrálni. Pánikba esve kapkodta a levegőt, fojtogató érzés lett rajta úrrá, az emlékek eltűnésével mintha a levegő is elfogyott volna körülötte. Fontolgatni kezdte, vajon mi vár rá, ha kimenekül innen.
- Ha kimész azon az ajtón, vége a játéknak, és egy új kezdődik... egy sokkal veszélyesebb. Visszakapod ugyan az emlékeket, de meg kell fizetned érte. Megkönnyíthetem a dolgodat. Folytatjuk ,és egyszerűen elfelejtesz mindent. Akkor visszamehetsz, új életet kezdhetsz, új emberként. Nos? Mit választasz? - nézett rá Ayesha kérdőn. - Rajtad áll.
Soha! - gondolta Gee, és azonnal a kilincs után nyúlt.
- Emlékszel még a hangjára?
Gee megdermedt a mozdulat közben, ujjai olyan szorosan kulcsolódtak a kilincsre, hogy szinte teljesen elfehéredtek. Aztán szó nélkül kinyitotta az ajtót, és olyan gyorsan viharzott el onnan, ahogy csak tudott, Ayesha nevetése még az ajtón túlra is követte.
Kiérve megtorpant. Pár másodpercig lehunyta a szemét, és szinte érezte, ahogy az emlékek jeges árként zúdulnak rá. Megkönnyebbült, hogy sikerült kijutnia onnan, még időben, hiszen ha tovább marad, Ayesha az összes emléket elveszi tőle, és talán nem is kapja vissza.
Csak ezután nézett körül, hogy hová is került pontosan. Akárhányszor csak itt járt, ez a hely mindig más-más formát öltött, akár egy hatalmas, útvesztőkkel teli szellemkastély.
Most ismét egy hosszú, végeláthatatlan folyosón állt, amely furcsamód holdfényben fürdött, de nem volt sehol egyetlen ablak sem. Mindkét olvalán ajtók sorakoztak, némelyiken furcsa, vörös színű feliratok, foltok éktelenkedtek. Gerardot hatalmába kerítette a kíváncsiság, de tudta, hogy itt most nincs idő a turistalátványosságokra.
Pár lépés után közvetlenül előtte, a földön, egy kis papírfecnit pillantott meg, amelyre rövid üzenetet írtak. Lehajolt, és fölvette a hideg kőpadlóról.
"A játék elkezdődött. Most már nem tudod visszafordítani. Ne feledd, a végzet az ellenfeled."
Ugyan, miért akarná visszafordítani, gondolta Gee, még mit sem sejtve arról, hogy később talán ez lesz mad a legfőbb kívánsága.
Hirtelen hangos kiabálás zaja ütötte meg a fülét. Mikey hangja.
- Ne!! Kérlek, ne! - hallotta kétségbeesett kiáltását, valahonnan távolról. Összerezzent, a papír kihullott az ujjai közül. Körülnézett, vajon honnan jöhet a hang, mire ismét meghallotta:
- Segíts!
Abban a pillanatban teljesen megfeledkezett arról, hogy talán ez csapda, Ayesha tervének része, csak az foglalkoztatta, hogy Mikey-nak segítségre van szüksége, és hogy meg kell őt keresnie.
Gondolkodás nélkül elindult, hátha a hang valamelyik ajtó mögül jön. Odarohant az elsőhöz, de az zárva volt. Az utána következő három szintén. A negyediket már nagy nehezen, hangos nyikorgás kíséretében sikerült kinyitnia, és ahogy benézett, elszörnyedt a látványtól. Mindenütt pókhálók lógtak, a földön pedig mindenfelé csontvázak hevertek - emberi és állati egyaránt -, amelyekről még szabad szemmel is meg lehetett állapítani, hogy igaziak. Az egész szobában szörnyű szag terjengett, a halál szaga. Itt semmiképp sem bukkanhat Mikey-ra. Gerard gyorsan becsukta az ajtót, és a következőhöz sietett. Eközben a kiabálások egyre sokasodtak, és egyszer csak egy hangos, kísérteties, emberinek korántsem nevezhető sikoly hasított a levegőbe. Gee megtorpant
Mi volt ez?? - gondolta riadtan. A sikolyt egy másik, sokkal hangosabb és közelibb kísérte. Gerardot eddig nem érzett rettegés árasztotta el. Amilyen gyorsan csak tudott, a többi szobába is benézett, de vagy zárva voltak, vagy mindenütt ugyanaz a látvány tárult a szeme elé.
Aztán a sikoly hirtelen közvetlen közelről harsant fel, metszően és kétségbeesetten, amelytől Gerard csaknem halálra rémült. Gondolkodás nélkül rohanni kezdett a folyosó vége felé, amely már a sötétségbe veszett, és nem lehetett tudni, merre vezet tovább. A sikolyok továbbra sem maradtak abba, és hiába menekült, állandóan ugyanolyan közelről hallatszottak. Ez most százszor rosszabb volt, mint a börtön, hiszen ott legalább tudta, mi üldözi, és mi a tét... itt azonban Ayesha őrült és kegyetlen játékának volt részese, ahol bármi megtörténhet.
Elért oda, ahová már nem jutott el semmilyen fény, és rémülten tapasztalta, hogy itt bizony semmit sem lát. Pár lépés után megbotlott, és érezte, ahogy nekiesik a falnak, ott azonban valami furcsa, kemény dolog nyomódott neki. Reménykedve tapogatózni kezdett utána, miközben a sikolyok ismét egyre közeledtek. Rövidesen meg is találta, és megkönnyebbülten tapasztalta, hogy egy kilincs az. Remegő kézzel nyomta le, és gondolkodás nélkül csapta be maga mögött az ajtót, miután belépett.
Egy üres szobába jutott, amelynek a végében egyetlen ajtó állt. Tőle nem messze furcsa, vöröses köd lebegett a föld fölött, amely egészen az ajtóig húzódott.
A férfi gondolkodás nélkül elindult - hiszen a köd úgysem árthat neki, vélekedett (vagy inkább reménykedett) -, de ahogy a különös, füstszerű anyag a lábához ért, azonnal meg is bánta. Olyan égető, perzselő fájdalom hasított belé, amely eddig még talán sosem, olyan volt, mintha egyenesen tűzbe lépett volna. Fájdalmasan felszisszent, és azonnal hátraugrott, és amint lenézett, látta, hogy a nadrágja és cipője is ugyanolyan vörös színben pompázik, mintha véres lenne. Talán az is volt. Azonban a fájdalom továbbra se múlt el, és Gee a legnagyobb rémülettel vette észre, hogy a furcsa anyag egyre emelkedik, és közeledik felé, lassan az egész szobát elárasztva.
Megfordult, és a kilincs után nyúlt, de mielőtt még hozzáérhetett volna, halk kattanás hallatszott, mintha valaki kulcsra zárta volna. Gerard hiába próbálkozott, nem sikerült kinyitnia. A pánik nőttön nőtt benne, ahogy visszafordult, és kétségbeesetten nézte az egyre közeledő vörös füstöt, amelyből már szikrák pattantak elő, égett, fekete nyomokat hagyva maguk után a földön. Elkeseredetten törte a fejét, hogyan juthatna ki innen, de a félelem teljesen megbénította, semmi sem jutott az eszébe. Nem volt más választása, kénytelen volt elfogadni a valóságot.
Csapdába esett.