Gee fintorogva fogadta a hírt, de nem nagyon lepte meg.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben. - mondta. - Túl kedves volt Nick. És gondolom most az lesz, hogy megkér ne menjünk még el.
- Akkor maradunk? - kérdeztem egykedvűen, mert már nem sok kedvem volt a maradáshoz, főleg ezek után.
- Nem! - vágta rá Gee határozottan, aztán már nem tudtunk tovább beszélgetni, mert megjelent Nick egy patyolatfehér, márkás tréningruhában, és szélesen mosolyogva letelepedett mellénk.
- Jobban van a lábad? - kezdte el a kommunikációt, és Gerard lábára sandított.
- Megteszi! - felelte Gee morcosan, és a kezembe nyomta a kávésbögrét, hogy mossam el, és adjam vissza a gazdájának.
- Á, hagyd csak, majd én elmosom. - készségeskedett Nick, és kivette a bögrét a kezemből, de azt már nem láttam, hogy nagyon igyekezne elmosni.
Lehet, hogy a net-en fogja árulni, azzal, hogy "Ebből ivott kávét Gerard Way!"?
- És... mond csak, milyen hangszeren játszol? - jött az újabb kérdés. Kicsit olyan volt, mintha tesztelné Geet, hogy valóban ő-e az, akit az újságban látott.
- Énekelek. - válaszolt Gerard egykedvűen, és láttam rajta, hogy már csak udvariasságból teszi.
- Nem gondoltam ám komolyan, amit a zenészekről mondtam. - mentegetőzött tovább Nick. - Vannak köztük nagyon híresek is ugyebár! Meg hát jó dolog a zene, meg minden, bár számomra a tőzsde izgalmasabb, de fiatalabb koromban sokat jártam koncertekre. Van is pár jó barátom a zenészek között.
Annyira undorító volt, ahogy megpróbálta előadni a zenét pártoló havert, hogy hányingerem támadt tőle.
Gerard csak hallgatta, néha benyögött egy aha-t, vagy igent, majd megnézte, hogy mennyi az idő, és lassan feltápászkodott.
- Ideje mennünk.
- Mi lenne ha maradnátok? - pattant fel Nick is hirtelen. - Még csak most kezdtünk el barátkozni.
Erre a kijelentésre Gee olyan fintort vágott, hogy majd elborultam a nevetéstől.
- Kösz nem! Nekem ebből épp elég volt! - felelte Gee, és elindult a sátrunk felé, hogy összeszedje holminkat.
- A számodat megadhatnád! - kiáltott még utána elkeseredetten Nick. - Csak ha esetleg itt maradna valamitek. Vagy egy e-mail címet?
- Ryan tudja hol érhet el, majd ő értesít, ha..."itt marad valamink"! - válaszolt Gee olyan hangsúllyal, amiből egyértelműen érezhető volt, hogy a téma le van zárva.
Nevetséges volt, ahogy Nick próbálta kicsikarni Gerard telefonszámát, vagy valamilyen elérhetőségét.
Gee besántikált a sátorba, és meg Nicket néztem erősen kárörvendve, ahogy tehetetlenül bámul az elszalasztott "halacska" után.
Észrevette, hogy nézem, de nem mert beszólni. Talán még mindig csodát várt, hogy valahogyan megszerezheti Gee telefonszámát?
Aztán váratlanul elindult felém.
- Amy, mi baja van apádnak? - kérdezte, és most először őszinte aggodalmat láttam megcsillanni a szemében.
- Az az ő dolga! - vágtam rá flegmán, és azonnal menekülőre fogtam a dolgot. Nem akartam ugyanis, hogy lássa, engem is egyre jobban aggaszt Gerard viselkedése. Ő még az efféle helyzeteket is humorosan szokta kezelni, és normál esetben jól megszívatta volna Nicket, ám most rettenetesen morcos, és rosszkedvű volt, nemcsak most, hanem már több mint egy napja, úgy nagyjából a medvés kalandunk óta.
Csak reménykedni tudtam, hogy semmi komoly nincs ennek a hátterében. Frankienek, vagy Lyn-Znek biztosan sikerül majd jobb kedvre deríteniük.
Ahogy beléptem a sátorba, hogy segítsek Geenek a pakolásban, nagyon megrémültem. Gerard a földön kuporgott, fájós jobb lábát magához szorítva, arcán keserves grimasszal, és mintha ordítana, de egyetlen hang sem hagyta el a száját. Az egész jeleneten látszott, hogy szörnyű fájdalmai vannak, amit nem akar kimutatni.
Mikor észrevette, hogy én is ott vagyok, zavartan elengedte a lábát, és úgy csinált, mintha csak a zokniját igazgatná, de azt a pár könnycseppet, ami már elindult lefelé az arcán, már nem tudta visszatartani.
- Ennyire fáj? - térdeltem le mellé segítőkészen.
Nagyon zavarta, hogy lelepleztem, el is akarta terelni a figyelmem, de én nem tágítottam.
- Segíteni szeretnék! - erősködtem, mire megtört.
- Igen! - válaszolta szinte nyögve, és lehúzta a zokniját.
A lába megint bedagadt, bár korántsem annyira, mint korábban. Viszont egyre valószínűbb volt, hogy nem fog tudni ráállni, mire elindulunk.
- Beszélek Ryannel, hogy vigyen minket ki a kapuhoz. - mondtam, mire Gee csak bólintott. - Hoztunk fájdalomcsillapítót?
Gerard bólintott, én meg elkezdtem kutatni a táskában a gyógyszeres doboz után. Meg is találtam, és odaadtam neki.
Megkereste a megfelelőt, majd rövid gondolkodás után bevette, de a maradékot nem tette vissza a helyére, hanem zsebre vágta.

Mikor megérkezett Ryan röviden elmeséltem neki a történteket. Újra megnézte Gee bokáját, és a körülményekre való tekintettel nem kellett magunknak lebontani a sátrunkat, és kivitt minket a terepjáróval a kapuhoz. Nick és Paul, meg a lányok szomorkásan néztek utánunk.
Még utoljára visszafordultam, és épp megláttam, hogy Carla lefényképez minket, ahogy a kocsi felé bicegünk, Gee fél lábon ugrálva, a táborvezető támogatásával. Legszívesebben visszarohantam volna, hogy jól felpofozzam, de inkább hagytam a fenébe az egészet.

A kapunál Frankie és Lyn-Z már vártak minket. Az utóbbi másfél napnyi szomorúság után most végre igazi, őszinte örömöt láttam Gerard arcán.
Kicsit olyanok voltunk, mint egy repülőszerencsétlenség túlélői. Tele sebekkel, meg sérülésekkel.
A medvés kalandot persze azonnal el kellett mesélni, mert az volt az első kérdés, hogy hol sérült meg Gerard lába.
- Huh, azért nem lehetett semmi futni a medve elől! - álmélkodott Frank. - Engem tutira elkapott volna!
- Veled aztán jól is lakott volna! Amilyen pocakot növesztettél az utóbbi időben! - ugratta Gee a barátját. - De nem baj, azért én így is szeretlek!
A hazafelé út fele élménybeszámolóval telt, a másik felén pedig Gee bealudt, Linn ölébe hajtva a fejét, aki hátul ült mellette.
- Rendesen kifáradhatott! - mondta Lyn-Z megsimogatva szunyókáló férje arcát.
- Pedig ma még nem is csináltunk semmit, és reggel kávét is ivott! - csodálkoztam.
- Biztosan a jó levegő! - vélte Frank. - Tudtatok aludni éjszakánként?
- Igen, azzal nem volt gond, legalábbis én jókat aludtam.
- És végül volt értelme ennek a kis kirándulásnak? - érdeklődött Linn. - Beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
- Én nagyon jól éreztem magam, és... sokat beszélgettünk... mindenféléről. Még a gyerekkoromról is. Azt hiszem nem volt hiábavaló!

Hazaérkezve Gee még mindig aludt. Linn ébresztgette, de semmi jelét nem adta, hogy fel akarna kelni egyhamar. Óvatosan arrébb csúsztatta Gee fejét, hogy ki tudjon szállni a kocsiból, és ahogy megmozdult, valami kicsúszott Gerard zsebéből.
Érdeklődve vette fel a földről, hogy közelebbről megszemlélje.
- Ez meg mi? - mutatta felém a gyógyszeres levelet.
- Ez... fájdalomcsillapító. - néztem meg én is. - Bevett belőle egyet reggel, mert nagyon fájt a lába.
- Hány darab volt benne? - csatlakozott hozzánk Frankie is.
Vadul próbáltam visszaemlékezni, hogy milyen állapotban volt a csomagolás, mikor odaadtam Geenek. Mindegyre az ugrott be, hogy tele volt, én bontottam fel.
- Tele... volt... - motyogtam.
Ehhez képest most hiányzott 5 darab.
- Egészen biztos? - nézett rám Frank riadtan.
- I... gen!
- Akkor nem csoda, hogy alszik! Teletömte magát fájdalomcsillapítóval. Miért hagytad, hogy nála maradjon?
Ez már szó szerint szemrehányásnak hangzott. Én meg nem értettem, hogy miért kellett volna elvennem egy felnőtt embertől a gyógyszert, hiszen van annyi esze, hogy tudja, az nem cukorka!