Ott ültünk még hosszú ideig a tűz meleg fényénél összebújva, és nem szóltunk egy árva szót sem. Nem tudtam Gee lélekben merre jár, de nem akartam megzavarni.
Ki tudja, talán az ő élete is másképp alakult volna, ha tud a létezésemről, vagy ha annak idején feleségül veszi anyut. Nem biztos, hogy az lenne, aki most, bár ki tudja...
És be kell vallanom az igazságot, nagyon jól megvoltam apa nélkül. Annyira... szabadok voltunk anyával. Nem voltak kötöttségek, persze leszámítva a munkát, de amúgy senki nem szólt bele mit csinálunk, és anya benne volt minden buliban. Bár, talán Gee is benne lett volna. De kár ezen töprengeni, hogy mi lett volna ha. Annak kell örülni, ami most van, és én nagyon örültem neki, hogy Gerard az apám.
Rossz volt őt látni most így, ennyire maga alatt. Nem is tudom láttam- e már ilyen szomorúnak, és igazából azt sem értettem, hogy most mitől van ilyen rossz kedve. Talán az emlékek fájnak neki ennyire?

Lassan a többieknek is feltűnt, hogy mi egészen elhúzódva tőlük, néma csendben ülünk a mi kis világunkban.
Nick volt az, aki először megszólított.
- Hé, hát ti meg mit búslakodtok ott külön? Úgy néztek ki, mint akik temetésre készülnek! Vagy talán nem vagyunk elég jó társaság? - kiabálta oda a maga nagypofájú módján.
Oldalba böktem Gerardot, aki még mindig valahol a messzeségben járt, mire végre pislogott egy sort, és úgy tűnt, hogy visszatért közénk.
- Hmm? - nézett rám kérdőn, én meg a többiek felé böktem, akik hevesen mutogattak, hogy üljünk közelebb hozzájuk.
- Mi a baj? - kérdezte Paul, míg letelepedtünk melléjük, és úgy tűnt tényleg őszintén aggódik.
Gee csak a fejét rázta, de akkora sóhaj tört fel belőle, ami tökéletesen ellentmondott a cáfolatnak.
Leültünk, és Gerard egy mosolyt erőltetett az arcára, ami elég műre sikeredett, de legalább már nem az a hihetetlen mélabú trónolt rajta, mint eddig.
Paul még mindig őt nézte, és várta a választ a kérdésére.
- Nem, nincs semmi baj. - válaszolt Gee nem túl meggyőzően.
- Hát, te tudod. - vonta meg a vállát Paul. - De ha mégis szükséged lenne valakire, aki meghallgat..., tudod melyik a sátrunk.
- Kösz! - motyogta Gee hálásan, de hallgatott.
- Na, mi ez a gyászos hangulat! - kurjantotta el magát Nick. - Azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig keseregni! Azt tudok otthon is!
Felállt, és dobott néhány ágat a tűzre.
- Ez már a második esténk, és még szinte semmit nem tudunk egymásról. Holnap mindenki hazamegy a megszokott kis életébe, és talán sosem látjuk egymást újra. Itt lenne az ideje, hogy beszélgessünk!
Ez volt az, amitől tartottam. Nem hiszem, hogy Gee a jelen körülmények között szívesen beszélne a magáról, főleg mostani hangulatában.
- Na, ki kezdi? - folytatta Nick. - Nincs bátor jelentkező? Akkor majd én! - látszott rajta, hogy alig várja már, hogy beszélhessen.
Megtudtuk róla, hogy sikeres üzletember. Nem titkolta el a vagyonát, bár ez eddig is elég kézenfekvő volt márkás holmijaik láttán. A lánya, Carla is mondott pár szót, de olyan nyávogósan, hogy rossz volt hallgatni.
Ezután Paul jött, aki halk szavakkal ecsetelte a könyvelői munka szépségeit, amit ő már az idők kezdete óta csinál. Van egy fia is, de ő még kicsi, és az anyjával van otthon.
Számomra meglepő volt Paul családi állapota, mert az a típusú ember volt, aki majd 40 évesen még mindig az anyjával él.
Végül mi következtünk a sorban, de Gerard csak nem akart megszólalni, pedig már minden szem ránk szegeződött.
- Amy, úgy tűnik az apád nem túl beszédes! - kiáltott fel nevetve Nick.
Ha tudná, hogy ez mennyire nem igaz!
Akartam mondani valamit, csak hogy megtörjem a kínos csendet, de fogalmam sem volt, hogy Gee mit szeretne elárulni magáról, és mit nem, úgyhogy inkább csöndben maradtam.
Végül Gerard erőt vett magán és megszólalt.
- Én a zeneiparban dolgozom. - mondta halkan.
Na, ezt aztán jól megmondta! Ez bármi lehet. Jobban járt volna, ha mond valami konkrétumot, mert ahogy sejtettem ez most kérdések tömkelegét zúdította rá.
- Tényleg? És milyen területen? - csapott le rá rögtön Nick. Ahogy felcsillantak a szemei az jutott eszembe, hogy talán pénzt lát benne, és azért érdekli annyira. Tipikusan az az ember, akinek csak a pénztől tud így csillogni a szeme!
Mivel Gerard nem válaszolt Nick tovább kérdezősködött.
- Kiadás, marketing, média?
Fura volt, hogy mindenfélére gondolt, csak arra nem, hogy Gee zenész. Pedig szerintem eléggé látszik rajta! Bár talán ez a mostani szerelése, melegítőnadrág kardigánnal, meg papuccsal nem annyira jellemző a rockzenészekre, de hát istenem, egyszer ő is elengedheti magát!
- Zenész vagyok. - nyögte ki végül kurtán.
Nick szemeiben kihunyt a lelkesedés szikrája. Ezek után már nem találta érdekesnek, vagy talán inkább elég gazdagnak Gerardot ahhoz, hogy érdeklődést mutasson iránta.
- Ohh.. - ennyi hagyta csak el a száját, és nem firtatta tovább a témát. - Gondolhattam volna. Ez a hosszú haj, meg a bőrdzseki!
Én Gee helyében már rég az arcába másztam volna, hogy mit fikázza a haja, meg a ruhája miatt, meg egyáltalán, milyen megjegyzés ez a zenészekre, de ő nem reagált. Nem érdekelte az égvilágon semmi.
Néhány perc kínos hallgatás után végül Gerard felállt, jó éjszakát kívánt, és lassan elbicegett a sátrunk irányába.