Brigitte: Ez az interjú a Taste iT Tv-nek készül. Nagyon kényelmetlenül érzem magam a My Chemical Romance-es Gerard és Bob mellett ülve. [nevet] De ez nem miattuk van, hanem azért, mert most nagyon ideges vagyok. Igen, tehát…sziasztok, srácok, hogy vagytok? [nevet]
Gerard: Jól, te hogy vagy?
Brigitte: Én…igen, ideges vagyok. [nevet]
Bob: Ne legyél ideges.
Brigitte: Igen, tudom…nagyon dermesztő.
Gerard: Igen, ez dermesztő.
Brigitte: Igen…tehát, igazából egy olyan interjút szeretnék készíteni, ami talán kicsit nehezen fog működni--
Gerard: Amíg nincs benne matek, addig nem gond.
Brigitte: [nevet] Rendben...akkor mi a cosinusa a--
Gerard: Nem tudom, mi az a cosinus. [mosolyog]
Brigitte: [nevet] Rendben… Bocsi, nem lesz ilyen, nem lesz benne matek. Nem, igazából az élet-kérdésekről akartam beszélni, mert amikor én nőttem fel, tinédzserként sok ilyen kérdés foglalkoztatott, hogy rendben, miért élünk, miért élnek az emberek, ilyesmik. És beszéltem más My Chemical Romance-rajongókkal is, és úgy tűnik, velük is ugyanez történik. Veletek is megtörtént ez?
Gerard: Igen… Szerintem akkor éred el ezt az időszakot, amikor gimnáziumban vagy, és úgy gondolom, ez ugyanabban a szakaszban történik, amikor rájössz, hogy senkihez sem hasonlítasz. És ez az az időszak, amikor mindent kezdesz megkérdőjelezni. Vallásosan nevelnek, mindent kezdesz megkérdőjelezni, és amikor egyetemista leszel, vagy legalábbis abban a korban már teljesen nyitott vagy rá, hogy mindent megkérdőjelezz és új dolgok után kutass, úgyhogy….azt hiszem, ez nagyon is hétköznapi.
Bob: Igazad van a gimis időszakról… Amikor rá akarsz jönni, miért történnek a dolgok, és szerintem ez akkor történik, amikor leülsz és van arra időd, hogy tényleg egyedül legyél, és van rá időd, hogy elgondolkozz a dolgokon, és…ez történik velem. Látom, hogy bizonyos dolgok megtörténnek, és azon gondolkozom, hogy miért történnek, és aztán mélyebben belemegyek, és… Nem igazán vannak válaszaim, de határozottan sokat gondolkozom ezen. Úgy értem, alapvetően minden ahhoz nyúlik vissza, hogy…ez olyan, hogy….utálok fura és „mély” lenni ezekben, de egyszerűen csak azon gondolkozol, hogy érkeztek és hogy kerültek ide a dolgok és csak egyszerűen, hogy mi hogy van… Még akkor is, amikor egy repülőn ülünk, és lenézel, és ott vannak azok a hatalmas területek, amik tele vannak mindennel és hogy ez mind hogy történt…nem tudom…
Brigitte: Miért élünk?
Gerard: Miért élünk? …Nem tudom… [nevet] Talán, hogy alkossunk…tudod, talán, hogy jobb helyé tegyük a világot. Talán ez az oka annak, hogy élünk. Talán, hogy boldoggá tegyünk másokat; hogy boldoggá tegyünk valakit…nem tudom… Talán, hogy gyerekeket neveljünk, nem tudom…
Brigitte: Tehát szerinted célja van az életnek?
Gerard: Igen, abszolút. Szerintem, tudod…szerintem biztos, hogy célja van az életnek. Lennie kell. Úgy értem, okkal van intelligenciánk, okkal tudunk beszélni, gondolkodni, festeni…és minden ilyen fantasztikus dolgot tenni emberekként. És… Úgy gondolom, ennek megvan az oka.
Brigitte [Bobnak]: Elég félénk srácnak tűnsz. Tényleg ilyen vagy? Engedd, hogy egy kicsit jobban megismerjünk.
Bob: Igen, ez vagyok én. [mosolyog] Mindig is furcsának tűnt, hogy bármilyen figyelem irányuljon rám. A háttérben nőttem fel, és még mindig ez az, ahogy lenni szeretek, kivéve, hogy most már egy bandában akarok játszani, és az egyetlen módja annak, hogy egy bandában legyek, az, hogy kiálljak az emberek elé, ezért… Már jobban kezelem, kezdek megbarátkozni vele, de…még mindig kényelmetlen, de megéri megpróbálni túljutni ezen, hogy játszhassunk és azt tehessük, amit teszünk.
Brigitte: Igen, de nem kell, hogy kényelmetlenül érezd magad, épp most mondtad nekem, csak beszélgetünk, úgyhogy én is ugyanezt fogom mondani neked. [nevet]
Bob: Igen, igazad van…
Brigitte [Gerardnak]: Ha jellemezned kéne Bobot, mit mondanál?
Gerard: [nevet] Bob…Bob nagyon csendes. Szerintem Bob sokat megtart magának—sok mindent megtart magának, nagyon magának való…ő az…de valószínűleg ő az egyik legkeményebben dolgozó ember, akit ismerek. És rendkívül…nagyon odafigyel a részletekre, és nagyon belevonja magát a működésünkbe. Azt mondanám, az egész bandában ő van jelen leginkább, ami a napról napra történő dolgokat illeti vagy…tudod, hogy mit csinálunk a színpadon, hogy építjük fel, hány ember kell hozzá, sok ilyesmiben nagy segítség. Tehát…úgy gondolom, még mindig szeret a színfalak mögött lenni. Azt gondolom, a színpadon ott van mindenki előtt, de azon kívül nagyon szeret a színfalak mögött lenni, és szerintem mindig is szerette ezt tenni, ezért teszi még most is ezt. Amikor nem a színpadon áll, mindig ezt teszi - azt csinálja, amit a legjobban szeret.
Bob: Furcsa, nem? Hogy rajtad van egy kamera, nem tudom…furcsa… Sosem fogom túltenni magam ezen, de…
Brigitte: Talán le kéne ragasztanod a szemed, és akkor nem látnád a kamerát.
Bob: Ez jó ötlet…kipróbálom.
Brigitte: [nevet] Ez egyik dalszövegetekben az áll, hogy „Ha a tükörbe nézve nem tetszik, amit látsz/
Elsőkézből tudhatod meg, milyen a bőrömben lenni”, és szerettem volna erről beszélni, mert annyi emberrel beszéltem, és…például olyanokkal, akikről azt mondják, hogy „ó, azok fantasztikus emberek és sikeresek” meg minden, de őket is mind ugyanúgy körülveszik az önértékelési gondok. És…veletek is így van ez?
Gerard: Igen, úgy értem, az a sor…az a sor különösen nekem, a srácoknak és a rajongóknak íródott. Úgy gondolom, van valami ebben, amit fontos kimondani. Úgy tűnik, hogy a zenében és a szórakoztatásban és ilyenekben jelen van ez a szinte hamis merészség. Az emberek egyszerűen csak támadják egymást... És, tudod, ez nem az önutálatról vagy ilyesmiről szól, az a sor egyáltalán nem arról szól, hanem csak az őszinteségről, hogy mindenki kel fel úgy, hogy belenéz a tükörbe, és nem tetszik, amit lát. Legalább évente egyszer, legalább…bizonyos időközönként előjön az az időszak, amikor felkelsz, és amikor a hibáidról gondolkozol. Szerintem ez egyszerűen csak emberi, erről gondolkodni, és… Tehát ez az őszinteségről szól, azt hiszem, mi ebben tűnünk ki, az őszinteségben. Ezért van ott az a sor.
Brigitte: Ti hogy győzitek le ezeket a dolgokat?
Gerard: Úgy gondolom…szerintem—nem tudom… Magamat a legmerészebb, legöntudatosabb emberként jellemeztem, úgyhogy--szerintem a bandában mindenki nagyon is ilyen, igen. Szerintem nagyon merész vagy magabiztos banda vagyunk, ami ugyanakkor nagyon öntudatos is. Mindkettő lehetsz egyszerre. És arról szól, hogy legyőzzük. Ez a kihívás; a hétköznapi kihívás, hogy túljussunk rajta. És néha nem győzzük le – néha lehet egy rossz fellépés, mert nem győztük le, vagy rossz interjú vagy rossz fotózás, mert nem győztük le azt a félelmet. De valahol ez a lényeg a mindennapokban, hogy legyőzzük.
Elsősorban arról van szó, hogy megtaláld azt, amire születtél. És nem számít, hogy ez micsoda – hogy egy busz vezetése vagy a könyvtárban való munka -, találd meg azt az egy dolgot, amire születtél, és akkor úgy érzed, hogy különlegesebbet csinálhatsz, mint mások. Talán nem jobbat, de különlegesebbet, mint bárki más. És aztán tedd azt, amit jobban tudsz. Tudod, és…úgy gondolom, hogy ez visz magával, és nem is kell gondolkodnod rajta, nem hallod tovább a hangokat, tudod…csak egyszerűen… És ez a banda kiváló példája ennek; megengedi, hogy---szinte túl könnyű, ebben a bandában lenni, a színpadra állni olyan, mint egy robotgép. Egyszerűen automatikusan, magától működik. Ezért feltételezem, ez azt jelenti, hogy minket erre szántak.
Brigitte: Ott áll Vince, aki nagy rajongótok, Angliából jött, és ha nem gond, ő teszi fel az utolsó kérdést.
Gerard: Persze, rendben.
Vince: Sziasztok.
Gerard, Bob: Szia.
Vince: A My Chemical Romance egy bizonyos fokig mindig is a bosszúról szólt, még a kezdetekben is. És most, a Teenagers megjelenésével - és az egész Virginia Tech dologgal - a sajtó, különösen Amerikában, elég rosszul vette ezt. Csak hogy tisztázzuk, mi az elképzelésetek a bosszúról?
Gerard: Én a bosszút mindig is a megtorlás pozitív formájának tekintettem. Egyfajta leszámolásnak, de rendkívül pozitív és erőszakmentes módon. Azt hiszem, van némi agresszió a Revenge-ben levő erőszakos ábrázolásban, de ez egy olyasvalaki elvesztésének a dühétől származik, akit szeretünk. Innen ered az agresszió. Elárulom, az volt érdekes a Three Cheers For Sweet Revenge-nél, hogy a turné végén ott álltam a színpadon a srácokkal, és alapvetően az erőszakos megtorlásról énekeltem, de addigra már teljesen megtanultam megbocsátani, és az a fajta bosszú, amit úgy éreztem, emberekként állunk, az volt, hogy nagyon jó életet élünk. És úgy éreztem, ez rendkívül erőszakmentes módja a bosszúállásnak. Úgy értem, ott voltak ezek a gyerekek, akik bizonyos módon részei ennek az ifjúsági kultúrának, ennek a mozgalomnak azzal, hogy minket hallgatnak és volt kihez fordulniuk. Mi olyan banda voltunk, amilyen nem volt, amikor én jártam gimnáziumba. És sok tekintetben ez bosszú volt, amiért kiszúrtak minket gimiben vagy amiért nem illeszkedtünk be - és úgy gondolom, végtére is ez tette bosszúvá. De…tudod, ennek ellenére, a turné végére sokkal többet tanultam a megbocsátásról és az erőszakmentességről, és ez volt az, ami jobban érdekelt, ezért az a hely, ahonnan a Black Parade íródott, nagyon erőszakmentes hely volt, és különösen a Teenagers, mert ez valami nagyon konkrét dologról szól, ami megtörtént, és találkoztam ezekkel a gyerekekkel és meghallgattam a történeteiket és szinte egy húsdarálóra emlékeztetett abból az időszakból, amikor én voltam gyerek. Olyan érzés volt iskolába járni, mintha egy húsdarálóban lennél. És megrágott és kiköpte ezt a szemetet, ami nem volt képes funkcionálni a társadalomban, és erről szól a dal. Közvetlen kapcsolatban áll Columbine-nal, és azzal, hogy az öngyilkosság és a dühkitörések, az erőszak nagyon közel állnak egymáshoz. Amikor én voltam iskolás, a kölykök magukat ölték - most egymást ölik, és szerintem ez nagyon szörnyű és emellett közvetlenül állást foglaltunk.
Bob: Ezt én is mind így gondolom. Ez olyan, hogy a bosszú…amikor a bosszúra gondolok, felnőttként, az az, hogy ha bármi negatív történik az életedben, mutasd meg a pozitív oldalait, és rakd össze a darabokat, és bizonyíts magadnak és lépj tovább. Azt hiszem, ezt tettük, különösen az előző lemezzel, az ezt mutatja.
Vince: Rendben. Ennyi lenne. Ez a Taste iT TV, My Chemical Romance, találkozunk legközelebb!
Gerard: Hello!

Forrás: tasteittv.com