Gerard egy pillanatig mozdulni sem bírt, sápadtan pillantott hol az egyik rendőrre, hol a másikra.
- Mr. Way? - kérdezte az egyik, egy fiatal nő. A név ismerősen csengett Gee fülében, de nem volt benne teljesen biztos, hogy ez valóban őrá vonatkozik.
- Igen...? - felelte alig hallhatóan. A nő bemutatkozott, még a jelvényét is megmutatta "bizonyítékként".
- Velünk kell jönnie. Őrizetbe vesszük.
- Mi? - kérdezett vissza Gerard meglepetten. - Várjon! Miért?
- Emberölés és gyilkossági kísérlet miatt jelentették föl.
- De.. én nem öltem meg senkit!
- Ha az ártatlanságát akarja bizonyítani, ahhoz is velünk kell jönnie. A bizonyítékok mind maga ellen szólnak. Most pedig, kezeket a tarkóra.
Gee nem értette, mi ez az egész, miért bilincselik meg, és miért kell hagynia, hogy betuszkolják egy rendőrkocsiba. Fogalma sem volt, mit követhetett el.
Mit tettem? Mi ez az egész? - kérdezgette egyre magától, ám választ nem kapott. Reménykedve nézett körül az autó belsejében, de esélye sem volt a menekülésre.
Muszáj kiderítenie, mi történt. Kétségbeesetten próbált kutatni az elméjében, de nem talált ott semmi mást, csak a hatalmas űrt. Minden homályos volt, és ahogy a halványan felsejlő emlékek után kapott, azok úgy libbentek tova, elvéve tőle a lehetőséget.
Reménytelen, gondolta. Hogy csukhatják le, ha egyszer ő sem tudja, mit tett?
Mire feleszmélt, egy nagy, díszesnek korántsem nevezhető épületnél álltak meg. A két rendőr kiszállt, majd kinyitották az ő ajtaját is. Megadóan hagyta, hogy bevezessék, hiszen mást nem tehetett. Minden bizonnyal ki fogják hallgatni, és akkor kiderül, mi ez az egész.
A két rendőr egy üres, cellaszerű szobához vezette. Bent egyetlen asztal állt, a két oldalán egy-egy székkel.
- Itt várjon. - vetette oda neki a nő hűvösen, majd a társával együtt távoztak. Gerard végre magára maradt borongós és kusza gondolataival.
Ahogy közelebb lépett az asztalhoz, a lábába éles fájdalom hasított, a szörnyű baleset emlékeként. Leült az egyik székre, és növekvő aggodalommal nézett az ajtó felé. Vajon mi lesz, ha megtudják, hogy elvesztette az emlékezetét? Vagy azt fogják hinni, csak mese, amit mond, és őrültnek tekintik? Sőt, esetleg kórházba szállíttatják?
Kérdések ezrei cikáztak a fejében, de egyikre sem tudta a választ. Úgy érezte, mintha a megoldás csupán karnyújtásnyira lenne tőle, de képtelen volt megmozdulni, hogy elérje.
Hallotta, hogy az ajtó kinyílik. Riadtan odakapta a fejét. Egy alacsony, köpcös férfi lépett be rajta, vagyis lépett volna, de megbotlott az ajtóküszöbben. Heves szitkozódások közepette csukta be az ajtót, majd felegyenesedett.
- Gerard Way, ha nem tévedek? - húzta össze a szemöldökét, és szigorú tekintettel nézett végig Gee-n, mintha máris elítélte volna. Gerard teljesen tanácstalanul ült ott, már másodszor esett meg vele, hogy fogalma sem volt róla, ez az ő neve-e.
A férfi leült vele szemben, és továbbra is ugyanolyan sötét pillantással méregette.
- Nos, remélem tisztában van vele, mit tett. - jelentette ki, és már lépett volna tovább, amikor Gee közbevágott.
- Nem egészen...
A férfi kérdően felpillantott.
- Hogyhogy nem egészen? Ha minden igaz, maga megölt egy bizonyos Michael Way-t. A testvérét. - az utolsó szót maró gúnnyal ejtette ki.
Gerard elsápadt. Tehát ez a vád... testvérgyilkosság? Tényleg ilyet tett volna?
Nem lehet. Én egész biztosan nem öltem meg senkit!
Jobb az őszinteség, határozta el végül. Felemelte a fejét, és mélyen a vele szemben ülő szemébe nézett.
- Nem... nem tudom.
Furcsa pillantásokat kapott válaszul.
- Tudja, megvannak a bizonyítékaink. A gyilkos fegyveren a maga ujjlenyomatát találtuk, és vannak tanúink... hamarosan itt lesz az egyikük.
- De... én nem emlékszem!
- Szép mese, bizonyára alaposan kidolgozta, de ha nem haragszik, most nem hallgatnám végig.
Hirtelen ismét kinyílt az ajtó, és egy nő dugta be a fejét rajta.
- Megérkezett. - mondta tömören.
- Rendben, máris megyek. - felelte a férfi, majd Gerardra pillantott.
- Most kiderül, igazat mondott-e. Nehogy el merjen mozdulni innen! - azzal fölállt, és távozott.
Gerard feszülten nézett utána. Rendben, nem hisznek neki. De hát mit is várhatott volna?
Beszédhangok ütötték meg a fülét, de nem tudta kivenni őket. Aztán lépteket hallott, majd látta, hogy a kihallgatója egy másik férfival együtt az őket elválasztó üvegfalhoz lép. A férfi idegen volt számára, de talán csak nem emlékezett rá. Minden esetre jól megnézte magának. A nyakán díszelgő, skorpiót ábrázoló tetoválás láttán a szíve izgatottan dobbant egyet, azonban továbbra sem jutott eszébe semmi. Csupán egy jel volt, ami biztossá tette számára, hogy ő ismeri ezt az embert, méghozzá nagyon jól.
De ki lehet?
Látta, hogy az "ismerős" srác tekintete elsötétül, ahogy végignéz rajta, és bólint egyet. Felismerte.
A rémület jeges hullám módjára árasztotta el Gerardot, a szíve a torkában dobogott. Felismerték. Tehát már bizonyított tény, hogy ő embert ölt... megölte a saját testvérét!
Hogy tehettem ilyet?? - futott át az agyán, ám addigra az előző férfi visszatért. Arcán gúnyos mosollyal csukta be maga mögött az ajtót.
- Lám, lám, mégis igaz a hír. Felismerték. Most már minden maga ellen szól. - ült le ismét.
- Én nem emlékszem semmire. - ismételte meg Gerard lehajtott fejjel. Úgy döntött, ha törik, ha szakad, ő őszinte lesz.
- Hogy érti, hogy nem emlékszik?
- Én.. én... autóbalesetet szenvedtem, és...
- Aha, autóbaleset. - hangjából színtiszta gúny sütött ki. - És elvesztette az emlékezetét, mi? Jobb, ha ezt majd a bíróság előtt bizonygatja! A tárgyalása három nap múlva lesz. Addig bent tartják megfigyelésre.
- Én igazat mondok! - csattant föl Gee. Nem lehet, hogy nem hisznek neki! Nem adhatja föl már az elején!
- Én pedig nem hiszek magának. - jelentette ki a vele szemben ülő, megpecsételve a sorsát.

Pár órával később Gerard egy majdnem üres, sötét szobában ült, gondterhelten, maga elé meredve. Néha föl-fölpillantott, de semmi mozgást nem hallott a folyosóról.
Három nap múlva lesz a tárgyalás a gyilkosságról, amit elkövetett... három nap múlva eldől a sorsa. Eldől, úgy, hogy semmit sem tud a múltjáról.
Pedig muszáj valahogy eszébe jutnia. Nem ülhet itt tétlenül, amikor ki tudja, mi vár rá!
Pedig nincs más választásod. - szólalt meg hirtelen egy női hang valahol a fejében. Ismerős volt, de mégis távoli. Vajon hol hallotta korábban?
Érdekes, hogy nem emlékszel. Pedig lenne mit mesélnem.
- Ki vagy te? - suttogta Gee maga elé meredve. Hangja, akármilyen halk is volt, puskalövésként hasított a néma csöndbe.
Hát nem tudod? Ugyan, hogy is tudhatnád. Hiszen nem emlékszel. Kedvesem, szerinted ki miatt vagy most itt, és ki fog innen kijuttatni? Gondolkozz.
Maga sem tudta, miért, hirtelen rengeteg kép és hang kezdett visszhangozni a fejében, kusza összevisszaságban. Tudta, egész biztosan tudta, hogy eszébe fog jutni, csak várnia kell. Egy messzi, ámde ismerős hang szólongatta valahonnan távolról, amely egyre közeledett. Egyre közeledett, és már-már sikerült elkapnia, amikor hirtelen a valóság hatalmas súllyal csapott le rá, és mindent eszébe juttatott.
Ayesha.