Mikey elkeseredetten lép tovább az időben. Szíve mélyén tudja, hogy a hangnak igaza van, mégis mélyen tagadja. Azt csak egy dolog, hogy a múltban megmentette Gerardot, ahogy ezt a bátyja is megtette többször érte, a jelen ettől függetlenül kilátástalan számára.
Gee egyre mélyebbre sűllyed az alkohol és a gyógyszerek sötét világába, és ő hiába van mellette, hiába próbál segíteni neki, képtelen megmenteni.
Reszketve néz a következő jelenet elé. Biztos benne, hogy fájdalmas lesz, épp úgy, mint az eddigiek.

Gerard a szobájában az ágyán ül és rajzolgat. Tizennyol éves. A rajzmappa fölé görnyed, de állandóan elkalandozik, és csak néz bele a semmibe. Aztán megint folytatja a munkát, de mindig meg-megáll. Látszik, hogy lélekben nics igazán ott.
   - Gerard, kész az ebéd! - hallatszik Donna hangja a konyhából.
   - Megyek már! - kiált vissza Gee, és a rajzmappát az ágyra rakva indul ebédelni.
Mikey a szobában marad, alaposan szétnéz. A megszokott rendetlenség uralkodik Gerard szobájában, de valami mégis furcsa. Az egész szobából  hiányzik az élet. Vannak ugyan képregények, de nem a megszokott mennyiségben, rajz is van jópár, mégsem annyi, amenniyre Mikey emlékszik még abból az időből. Felfedezi a gyógyszeresdobozt is. Rengeteg különféle nyugtató, meg alató van benne, meg depresszió elleni szerek. Az asztal mellett, a földön üres italosüvegek. Tehát Gerard most is rombolja magát.
Átmegy a nappaliba. Az egyik szekrényen sorakznak a családi fotók. Fura őket nézni, így, hogy a képekről hiányzik ő. A legtöbbön hárman vannak, Donna, Donald és Gee.
Kiér a konyhába, és megrendítő látvány fogadja. Donna teljes feketében van, arca beesett, bőre szinte áttetsző, rengeteget fogyott. És csak ketten vannak Gerardal, Donald nincs sehol.
Csendesen esznek anya és fia, mígem Donna megtöri a némaságot.
   - Délután kimegyek apád sírjához. - mondja.
Mikeyban egy pillanatra megfagy a vér. Az apja meghalt? De... ez hogy lehet?
   - Rendben. - válaszol Gerard komoran.
   - Már biztosan elszáradtak a temetési virágok, rendbe kell kicsit tenni. Segítesz nekem?
Gee kelletlenül bólint, majd amilyen gyorsan csak lehet visszamegy a szobájába, és újra leül rajzolni.
Mikey csak most nézi meg tüzetesebben, hogy min munkálkodik. Egy temető képe bontakozik ki a rajzon, sejtelmes holdfényben. Az egész rajz félelmet kelt, sötét is titkozatos, épp úgy, mint Gerard lelke. Mikey megborzong a látványtól.

Kicsit később a temetőben, egy frissen hantolt sír mellett áll anya és fia. Mindeketten feketében, és ruhájuknál már csak tekintetük sötétebb.
Donna lehajol, megsímogatja a fejfát, mintha érző lény lenne, rajta Donald neve, születési, és halálozási dátuma. Szívszorító pillanatok ezek.
Donna és Gee kidobálják az elhervadt virágokat, frisseket tesznek helyette a vázába, összesöprik az ráhullott leveleket. Aztán csak állnak, egymást átkarolva, és nézik a kis földhalmot, ami egy ember maradványait takarja. Egy emberét, aki valaha élt, dolgozott, szeretett.
Donna egészen Gerardba kapaszkodik, úgy tűnik, ha fia nem fogná elesne. Csöndesen, könnyek nélkül sír, csak szája mozgásából látni, hogy nehezen tartja vissza könnyeit.
Mikey megrendülve nézi őket, majd apja sírhalmát. Nem tudja mi történhetett, de mivel ezt látnia kellett biztosra veszi, hogy ez is összefügg azzal, hogy ő nincs a világon.

Újra otthon. Gerard az ágyán fekszik és iszik. Donna bekopog, majd leül az ágy szélére. Szomorú szemmel néz végig a gyógyszeresdobozokon, majd az üres üvegeken, végül tekintete Geere vándorol.
   - Ne csináld ezt kisfiam. - mondja keserűségtől átitatott hangon. - Ne tedd tönkre magad! Már csak te maradtál nekem, senki más.
Gerard nem válaszol, továbbra is a semmibe mered, rá sem néz az anyjára.
   - Kérlek... - kezdi újra Donna, de Gee félbeszakítja.
   - Szállj már rólam! - csattan fel emelt hangon, és felül az ágyon. - Azt csinálok az életemmel amit akarok!
   - De fiam....
   - Kibaszottul nem tudsz rólam semmit, úgyhogy hagyj békén!
Gerard most már ordít, felpattan az ágyról, felkapja a széken heverő bőrdzsekijét, és elviharzik otthonról.
Donna csendes sírásba kezd az ágy szélén, Mikey viszont inkább Gerarot követi, aki egy közeli, kocsmába megy, ahol már vár rá pár ivócimbora.
Mikey egy órán keresztül nézi őket, ahogy egyre részegebbek lesznek, és vadul röhögve kiabálják túl egymást, majd fejét lehajtva elindul vissza a házba, ami egy másik világban, egy másik életben az otthona volt.

Megint vált a kép, reggel van. Mikey az utcán találja magát, a kocsma hátsó kijáratánál. Lenéz a falnál lévő szeméthalomra, és észreveszi, hogy egy ember fekszik ott, meglehetősen ismerős bőrdzsekiben.
Az alak fordul egyet, és Mikey döbbenten tapasztalja, hogy a bátyja fekszik a szemeteszsákok tetején. Részeg volt, és nem volt aki hazasegítse.
Ő számtalanszor vitte haza részeg bátyját, de a dolog oda-vissza működött. Mindig egymás mellett álltak, és ott segítették egymást, ahol csak lehetett. De most itt van Gerard egyedül, senki sem vigyáz rá, senki sincs, aki megállíthatná a végzete felé vezető úton. Itt fekszik, és bűzlik, mint egy csavargó. Talán már az is. Egy családját és lassan önmagát vesztett szerencsétlen.
   - Miért? - kiált fel Mikey megint az ég felé. - Miért jutott Gerard erre a sorsra?
   - Magányos, nincsenek barátai, elvesztette az apját, és szép lassan elhidegül az anyjától is. Donna is magányos, félti Gerardot, ezért mérges rá, amivel csak még jobban megutáltatja magát vele, pedig csak a szeretet beszél belőle. Innen már a kör bezárul. He mellette lennél Donna megnyugodna, hogy van aki vigyáz rá, és Geenek lenne kivel megosztania a gondjait. Nem kellene más, mint hogy ott legyél. De te nem akartál étezni, hát láthatod milyen az életük nélküled. Még mindig úgy gondolod hogy értelmetelen az életed?
Mikey lehajott fejjel sír.
   - Ez az egész hazugság! - kiáltja végül. - Csak azért rendezted, hogy elhiggyem, szükség van rám. De nem több, mint egy illúzió! Nem hiszek neked! - ezzel sarkon fordul, és elindul az utca egyre élénkülő forgalmába.