Ahogy ez a filmekben lenni szokott, egy helyre tereltek bennünket, és megkezdődött a tárgyalás a rendőrség és a bankrablók között.
Az egyik sarokban húztuk meg magunkat a többi, riadt tekintetű, leginkább női túsz között. A banki alkalmazottakkal együtt 16-an szorongtunk a földön ülve.
Az arcokon félelem, és ijedtség tükröződött.
Azt tettük, amit a bankrablók mondtak, mégis, ahogy a percekből lassan óra lett a rablók egyre türelmetlenebben lettek, különösen a vezetőjük, ami sosem jelenthet jót.
A tárgyalások lassan haladtak, a rendőrség húzta az időt, és ezzel a bankrablók agyát is.
Már lassan két órája tartott ez az őrület, és nem volt rá kilátás, hogy hamarosan véget érne.
Eljött a következő fázis, amikor a rablók megfenyegették a rendőrséget, ha nem teljesítik időre a követeléseiket minden órában lelőnek egy túszt.
Ettől rettegtünk a legjobban. Arra számítottunk, hogy a rendőrség gyorsan kerít nekik egy kocsit, és haja őket elmenekülni, hogy majd út közben valahol lecsapjanak rájuk, de nem így történt. A fegyveresek kezdték elveszíteni a türelmüket, és ennek mi lehetünk a vesztesei.
- Na lássuk ki legyen az első! - lépet mellénk a vezér, és végigpásztázott a társaságon. - Ááá, nagyszerű! - kiáltott fel, és kiválasztott egy negyven körüli biztonsági őrt a csapatból, akit aztán magával vonszolt, majd beleordított a telefonba.
- Még öt perc! Ha addigra nem érkezik meg a kocsi lelövöm az egyik biztonsági őrt!
- Kérem, kérem ne! - könyörgött a férfi.
A bankrabló lelökte a földre, ráfogta a fegyverét, és az órájára nézett.
Életem legszörnyűbb öt perce volt ez. A földön fekvő férfi remegve könyörgött az életéért, elmondta, hogy két gyereke van, meg egy beteg anyja, akinek egyedül ő a támasza, de a rabló csak könyörtelenül az óráját bámulta.
Gerard magához húzott, átkarolt, és igyekezett úgy tartani, hogy ne tudjak odanézi, valahogy mégis mágnesként vonzott ez a félelmetes jelenet.
Aztán letelt az öt perc, és kint semmiféle mozgás nem látszott.
- Öt,... négy,... három,... kettő... egy! - kiáltotta a bankrabló, és lőtt.
A fegyver dörrenő hangjára egy fájdalmas ordítás volt a válasz. A lövés pillanatában becsuktam a szemem, ám a kíváncsiságom erősebb volt félelmemnél, ezért néhány másodperc elteltével felnéztem.
A fegyveres a férfi lábát lőtte meg, amiből lassan egyre növekvő vértócsa gyűlt köré, de férfi még élt.
- A következő már a fejébe megy! - ordította a rabló a telefonba, majd a meglőtt férfi elé tartotta a telefon.
- Meg... sebe... sültem. - motyogta a férfi elhaló hangon, és sírni kezdett.
- Remélem most már komolyan vesznek! - vette vissza a fegyveres a telefont. - Még fél óra, és végleg megszabadítom a kíntól!!
Ezek után általános riadalom lett úrrá az amúgy is rémült társaságon.
- Hé, oda is kell egy sorozat? - nézett felénk a bankrabló fenyegetőn.
A sérült férfi lassan a falhoz húzódott, vérző lábát tapogatva.
A következő a pillanatban olyan dolog történt, ami megpecsételte a sorsunkat.
Megszólalt Gerard telefonja.
Gee, amilyen gyorsan csak lehetséges volt benyúlt a zsebébe, hogy elhallgattassa, de már elkésett.
- Ki az, aki ennyire hiányzik valakinek? - jött oda hozzánk a vezér, és végignézett a társaságon.
Persze azonnal kiszúrta a zsebében kotorászó Gerardot.
- Ááá, szóval te zenélsz annyira? - mutatott rá. - Gyere csak ide!
Nagyon megijedtem, bele akartam kapaszkodni a kezébe, de feltűnés nélkül lerázott magáról, és még csak rám sem nézett, mintha nem is hozzá tartoznék. Később jöttem csak, hogy ezt azért csinálta, nehogy megtudják, hogy mi összetartozunk. Így akart védeni engem.
A fegyveres maga elé ráncigálta Gerardot, és alaposan szemügyre vette. Gee igyekezett lehajtani a fejét, hogy a haja az arcába lógjon, és minél kevesebbet lehessen látni belőle, de bőrdzsekijét, és egyéb külső jellegzetességeit nem tudta eltakarni.
- Na mutasd csak azt a mobilt! Kinek hiányzol te annyira? - vette el a fickó Gee zsebéből a telefont.
A bankrabló nyomkodott párak a készüléken.
- Frankie. - olvasta fennhangon a hívót.
Frankie, most alaposan behúztál minket a csőbe!
Váratlanul a másik fegyveres is ott termett az előző mellett, és Gerard arcát fürkészte.
- Ez a pasi nagyon ismerős nekem! - mondta, és közben erőszakosan fölemelte Gee fejét, hogy jobban szemügyre vehesse az arcát, majd néhány perc gondolkodás után felkiáltott.
- Hát persze! Egy rockzenekar énekese! A neve hirtelen nem jut eszembe...
- Igaz ez? - kérdezte a vezér Gerardnak szegezve a kérdést.
Gee nem válaszolt, csak szorosan összeszorított szájjal nézett vissza a fegyveresre.
-IGAZ EZ? - ordította tele torokból a férfi, és fegyverét Gerard halántékának nyomta. - Válaszolj! Hogy hívnak?
Gee nyelt egy nagyot. Láttam, ahogy mellkasa egyre gyorsabban emelkedik és süllyed, végül szóra nyitotta a száját.
- Gerard... Way... - nyögte ki végül, erre az, aki felismerte felkiáltott.
- Ugye megmondtam! Gerard Way, a My Chemical Romance énekese! Azt hiszem megfogtuk vele az isten lábát!