Gee-nek esélye sem volt, hogy észrevétlen maradjon.
- Maga mit keres itt?! - hallotta az őr vészjósló hangját. Azonban ekkor már nem láthatta, ugyanis villámgyorsan sarkon fordult, és teljes erejéből rohanni kezdett vissza, a lépcső felé. Hallotta, hogy a férfi a nyomába ered, és csak reménykedni tudott, hogy nem gyorsabb őnála. Elhaladtak a lépcsősor előtt, ameyen az imént lejött, és Gerard látta, hogy ott is egy őr áll. Hangos kiabálást hallott, rövidesen az egész épület összes dolgozója tudni fogja, hogy egy kiszökött rabot üldöznek. A rémület megsokszorozta az erejét, és majdnem a falnak ütközött, amikor bekanyarodtak a folyosó végénél. Egy sokkal szélesebb folyosóra jutott, és a legnagyobb ijedségére a végében egy másik őr közeledett felé, szerencsére egyenlőre jó messziről.
Gondolatban elkáromkodta magát, de nem mert lelassítani. Aztán megpillantott egy másik, keskeny átjárót, talán valamiféle mellékes helyiséghez vezethet. Megcsúszva lelassított, és gyorsan balra fordult, egyenesen a szűk kis átjáróba. Azonban pár méter után egy zárt ajtóba ütközött.
Szitkozódva rángatta a kilincset, de az nem engedett. Most már késő visszafordulnia, minden bizonnyal az őt üldözők pár másodpercen belül utolérik. A félelem pillanatról pillanatra növekedett benne.
Segíts!! - kiáltotta némán, talán Ayesha-nak, de még maga sem tudta igazán. Hátrapillantott a válla fölött, egyenlőre nem látta, de hallotta a közeledő lépteket. Aztán a következő pillanatban a zár halk kattanással kinyílt. Gee a meglepetéstől egy pillanatig mozdulni sem bírt, aztán gyorsan összeszedte magát, és remegő kézzel lenyomta a kilincset. Azt sem nézte, hova került, csak gyorsan becsapta az ajtót maga mögött, és kétszer is elfordította a benne lévő kulcsot.
Kösz, Ayesha, gondolta, és kapkodva körülnézett. Talán valamiféle tárolóba kerülhetett. Viszont ha belülről zárták be, akkor kell legyen egy másik ajtó, ami kivezet innen. Hamarosan meg is találta, és még nyitva volt. Újabb, szerencsére üres folyosóra jutott.
Ismét futni kezdett, de már nem üldözték, így nem sietett annyira. A folyosó végén őjabb, keskeny lépcsősor várta. Kapkodva szedte a lépcsőfokokat, ahogy haladt lefelé, és akkorra már meghallotta az üldözői hangját. Meggyorsította a lépteit, és a lépcső aljára érve látta, hogy egyenesen a földszintre jutott. Pontosan emlékezett rá, hogy nincs messze a bejárat, és arra is, hogy őrzik. Máshol kell hát kijutnia. Tanácstalanul nézett körül, azonban hirtelen rohanó léptek zaját hallotta a lépcső felől.
Most merre??? - esett kétségbe, de váratlanul egy ismerős hang harsant mögötte.
- Te csak menj! Majd én elintézem őket.
Gee csodálkozva fordult meg, és a legnagyobb meglepetésére hallotta, ahogy az üldözői megtorpantak a lépcsőfordulóban.
- Mi ez? - kérdezte az egyikük.
- Én füstöt érzek.
- Tűz van a harmadikon!!! - kiabálta valaki valahonnan távolabbról, mire mindannyian sarkon fordultak, és fölfelé kezdtek rohanni. Gerardot egyszerre árasztotta el a megkönnyebbülés, de ugyanakkor a szorongás is a tűz gondolatára.
Tűz? Ezt is ő intézte volna? - tanakodott, de erre most nem volt ideje. Olyan gyorsan ki kell innen jutnia, ahogy csak lehet.
Futva elindult a bejárat irányába, de ahogy közelebb ért, ismét megbizonyosodott róla, hogy ott lehetetlen kiszöknie. Erősen koncetrált hát, hátha eszébe jut talán egy vészkijárat, amelyet idefele menet látott, de semmi ilyesmire nem emlékezett.
Már épp megfordult volna, amikor hirtelen erősen szédülni kezdett, és úgy érezte, kicsúszik a talaj a lába alól. A falnak dőlve kapkodott levegő után, de ez sem segített. Hangos kiabálást hallott valahonnan távolról, talán föntről, még maga sem tudta pontosan. Minden elsötétült, és váratlanul egy kép jelent meg lelki szemei előtt. Egy vészkijáratot látott, itt, ebben az épületben, valahol az egyik folyosó legvégén. Az egész egyetlen másodpercig tartott. A szédülés váratlanul elmúlt, csupán a kép emléke lebegett még élesen Gerard tudatában.
Jó, de merre van? - kérdezte magától, és szinte azonnal megkapta rá a választ. A harmadikon.
Szinte öntudatlanul megfordult, és elindult visszafelé, a lépcsők irányába. Olyan gyorsan szedte a lábát, ahogy csak tudta, és az első emeletre érkezve már megérezte az enyhe füstszagot.
Hogyhogy senki sincs erre? Hová tűnt mindenki? - cikáztak a fejében a megválaszolatlan kérdések, azonban nem törődött velük. Továbbra is rendíthetetlenül törtetett előre a harmadik emelet irányába - a tűz irányába, ahol az egyetlen menekülési esélyt sejtette.
Fölérve egyre sűrűbbé vált a füstszag, és már hallotta a hozzá társuló recsegést-ropogást is. Továbbra is teljesen néptelen volt minden, bizonyára Ayesha intézte így. Vagy talán csak elkerülte az embereket... lehet, hogy egy másik útvonalon - amelyet ő nem ismer - már mindenkit kiszabadítottak, és már csak a tűzoltók érkezésére várnak. De ha így is lenne, biztos lett volna, aki nekiáll addig is a tűz eloltásának... vagy mégsem?
Közvetlenül a harmadik emelet folyosójára érve Gee megtorpant. Nem látta, de hallotta, merre van a tűz. A bal oldali irányba indult, miközben karját az arca elé tartotta, hogy ne kelljen belélegeznie a füstöt, amitől már most émelyegni kezdett.
Már látta a villogást a folyosó végénél, és ahogy bekanyarodott, megpillantotta a falakat nyaldosó lángokat. Látta, hogy az egyik közeli szobából terjedtek át. Aztán, pár méterrel arrébb megpillantotta a keskeny ajtót, amely a menekülést jelentette számára. Fogalma sem volt, hogy fog átjutni a lángokon, de abban biztos volt, hogy ez az egyetlen esélye. Azonban ahogy közelebb lépett, a maró füstöt akaratlanul is belélegezve köhögni kezdett. Minden erejét összeszedve haladt tovább, szorosan a falhoz simulva, minél messzebb az ajtótól, amelyen át a lángokban álló szobára tekintett.
Már majdnem elérte a folyosó végét, amikor váratlanul ismét az előbbi szédülés kerítette a hatalmába, azonban ezúttal sokkal erősebben. Minden elhomályosult előtte a füst miatt a szemébe toluló könnyektől, képtelen volt tovább haladni. Ismét köhögni kezdett, a füst szinte perzselte a tüdejét, és a hő elviselhetetlen volt. Úgy érezte, innen már sohasem fog kijutni... nem tud tovább küzdeni. Lassan térdre csúszott a fal mellett, miközben egy újabb kép tolakodott elé. Mikey-t látta, hasonló helyzetben, a tűz fogságában. Elkeseredetten nézett föl bátyjára, a nevét kiáltotta, segítségért könyörgött, a tűz villódzásában meg-megcsillantak az arcán végigfolyó könnyek nedves csíkjai.
- Mikey... - kapkodott Gee levegő után, és hirtelen tudatosult benne, hogy a testvérének szüksége van rá. Nem adhatja fel. Ez a felismerés újabb erőt adott neki. Szinte emberfeletti erőfeszítések árán félig-meddig feltápászkodott, nem törődve az éles, égető fájdalommal, amelyet minden bizonnyal a tűz okozott, és közelebb mászott a kijárathoz. Kezét kinyújtotta, és maga sem tudta, hogyan sikerül telérnie a kilincset. Az ajtó azonnal kinyílt, ő pedig utolsó erejével kivonszolta magát a lángok közül, a hűvös, éjszakai levegőre.
Vége... - gondolta, és érezte, hogy az áldásos sötétség megpróbálja elragadni. Azonban a tűzoltók éles szirénája erőszakosan visszarángatta a jelenbe, közölve vele, hogy most nem veszítheti el a tudatát, még küzdenie kell, hogy elmenekülhessen. Még nincs vége.