Mikey újra a házuk előtt áll, meredten nézi a mentőautót, amely villogva parkol a bejárat előtt.
Érzi, hogy baj van, valami nagy baj!
Nem mer bemenni, nem mer szembenézni saját nemlétezésének következményével.
Mentősök jelennek meg az ajtóban, hordágyat tolnak, amin egy ember fekszik, de nem úgy, mint beteg, hanem  zsákban.
Meghalt.
Mikey szíve nagyot dobban. Ez most minden eddigi látványnál szörnyűbb, és nem tudja kit rejt a zsák.
Donna jelenik meg az ajtóban. Egy férfi segítségével lépked ki a házból, alakja megtört, kezében zsebkendő. Egyszer majdnem összeesik, a férfi tartja meg, lassan lépked a hordágyhoz, majd mikor mellé ér ráborul a gyászos, fekete anyagra.
   - Kérem, csak egy pillanatara még. - kérleli az egyik mentőst, hogy húzza le a cipzárt.
Mikey hátán végigfut a hideg, ahogy a sercegést hallja, olyan hátborzongató az egész. Közelebb megy, és meglátja Gerard hófehér arcát felbukkanni. Hát  ide vezetett az önpusztítás és a magány. Nem volt aki megmentse önmagától, akivel megoszthatta volna félelmeit, bánatát. És most már késő, Gerard meghalt.
   - Hát te is itt hagytál kisfiam? - zokogja keservesen Donna, és ráborul az élettelen testre. - Mihez kezdek nélküled?
És csak sír, sír, mígnem a férfi finom elhúzza a hordágytól, amit aztán betolnak a kocsiba.
A mentő elindul lassan, komótosan. Nincs miért sietnie, utasának már nem sürgős. Ahogy a kocsi eltűnik az utca forgatagában Donna összeesik.
Mikey nem bírja már tovább. Anyjához szalad, megölelné, ha lenne teste, de karja átsiklik a törékeny vállakon. A férfi felsegíti Donnát, és visszamennek a házba.
Mikey térdre esik a földön, ez már neki is sok
   - Ne kínozz tovább! - kiáltja az égre. - Hiszek neked! Elhiszem, hogy van miért élnem! Elhiszem, hogy van olyan akinek szüksége van rám! Ha másért nem, hát a családomért érdemes élnem! Csak add vissza a jelent, kérlek! - könyörög.

Az egész világ megfordul Mikey körül. Minden elsötétül, és mikor kinyitja a szemét újra ott találja magát a hídon, pont úgy, ahogy volt.
Lenéz a mélységbe és megretten. Esze ágában sincs már meghalni, érzi, hogy meg kell mentenie a bátyját, aki már elindult ugyan a lejtőn, de még biztosan visszaút számára. Mikey tisztában van vele, hogy az ő segítsége nagyon fontos Gee számára, nem akarja cserbenhagyni. Most már nem!
Erősen kapaszkodik a korlátba, bár lába meg-megremeg a síkos talajon.
A hóesés erősödik, a híd egyre síkosabbá válik Mikey lába alatt.
És akkor megtörténik a baj. Ahogy visszalépne a korláton belülre, megcsúszik a lába, és egyensúlyát vesztve zuhanni a kezd a jeges folyó felé.
Az utolsó pillanatban sikerül elkapnia a korlátot, és fél kézzel kapaszkodik a mélység felett. Lendít magán egyet, így eléri a másik keze is a korlátot, de teljesen felhúzni magát már nincs ereje. Így csimpaszkodik hát a jeges hidegben, teljesen egyedül.
   - Na most mi van? - kiabál dideregve. - Eddig azon dolgoztál, hogy ne öljem meg magam, most akkor mit akarsz?
Nincs válasz, a rejtélyes hang, amely eddig vele volt, most mélyen hallgat.
   -Ne csináld már,hallod? - kiabál Mikey egyre elkeseredettebben. - Értem a leckét, oké, felfogtam! Már nem akarok meghalni, de ez így nem fog menni!!!
Újra semmi válasz, csak a szállingózó hópelyhek, és a szél.
Mikey épp kezdi feladni a reményt, csak azt nem érti, ha most mégis meghal, akkor miért kellett végignéznie mindezt a  szörnyűséget.
Egy kocsi áll meg a híd előtt iszonyú fékcsikorgással, majd egy ismerős hang kiált az éjszakába.
   - Mikey! Mikey, merre vagy?
Gerard hangja töri meg az éjszaka fagyos csendjét. Ez a hang most többet jelent mindennél. Ez azt jelenti, hogy Mikey megmenekült.
   - Itt... va... gyok... lent... - vacogja alig hallhatón.
   - De hol?
   - A híd... alatt... lógok...
Néhány pillanat múlva Gee feje tűnik fel a korlát tetején. Mikor meglátja Mikeyt, elképedve bámul le rá.
   - Te meg mit keresel ott? - kérdezi.
   - Jó vicc! - méltatlankodik a fiú. - Bújócskázok!
Gerard lenyúl öccse dermedt keze felé, megragadja azt, majd húzni kezdi.
   - Nagyon... nehéz... vagy... - nyögi a súly alatt kínlódva, de kitartóan húzza vissza Mikeyt a biztonságba.
Mikey kapálózik, próbálja felhúzni magát, de elgémberedett tagjai nehezen viselik a megpróbáltatásokat. Egy erőteljes rántás után hirtelen visszacsúszik, és egyik keze elengedi bátyja segítő kezét.
   - MIKEY! - kiáltja Gee, és utánakap. Ő is vészesen meginog az alacsony korlát peremén, nem sok választja el attól, hogy beleszédüljön a vízbe.
Mikey újra nyújtózkodni kezd, hogy a másik kezével is elérje Gerardot. Elkeseredett küzdelmet folytatnak a lezuhanás ellen, teljes életveszélyben.
Mikey keze egyre jobban kicsúszik Gerard izzadó tenyeréből. Felnéz bátyja arcába, és félelemtől ködös tekintettel súgja neki.
   - Nem akarok meghalni!
   - Én sem! - feleli Gee mélyen a szemébe nézve. Ebben a pillantásban minden benne van. Gerard most érti csak meg, hogy mennyit ér egy ember élete, és rájön, hogy a sajátjára is vigyázni kell, mert ahogy ő félti Mikeyt, az öccse ugyanúgy félti őt.
Egy hatalmas rántással fölemeli öccsét annyira, hogy a lába beleakadjon a híd peremébe. Innentől már könnyen mászik vissza Mikey, és még mindig Gerardba kapaszkodva átlép a korláton, a biztonságot jelentő oldalra.
A két testvér megöleli egymást
   - Mit kerestél ott? - veregeti meg Gerard vacogó öccse hátát. - Ugye nem...?
Mikey hallgat. Nem akar hazudni, de az igazsághoz sincs kedve, így inkább nem válaszol. Ez viszont Geenek egyet jelent az igennel.
   - Mikey kérlek ne tedd ezt! - könyörög neki. - Nem tudom mi lenne velem nélküled! Rád mindig számíthattam, és ezután is szükségem van rá, hogy mellettem legyél.
   - Igen, tudom. - feleli Mikey letörten. - Most már tudom! Vak voltam, hogy eddig nem vettem észre.
   - Én is hülye és önző voltam. Nem gondoltam másra csak magamra, hogy nekem mennyire rossz! De neked épp úgy fáj! És különben is,mit kezdenél nélkülem? - nevet a végén. - Még egy nyamvadt hídon sem tudsz átmenni!
Mindketten nevetnek.
   - Ugye... nem mondod el senkinek, hogy volt egy kis... balesetem? - hunyorog Mikey Geere.
Gerard cinkosan kacsint.
   - Lakat a számon! Gyere, hazaviszlek! - karolja át az öccsét, és elindulnak a kocsi felé.
   - Te Gerard, mégis, hogy találtál rám? - kérdezi Mikey a fűtött kocsiban ülve, úton hazafelé.
Gee láthatóan elgondolkodik a válaszon, mintha nem tudná pontosan megfogalmazni.
   - Tudod, most lehet, hogy őrültnek fogsz tartani, de... volt egy... látomásom, vagy mi. Magamat láttam, fekete műanyagzsákban. Halott voltam. - Gerardon látszik, hogy nehezére esik elmesélnie, de azért folytatja. - Te ott voltál mellettem, és... sírtál. És egyfolytában azt ismételgetted, hogy ez a te hibád. Aztán láttalak ahogy a híd peremén állsz, és le akarsz ugrani. Én nem szoktam túl komolyan venni az álmokat, de ez... valahogy olyan.... valóságosnak tűnt. Valami azt súgta, hogy bajban vagy. Ismerem ezt a hidat, azonnal kocsiba ültem, és... megtaláltalak. Nem tudom, hogy mi volt ez.
Mikeyban felötlik a gondolat, hogy elmeséli mi történt vele, végül letesz róla. Elég volt ezt egymagának átélnie, nem akarja testvére labilis kedélyállapotát még jobban felkavarni, főleg most, hogy úgy tűnik kezd kilábalni a letargiából.

Hazaérnek, Mikey kiszáll. Gee már nem lakik otthon, indulna is tovább, de Mikey megállítja.
   - Gee... nem maradnál velem? - kérdezi félve. - Olyan rég beszélgettünk egy jót. Építhetnénk megint sátrat a szobámban, mint gyerekkorunkban. Te lennél a szuperhős, aki megmenti a világot. Bebizonyítottad, hogy meg tudod tenni!
   - Nem Mikey, te mentettél meg engem. - feleli Gerard, és szorosan átöleli öccsét. - Ha te nem lennél... Köszönöm, hogy vagy!
Egymás vállát átölelve, egymást támogatva lépnek be a házba, mint két igazi, jó testvér.
Mikey még az ajtóból visszafordul, felnéz az egyre sűrűbben hulló hóesésbe, és mosolyogva  bólint az ég felé köszönetképpen.

VÉGE