Arra tért magához, hogy rettenetesen fázik. Az ujjai megdermedtek a hidegtől, a tagjai annyira kihűltek, hogy gyakorlatilag nem is érezte őket. Azt azonban igen, hogy kemény köveken fekszik, amelyek nyomják a hátát. A keze és a lába fájt a hidegtől. Megpróbálta megmozdítani, de nem volt benne biztos, hogy sikerrel járt-e, mert nem érzett semmit.
Hunyorogva kinyitotta a szemét. Alkonyati szürkeség vette körül. A feje fölött fák ágai hajladoztak a baljósan süvítő szélben, az égen pedig komor fekete felhők gyülekeztek. Nem hallott semmit, csupán a mélyről jövő zúgást, talán egy messzi folyó hangját.
Hol lehet?
Nagy nehezen felült, és körülnézett. Tőle nem messze egy kocsi állt az egyik, vaskos öreg fának ütközve. A motorháztető harmonikaszerűen összepréselődött, alóla füst gomolygott a fák lombjai felé, a szélvédő szilánkokra tört. Döbbenten járatta végig tekintetét az összeroncsolódott autón, majd végignézett saját magán. Ruhái szakadtak és piszkosak voltak, és a bal lábánál hatalmas véres folt éktelenkedett. Egyenlőre még nem érzett semmit belőle, így nem tudhatta, mennyire súlyos a sérülés.
Hogyan kerültem ide? - törte a fejét Gerard. A hely ismeretlen volt a számára. Talán baleset volt? De akkor hol van az út, ahonnan idesodródhattunk?
Ismét körbenézett, és tőle úgy nyolc-tíz méterre meg is pillantotta a keskeny, ám annál kanyargósabb utat, amelyen egy árva lélek sem járt akkor. Minden bizonnyal kisodródhattunk - gondolkodott. Azonban akárhogy is törte a fejét, képtelen volt visszaemlékezni rá. Rémület kerítette a hatalmába. Miért nem emlékszik semmire?
Most nincs idő erre. Segítséget kell kérnie valahogy... talán az autóban van a mobiltelefonja. Ahhoz viszont fel kell állnia, és odamennie érte, ehhez pedig valahogyan életet kell lehelnie a lábaiba. Megpróbálta megmozdítani őket, és a legnagyobb csodálkozására sikerült is. Azonban ahogy behajlította, az elsőként visszatérő érzés az égető fájdalom volt. Lenézett a lábára, és érezte, hogy ezt a sebet nem most szerezhette, hanem már korábban... de képtelen volt felidézni az emlékeket.
Biztosan beverhettem a fejemet, vélekedett. Azért nem emlékszem semmire.
Amint késznek érezte magát rá, óvatosan, négykézláb mászni kezdett, minél közelebb az autóhoz. Tüskék és kavicsok mélyedtek a tenyerébe, de nem érdekelte. Egyszerre azonban szédülés fogta el, nem tudott tovább menni.
Muszáj odamennem, különben talán örökre itt ragadok. Segítséget kell hívnom... - győzködte magát, ám hiába, a szédülés egyre erősödött. Még éppen annyit érzékelt, ahogy a lábába újra éles fájdalom nyilall, majd minden elsötétült előtte.

Amikor legközelebb magához tért, egy számára ismeretlen alak hajolt fölé, és aggódva szólongatta. Gerard nem értette, mit mond. Hangja valahogyan ismerősnek tűnt, valószínüleg ismerhette ezt az embert, de fogalma sem volt, honnan. Hunyorogva próbált fókuszálni, de ahogy minden kiélesedett előtte, az alak köddé vált.
Hol vagyok? - kérdezte magától, miközben nehézkesen fölült, és körülnézett. Egy egyszerű hálószobában volt. Vajon ez az ő háza? Itt lakik? És ki volt az az alak, aki felébresztette? Már elment?
Már nem fázott, sőt, egészen jól érezte magát, csak az álmosság nehezedett még mindig ólomsúllyal a pilláira. Noha úgy érezte, mintha napokon át aludt volna, mégis iszonyúan fáradt volt.
Ráérek még kideríteni, hová kerültem. Talán az emlékezetem is visszatér, mire felébredek. - határozta el, majd visszahanyatlott a párnára, és lehunyta a szemét.

- Remek. - dörzsölte össze Ayesha a tenyerét. - Nem emlékszik semmire... ez még jobb, mint reméltem. - ugyan miután visszaadta neki az életét, nem hitte volna, hogy ez fog történni, most mégis örült. Amíg vissza nem tér az emlékezete, ő, Ayesha akármit csinálhat... Gerard úgysem fog gyanút. Azt hiszi, valaki megmentette, és hazavitte őt az erdőből, a házába. Nem tud semmit az igazságról, és ez így tökéletes.
- Úgy látszik, a sors ezúttal az én oldalamon állt. - állapította meg szórakozottan, miközben továbbra is figyelte áldozatát, aki mit sem sejtve aludt még mindig, a jótékony felejtés fogságában.

Gerard ismét felriadt. Furcsa, oda nem illő hangok zavarták meg az álmát, ami azonnal elröppent a szeméből, amint kinyitotta.
Ismét hallotta. Valaki kopogott az ajtón.
Mélyet sóhajtott, és félrelökte a takarót. Még mindig ugyanabban a ruhájában volt, amiben eddig. Ahogy kimászott a meleg takaró alól, megborzongott. Furcsállta, de az előző szédülés nyomtalanul eltűnt, egyedül csak a lába sajgott a baleset emlékeként. Lassacskán az ajtóhoz bicegett, és kinyitotta. Egy tágas nappaliban találta magát. A kopogás tőle jobbra, az előszobából jött.
Nagy nehezen eljutott a bejárati ajtóig, de a kopogás addigra abbamaradt. Bosszúsan nézett ki, de senki sem volt már ott. Azonban amikor visszafordult, valami megtorpanásra késztette.
- Ez meg mi? - hajolt le, hogy fölvegye a földön fekvő liliomokat, a hozzájuk erősített borítékkal együtt. Csodálkozva ment vissza a nappaliba, majd leült az egyik kanapéra, és növekvő kíváncsisággal tépte fel a borítékot.

Látom, rájöttél a titokra.
Ne hidd azt, hogy ezzel közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy visszaszerezd őt. Minden küzdelmed hiábavaló.
A.

Gee riadtan eszmélt föl a sorok olvasásából. Ki ír neki ilyeneket?? Egy szót sem értett az egészből, bizonyára minden az eddigi életére vezethető vissza... de ha egyszer nem emlékszik rá! Úgy döntött, ráér ezzel később is foglalkozni. Szörnyen koszosnak érezte magát, és egy forró zuhany gondolata ezerszer csábítóbb volt számára, mint az, hogy ezzel a levéllel foglalkozzon.
Csaknem egy órával később elégedetten ült ismét a fotelban, gondolatai a múltja körül kalandoztak, amiről képtelen volt lerántani a sötét leplet. Olyan volt, mintha már a nyelve hegyén lenne a mondanivalója, de nem tudta kinyögni. Ez azt jelentheti, hogy hamarosan visszatérhetnek az emlékei, csak várnia kell.
De meddig?

Váratlanul megszólalt az ajtócsengő. Gee összerezzent, és a hang irányába kapta a fejét. Vajon ki lehet az, aki ilyenkor keresi? Fel fogja ismerni egyáltalán?
Föltápászkodott, és ismét az ajtóhoz botorkált. Eltartott egy ideig, mire sikerült rájönnie, hogyan működik a bonyolult zár. Amikor végül kinyitotta az ajtót, a váratlan látogatóktól még a szívverése is megállt egy pillanatra.
Két rendőr állt az ajtóban.