A hideg januári éjszakában magányos alak álldogál a híd korlátjánál, két kezét a jéghideg fémen nyugtatva. Lenéz a hömpölygő, jégtáblákkal tarkított folyóra. A metsző szél könnyeket csal a szemébe, és ahogy a könnyek lefolynak sápadt arcán, szinte azonnal megdermednek.
A fiú csak áll, hosszú, fekete télikabátjába időnként belekap a szél, és úgy játszik vele, mintha könnyű selyemből volna.

A gyéren világító utcai lámpák fénykörében cikáznak az első hópelyhek, majd lassan, komótosan a fiú beesett vállára hullik néhány, és ott is marad, néma társként a magányban.
A levegő hószaggal teli, nehéz, épp úgy, mint a fiú szíve, ahogy egyre a zúgó folyót bámulja. Lelkében keserűség, és bánat. A reményvesztett emberek mindenbe beletörődő tekintetével lép át az alacsony korláton, és csak egy hajszál választja el attól, hogy a mélybe csússzon a síkos korlátról.
Hosszú, gyötremes út vezetett idáig, és nem volt aki ezen az úton megállítsa, illentve aki lett volna ő maga is segítségre szorul.
Még egyszer visszagondol százszor elátkozott életére, arra, hogy nem volt elég jó testvér, mert nem tudta megakadályozni, hogy a bátyja oda jusson, ahová végül jutott. Úgy érzi minden az ő hibája, és kiutat nem találva ugrani készül a folyó jeges vizébe, a biztos halálba.

Egy hang szól hozzá valahonnan, és sejtelmes, lány fény öleli át görnyedt testét.
   - Miért teszed Michael? - szól a hang lágyan.
   - Ki vagy? - néz körbe döbbenten a fiú, és keze megremeg a jeges korláton, kis híjja, hogy bele nem esik máris a folyóba.
   - Az én feladatom, hogy megvédjelek. - feleli a hang. - Miért akarsz véget vetni az életednek?
   - Mert... mert... nem tudok így tovább élni! Nem kellek senkinek! Ha meghalok nem fogok hiányozni a világnak! - jelenti ki a fiú határozotan.
   - Biztos vagy ebben Michael Way?
   - Igen! És most hagyj magamra, de ha gondolod végig is nézheted. - és ugrani készül, de a hang megállítja.
   - Várj! Had mutassak vaalmit!
Erős szél kerekedik, ami felkapja Mikeyt, és magával sodorja.
A fiú egy ház előtt ébred. Fölemeli a fejét, körbenéz, és csodákozva tapasztalja, hogy fényes nappal van. Langyos szellő mozgatja a környző fákat, tavasz, vagy nyár eleje lehet.
Egy öt év körüli kisfiú jön ki a szemközti házból, és ahogy Mikey odanéz, felfedezi, hogy ez a szülei háza, csak valahogy most olyan más. Kopottabb, mint mostanában, és a környező fák is sokkal kisebbek.
A kisfiú kócos, sötét hajú, tincsei időnként a szemébe lógnak. Messziről is jól látszanak hosszú, sötét szempillákkal keretezett, élénk, zöld szemei.
A fiú szétnéz az ucán, majd visszamegy a házba, Mikey pedig követi.

A ház berendezése épp olyan, mint amilyenre emlékszik még gyerekkorából. Annyi a különbség, hogy a konyhából hiányzik az az etetőszék, ami az övé volt sokáig. Emlékszik rá hol állt, sokszor látta a féynképeken is, de most nincs ott.
Váratlanul szembe jön vele egy fiatal, szőke nő.
   - Anya? - lepődik meg Mikey, mikor felismeri benne Donnát. - Te...
De a nő csak elmegy mellette, mintha ott sem lenne.
   - Gerard! - kiált Donna. - Merre vagy? Kész a vacsora!
   - Mindjárt anya! - hallatszik a kisfiú vékony gyerekhangja, majd néhány pillanat múlva megjelenik az öt éves Gerard a konyhában.
   - De... Ge... mi...? - hápog Mikey, végül leesik neki, hogy a múltban van, és őt nem látja senki.
Az ajtóban megjelenik Donald is, Gerard és Mikey apja, és hármasban leülnek vacsorázni.
Mikey érzi, hogy valami hiányzik, mégpedig ő. Neki is ott kéne ülnie az asztalnál az etetőszékben, ám az egész házban nem látni nyomát, hogy Geenél kisebb gyerek is lenne. Valami megváltzott.
Leül az egyik székre és figyeli a vacsorázó családot.
   - Anyaaaa... - nyafogja Gee. - Nekem mikor lesz testvérem? George-nak nemrég született egy öccsikéje.
A falat megáll Donna szájában, és Donald is zavartan kapkodja a szemét ide-oda.
   - Kisfiam, megbeszéltük már, hogy neked nem lehet testvéred.
   - De miért? - kérdezi Gerard gyermeki ártatlansággal az arcán. - Már nem szeretitek egymást?
   - Gerard Arthur Way, ezt meg honnan veszed? - szól rá szigorúan az anyja.
   - George az mondta, hogy ha két felnőtt már nem szereti egymást, akkor nem lehet gyerekük. Ti már nem szeretitek egymást?
A szülők egymásra néznek, tekintetükben tanácstalanság. Látszik rajtuk, hogy nincs ínyükre a téma, de a gyerek hatalmasra tágult, figyelő szemekkel vár a válaszra.
   - Tudod... - kezdi Donald. - anyának nem lehet több gyereke, mert... beteg volt.
   - De már meggyógyult? - kérdezi Gee. Jobban érdekli most az anyja betegsége, mint egy kistesó.
   -Igen, a mami meggyógyult, már nincs semmi baja.
Az ötéveg Gerard megkönnyebbülten sóhajt, és tudomásul veszi, hogy lőttek az tesónak.
   -De kutyám azért lehet? - kérdezi végül.
Mikey a hallottaktól döbbenten feláll, és elindul régi szobája felé. Ahogy benyit egy lomokkal teli, raktárnak használt helyiség fogadja, kedves szobája helyett.
Ekkor végleg leesik neki, hogy ő nem létezik, és ha jól értette, nem is fog létezni ebben a különös világban.