84.rész
2009.05.24. 20:54
A következő néhány nap igen érdekesen telt. Állandóak voltak Gerard hangulatváltozásai. Frankievel ugyan már olyan tessék-lássék kibékültek, de nem volt az az igazi, nagy összeborulás, és amennyire én láttam nem igazán keresték egymás társaságát.
Linnel annyi volt a különbség, hogy néha nyalták-falták egymást, néha meg egymáshoz sem szóltak.
Én is próbáltam szót érteni Gerarddal, de nemigen sikerült. Azt hittem a kényszerű pihenő miatt majd többet fog rajzolni, és így könnyebben szabadul meg a nyomasztó gondolataitól, de tévedtem. Értelmes elfoglaltság helyett naphosszat csak a tévét bámulta, de hogy valójában odafigyelt-e, abban nem vagyok biztos.
A legborzasztóbb azonban az a napról napra rosszabb látvány volt, amit nyújtott. Alig evett valamit, szemei karikásak, beesettek voltak, mint valami nagybetegnek.
Egyre jobban féltettem őt saját magától.
Odáig fajult a dolog, hogy fontolóra vettük az orvosi segítséget, de még előtte beszélni akartunk Geevel, utoljára.
Először Donna beszélt vele, aztán Linn. Szándékosan nem egyszerre, nehogy támadásnak érezze. Én már csak hab voltam a tortán, ahogy odabújtam hozzá, s kérleltem, hogy legyen megint a régi.
Úgy tűnt bevált a dolog. Gerard napról napra jobban nézett ki, megint evett, és egyre többet mosolygott. A lába is szépen javult, úgy tűnt túl van a mélyponton.
Egyetlen egy dolgot furcsálltam csak. Azt a semmibe révedő, üveges tekintetet, amit néha produkált, és azt, hogy rengeteget aludt. De az egészet betudtam a gyógyulás folyamatának számlájára, és mivel senki másnak nem tűntek fel ezek a dolgok, én sem akartam kelteni a pánikot, belenyugodtam, hogy minden rendben van.
Mivel Gerard szépen javult, Linn megint elutazott egy hétre a zenekarával, bár előtte a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak Geere, és Donnával is megbeszéltük, hogy többször átjön majd ellenőrizni.
Gerard ugyan jobban volt, de még mindig nem volt a régi. Hiányzott szeméből az a csillogás, amit mindig láttam benne, meg valahogy nem is volt túl lelkes, bármit is mondtam neki.
Néha a semmibe révedt, és olyankor úgy tűnt nincs jelen, hiába is szóltam hozzá. Ezt nagyjából a tábor óta csinálta, akkor vettem észre először ezt a merengő, nagyon elszállt kifejezést az arcán, ami egyre gyakoribb volt, és nagyon megijesztett.
Lyn-Z elutazása után két napig még nem tűnt fel túlságosan a dolog, de harmadik naptól kezdve figyelni kezdtem rá.
Egyre gyakrabban vonult el a hálóba, ahová nem követtem. Több órát bent volt, és akkor is csak szinte enni jött ki.
Donna minden nap átjött, de mikor ő ott volt Gerard igyekezett normálisan viselkedni, meg mosolyogni.
Mikor megkérdeztem tőle mi baja, esetleg énrám haragszik-e valamiért, csak megsimogatta az arcom, és annyit mondott: "Nem, nincs veled semmi baj! Miden rendben!" Ezzel le is volt zárva a téma.
Mivel félelmeim inkább csak rossz érzéseimen alapultak, nem akartam pánikot kelteni, így nem szóltam senkinek, csak tovább figyeltem Gee ténykedését.
Egyik este a vacsora maradékát pakoltam el éppen az asztalról. Gerard nem sokat evett, épphogy csak megkóstolta az ételt, pedig Donna nagyon kitett magáért, igazán fejedelmi vacsorát főzött nekünk.
Ma Gee kicsit többet töltött a nappaliban, és hosszú idő után először vette elő a vázlatfüzetét, és állt neki rajzolni. Ezt jó jelnek vettem.
Szóval pakoltam az tányérokat a mosogatógépbe, és az egyik lecsúszott a kupac tetejéről, hogy hangos csattanással landoljon a padlón, ahol aztán atomjaira tört szét!
- Mi a szart csinálsz? - csattant fel Gerard olyan hangosan, hogy majd megsüketültem tőle. - Hogy lehetsz ilyen béna!
Csak néztem rá nagy szemekkel. Még sosem beszélt így velem. Mi baja van? Ennyire mérges lenne egy nyamvadt tányér miatt?
Gee kiolvashatott valamit a szememből, mert elkapta tekintetéét, felállt az asztaltól, és egy szót sem szólva felbaktatott a hálóba. Még hallottam, ahogy jó hangosan becsapódik utána az ajtó.
Csak álltam megkövülten, meg sem tudtam moccanni a döbbenettől. Azt biztosra vettem, hogy Gee nem a tányér miatt akadt ki ennyire.
Első dolgom volt felmenni utána. Ezt a helyzetet mindenképpen tisztáznunk kell, és azt sem tartottam lehetetlennek, hogy segítségre lesz szükségem.
A háló ajtaja előtt megálltam, és hallgatóztam. Semmiféle gyanús zaj nem szűrődött ki, így vettem egy nagy levegőt, és benyitottam.
Szörnyű látvány fogadott.
Gerard az ágyon ült, kezében ásványvizes üveggel, másik kezét pedig, amiben szorongatott valamit, épp a szájához emelte, hogy beletegye markának tartalmát. Az éjjeliszekrényen pedig ott díszelgett a jól ismert fájdalomcsillapítós doboz.
- Apa ne! - kiáltottam torkom szakadtából. Hangom szinte visszhangzott, ahogy kétségbeesetten próbáltam megmenteni Gerardot saját magától.
Gee mozdulata megtört, a meglepetéstől kihullottak a tabletták a kezéből, és hatalmasra tágult szemekkel nézett rám.
- A...my! - motyogta halkan.
- Kérlek ne csináld! - kiabáltam sírással küszködve, és egyenesen a karjaiba vetettem magam, ahol végül zokogásba törtem ki. - Ne tedd tönkre magad!
Úgy karoltam át a nyakát, mintha soha többé nem akarnám elengedni, és ez is volt a szándékom. Nem fogom hagyni, hogy ezt művelje magával!
- Az egész az én hibám! - zokogtam hatalmas könnyeket hullajtva. - Én találtam ki az egész táborosdit. Ha az nincs akkor... akkor...
Gerard átkarolt, és magához szorított.
- Amy! - suttogta remegve a nyakamba.
- Ne szedd azt a szart könyörgöm! - folytattam tovább. - Nem akarlak elveszíteni! Te vagy a példaképem, ne rombolj le mindent, amit felépítettél!
Még jobban magamhoz szorítottam, és éreztem, hogy forró könnyek folynak la a hátamon.
- Én nem... nem akartam... - motyogta levegő után kapkodva. - Csak azt hittem így könnyebb lesz.
Hosszú percekig maradtunk így, összebújva, míg lassan csillapodott a zokogásunk. Akkor eltol magától.
- Bocsáss meg! - mondta könnyekkel a szemében. - Akkora egy fasz vagyok!
- Ugye többen nem? - kérdeztem. - Ígérd meg, hogy nem!
- Soha többé! - jelentette ki.
- Nem mondom el senkinek, rendben? - biztosítottam.
- Köszönöm! - sóhajtott és újra magához ölelt.
Akkor éjszaka ott maradtam mellette, és végre sikerült egy jót aludnom.
|