Frankie úgy nézett rám, mintha én tehetnék bármiről is! Én meg csak álltam szótlanul, és fogalmam sem volt, hogy mi a baj.
Frank megpaskolgatta Gerard arcát, aztán felhúzta a szemhéját, és megint dühösen rám meredt.
- Hogy hagyhattad? - kérdezte vádlón.
- De mit? - értetlenkedtem egyre mérgesebben.
Frankie egészen közel jött hozzám, és halkan, szinte suttogva mondta.
- Gerard gyógyszerfüggő volt. Marékszámra szedte a nyugtatókat, és ivott rá.
Leesett az állam. Arról tudtam, hogy régebben nem vetette meg az alkoholt, meg hogy volt némi drogos ügye is, de a gyógyszerekről nem hallottam. Persze a többi mellett ez már nem számított újdonságnak, de ha tudtam volna róla jobban odafigyelek rá.
- Én... nem tudtam... - néztem hatalmas szemekkel, és egyre jobban aggódtam.
Frank csípőre tett kezekkel állt velem szemben, és látva meglepődésemet enyhülni látszott arcán a szigorú kifejezés.
- Ne haragudj! - lehelte végül egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Nem te tehetsz róla, hiszen még csak gyerek vagy. Nem kellett volna úgy letámadnom téged. Csak tudod, nagyon nehéz időszak volt az mindenkinek, és féltjük Geet, nehogy megint visszaessen.
Bólintottam, és tökéletesen megértettem, amit Frankie mondott. Én is féltem őt, főleg az utóbbi 2 napban tapasztalt rossz hangulata miatt.
- Sze... szerintem a lába miatt vette be őket. - próbáltam megnyugtatni elsősorban önmagamat.
- Igen, elképzelhető. - nézett vissza Geere Frankie. - Tényleg ennyire fáj neki?
- Nekem úgy tűnt igen, bár mondani nem mondta.
- Na jó, egyelőre ne gondoljunk a legrosszabbra. Inkább azt találjuk ki hogy visszük be a házba.
Eközben Linn a kocsiban próbált lelket verni Gerardba, aminek eredményeképpen Gee lassan kinyitotta a szemét, és megmozdult.
Együttes erővel segítettünk neki felülni. Gerard kótyagos fejjel tűrte, hogy ide-oda ráncigáljuk.
- Mi ... van? - motyogta.
- Hazaértünk szívem! - monda neki Lyn-Z kedvesen. - Be kéne menni a házba.
- Aludni... szeretnék! - mondta Gee, és már dőlt is vissza az ülésre, úgy kellett visszatartani.
- Mindjárt aludhatsz, amennyit csak akarsz bent, az ágyban.
- Az... ágy... ban...
- Igen, az ágyban. De egy kicsit neked is segítened kell!
Frankie Gerard hóna alá mászott, és húzta magával, Linn a másik oldalon tolta, én meg néztem őket, és mikor kiszálltak, nyitogattam az ajtókat, hogy zavartalanul jussanak fel a hálóba.
Gee úgy-ahogy együttműködött, de inkább csak cipeltette magát.
A hálóban aztán újra teljesen elhagyva magát ledőlt az ágyra, és már aludt is tovább.
Linn levette róla a bakancsot, meg a zoknit is, így megszemlélhettük sérült bokáját.
A reggeli állapothoz képest sokkal csúnyább látvány fogadott.
- Nem csoda, hogy fáj neki! - ingatta a fejét Frankie. - Ahogy magához tér orvoshoz kell vinni.
Linn betakargatta Geet, aki, mikor felesége fölé hajolt, átkarolta a nyakát, és lehúzta magához.
- Maradj... velem. - motyogta kómásan.
Lyn-Z felnézett ránk, mi pedig Frankkel bólintottunk, hogy maradjon csak, majd mi elintézzük a holmikat, aztán csöndesen kioldalogtunk a hálóból.

Leérve a nappaliba Frank megfogta a karom, és visszahúzott, hogy figyeljek rá egy kicsit.
- Tényleg nagyon sajnálom Amy, hogy úgy rád förmedtem. - magyarázta bűnbánó arccal.
- Semmi baj! - sóhajtottam. - Én is féltem apát, nem akarom, hogy megint... baja essen.
- Tudod, volt egy balesete már ezzel a lábával, amit... hát... én okoztam. - magyarázta tovább. - Csak nem értem miért nem látta még orvos.
- A táborvezető azt mondta csak ficam, és helyre rakta. Aztán nem panaszkodott, hogy ennyire fáj neki. Én mondtam, hogy jöjjünk haza, de ő nem akart. Nem tudom mi ütött belé, talán mindenáron bizonyítani akart? Nem jöttek ki túl jól a táborvezetővel.
- Ah, értem. - bólogatott Frank. - Nos, ha Gerard a fejébe vesz valamit, nincs az az isten, aki lebeszélje róla!
Ebben mindketten egyetértve kiballagtunk a kocsihoz a csomagokért.

Mire végeztünk a pakolással lejött Linn is.
- Alszik. - közölte, és nekiállt, hogy valami harapnivalót készítsen a társaságnak.
Én is mentem segíteni neki, nem mintha nem boldogulna egyedül a konyhában, csak nem akartam tétlenül ülni. Hibásnak éreztem magam Gerard sérülése miatt, hiszen én vettem rá erre az egész táborosdira, úgyhogy közvetve én tehettek róla, hogy megsérült.

Az egész kora délután nagyon gyászos hangulatban telt, mintha legalábbis valami súlyos beteg lenne a háznál, pedig erről azért egyelőre szó sem volt.
Frankie és Linn kérdezgetett miket csináltunk, de nem nagyon volt kedvem mesélni.
Végül négy óra körül Gee felébredt.
- Van itthon valaki? - kiáltotta a lépcső tetején ácsorogva.
Mindhárman egyszerre ugrottunk fel, és rohantunk, hogy segítsünk neki.
- Hé, mi ez a frontális támadás? - kérdezte nevetve, ahogy egymást megelőzve igyekeztünk felé. Jó volt látni, hogy újra mosolyog.
- Jobban vagy? - kérdezte Linn, aki elsőként ért fel hozzá.
- Persze! Miért ne lennék? - válaszolt Gee teljes természetességgel.
- Hát... csak mert... bevettél egy halom fájdalomcsillapítót.
Gerard arca elkomorult, de a következő pillanatban már megint mosolygott.
- Én... csak... - hebegte olyan zavartan, mint a gyerek, akit rajtakaptak valamin.
- Jobban van a lábad? - kérdezte Frankie gyorsan, hogy Geenek nem kelljen válaszolnia. Mindannyian tudtuk mi történt, nem akartuk még jobban zavarba hozni.
- Kicsit...
- Rendben, akkor most irány az orvos! - fogta meg a hóna alatt Frank Gerardot, hogy lesegítse a lépcsőn.
Gee begurult, és kitépte a kezét Frank karjai közül.
- Engedj el, nem vagyok én béna! Nem kell segítség!
- De... - motyogta Frankie, és elengedte barátját. Segélykérőn Linnre nézett, aki bólintott, hogy tegye azt, amit Gerard kér.
Végül Gee egyedül totyogott le a lépcsőn, Linn és Frank pedig árgus szemekkel figyelték minden mozdulatát, hogy szükség esetén közbeavatkozhassanak.
Végül egy kávé (Gerard nem volt hajlandó enni!), és jó sok morgás után Frank, és Lyn-Z nagy nehezen beparancsolták a kocsiba, és irány a doki!